Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-03-19 / 34. szám
mára a-19. ►Komáromi Lapok* oldal. # Értesítés* l?an szerencsém a n. é közönség szives tudomására adni, hogy Megyein 9. »z. alatti (a Kö'pouti szállóval az*mb*o) ári-fodrász termemben női fodrászat és manicür részére külön fülkéket rendeztem be. Kívánatra házhoz is kaidé* f dj« tiszteie«ei|j|||aj,tj| György Ki úri- és női-fodrász Utójától, Németországtól, már a háború eis5 ^Haaatától kezd/e el volt zárva. Szövetségesei ellátták fegyverrel és hidianyaggal, de ruhát, gépet, szerszámot nem tudtak neki szállítani, Majd a nagy összeroppanás, belviszáiyok és a németekkel valö tárgyalások miatt, kereskedelmi eg ridegen elzárkóztak tőle, snem számítva az ellene szőtt sok intrikát és a politikai zava «>k támogatását és szítását, teljesen sorsára engedték, Így történt, hogy a sok miliiős orosz ■nép óriást birodalma azoknak a munkájára vöít ráutalva, akik jogosan nevezték magukat a háború hajótöröttjeinek és a társadalom kitaszítottjainak. Aki hónapokig, esetleg évekig kitartással küzdött a fronton, szó nélkül tűrte a nélkülözéseket, abban a pillanatban érezte magát legszerencsétlenebbnek, amikor fogságba kerülvén, levették válláról a felelőségérzet terhét. Ebben a nagy, kötelességnélkül maradt állapotban, a melyben az embernek már nem volt hivatása, «élfa, de nem lehetett akarata sem, úgv érezte a hadifogoly, hogy mindent, még emberi mélfáságát is elvesztette. Csak lassan, a sors kemény ostorcsapásai alatt, az életnek a nyomor által el nem csititható követelőzései által kezdett újra önmagával foglalkozni, kábultságából Éttocsúdni. Mint mikor valaki nagy tömegben jár; az utána jövők orra buktatják, de a szemközt haladók hanyatt taszítják s igy a folytonos lökdösés egyensúlyban tartja, úgy ébresztették föl a hadifogolyban is a legkeményebb sorscsapások az életösztönt és életkedvet s állították helyre lelki egyensúlyát. Az oroszok a hadifoglyok nagy részét, különösen a legénységet, azonnal kivitték vasútépítésre, erdőirtásra vagy a falukba, különféle mezőgazdasági munkákra. Ezeknek a sorsa ezzel el is volt döntve. Egyik munkahelyről a másikra vándorolva, jól-rosszul ellátva és fizetve (már amilyen kezekbe kerültek) élték le elég változatosan a hadifogolymunkás nálunk is ismeretes életét. Témánk szempontjából azonban sokkal inkább érdekel bennünket azoknak a sorsa, akik hadifogolytáborba kerültek, ezek közé tartoztak főleg a tisztek és intellektuellek, mert őket szigorúbban akarták őrizni Kezd ;tben ezek semmiféle munkát nem végeztek az oroszok részére. Egyrészt tiltotta ezt nekik a szolgálati szabályzat, másrészt pedig nem voltak ráutalva. A cári uralom alatt a tisztek fejenként és havonként 50 rubelt kaptak, ami 19(4—16 ban megfelelt egy békeidőben 100—120 koronás hivatalnoki fizetésnek Ez tette lehetővé, hogy a hadifogság első éveiben a tisztek elég jól éltek. Közös konyhákat szervezi«, felruh ízkodtak, (elfogatásukkor ugyanis mindent lehúztak róluk az oroszok) és általában úgy rendezkedtek be, hogy a fogság id oje alatt, amalynek időtartamát egyik se n tudta, a rendkívül nagy ellentéteket mutató éghajlattal szemben, egészségüket megvédjék. Üres íd-jakét ekkor nyelvtanulással, olvasással, társasjátékokkal és sokszor késhegyig menő vitatkozásokkal töltötték. Voltak tanárok, a<ik ifjabb tiszttársaikat a matúrára készítették elő. Tanítók, akik analfabéta tanfolyamokat rendeztek a legénység között. Mérnökök, akik szakkönvveket írtak. N/elvtehetségek, akik 4—5 nyelvet elsajátítottak vagy tanítottak Stakács-zsenik, akik a lómájpörköittől a lenint irtáig mind-n lehttő és lehetetlen ételt föltaláltak. Ekkor is voltak már, akik asztalt, széket csináltak, nyírfából cigarettaszopókát, furnirdeszkából berakott dobozokat későtettek, vagy a tábor könyvtárának könyveit bekötötték, de ezek még nem foglalkoztak ezzel üzletszerüleg, mert vagy maguknak szórakozásból, vagy a tábor részere közérdekből dolgoztak. A hadifogolyipar akkor kezdődött, amikor a hadifogoly az éhségtől és nyomortól űzetve, az orosz katonának megvételre ajáalotta az első, sajátkészitette cigarettadobozt vagy f pipát. A vesztett háború, a többszörös forradalom és testvérimre következtében a rubel megindult azon a szédületes lejtőn, amelyen még ma sincs megállása. A hadifoglyok most még rendszerielenebbül kapták havi fizetésüket, mint eddig. Néha hónapokig hitegették őket s a halogatás vége nagyon gyakran az volt, hogy a kifizető közeg a pénzzel megszökött. Még ahol kifizették is, ott is a régi összegben 1919 ben a hadifogoly odajutott, hogy amikor a havi 50 rubejet megkapta, azon tűnődött, hogy 1 font (400 gr) kenyeret vegyen-e rajta, vagy 1 csomó mahorkát (dohánykóró fáls'ecskázva) A ruhanemüek és iparcikkek ára még őrültebben emelkedett, mint az élelmiszereké. És ez volt a íudiíog'yok szerencséje. A megszorult „pleni* egymasu án adogatta el nélkülözhető ruhadarabjait És mi nem nélkülözhető, ha az ember éhes? Aki a cári uralom alatt szépe.1 főiruházkodott, az most sokat árulh itott a ruhatárából. Mulatságos és egyben siralmas látvány volt egy egy vasárnap délután az ilyen tábor, amikor beözönlőitek az oroszok és mindent összevásároltak. De ez sem tarthatott őrökké. Még a legdusabb ruhatár is kimerült. A priccsről lekerült a pokróc, a fogasról a köpeny, mert gazdája inkább tudott fázni, mint éhezni Inkább nem ment ki a szabadba hónapokig, csak hogy kenyeret vehessen. A vásárló oroszoknak szemükbe ötlött a sek művészi doboz, cuarettaszopóka és egyéb hadifogolykészitmény Megtet-zett nekik a csinos munka és jó árt kínáltak érte. Az éhes hadifogoly mindent eladott. Sőt újra nekifogott a munkának, de most már tervszerűen; nem időtöltésből, hanem hogy pénzt szerezzen. A példa vonz. Az eddigi csöndes, kihalt hadifogolytanyáról fürészelés, fúrás, faragás, reszelés, csiszolás zaja hallatszik. A levegőt lakk és spirituszszag tölti be. Akadnak kereskedő szellemek, akik a parancsnoktól nyert engedéllyel a kész cigarettatárcát szopókát, pipát sb. beviszik a városba és az orosz kereskedőknek ajánlják, vagy a bazárban (vásár) eladják. Az iparos — most már joggal nevezhetjük annak — és az elárusító szépen pénzeinek. ő< már vajat is kenhetnek a kenyerükre. A lábbelijüket, ruházatukat is rendbehozzák. Azonkívül az eddigi tespedésben elfásult test és lélek örömét leli a munkában. Mindig több és több lesz az iparos Még akinek otthon a nyakkendőjét is a mamája kötötte csokorba, az is pipát farag, csiszol, fest, fényesit. Csoportok alakulnak munkamegosztással. Szaktekintélyek fejlődnek ki. Azonban a kis orosz város hamar betelik a sok dohányfelszerelési cikkel. Más városba küldeni meg lehetetlen. Az oosz kereskedők sem tudnak más városokkal összeköttetést fenntartani Itt megjegyzendő, hogy szerző a szterlytamaki, dedovai, ufő, tockojei, csirái, vladivosztoki, de főleg a krasznojarszki fogolytáborban szerzett tapasztalatait foglalta össze jeien közleményben. De a kereskedelmi elszigeteltség egyúttal hasznára is van a keletkező hadifogolyiparnak. A városban egymásután fogynak ki az árucikkék és utánpótlásról szó sem lehet. Egy orosz kereskedőnek kifogyott a gombja. A táborban esztergapadokat készítenek és elárasztják a kereskedőket gombbal. Az egyik hadifogoly a könyvkötészetben járatos. Elvállalja egy iskola könyvtárának a bekötését. Mun^csoportot szervez és azt betanítva, százával köti a könyveket. Egy orosz kereskedő papirt kü'd a táborba és noteszt akar készíttetni. A munkájából kifogyott könyvkö'ő csoport no'eszgyárrá alakul. Csakhamar tucatszámra készülnek az ízléses noteszek, emlékalbumok stb Az elárusítókból vállalkozók lesznek, akik rendesen bejárnak a vá'0»b3 megrendeléseket fogadnak el és azt a táborban gombamódra szaporodó munkáscso ponoknak közvetítik Ezek viszont mintákat ké szitenek s a közveti őket elküldik a városba, hogy onnét megrend 'lést kapjanak. így látja el hssmkint a város ipari szükségletét a tábor. Mindenre akad szakember. Egy volt gyári hi vatalno* keményítő készítéssel kísérletezik. Sikerül. 40 púdra (1 púd 16 kg) kap megrendelést. 8—10 társat vesz maga mellé és kémé* 1ÍATOIM X A MÉREGMEXIES PATKÁNY, IRTÓSZER Erodeti csomagolású 100 gr. oa üvegek, VETHÜNAN Bratislava F08TAFIÓK 189. nyitő gyárat alapit. De a keményítőt csomagolni is keli. Hamarosan megalakul egy dobozgyár is. Ez szállítja a keményítő csomagolásához a dobozokat. Különben is akad munkája, meit az egyik patikus kitalálja, hogy ő meg pudert készít. Fényesen beválik, mert a városban sok a különféle nemzetiségű katona és igy még több az ezeknek tetszeni vágyó hölgy. Szappangyár is alakul. A szagos szappant összeőriik és mint borotvaport árulják. A gyertyagyár malátagyár, kávépörkölő és őrlőmalom készítményeit, a táborban készült cukorkákat, édes kétszersülteket, mind, mind csomagolni kell. Valamennyit csórna ölni kell. Valamennyit a dobozgyár látja el. A csinos dobozok feltűnést keltenek a városban. Városi cukrászok és papirkereskedők is rendelnek dobozokat. Az orosz tiszt, ha valami igen kedves dologgal akarja meglepni ideálját, akkor rendel a táborban egy remekbe készült levélpapirdobozt, amelynek te* tejét még egy ráragasztott japán levelezőlap is díszíti és megtölti szintén a táborban készült, aranyszélü, illatos levélpapirossal. (Folyt feöv.) Jókai. Milyen jó, hogyha súlyos bánat ér S vergődve dobog, zokog a szivünk, Ha arcunk halvány, álmatlan fehér, Gyógyító reményt többé nem hiszünk: Milyen jó, — hogyha most valaki jő, Kire talán már nem is gandolunk, És szelíd szemekkel, meleg kézzel Simogatja fáradt homlokunk. Milyen jó, — ho yha sok-sok éjszakán Velünk virraszt a néma szenvedés, Ha üdítő álmok elkerülnek. Arcunkra árkot könnyek árja vés: Milyen jó, — hogyha ágyunk szélire Leül vaiaki némán szelíden, S álmot váró fáradt két szemünket Lecsókolja halkan, csendesen. Milyen jó, — hogyha életutunkon Orozva ránk tőr éji vad vihar, Uitalan útra rengetegbe visz, Előttünk csillag, mindtn fény kihal: Milyen jó, — hogyha mély örvény helyett Megnyílik egy kis kunyhó ajtaja, S csendes meghitt oltalma alatt Elcsitúl szivünk kínos sóhaja. Milyen jó, — hogyha minden elveszett, Mi a lelkűnknek féltett drága kincs, Minden, minden porba, sárba hullott S betiporva csillogása nincs: Milyen jó, — hogyha mégis érezünk Egy ránk verődő bús tekintetet S a könnyes szempárban megtalálunk, Egy régelhullott drága gyöngyszemet. Milyen jó, — hogyha sivár éle'ünk Utolsó perce immár ránk köszön, S csontkezével aj'ót nyitva ránk, A zsa nők halál all a küszöbön: Milyen jó, — hogyha együtt vele még Egy fehér galamb mégis oda ér, És mint örök hit velünk együtt szállva, Az örök álmok utján elkísér. Mi yen jó, — hogyha sírunk éjeién Az anya-földben rég e porladunk, Idők tarlóján virágnyiiask« r Uj tavasznak lelket nem aduik: Milyen jó, — hogyha az emlékezet, j Megtalál még a horpadt sir alatt, | S korhadt fejfánkon egy szál borostyán Miértünk él még, még mienk maradt.
