Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)

1925-04-02 / 40. szám

I. oktal. »Komáromi Lapok« i&28. április ■%. MEINL GYULA KÁVÉ BEHOZATAL TEA BEHOZATAL KAKAÓ, CSOKOLÁDÉ KOMÁROM, Nádor-utca 2. visszajött Komáromig a fősereggel egyesülni, A dicső sereget a nádor és a főhercegek várták és a Komáromba való bevonulás diadaiünnep volt, melyet a prímás Tedeuma fejezett be a Szt. András templomában. Az insurgens hadsereget, amelynek mél­tatlanul rossz hírét költötték, maga a király dicsérte meg és állította vissza becsületét. A jövő század regénye tudvalevőleg a nagy orosz-osztrák magyar összecsapást tár­gyalja. Itt is szóhoz jut Komárom vára, a mo­­narkia nagy erőssége, mely a megerősített Bu­dapesttel együtt várja az orosz támadást. Köz­ben azonbsn az orosz nihilistákat Krakkó alatt pánikszerű menekülésbe kergetik Tatrangi aero­­dromonjai. Az orosz haderő Komárom és Bu­dapest körül összpontosított haderőt lekötve tartotta. A városra bombákat dobott és még fekete zászlókkal jelzett kórházait sem kímélte. A Lenczi fráter-ben a kalandos regény­hőst a Dunántúlon, mint szökött katonát el­fogják. Egy szökött katona gyilkolta meg akkor a komáromi sírásót, akinek árulója iett a frakk­járól leszakadt sárga rézgomb. Halálra is Ítélik a komáromi várban é3 a siralomházba teszik. Ide rohan utána az apja és kiszabadítja a gé­zengúzt a halál torkából. Az És mégis mozog a föld regényébe is belesző egy komáromi epizódot. A Nádasdy grófok voltak Komárom megye örökös főispánjai. Egyik beiktatási ünnepen, a harmincas évek végén, fényes bált tartottak a komáromi megye­házán. Pázmándy Dénes járta a magyar ma­gányt, oly hévve! és oly méltósággal, hogy mindenkinek a szeme megakadt a daliás ifjún, aki kevéssel utóbb a megye első alispánja és országgyűlési követe lesz, 10 év múlva 1848- ban a magyar képviselőház elnöke: „Születé­sére ur, Istenétől lángész és önmagától jel em.“ Képzelete itt kering e város falai fölött és annak múltjára tapad, sőt megálmodja jövő szerepét is. Hány ismerős alakra bukkanunk regényeiben, akikben komáromi szemünkkel fel­ismerjük azok igazi származását, neveik, alak­juk, jellemük és viselt dolgaik után. A női honvédhadnagy 7) Lebstück Mária, 19 éves zágrábi születésű leány beállt Görgey seregébe és ott vitézségével kitüntette magát. Résztvett a felvidéki hadjáratban. Szol­nokon azt a megbízást kapta, hogy több szekér lŐport.száilitson a körülzárt Komáromba. Kalandos utután jutnak Léva alá, ahol azt a hirt kapják, hogy a császáriak szemben az utat megszállták. Erre a fuvarosok eiőfogataikat elvitték és a szállítmányt ott hagyták sőt a guerillák is el­­szeleitek. Mária erre Ipolyságra nyargalt, ahon­nan lovakat és kísérőket rekvirált, akikkel sze­rencsésen eljutott Komárom alá Szentpéterig, ahol Gáspár tábornoknál jelentkezett az négy huszárral Komáromba kisértette az értékes szál­lítmányt és Görgeynek szerencsésen átádta. A szatyor.1 A komáromi ref. kollégium melyet a „Múzsáknak emeltek", nőtlen tanárait • gyülekezet tartotta el. Oda hozták az isko­lába az /ebédet. Erre a célra szolgált a szatyor. A mendikás diákok naponként más és más 1 őrei (fey. ‘ 0#ai itár­háztól hoztak ebédet a „mensa ambulatória“- ra. Minden házra egyszer került a ser egy esz­tendőben és igy a háziasszonyok versenyeztek égymással, hogy a rektor urakat jól tartsák, azok tehát egész éven át úgy éltek, mint hal a vízben. Ép igy szolgáltatták az urasztalához szük­séges kenyeret és bort a komáromiak. A bor azonban rossz volt és savanyu. A város ref. asszonyai a költő édes anyjánál gyűltek össze és összeadtak akkora summát, hogy kamataiból a bort időtlen időkig bevásárolhatták. A komáromi református templom hires volt az egész Felvidéken Kétezer ember fér bele, jeles zsoltár zengő gyülekezet. Csak a tornya volt alacsony Ekkor a gyülekezet el­határozta, hogy azt megmagasitja gyűjtésből, de az elfogyott és bele is épült a sok alapít­vány, hanem a torony magasabb lett, mint a pápistáké. Mindez a szabadságharcban elpusz­tult. A templom leégett, a kollégium megszűnt. Sohasem egyedül.2 A kö tő Tóth Lő rinc jubileumáról betegen megy haza, aki őt 9 éves korában felfedezte és egy kis versikéjét a Jelenkor Társalkodójában közölte Özvegy legény lakásán a kandalló mellett gondolatok támad­nak agyában Petőfiről. A sós dráma meg a cukros dráma3 A Nemzeti Színház jubileumára alkalmi da­rabot ir, melyben énekszámnak is kellett lenni. Éneket Varga János nevű tanítójától tanult. Ezt a kis komáromi emlékezést szövi. Babszemek. Pia mater1 Kalmár Fe­renc (József) ref. esperesről egy tréfáját mond el, akit gyermekkorában látott először; az es­peres egy zsoltárt kérdezett tőle, de az első sorát fordított szöveggel kérdezte. És ő kitalálta és megfelelt rá. A labda.5 Régi gyermekkori emléket elevenít fel: a labda készítést és a métázást a Cigánymezőn, amidőn még az ifjúság nem hó­dolt az egész világon elterjedt labdarugó játéknak. A nagy Deák, mint kis deák. Deák Ferenc gyermekkoráról szóló anekdota, aki is­koláit Győrött végezte a bencéseknél. Ezzel kapcsolatban emlékezik meg a jeles bencésrend komáromi dire1 toráról, Körmendy Krizolágról. Szél Gáspár utódai5. Szél Gáspár fűz­fapoéta volt a múlt század elején Komáromban. Egyszer egy nagy paksamétával beállított Ógyallán Tajnay Mihály földesúrhoz, hogy nyomassa ki verseit. A tréfás földesúr átvette tőle és megparancsolta az ispánjának, hogy nyomtassa ki. Az szószerint végre is hajtotta a parancsot, azután négy lóval ki is nyomtatta a verseket. Az én druszám7. Jókay Lajosról szó! a feljegyzés, aki Dunaradványon molnármester­ember volt. De valahogy beleütött a nagyzás ördöge és verseket kezdett irni és követnek is fellépett az udvardi választó kerü'etben. De a választáson megbukott, végre a vagyona mind iuszott. Itt halt meg Komáromban a Szent Anna agghajlékban. 1 U. o. a U. o. 1 U. o. 8 ü o. • U. o. 7 U. o. Április 13. Előadások, mulatságok. D. u. »Nini« Vl.azor. Este »Nótáskapitány« VIL-szer a Legény­­egyletben. Este »Nótáskapitány« VIIL-szor a Legény­­egyletben. ) Gerde Tamás leánya, Borka Géza éne­­) kés színműjének előadása a kultúrp.-ban Gyermekdélután a kultúrpalotában. Április 19. Április 25. Április 26. Május SÍ. Junius 1. HIRiH — Reformálás Istentiszteletek ■ nagy* hitben. Vasárnap, április 5 én esti 6 órai kez­dettel vallásos estély lesz a Kollegium nagy­termében. A hét minden napján reggeli 7 órakor áhitat, kedden biblia magyarázat. Ezen kivül lesz a nagyhét minden napján esti 6 órákor belső hitéletet mélyítő istentisztelet a következő sorrendben: 1. Hétfőn: Akik a halálra való készülését látták. Tartja: Galambos Zoltán. 2. Kedden: Aki elárulta. Tartja: Zsemlye Lajós, 3 Szerdán: Aki megtagadta. Tartja: Galambos Z. 4. Ciütörtökön: Akik elitélték. Tartja: Zsem­lye L. 5. Pénteken: Akiket vele együtt feszí­tettek meg. Tartja: G dambos Z a délutáni istentiszteleten. 6 Szombaton: Akik megálltak a keresztje alatt Tartja: Zsemlye L Husvéi /. napján Komáromban prédikál s úrvacsorat osjet Galambos Z. hsán: Zsemlye L. II. ünnepen: Zsemlye L , úrvacsorát oszt: G dambos Z. Hús­­vét mindkét ünnepén este vallásos esteiy lesz a szokott helyen és időben. — Lelkigyakorlatok. A Kath. Legényegy­letben Király József, az egylet II. elnöke csü­törtökön és penteken lelkigyasorlati konferencia beszédeket tart, este 8 órai kezdetid. Minden­kit szívesen lát a rendezd bizottság. — Ölvedi László szorzói estje Léván. Ölvedi László a szlovenszkói magyar költészet e legizmosabb tehetségű reprezentánsa április hó 4 én, szombaton este a lévai kaszinó nagy­termében szerzői estet tart. Mt gnyitó beszedet Schubert Tódor, a kaszinó igazgaiója mond. — Járásbíróság Komaromujvarosban. A mig mi öreg Komárom visszafelé haladunk, ad­dig testvér városunk mértfőldes tépésekkel halad előre. Most ismét Komárotnujváros haladásáról írhatunk. F. hó 1-én, szerdán kezdte meg működé­sét Komáromujvárosban a járásbiróság, amelynek vezetője Szarka Béla, akit Sümegről helyeztek oda, s aki évekkel ezelőtt a komáromi törvény­széken mint jegyző működött. — Énekes színmű a Ku turpalotában. Igen élvezetes, kellemes előadások várnak közönsé­günkre husvét után a Kultúrpalotában. Ugyanis dr. Borka Géza jeles poéta főidink és a ko­fpmi bencésfőgimnázium népszetű tanárának rde Tamás leánya című 1000 K-val jutal­mazott énekes népszínművét fogja bemutatni városunk egyik kiváló műkedvelő gárdája. A drámai emelkedést mulató és erőtől lüktető színmű próbái már megkezdődtek a Kultúrpa­lotában. A próbákat az emeli ki a színházi próbák szürkeségéből, hogy azokat maga a zseniális szerző vezeti. A küünő erőkből álló gárda összeállítását, a szereposztást, a betaní­tást, a rendezést mind maga dr. Borka Géza végezte, illetve vezeti. Természetesen igy igazán a szerző intenciói szerint fog az értékes darab előadása lefolyni. Komárom mfipártoló közön­sége nagy érdeklődéssel tekinthet az ápr. 25*én és 26-án (szombaton és vasárnap) színre ke­rülő darab előadása elé. Tekintettel, hogy a darab énekes, zenés darab, ezzel egy újabb énekes műkedvelő gárda létesült városünkkan, amely a Kultúrpalota hatalmas színháztermében fogja gyönyörködtetni közönségünket. E darab elő- • adása annál tökéletesebb lesz, mert az ének­számokat teljes színházi zenekar fogja kisérni. — Elmarad a hangverseny. Többször em­lítettük már lapunk utóbbi számaiban, hogy Cztczka Angela zeneszerző és zongoraművész szombaton nagyszabású hangversenyt rendez a Kultúrpalotában. Tekintettel azonban az előre haladott hangversenyszezonra, a jeles művésznő Láska Teofil fegyver- és vadászati felszerelések szaküzlete Komárom, Városház-u. 1. Ajánlja nagy választékkal rendelkező rak­tárét mindehféle fegyverekben, valamint vadászati cikkekbén, krimi Itttétötk fitHUt. Elfogad fegyverkészitést és minden e szak­mába vágó javítások it telje* jótállással, «mit 20 évi működése a fegyvergyártás telén is garantál.

Next

/
Thumbnails
Contents