Komáromi Lapok, 1925. július-december (46. évfolyam, 79-157. szám)
1925-08-27 / 103. szám
2. oldal Komáromi Lapok 1925. augusztus 27. mm •B Munkát! Időt! Pénzt! takarít meg, ha ruháját a kiváló 9 POLIO mossa. MINDEN ÜZLETBEN KAPHATÓ. 2 ama kijelentéséből, hogy sok a pótolni való azokért a mulasztásokért, amelyeket a régi rezsim hanyagsága okozott. Ha nem is szószerinf, de ezeket nyilatkoztatta ki Stodola és ezzel a nyilatkozatával nemcsak igazságtalanságot árult el a múlttal > szemben, de a leghatározottabb elvakultságról adott számot. Mert azt még a csehek is igen jól tudják, — hiszen volt alkalmuk hatását érezni is, — hogy a magyar kormányok rengeteget áldoztak a régi Felvidékből Szlovenszkóvá vedlett terület iparosítására. A háboruelőtti Magyarországnak számtalan ipartelepe és gyára Felső-Magyarországon volt és ha a háborús katasztrófa nem éri, akkor ma az egész országrészen a legvirágzóbb gyáripar honol. A gyárkémények százai nyúltak föl a magasba egyes vidékeken s állandó üzemben tartással ezek a gyárak adtak foglalkozást és kenyeret a népek százezreinek. Nem is volt elégedetlenség akkor a Felvidéken. A munkanélküliség rettenetes csapásai csak a mostani rezsim alatt lettek ismeretesek, amikor a prágai kormány iparpolitikája abban csúcsosodott ki, hogy „leépítette“ a szlovenszkói gyáripart, amikor a gyárak kazánjaiból kioltották a tüzet, amikor az ég felé meredő gyárkémények megszűntek füstölni s amikor a nép újra Amerika felé hajózik, hogy az idegen földön keresse meg exisztenciájához a szükséges fentartó eszközöket. Azt az átkozott régi rezsimet ma is áldják azok a százezrek, akik munkát és kenyeret találtak alatta, csak a Stodolák és társai azok, akik fölfuvalkodottan azt merik a világba belekiáltani, hogy a múlt hanyag volt, bűnös volt, nem törődött a régi felvidékkel. A politikai kortes beszélhet csak igy, vagy a teljesen tudatlan ember, aki előtt egyedül az a kormány szent, amelynek ő egyik uszályhordozója s amely szintén hasonló mentalitással gondolkozik. A cseh iparnak volt érdeke, hogy Szlovenszkó közgazdasági jelentősége megszűnjön, hogy Szlovenszkó piacára is gyedül a cseh ipar termékei kerüljenek, mert csak igy lehetett gyarmatosító politikát folytatni és igy lehet a centralizációt előmozdítani. Rossz, igen rossz szolgálatot tesz Stodola akkor, amikor azt hangoztatja, hogy a múlt elmaradottsága miatt sok tenni való van és hipokritaságra vall az, hogyha a csehszlovák kormány mai iparpolitikájának tömjénez s legfeljebb arra lehet jó, hogy elterelje a figyelmet a régi, ma már rombadölt gyáripar szomorú |képéről és megalkudjék a mai szegényes és nyomorúságos helyzettel. De az e fajta nyilatkozatok az annyira szükséges megértést is illuzoriussá teszik és egyben leértékelik magát a vásárt is, mert annak nem annyira közgazdasági jelentőségét, mint inkább üres reklám célját domboritják ki.___________________________ VÍZUMOT minden országba 24 órán belül 10 Kc-ért megszerez, uj magyar és román útlevelet, meghoszszabbitásokot, ki- és beviteli engedélyeket s mindennemű megbízásokat gyorsan és legjutdnyosabban elintéz Hilfsverein jüdischer Hochschüler aus der Slovakei Králodvorska 15-17. Praha Postfach 620. Nyújtsatok munkaalkalmat 649 «•.»ttlnvsorsu ewetemi hallgatóknak! fl komáromi református egyházmegye közgyűlése. Komárom, — aag. 25. Kedden, e hó 25-én tartotta a komáromi református egyházmegye ez évi rendes közgyűlését a Kollégium nagytermében a tagok élénk érdeklődése mellett. A közgyűlés több fontos egyházi és egyházközigazgatási ügyben hozott határozatot és állást foglalt a katholikus püspökök állal nemrég kiadott pásztórlevélnek a proíestánsok elleni támadásával szemben. A közgyűlési megelőzően reggel 8 órakor a ref. templomban gyűltek egybe a közgyűlés lelkész és világi tanácsbirái, valamint más alkotótagjai, hogy a Alindenható segedelmét kérjék a végzendő munkára. A templomban Kálnay Károly kisrnányai lelkész mondod költői gondolatokban gazdag, a lelkeket az áhitat szárnyaira emelő imát s az istentisztelet végeztével a Kollégiumba vonultak, ahol 9 órakor kezdődött a közgyűlés. Alakulás, választások. Az egyházmegye közgyűlésén megjeletek többek közöít Balogh. Elemér dunáninneni ref püspök, Tóth Kálmán tb. esperes, ían’ácsbiró, Gyalókay László esperes, Erdélyi Pál dr. gondnok, Soós Károly egyh. főjegyző, továbbá Csiba Imre, Boross Kálmán, Fekets Sándor, Gálffy Géza, Galambos László, Mórocz Mihály, Rácz Elemér, Sándor Benő, Füssy Kálmán, Füíöp Zsigmond, Gaál Gyula dr., Kenessy Kálmán dr., Mohácsy János dr., Nagy Nándor, Zsindely Ferenc íanácsbirák, Csekes Béla aljegyző, Mészáros Károly, Beke Kálmán számvevők, Gyalókay Miklós egyhm. főmérnök, Kovách Alajos tanilóképviselő, Lénárt Lajos, Nagy Kálmán, Nemes Kálmán, Varga Károly, Sedivy László, Galambos János, Tóth Kálmán, Kóczán Móric, Marisa Sándor, Kálnay Károly, Gáspár János, Tóth Zsigmond, ifj. Kúr Géza, Vargha Dezső, Mokos Kálmán, Földess Lajos, Vágó Ede, Dukon Béla, Tuba Károly, Papp Árpád lelkészek, Papp Elemér, P. Nagy Sándor, Vörös Zsigmond egyházi képviselők, Zsemlye Lajos, Tóth Béla, Borza Zoltán h. lelkészek, Végh Kálmán püspöki titkár, Zsemlye Péter, Osztényi József, Tóth Mihály, Böjthe János tanitóképviselők és mások. A közgyűlést Gyalókay László magasszárnyalásu fohásza vezette be, majd a megalakulás formaságainak elintézése után Erdélyi Pál dr. egyházmegyei gondnok, világi elnök tartott mélyen szántó megnyitót, amelyben a közgyűlésen végzendő komoly és jelentős munkához a közgyűlés tagjainak figyelmes együttműködését kérte. Ráférve a tárgysorozatra, Soós Károly főjegyző tefí mindenekelőtt jelentést az időközben megüresedett tisztviselői helyek betöltéséről. Megválasztották az egyházmegye lelkészfőjegyzőjévé Soős Károly búcsi lelkészt, tanácsbirőt, aljegyzővé, Csekes Béla dunaradványi lelkészt és tanácsbirává Galambos László rétéi lelkészt, amit a közgyűlés örömmel vett tudomásul. Az eskü letétele után Soós Károly lelkes beszédben köszönte meg a választást. Majd az időközben megválasztott Fekets Ella dunamocsi és Szoby Endre csicsói tanítók tették le az esküt. Boross Kálmán indítványára a közgyűlés énekkari szabályok alkotását mondotta ki, a szabályokat előkészítő bizottság tagjaiul az indítványozó tanácsbirón kivüi Vágó Ede nemeshodosi lelkészt, Kovách Alajos és Pethes Béla ref. ig. tanítókat választotta meg. Kimondotta a közgyűlés, hogy a bírósági tagok költségei a bíráskodó felek által megtérítendők. Egyházi számvevőül Vágó Edét, a számvevőszék tagjául pedig Rácz Elemért választotta meg a közgyűlés. Esperesi jelentés. Majd ráfért a közgyűlés Gyalókay László esperes jelentésére, mely az egyházmegye életében előfordult eseményekről számolt be részletesen. A jelenlések kapcsán a közgyűlés a következő fontosabb határozatokat hozta. I Az adócsökkentési államsegély mi- S előbbi továbbfolyósifása céljából fel- 1 kéri a közgyütés közbenjárásra a ' kerületet. Az állampolgárságra nézve [ a kerüleli elnökséget és közgyűlést • kéri fel, hogy a kormánnyal a íárl gyalásokat vegye fel és folytassa le. ] Miután a kisiskola törvény éleibe ] lépett, a közgyűlés kimondta, hogy az j egyházak a politikai községek segil| ségétkikérve, szerezzék be részleten- I ként az előirt tanszereket és ahol az I anyagi erő megengedi, a VII. és VIII. osztály felállítása folytán esetleg szükséges építkezéseket és átalakításokat vigyék keresztül. Egyben pedig felkéri a közgyűlés a kerületet, hogy a kisiskola törvénynek fokozatosan való életbeléptetése iránt keresse meg a kormányt. Tekintettel arra, hogy nagy a tanitóhiány, felkéri a közgyűlés az Egyetemes Konventeí, hogy azon tanítók meghagyása iránt, akik szolgálati idejüket betöltötték ugyan, de még munkaképesek és tovább hajlandók tanítani, a tanügyi kormánynál közbenjárni szíveskedjék. Nemesik Béla imelyi tanító ügyében a nostrifikáltak közigazgatási utón elrendelt fegyelmi eljárás miatt, mint amely az egyház autonómiáját sérti, az egyházmegye bejelentést tesz az Egyetemes Konventnél. Örömmel vette tudomásul a közgyűlés a ref. teológiának Losoncon leendő megnyitását és egyhangúan kimondta, hogy az intézet fentartásához az egyházmegye minden egyháza a következő kulcs szerint köteles hozzájárulni: 500 lélekig terjedő gyülekezet évi 100 K, 500—1000 lélekszámig 200 K, 1000 lélekszámon felüli gyülekezet 300 K. Köteles ezenkívül a gyülekezet a lelkész szabadságához, ha az intézetnél előadásra kérik fel, hozzájárulni. Mivel ezidőszerint a tanítóképző felállítására nem igen van remény és így félő, hogy a tanítókban hiány fog bedllani: felhívja az egyházmegye a lelkészeket, hogy ahol tanerő MEXNL0YULA KÁVÉ BEHOZATAL, TEA BEHOZATAL, KAKAÓ, CSOKOLÁDÉ §3 KOMÁROM, NÁDOR-UTCA 2. SZÁM. f Ml P % S <8 * £ fa m. Nem kell a fővárosba mentül! mikor POLLÁK JULISKA utódánál Kstsárontbsn, Nádsr-atca 17.sz, olcsóbban beszerezhetők a legújabb és kényelmes garami és halcsont nélküli hasfüzők és melltartók orvosi rendeletre is. Bőrkeztyűk nagy raktára ! Keztyűk tisztítása és javításai Selyem és flór harisnyák nagy választékban 1 52 ‘ II I •< & I & | hiánya miaft a tanításnak szünetelnie | kell, a vailás- és énektanítást a hiány í beállta után azonnal vegyék át s a | növendékeket e tárgyakból állandó \ oktatásban részesítsék. | A leiké szi nyugdíj intézetre vonalko| zólag felhívja a közgyűlés a leiké* I székét és egyházakat, hogy járuié* \ kaikat minden évben pontosan fi- I zessék be. Ugyanezen ügyben felkéri I a végrehajtó bizottságot, hogy az l elszámolást a közponital tartsa meg. A gyülekezeteknek kötelezővé teszi l a közgyűlés, hogy a lélekszámút pon- I tosan összeírják és anyagi felelősség ] meileít az espereshez nov. 30-ig I bejelentsék. A közgyűlés ezután ; rendezte a legáció kérdést, amelynek kezelésével az egyházmegyei főjegyzőt s a komáromi lelkészt bízta meg. Teljes elismerését fejezte ki a közgyűlés Gyalókay esperesnek az egyházmegye 33 egyhazában igen szép eredménnyel végzett egyházi ; látogatásának teijesiíéseért, hasonló módon köszönetét fejezte ki az egyházmegye lelkész főjegyzőjének, valamint Gáiffy Géza ianácsbiró és Beke Kálmán lelkésznek, akik az egyháziáíogatásí a csallóközi egy: hazakban az esperes megbízásából végeztek. Az egyházlátogatásról történt beszámoló kapcsán a közgyűlés utasítja a presbitériumokat, hogy a megdöbbentően nagy egyházi adó\ hátralékok befizetését szorgalmazzák ] és sikertelenség esetén a hátralékosok kimutatását terjesszék be az espereshez, aki gondoskodik a be- i hajtásról. I Örömmel értesül az egyházmegye ■ az egyházközségekben tapasztalt \ hitélet emelkedéséről és ezéri a közs gyűlés a vezetőknek és a gyülekel zeteknek elismerését nyilvánítja, az \ adakozásokra vonatkozó jelentés pedig örvendetes tudomásul szolgál. •: Különös melegséggel emeli ki a l lelkészek belmisszióí munkálkodó- Í sáról szóló jelentésében az esperes l Zsemlye Lajos komáromi h. lelkésznek és Galambos Zoltán s. lelkész| nek rendkívüli eiismerésreméltó ; nagy eredményű munkásságát, amit 1 igaz örömmel vesz tudomásul a | közgyűlés. | A valíústanitásról szóló jelentést 5 tudomásul véve, a közgyűlés elis- 5 mérését fejezi ki Báiyainé Antal I Gabriella komáromi polg. leányis! kólái tanítónőnek a vallástanitás teil rén önzetlen és buzgó munkáiko| dásával elért fényes tanítási eredí ményeért. | Fájdalmas akkorddal végződik az | esperesi jelentés, amely kegyeiettei I emlékezik meg az egyházmegye I halottairói. A közgyűlés az esperes l javaslatára Vargha Sándor volt ko| máromi lelkésznek, az egyházmegye | tevékeny főjegyzőjének és érdemes $ tanácsbirájának emlékét jegyző| könyvében örökíti meg és elárvult ■ családjának igaz részvétét fejezi ki. Somogyi Antal vágfarkasdi lelkésznek szintén megörökítette emlékét a közgyűlés. Örömmel üdvözli a közgyűlés Pap Árpádot, a vágfarkasdi gyülekezet uj lelkészét. A komáromi lelkészt dijlevél kérdésének rendezésénél helyeslőleg veszi tudomásul az egyházmegye az esperes igazsáS05« törvényes és tapintatos eljárását* Végül a közgyűlés elismeréssel es köszönettel adózik Gyalókay László esperesnek munkássága iránt, aRi példás ügybuzgósággal, nagy sze-