Komáromi Lapok, 1925. július-december (46. évfolyam, 79-157. szám)

1925-08-22 / 101. szám

8. oldal. Komáromi Lapos 1925. augusztus 22. A teljhatalmú minisz­­* budapesti napilap terium által Szlovén­­előfizethető es meg-8zkóra beengedett a W w rendelhető a Spitzer Sándor-féle könyvkereskedésben Nádor-u. 29. Közgazdaság, A posta és az Ipartársulat. Az iparíestületf intézmény korában a postaigazgatás különös kedvez­ményben részesítette a testületet. Minden postaszállitásra ugyanis bér­­mentességet biztosított számára. Ez u kedvezmény kiterjedt a testület vezetősége és tagjai közötti posta közvetítésével lebonyolítandó érint­kezésre, csomagok szállítására stb. Az uj törvény alapján alakult társu­latok, mig egyrészt nagyobb létszám­mal bírnak, másrészt kiterjedtebb területekre terjed működésűk, ezért fontos, hogy a portómentesség éppen most adassék meg a társulatoknak. A komáromi járási Ipartársulat szer­vezése idején már történt e tekin­tetben felterjesztés a kerületi kama­rához, a kereskedelmi és iparka­mara azonban tájékozatlan e tekin­tetben. Szerintünk pedig éppen a kamaráknak állana feladatai között, hogy e kérdés rendeztessék, hogy a társulatok egyöntetű eljárással részesedjenek a negyven évig él­vezett közérdeket szolgáló kedvez­ményben. Mezőgazdák Kitel, Áru és Terményértékesítő Szövetke­zete Gután. A rohamosan fejlődő Gúta község gazdaközönsége mind­­ezideig nélkülözte olyan gazdasági szövetkezet hiányát, amelybe tömö­rülhetett volna oly célból, hogy kö­zös beszerzés utján előnyös árakon szerezhette volna be gazdaságában szükséges gazdasági felszereléseit, modern gazdasági gépeit, terményeit pedig ott helyben a tőzsdei árat alapul véve értékesíthette volna. Mindezen hiány aug. 10-ével megszűnt, mely napon megkezdte működését az oltani jómódú gazdák által megala­kított Mezőgazdák Szövetkezete. Programmját képezi még a bank­­szerű üzletek lebonyolítása, váltó­­kölcsönök leszámítolása és jelzálog kölcsönök folyósítása. A Szövetke­zet megkezdése után 10 nappal már konstatálható, hogy a vezetés rutinirozott hozzáértő szakember kezébe van összpontosítva. Az ed­dig elért anyagi, de inkább erkölcsi sikerből megállapítható, hogy a Gútai Mezőgazdák Szövetkezete tel­jesen a hivatása magaslatán áll s a gazdaközönség igényeit minden irányban kitudja elégíteni. Az igaz­gatóság jónevü gútai gazdákból — névszerint Varga Vilmos, Libárdy Kálmán, Mihola Béla, Biró Miklós és Bucsay Antal — áll. A szerkesztésért a főszerkesztő a elelős. Lapkiadó: Spitzer Béia. Nyomatott Spitzer Sándor könyTnyomdájában Komárom. Hirdetések. Ebédlő, háló, uriszoba be­rendezés, perzsaszönyeg, és különféle háztartási cikkek eladúk. Megtekinthető délelőtt :: II—12 óra között. Cím a kiadóhivatalban. Színházi Élet (már szerdán) f kapható és megrendel­hető (telefon H utján is) a SPlíZER-FfLE nilTESIILTUr Hiú. MD98-9IC1 29. SIS». TEIEFOHÍS: 99. Az iskolai idény alkalmával van szerencsém könyv-, papír-, irő- és rajzszer-üzletemre a nagyérdemű közönség becses figyelmét felhívni. — Úgy a helybeli, mint a vidéki iskolákban használatban levő fali olvasótáblák, sze I I léliető képek a legnagyobb választékban kaphatók. — Könyvcsatoló szíjjak, táskák, könyvtartók és jegyzőkönyvek, festékek, festékcsészék, tollak és tollszárak, ecsetek, fekete- és szines Írónők a legjutányosabb árak mellett. Tanintézetekben, iskolákban használt számológépek, számtan- és mér­tani táblák, mértékrud, térképek:, zászlók és egyéb felszerelések. — Tanári és iíjusági könyvtárak kiég-ész it és éré a legjobb könyvek. — Iskolai és egyházi nyomtatványok nagy raktára. — Zeuemftkereskedés. Iskolák részére kedvezmény. — Tankönyvek kötészetemben 24 óra alatt köttetnek t>e. — Vidéki megrendelések haladéktalan és pontos teljesítésére különös gondot fordítok. — Havonta megjelenő könyvjegyzékünket kérje és díjtalanul küldjük meg. SPITZER SÁNDOR könyvkiadóvállalata könyv-, papír-, író- és rajzszerek, zenemüvek, tanfelszerelések, irodaberendezések kereskedése, könyvnyomdája és könyvkötészete KOMÁROM Nádor-utca SO. sz. Telefon 80. sas.

Next

/
Thumbnails
Contents