Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)

1925-06-25 / 76. szám

1925. junius 25. Komáromi Lapok 5. oldal. ben Harmath Hilda, a budapesti Király* Színház kiváló énekesnője is részt vesz. A művésznő a Vinohradska Zpévohrá­­öan tartandó előadások közül a Nótás­­kapitányban, a Gólemben, a Gül Babá­ban és a Bolondban lép a prágai közönség elé. (A azlovenszkól magyar rzintir- Milat prágai vendégszereplése.) Faragó Ödön a kassa pozsonyi magyar szín társulat igazgatójának, a társulat ope­rettegyüttesének, valamint az illusztris budapesti vendégművészek: Kosáry ^mmy, Harmath Hilda és Király Ernő prágai vendégszereplését a Prága város közönségének óriási érdeklődése előzi npeg. Az ez idő szerint Léván tartóz kodó társulat junius 30-án érkezik drágába. Az első bemutató julius 2-án lesz a „Vinohradska Zpevokrában*. Marica grófnő kerül színre Kosáry Emmyvel és Király Ernővel a főszere­pekben, akik Berlinben ’tudvalévőén több, mint háromszázszor játszották en suite Kálmán Imrének ezt a nagysikerű operettét. A magyar színtársulat igaz­gatósága tudatában van annak, hogy vendégszereplésével a magas színvonalú magyar színpadi kultúrát kell Prágában reprezentálnia s ezért elsőrendű művé­szeken, kiváló kóruson és tökéletes zenekaron kívül pompás kiállításról gondoskodott, hogy a közönség legtel­jesebb elismerését kiérdemelje. A julius 2 és 16 között Prágában tartózkodó szlovenszkóiak semmi esetre se mu­lasszák el a magyar művészek „ünnepi játékát" Prágában megtekinteni. A nagy érdeklődésre való tekintettel ajánlatos, ha levélben biztosítják jegyeiket a Vinohradska Zpevohra (Praha- Víno­­hrady) titkárságnál. Az ünnepi játékok műsorát lapunk közölni fogja. Sport, (o) A brünni SK. 2id?nloe kétnapos játéka Komáromban. Az idei szezonban senkisem panaszkodhatok, hogy szegé­nyes a futballprogramm, mert igazán jobbnál jobb csapatokat lát vendégül a KFC, A KFC. agilis vezetőségének, de elsősorban Forgács titkárnak az érdeme, hogy minél nivósabbá igyek­szik tenni a nyári szezont. A KFC. hétfői ellenfele az idei szezon szenzá­ciója lesz. A brünni 2idenice neve nemcsak Csehszlovákiában, de idegen­ben is jóhangzású és a csapat játék­tudása megüti a legelső európai klasszist is. Olyan nevek mint a Novák testvéreké, akik a párisi olimpiai cseh csapatnak is tagjai voltak, Janhuber, Lelek, Homolka, Benda a futball világban fogalmat jelentenek. A 2idenice a leg­jobb bécsi csapatokat legyőzte sőt mindenkor egyenrangú ellenfele volt a Üres Spartának és Siáviának. Ritka futballeseménye lesz tehát a kétnapos vendégszereplésük és hisszük, hogy •lyan játékot fognak nekünk bemutatni, amilyent már évek óta nem láttunk. A brünniek vasárnapi ellenfele a hely­beli katonaválogatott lesz, hétfőn pedig a KFC- ellen játszanak. Vasárnap délután 4 órai kezdettel a KFC. pályán aétahangversenyt is tart a katonazene­kar. A csapatok összeállításáról, az egyes játékosokról legközelebbi szám­ban. A szerkesitésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Syomatott Spitzer Sándor könyvnyomdájában Komárom. Hirdetések. Spitzer Sándor [Apró hirdetések. Biztos «Ikerre vezet hirdetése, ha a »Ko­­máromi Lapok.-ban hirdet. kimyvesboltjáBak szenzációs MORAVETZ OLCSÓ OPERÁK TELJES KIADÁSBAN. Hallatlanul olcsó árban adom el az alant felsorolt teljes opera kivonatokat mig a készlet tart. Felhívom e lap olvasóinak figyelmét erre a kivételes ajánlatomra, mivel ha a meglévő példányok elfogynak, későn érkezett rendeléseket részben vagy egyáltalában nem tudok elintézni, ezért ajánlom mindenkinek, hogy rendelését minél előbb adja fel. Nem potpourri 1 Nem rövidített kiadási A mű első taktusától, az utolsó taktu­ * 1 sig minden benne van. Beethoven, Fidelio (90 oldal, 1 arcképpel 13'20 Bellini, Alvajáró (80 oldal) 9-— — Norma (82 oldal) 9 — Bizet, Carmen (180 oldal) 17-60 Boito, Mefistofeles (160 oldal) 17-60 Donizetti, Lucia (103 oldal) 9’— — Lucrezia (87 oldal) 9 — Flotow, Martha (158 oldal) 17 60 Halévy, Zsidónő (236 oldal, 1 arcképpel 22-— Meyerbeer, Hugenották (168 oldal) 1760 — Próféta (196 oldal) 17 60 Mozart, Don Juan (126 oldal, 1 arcképpel) 17*60 Ponchielli, Gioconda (179 oldal) 17 60 Rossini, Otelló (113 oldal) 17 60 — Semiramis (185 oldal) 17-60 —■ Szevillai borbély (125 oldal) 13 20 — Teli Vilmos (181 oldal) 17 60 Thomas, Mignon (195 oldal) 22 — Verdi, Aida (137 oldal) 13 20 — Álarcosbál (142 oldal) 13 20 — Ernani (120 oldal) 13 20 — Macbet (116 oldal) 13 20 — Nabucodonozor (97 oldal) 13-20 — Rigoletto (103 oldal) 13 20 — Traviata (96 oldal) 13 20 I — Troubadour (104 oldal) 13 20 Wagner, Bolygó hollandi (201 o.) 24 40 — Lhengrin (181 oldal) 22-— — Tannhäuser (207 oldal) 24 40 Weber, Bűvös vadász (75 oldal, 1 arcképpel) 9 — Puccini, Bohémek (114 oldal, 1 arcképpel, diszkötésben) 44 — — Tosca (193 oldal, 1 arcképpel, diszkötésben) 44"— — Pillangó kisasszony (226 ol­dal, 1 arcképpel, diszkötésben) 44-— Ének ét zongora (Partitúra) kiadások. Az itt felsorolt operákhoz külön magyar szövegkönyv is kapható á 720. Bizet, Carmen (377 oldal) 35 20 Gounod, Faust (321 oldal) 35 20 Halévy, Zsidónő (399 oldal, 1 arcképpel) 44 — Thomas, Mignon (413 oldal) 44-— Verdi, Aida (289 oldal) 22"— — Rigolette (253 oldal) 22 — — Traviata (249 oldal) 22 — — Troubadour (252 oldal) 22-— Egy dupla gázrezsó eladó. Cim a ki adóban. Útleveleket, vízumokat minden or­szágba 24 óra alatt megszerez, fordításokat, be- és kiviteti engedélyeket gyorsan és meg­bízhatóan elintéz .Pastelle des Zentralverban­des jiSd. Akademiker Prag.« Postfach 606. Táv­­irati cim Mikuláfeka 17. 437 Bejáróné kerestetik. Cim a kiadóban Ögy®*» gyakorlott maszirozónő ajánlko­zik rheumás betegekhez. Cim a kiadóban. 458 Sseplfl, mitMier. ránc, miJfoM, sro é* orrrSrSuSf fciitoi ellenszer. • ,CM ill" trine, suppéi pi*. ^\1 !ÍJS Kapható If ' W/ m'nden gyógy-Könyvujdonságok olcsó árakért kapkatők: Spitzer Sándor könyvesboltjában Komárom, Nádor-utca 29. sz. Telefon so. Telefon 80. 1 Nagyol» szállítmány érke­zett szőmearukból, már most ajánlom t mélyen tisztelt ve­vőknek, iogy nagy választékú raktáromé keressék fel és vá­lasszák k, illetve rendeljék meg szűkségleüket, mert most jóval olcsóbb árban szerezhetők = be, nint a saisonban. = Fizetni c ak októberben kell. Rövid éshnszu szőrme-kabátokat most nagy ti olcsó árban készítek. Boákban nagy választék I HUSIK ffiSEF szita», a szörmeáruhá a, Komárom, Megye-u. (A volt várnegyeházzal szemben.) Pénzkölcsönt 25 éves amortizációs vagy váltókölcsönt, ugyanúgy beke­belezett kölcsönöket 500 Ké-tól kezdve bármily nagy össze­gig olcsó kamatra azonnal ■ —folyősittatok. - -Földek, házak eladását, bérbeadását, parcel­lázását szakszerűen és gyorsan ■ ■■■■■ ■■■ eszközli. ■ -■-■■■ v = KOMLOä D. Ingatlan és pénzbeszerzési iroda Komáromjhaiy Káimán-utca |2, Olcsó közbenjárás! díj. 28 Ára 29.— K Bettauer: Bánatos ucca. Bettauer: Asszony vásár. A bécsi Írónak — ki gyilkos merénylet áldozata lett, — szenzációsan érdekes regénye 26.— K M. C. Stopes: Okos szülők. »A szerelmi élet a házasságban« II. része. »Szerző ügye­sen és tudományos szempontból vilá­gítja meg a fogamzások ellenőrzésének fontos kérdését. Felülbírálja a haszná­latban levő módszereket s részletes le­írását adja egy olyan módszernek, me­lyet ő megbízhatónak tekint.« 18.50 K M. C Stopes: Boldog anyaság könyve. (»A szerelmi élet a házasságban« III. része.) »Igen hasznos szolgálatot tesz dr. Slopes a nők tömegeinek, akik előtt csupa puvitánizmusbót a nemi kérdések min­den bonyodalma lepecsételt titok noha anyákká akarnak válni. S szolgálatot tesz ifjú férjeknek is azáltal, mikor a házasság titkairak lezárt kapuján dö­römböl.« 32.— K »Százszorszép könyvek« szerkeszti Tutsek Anna, fiatal lányok részére. 1. Kosáryné Réz L.: A János-utcai leány kolónia 8.— K 2. Hedenstjerna A.: A mindennapi ke­nyérért 8. — K 3. Gaál M.: Napsugár 14.50 K Koronás regény 55. szám. Bronson Howard: A tenger aranya 4.— K Bram Stroker: Drakula. Lebilincselően ér­dekes angol regény. Ez az a könyv melyet senki nem tud letenni, amig végig nem olvasta. 30.­Orczy Emma bárónő: A vörös Pimpernel 18.­K K i • I m í ii tm KOMÁROM, KI AP KA-TÉR O. 'játm^ffTssaaEtxir^ Férfi schimi fekete és barna I-a boxkalf és sevró bőrből, rámán varrott és gummisarokkal ellátva . . . 99 Ké Férfi vászon cipők a legújabb francia divat szerint, fehér, szürke és barna színben.....................................................69 Ke Női félcipők, a legújabb francia modellek, fűzős és spanglis a legjobb kivitel minden színben . . . .39 Któl Luxuscipők, antilop és lakkban...........................................79 Któl Női vászon cipők különféle színekben, gummisarokkal és contes­­sarokkal 29"— Ke tói, női tennis-cipők 35—42 számig Ke 39*—, férfi tennis-cipök 43 - 46 számig Ké 49, I-a tehénbőrből, szegeit szandálok 35—38 számig 35 Ké, 39 — 42 számig 39 Ke, 43—46 számig 49 Ké. — Gyermekcipők 19 Ké től. — Nagy választék előirt tornacipőkben, munkáscipőkben, bakkancsokban és vadász­cipőkben. — Gyorsjavitómü helyünkben 24 órán belül jól és olcsón mindenféle javítások a legpontosabban eszközöltetnek. 470

Next

/
Thumbnails
Contents