Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-03-21 / 35. szám
\ 4. oldal. „Komáromi Lapok* 1925 március 21 a kultúrpalotában. Újdonság! Újdonság! Tatra-Radio Társaság előadása a Kultúrpalotában f. hó 22-én vasárnap este 8 órai kezdettel. Bemutatja Wien, Milano, Zürich, Róma stb. európai városok hangversenyeit. 227 Belépődíj: ülőhely 10 Ke, állóhely 5 Ke Jegyelővétel Spitzer-fela könyvesboltban társulat tagjainak azon kérdés feleit, hogy fennakarj ík-e tartani továbbra is ezen ipartársulatukat, vagy átváltoznak e vegyes ipariársulattá, illetve az uj ip rtörvény 152—155 és 159. §§ ai értelmében megalakítandó kényszer ipartarsulatba, mely az összes italmérőket, mint minden egyéb iparost kénysze itő etővel magába fog Ölelni, — úgy ahogy vánnak, beolvadnak-e? A vendéglősök és kávások egyhangú határozattal jótékonysági célokat gyakorló mai ipartársulatuk fentartása mellett nyilatkoztak, mely határozatukat szabály szerint be fogják jelenteni a zsupáni hivatalnak, mint másodfokú iparhatóságnak. Ezenkívül egyhangúlag elhatározták, hogy a minisztériumtól kérelmezni fogják, miszerint a majd kibocsátandó kormányrendeletben engedélyeztessék Komárom városában és járásában is szakipartársulatok felállithatása. Komárom városa és járása annyi iparost foglal ugyanis magában, hogy ha ezek mindannyian egy vegyes ipartársulat kebelébe tartoznának, ezen ip3rtársu!at igazgatása az ügyek végtelen sokaságánál fogva óriási nehézségekbe fitköznék. A vendéglősök kérelmükkel azon céljukat őhajtják elérni,' hogy Komárom városában és járásában legalább a rokonszakmabeliekkel, úgy mint: a mészárosokkal, hentesekkel, pékekkel, cukrászokkal együttesen egy külön szakipartársulatot alkothassanak majd. Maitz Rezső indítványára elhatározták, hogy a minisztériumhoz ily irányú kérelmet intéznek. V-gül Bíum Simon indítványára egyöntetű lelkesedéssel elhatározta a közgyűlés, hogy az ipartársulat derék elnökének, Prantner Lipótnak arcképét az utókor számára megfestetik. Az indítványhoz többen hozzászólónak és mindegyik szónok megemlékezett Prantner Lipótnak, a helybeli vendéglősök megszervezése, a kitünően prosperáló szövetkezeti, szódagyári és jéggyári üzlet létesítése, nemkülönben szaktársai közös jólétének előmozdítása körül szerzett elévülhetetlen érdemeiről. Prantner elnök ezen sokoldalú fáradhatatlan és eredményteljes közérdekű tevékenységével a legteljesebb mérvben megszerezte arra az érdemet, hogy szaktársai hálájuknak legalább ezen kis megnyilvánulásával rójják le irányában köszönetüket. * A megfestendő kép a szódagyár közgyűlési termében lesz elhelyezve. A közgyűlés ezzeí aztán befejezést is nyert. Jövedelemadó tárgyalások Alábbiakban közöljük az 1924. évi jövedelemadó tárgyalások sorrendjét. Az adójavaslatok f hó 8 tói kezdődőíeg a városházán közszemlére ki vannak függesztve. A felek által vallomásukban bejelentett s a törvény rendelkezései szerint megengedett levonható terhek már a javaslat készítésénél figyelembe lettek véve, azonban az adó megállapításánál csakis azon esetben maradnak ténylegesen levonva, ha azok valódiságát a fél a tárgyaláson hiteles iratokkal igazolja A kérdéses terhek az 1916 évi 727.000 sz. végre-Értesités* V n szerencsém »né közön ég szives tudomáséra *dni, hogy Megye-« 9. t>*. alatti (a Kö-ponti 87*1 öv «?, mb-n) úri-fodrász termemben női fodrászat és manicűr részére külön fülkéket readaztembei Kivtnatri házhoz is küldök t ijes tiszta lett ei Marth György 154 úri- és női-fodr4sz hajtási utasítás 13 § ámk utolsó bekezdése szerint a felebbezés során már nem vonhatók le, épen azért a felek saját érdekükben legkésőbb a tárgyalás során igazo'ják azokat. A tárgyalások reggel 8 órakor kezdődnek s a lehetőséghez képest d. u 2 ig be lesznek fejezve. A tárgyalási terem a pénzügyigazgatósági épület, emelet 6 sz. szobája. Az 1925. március hó 23 án tárgyalandó adózók névsora: Kaitiza Sándor ny. jegyző, Kálusz Dezső borbély, dr. Kalvaricky Jenő orvos, Kä izler Mór ügynök. Kaszás János kertész, Kaszás József kertész, Ki'hona Q.záné kimérő, Katona Ignác cipész, Kvubek E i.il kéményseprő, Knubek Frigyes kéménysepiő, özv. Kaufmann Gyuláné kereskedő1, KrCskeméthy Béla ny. tiVtvi>eíő, Kelemen Férerc bádogos, dr. Kéler Zoitán háziu^jdonca, Keleti József háztu ajdonos, Kellner Gyula kereskedő, Kellner Miklós szabó, Kemencky G/ula fiakeres, Láska Teofil fegyver- és vadászati felszerelések szaküzlefe Komárom, Városház-u. 1. Ajánlja nagy választékkal rendelkező raktárát mindenféle fegyverekben, valamint vadászati cikkekben, RgdVSZQ feltételük mellett. Elfogad fegyverkészitést és minden e szakmába vágó javitások d teljes jótállással, amit 20 évi működé >e a fegyvergyártás terén is garantál. Kézjen árajánlatot! 14b el felettünk valami láthatatlan nagy erő, téglák, betonfalrészek, vasszilánkok, zúzott fa és kődarabok törnek föl a magasba s mire odatekintünk, már csak romhalmaz az egész kazamata-építmény, közepén feneketlen mélység tátong. A köröskörül feltörő lángok jelzik, hogy a fedezékeket és a férőhelyeket is fölgyujtották, amerre a szem lát, mindenütt füst, láng, mindenütt pusztulás . . • A katonák szó nélkül, a megdöbbenés hallgatagságával szemlélik a rombolást és 6 óra 15 perckor az utolsó parancs is elhangzik: — Fegyvert, felszerelést mngsemmisiteni! Töltényeket elásni 1 Eleinte kétkedve fogadják a parancsot, de a mikor a szakaszparancsnokok is megismétlik, némán engedelmeskednek. Pár perc alatt eltűnnek a závárzatok a fegyverekből, amelyeket ketté törnek, a felszerelést széjjelszaggatják és a töltényeket betemetik a hóba. Egyik-másik arcát sápadt árny vonja be, nem egy szemben csillanik föl a fájdalom könnye . .. Többen kérdő tekintetet vetnek rám, mintha tőlem várnának magyarázatot, pedig amit maguk körül látnak, hallanak, elég szivszaggatóan megmagyarázza a gyászos véget. Egy kiéheztetett, sok nélkülözést, sok nyomorúságot átszenvedett, de a harc mezején dicsőségesen helytálló várőrségnek utolsó ténykedése ez, melyet a megaláztatások szomorú napjai követnek messze túl Keleten, a fagyos Szibériában . . . Fönn a levegőben egy repülőgép kering, végigszáll utoljára az öv felett s aztán neki lendül s elszáll nyugatra, hogy elvigye a hirt Przemysl tragikus végéről, melyet ellenség be nem vett, de amelyet a gyilkos éhség dobott áldozatul az ellenségnek. A szemközt elterülő magaslatokon sttrü sorokba11 szoronganak az orosz katonák, mozdulatlan11! bámulják, hogy mi történik az előttük oly félelmetesnek ismert, megközelíthetetlen várban, amelyet hónapokon át hiába ostromoltak. Most már nem kell sokáig várniok. Rövid félóra múlva övék az egész romhalmaz, övék a legendás hirü város ... • Az állásokat a csapatok elhagyták, csak egy tiszt, négy fegyveres altiszt és egy kürtös maradt vissza az erődítések bejáróinál. Ezek fogadják fehér zászlóval a „hódítókat“. Az -erdőn keresztül vezetjük katonáinkat be a faluba, amerre megyünk, törött fegyverek, kardok, széjjeltépett felszerelési tárgyak hevernek az utón. Az erdő szélén állt tüzérségi raktár eltűnt a föld színéről, csak szürke hamu tömeg jelzi, hogy ott épület állott. Az országút mentén betonból épült őrségháznak még a maradványai sem látszanak, az erdők hatalmas fái közül is sok derékban kettétörtén fekszik az épületromok közelében. Szivszorongató, szomorú látvány, de a pusztulás képe végre is fásulttá teszi az embert s a „minden-mindegy“ érzése lesz úrrá felettünk. Lent Kruhelben a közelebbi állásokról már beérkeztek a csapatok és várják az oroszokat. Tüzérek, landwehrek, honvédek, vasu> tasezredbeliek, műszaki csapatok és öreg népfelkelők gyülekeznek itt össze, hat nemzetiség fiai: osztrákok, magyarok, csehek, lengyeled, ruthének, románok valamennyien átszenvedték, a nyomorúságot. Itt látom viszont Gombos Ferenc népfölkelő bajtársamat, aki századával szintén Kruhelbe vonult vissza. Néma kézszoritásunk beszél helyettünk, torkunkat összeszorítja valami kimondhatatlan keserűség, ajkunkra szó nem képes jönni... De mindkettőnknek egy a gondolata... Általában lehangoltság uralkodik a katonák között, bár láthatni olyan arcokat is, amelyek alig titkolhatják kárörömüket, vannak egyes nemzetiségbeli tisztek, akik már előre örülnek a hadifogságnak, és egymásközt máris élénken tárgyalják, hogy mit fognak Oroszországban csinálni, amely rájuk nézve nem mutatkozik súlyos ügynek. Csak a magyar honvédek és népfölkalők állanak elborult arccal, az ő megritkult soraikban a. keserűség és fájdalom lesz úrrá s talán nem is a szibériai hómezők halálos sivárságára s a sötét bányák gyikos rémségeire gondolnak, hanem remegő lelkűk ott időz a Duna—Tiszaközti rónán* a Kis magyaralföld csendes faluiban, a bogárhátú házak között, amelyekben könnyes szemmel imádkoznak értük szerető-szivű asszonyok, ártatlan gyermekek . . . Hirtelen trombita hangja süvit fel az állások felöl. A csendes beszélgetés is elnémul, mindenki a hang irányába tekint. A kürtös a Generálmarsot fújja, úgy fogadja a visszamaradt tisztiőrség a beérkezett oroszokat. Alig negyedóra múlva feltűnnek a falu szélén az oroszok, egy szakasz gyalogos katona, egy törzskapitány vezeti őket. Rendben, négyes sorokban, fegyverüket vállukon nyugtatva jönnek. Mikor oda érkeznek hozzánk, a legidősebb tiszt jelentkezik a parancsnoknál. Rövid szóváltás után az orosz katonák a csapatokhoz mennek és a megmaradt fegyvereket, a tisztek kardját, forgópísztolyait és tábori látcsövét elveszik. Még nem is végeznek ezzel, már egy zászlóaljjal megérkezik egy generális, aki az előtte érkezett csapatnak parancsot ad, hogy a városba vonuljon, majd pedig katonáival folytatja a még meglevő fegyverek elvételét, amelyeket a mögötte jövő kocsiba dobáltat bele. Néhány perc alatt a kocsi egészen megtelt. Az orosz zászlóalj egészséges, erős legénységből állt<
