Komáromi Lapok, 1925. július-december (46. évfolyam, 79-157. szám)

1925-08-22 / 101. szám

6. oldal. Komáromi Lapok 19*6. augusztus 28 csomagot adott át. Ekkor történt a letartóztatás. A csomagban voltak a katonai iratok. Habrda azzal védeke­zett, hogy neki fogalma sem volt, mi van a csomagban. Az a csinos nő meg­kérte, hogy vigye át s majd érte megy valaki. A letartóztatás okozta riada­lomban a nőnek sikerült megugrania Örült futással igyekezett lakására, hogy ott a bűnjeleket megsemmisitse. Útköz­ben azonban elfogták. A lakásán igen sok ellopott iratot találtak. A jól ér­tesültek tudni vélik, hogy egy messze elágazó kémszervezetről van szó és igen sok szenzációs letartóztatás várható. — Kabaré a Kollégiumban. A Komáromi Ref Ifjúsági Egyesület holnap vasárnap megismétli a folyó hó 16-án rendezett kabaréestélyét. Az első elő­adást, a szó szoros értelmében zsúfolt ház kacagta végig és akik olyan sze­rencsések voltak, hogy az előadásra az első alkalommal befértek a Kollégium j nagytermébe, csak a legnagyobb el- ; ismerés hangján beszélnek a Ref. Ifj. | Egyesület ezen kabaréjáról. A vasár- 1 napi estén szintén közreműködik a j kitünően szervezett vonós zenekar, va- í lamint az egész változatos műsor színre \ kerül a jeles előadógárdával, melynek j tagjaiCGöttl Bözsike, Preisinger Ilonka, s Tóth Iluska, Sárkány Ferenc, Baráth \ Ferenc, id. Farkas Béla, Deák János, Árvay András, Fehér Sándor, Kohn Aladár és a fáradhatatlan Vály Lajos, akik valamennyien tehetségük legjavá­val szolgálják az egyesület vállalkozá­sát. Ajánlatos, hogy az estélyre a he­lyeket biztosítsák, nehogy tumultus áll­jon elő. A kabaré este 8 órakor kez­dődik. — Az iparos, kereskedőtanon l cok felvétele. A Komáromi Járási j Általános Ipartársulat megalakulásá- ■ tói kezdve a kereskedők is kötelesek j tanoncszerződést a társulathoz be- \ terjeszteni. Egyöntetű és a nyilván- í tartás kívánatos rendje érdekében az Ipartársulat egységes tanoncszer- [ ződés nyomtatványokról gondosko- j dik és a tanoncszerződésnek a tör- ) vényes rendelkezéseknek megfelelő megkötésénél a tanoncot felvevő ' társulati tagoknak mindennemű fel­világosítással, a szerződés minta ; adatainak kitöltésénél rendelkezé- 1 sükre áll. Annál is inkább fontos, j hogy a tanoncszerződés az Ipartár- j sulat előtt köttessék, mert gondos­kodás történik igy arról is, hogy úgy I a munkaadó, mint a tanonc szülője, ! gyámja és maga a tanonc is a vál- ( iáit kötelezettségekről és a törvény előírta szabályokról kellő és nélkü­lözhetetlen felvilágosítással szolgál a társulat irodája. \ — Megérkeztek a legdivatosabb szörmeboák Elbert divatáruházába, j (Alaska, Coboly, Skounks, stb. ! olcsó gyári árban.) — Tűzoltók gyakorlata. Komárom J lakosságát f. hó 19-én, szerdán este j 8 órakor, gyenge, tüzet jelző kürt- l szó tette figyelmessé az ismét meg- \ jelent vörös kakasra, Az emberek i idegesen futkosva érdeklődtek a j tüzveszedelem holléte felől. Azon- j ban a lakosság csakhamar meg­nyugodott, meit rövid időn belül j megtudta, hogy a városi tűzoltóság 1 nagygyakorlatot tart és azért volt a 1 tűzjelzés. A tűzoltók Hölczl Gyula ' járási tüzfelügyelő és Schleisz Géza ■ tűzoltó parancsnok vezetésével meg- i rohamozták a Szt. András napy- ! templommal szemben lévő Kultur- • palota hatalmas épületét. A lakta- » nyából a tűzoltóság pár perc alatt \ a színhelyre ért a nagylétrával s j egy szivattyúval és szerkocsival A * gyakorlat rendben folyt le mind- \ addig, amig a Kígyó utcából komoly j tüzel nem jelezlek, amelyhez egy « különítmény száguldott ki. — Alkalmazottak be- és kije- | lentése. Az életbelépett ipartör­vény szerint és a komáromi járási Iparxársulat megalakulásával a járás összes községeiben lakó iparjogo­­sitványos iparos, kereskedő köteles alkalmazottait, segédeit, segédmun­kásait, lanoncait a komáromi járási ipartársulatnál bejelenteni. Figyel­mébe ajánljuk tehát a komáromi és a járás községeiben levő összes, bármily ipari vagy kereskedelmi szakmával foglalkozó munkaadónak, hogy alkalmazottait a társulat iro­dájában (Komárom, Nádor-u. 67.) mielőbb bejelentse. Intézeti fehérnemű legolcsóbb aß Elbert divafáruházában Komárom, Nádor-utca 19, Koronabankkal szemben. Hús választék: flóA p,ai .har.ía­--------—-...... ..... ufsborozr.dok, kosár. Klót és luster* kötény. Bó'rkalap, Ritikül, fésükészlet, frottír köppeny, lörülköző, kötött kabát stb. Gyári raktár gyermekkocsikban 75 K-tóI a legfinomabbig. 430 íztsap- és Sárkánypi&aztaí tea-vaj. — Óvári kövér sajt (idény bS‘őnlegesség.) Leg* finomabb kárpáti málna­­szörp. Dessert bonbonok. — Torts* ás ostyalapok. — Olajos és konserv halak, réte, kaviár, francia «.zord!« niák, valamint a lepfine* mabb francia Oliva olaj. Her* niman angol és orosz teák. Bel-és külföldi rum, likőr kii* löníegességek. Asztali és Palugpy fajborok. Pezsgők A legfinomabb fajkávék na­ponta frissen pörkölve kap« ható. BERGER F. VILMOS osemegeBzletébeD Komárom, Városház-utca. — „A Notás kapitány“ utol­jára! A Legényegyletben vasárnap tesz a Nótás kapitány utolsó előadása. Mégegyszer élvezheti a bájos operett kedves meséjét és zamatos muzsikáját a közönség, hogy azután soká emlé­kezzen vissza a Legényegylet derék mű­kedvelőinek, legelsősorban R Moly Mar­gitnak művészi játékára. Fölösleges di­csérni úgy a darabot mint a szereplő­ket, legszebb elismerés a közönség eddigi támogatása volt. A rendezőség reméli, hogy most, mikor búcsúzik a Nótás kapitány a közönségtől, teli ház fog gyönyörködni az eddig oly nagy sikert elért darabban. Ajánlatos a je­gyeket elővételben meg venni, mert az előjelekből Ítélve, az előadáson sokan lesznek. Jegyek már most kaphatók özv. Apagyi Aladárné Jókai utcai do­hány tőzsdéjében 8, 6, 5, 3, 2 koronás árakban. — Lábfájdafmak, lábeigörbülések (0- és X- lábak) veleszületett csipőfi­­camodás, dongaláb, lúdtalp, stb. csont és izületi megbetegedések, bénulások stb. eredményes kezelésben részesülnek Weil Miklós dr. Testegyenészeti Intézetében, Bratislava, Védcölöp 51, Gyógy torna rósz testtartás, hátgerinc­ferdülése ellen. — Villanyos-gyógymó­dok, Diathermia, mesterséges magaslati nap (kvarcfény,) villanyfényfürdők Ren­delés hétköznapon d. e. 10—12, d. u. 3—5, vasár és ünnepnap délelőtt elő­zetes bejelentés esetén. Telefon 25—96. „ADLER“ Írógép a legjobb, legerősebb, — legtartósabb. — 695 Az „ADLER“ írógép főeiőnyei: Azonnal látható írás. Kis billentyűterület. Írásjelek legnagyobb mennyisége. Felülmúl­hatatlan átütök épesség (20 kópia egyszerre) Kicserélhető hengerek. Főképviselet Síovenskó részér e : Virradat-könyvnyomda, Komárom, Jókai-u. 5. Eladás eredeti gyári árakon, részletfizetésre is. — Érdeklődőknek díjtalan bemutatás. — Klasszikus táncestélv. A klasszikus táncoknak kedvelői bizonyá­ra örömmel olvassák, hogy Bulla Mun- j cika, az európai hírű szóló táncosnő £ szept. hó 3-án Komáromban a Kultúr- « palota emeleti színháztermében kiasz j szikus táncestélyt rendez igen változa- i tos műsorral. A gazdag műsoron Liszt, | Grieg, Smetana, Brahms stb. szerze- | ményei szerepelnek. Szenzációs száma f lesz Mendelssohn Pukja a Szentivánéji \ álomból, Lisztnek Betyár tragédiája f stb. Bulla Muncíka mindössze 14 éves és I Bulla táb. tanácselnök leánya, ki leg- \ utóbb a bécsi Reinhard-szinház közön- | ségét hódította meg a Szentivánéji | álomban és egy önálló táncestében a i Josefstädter Theaterben. Bulla Munci I nevével ez alkalommal a világlapok is r foglalkoztak és a legmelegebb elisme­rés hangján emlékeztek meg az újszerű tehetségről. Komáromnak valóságos eseménye lesz Bulla Munci fellépte. — Nagy népünnepély. Vasárnap, e hó 23-án d. u. 3 órai kezdettel tartja a Komáromi Munkásotthon Építési Szövetkezet nagy műsorral összeállított népünnepélyét. A ren­dezőség gondoskodik az ünnepélyen résztvevő közönség legteljesebb szórakozásáról. Mindenki ott legyen. Belépődíj 4.80 K a vigalmiadóval együtt. — Zenei bír. Sándor Emma áll. kép. oki. zenetanárnő és zongora­művésznő hetenkint egyszer itt tar­tózkodik s ezen idő alatt növendé­kek zenei kiképzését vállalja a bpesti zeneművészeti főiskola tan­terve és módszere szerint. Megbe­szélni lehet bővebben Weisz fake­reskedés Vágdunasor 17. szám alatt. lüeitfasgix^of í fc&iess* gyéig. vászoitái'u ssSk« ségletéveS biz$klcs§üäm&g ferduSjösa a kozisnsept Ehrsnfreund Jenő fehér* nemükkzijlő eéghesBra« Szóra*Häm 7, ss. (Wpit Frigyes ffiherceg utca.) — Komárom és Léva kölcsö­nös kulturális érintkezését vette tervbe a lévai Kath. Kör és megke­reste a komáromi Iparos Kört, hogy szívesen átrándulnának Léváról Ko­máromba, hogy itt színdarabot ad­janak elő, viszont a komáromiak pedig Léván lépnének fel. Az életre­való eszme nagy tetszést talált a komáromi Iparos Kör tagjai között. — Baleset. Stadler Manó aiístáli gazdálkodó és kereskedő gazdasági cselédje a 25 éves Urbanek Jenő alkalmazott az ököristállóban, ami­kor társa zöld kórót hozott az ök­röknek. Az ökör amint a kórót el­érni igyekezett, bele lépett Urbanek Jenő villájába. Az ökör a fájdalom­tól oly hatalmas erővel rúgta vissza a villát, hogy annak nyele kettétörött és belefurodott a fiatalember ágyéke táján a combjába. A,fiu aléltan esett össze az istálóban. Éjjel 12 órakor érkezett meg dr. Pevny N. a munkás biztositó orvos, aki a súlyosan sé­rültet első segélyben részesítette Vasárnap a reggeli vonattal felszá­ntották Urbánek Jenőt a pozsonyi kórházba. Állapota javult. — Az alkalmazottak névjegy­zékének vezetése kötelező minden munkaadóra. E névjegyzék-nyom­tatvány előállításáról az Ipartársulat gondoskodik. Az alkalmazottak név­jegyzékének vezetését az ipartör­vény írja elő és ez a hatósági ellen­őrzés alkalmával felmutatandó. — Katonai szolgálatból való elbo­csátások. A nemzetvédelmi minisztérium 6400/15—1925. odd. számú rendelete értelmében az 1925 év december 1-ével felesszámba jövő tényleges katonai szol­gálatot teljesítő egyének tartós szabad ságolása iránti kérvényeknél az eljárás a kővetkező: 1.) Azon tényleges katonai szolgálatot teljesítő egyén tarlós szabad­ságolásánál, akik 1925 év december 1-ével 14 havi tényleges katonai szol­gálatot betöltenek, a rendesen felszerelt kérvények 1925 szeptember hó 1 ig nyújtandók be a járási főnökségnél. 2.) Azon tényleges katonai szolgálatot teljesítő egyének tartós szabadságolá­sánál, akik folyó év 1927 október 1-én vonultak be és 1926 év április 1-én töltik be a 6 havi tényleges katonai szolgálatot, az 1924 évi augusztus 29 én kelt 187 számú kormány rendelet értel­mében felesszámuak közé leendő helye­zésük és tartós szabadságoltatásuk iránti kérvényük 1925 évi október hó hó 15- éig nyújtandók be a járási főnökségnél. A kérelmezők illetve rneghatalmazoítaik jelentkezzenek a jegyzői hivatalnál. VÍZUMOT minden országba 24 Órán belül 10 Kő-ért megszerez, uj magyar és román útlevelet, meghosz­­szabbitásokot, ki- és beviteli en­gedélyeket s mindennemű megbízáso­kat gyorsan és legjutanyosabban elintéz Hiífsverein jüdischer Hochschűier aus der Slowakei Xráiodvorska 15 17. Praha Postfach 620. Nyújtsatok munkaalkalmat W9 szegénysorsu egyetemi hallgatóknak 1 * 44 —■ Hölgyek figyelmébe ! Bubi és Cow-Boy, filc formákat min­den színben készít. Régi filc- és welür kalapokat tisztit, fest és átalakít a legdivatosabb formákra Czibor kalapos Komárom, Jókai Mór u. 2. és Párkány, Rákócziba. 44. Gyári árak! Kői kalaposok­nak árengedmény, 578 — Az esernyő cetennáriuma. A nagy emberek és nagy felfedezések mellett a szegény esernyő is jubilál Az idén van száz éve annak, hogy az első összecsukható esernyőt készítették. Elődje volt ugyan sok, de a mai rend­szerű esernyő csak száz éves. Az ókor­ban ismerték az ernyőt, de csak a napsütés ellen védekeztek vele. Eser nyő először a tizennyolcadik században bukkant fel, de ez nem tekinthető a mai esernyő ősének, mert nem volt összecsukható, hanem merev. Feljegy­zések szóinak arról, hogy mikor a tizennyolcadik században az első eser­nyő tulajdonosa Nürnbergben kiment az utcára, olyan komikusnak találták pol­gártársai, hogy többet nem mert velő mutatkozni. Osaka múlt század huszas éveiben bukkant föl az első össze­csukható, tehát kulturesernyő. Hogy kié a föltalálás, vagy a kezdeményezés dicsősége, azt ma nem tudjuk eldön-ME1ML GTOIA KÁVÉ BEHOZATAL, TEA BEHOZATAL KAKAÓ. CSOKOLÁDÉ KOMÁROM, NÁDOR-UTCA 2, SZÁM.

Next

/
Thumbnails
Contents