Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-02-21 / 23. szám
12. oldal. »Kzmáromi Lapok 1925. február 21. — Tolva] cigányok. Bittó Dénes sárosai földbirtokos magtárából hat má7B& búzát loptak el ismeretlen tettesek. A csendörség Sárközi András és Antal cigányok személyében kinyomozta a tolvajokat és beszállította a pozsonyi államügyészségre. MŰVÉSZET. □ Farkas Mária hangversenye Budapesten. Farkas Márta hegedűművésznő földink Földessy Hermann Lulo zongoraművésznővel társulva március hó 21-én a budapasti zeneműveszeti főiskola nagy hangversenytermében szonáta estélyt rendez. Műsoron Händel, Bach, Beethoven és Brahms szerzeményei. E hangverseny keretében Farkas Márta előadja Bach Sebestyénnek egyik leghíresebb és leghatalmasabb kompozícióját, a Chaconnet is, amely solo hegedűre van Írva. Mint halljuk, a hangversenyre városunk és vidékéről számosán készülnek Budapestre. SZÍNHÁZ (Lóvá város segélye Földessy színigazgatónak.) Földessy Sándor magyar staggione társulata a tavasszal Léván játszott. Földessy kérte a várost, hogy a már lefizetett 3500 korona viüanyviiágitási költséget a város segélyképen térítse vissza. A közgyűlés a segélyt megszavazta. (Üres pletyka) A napokban elterjedt azon híresztelésekkel szemben, hogy 'Reményi Földessy társulat drámai erőssége, akit Komáromban Í3 sokan ismernek, öngyilkos lett volna, megállapítjuk, hogy Reményi hál Istennek a legjobb egészségnek örvend Losoncon. Aller %AIádilapja megjött és már mindenütt kapható. 40 oldalas színes, a család minden tagját szórakoztató közleményeket tartalmaz. Ceslovákiai WÜIQQ M BRATISLAVA, főbizományos *■ Llöu Isi» Halászkapu 3-Jókai, a jó kertész. Részlet a Kisfaludy-Társaság ünnepi közgyűlésén bemutatott tanulmányból. Irta: Takáts Sándor. Oláh Miklós esztergomi érsek végrendeletében utódainak hagyta pompás pozsonyi kertjét, melyet maga ültetett és gondozott, de azt kívánta tőlük, hogy ők is jó kertészek legyenek. Mert Oláh Miklós nagyon jól tudta, hogy milyen hatással van az emberre a kertészkedés; tudta, hogy nemcsak a földnek és a házának szeretetét tartja ébren, de szelídséget, megnyugvást és sokszor ártatlan örömet szerez az embernek. Tudjuk, hogy a kertészet mindig a népek műveltsége hőmérőjének tartották. Nálunk a XVI. században éri el virágszakaszát, mikor is még a királyi és császári kertekbe is tőlünk viszik a nemes csemetéket és az oltó ágakat s külföldi fejedelmek hirdetik, hogy nincs ország, amely olyan gyümölcsöt termelne, mint Magyarország. És mit látunk a kertészkedés e virágszakaszában ? A műveltség minden ága fejlődik és virágzik s a hazaszeretet a nemzeti érzés eladdig nem látott fokra emelkedik. És e kor legnagyobb és legjobb fiai épp azok, akik maguk is lelkes kertészek voltak. Jókaink — amint tudjuk — még gyermeksorban volt, mikor a kertészkedést megkezdte. Komáromban minden ház körül volt kert s mindenik nagyasszony — köztük Jókai édesanyja is — lelkes kertgazda volt. Az iskolában és otthon a kis Jókai hamar elsajátította az oltást, a szemzést, az ültetést s mód nélkül megszerette a kertészkedést. Természete lévén a magány keresége, az elmélyedés a természet titkaiba, semmi sem felelt meg lelkének annyira, mint a kertészkedés. Hite, szeretete és szelídsége aztán a fák és virágok között folyton erősödött. Tudjuk, hogy mint ifjú, hosszúidéig egész napját szigeti kertjükben töltötte. Itt a magányban teljesen elmélyedt a természet tanulmányozásába. Soha alkalmasabb helyet nem találhatott volna erre a komáromi kis szigetnél. Az ő korában ez a sziget még bőves volt morotvákkal, dzsindzsárokkal, kopolyákkal, tólocsogókkal, melyek a legritkább vízinövények ezreit termelték. Aztán, mikor a kertek gyümölcsfáinak ezrei virágba borultak, a csodás látvány s az illatár tágas mezőt adott az elmélkedésre. Fülemülék csattogásától, énekesmadarak ezreinek zengésétől, méhek zümmögésétől hangzott ilyenkor a sziget. Mind oly dolog, ami a méiyenérző Jókait elbájolván, fantáziáját életre keltette. „Oh, — Írja ő maga — az a kis fagunyhó ott a dunaszigeti gyümölcsöskertben, az volt az én legdrágább palotám, amiben valaha tanyáztam. Ott Írtam meg első regényemet.“ Bizonyos dolog, hogy a szigeti kertjében eltöltött hosszú idő alatt a fákkal és a virágokkal'való foglalkozás lelkivilágára is nagy hatással volt. „Akárhová nézek — Írja ő maga — bármerre fordulok, mindenütt őt látom, fűben, fában és a fa leveleiben, őt, — akit a nagy bölcsek nem akarnak látni !“ — „A virágok erdejét — Írja más helyen — mély zsongás zúgja át s e titokszerü zsongásban, a virágok szemeiben Isten beszél, Isten néz.“ — „Minden virágnak épen úgy van élete, vágya, hajlama, bánata és öröme, fájdalma és szerelme, mint nekünk.“ — „Én azt hiszem, áfák is hallgatják és nézik azt, aki őket szeretve ápolja !... Óh! a fák oly okos lények, azokban lélek lakik. Én gyilkosnak tartom, aki egy nemes fát kivág.“ A fák és a virágok szeretete arra indította a költőt, hogy a füves könyveket és a kertészeti munkákat is tanulmányozza. Ismeretei e téren aztán folyton nagyobbodtak. Mivel az igazi szeretet sohasem gyengül, soha meg nem szűnik, Jókainkban a természetért való rajongás soha ki nem aludt. Halhatatlan művei hirdetik, hogy ifjúkora emlékeit százszor is visszaálmodta s a szigeti kertben szerzett megfigyeléseit folyton kamatoztatta. Aztán még aggkorában is mindent elolvasott, ami a fákról és virágokról szólott. S a páratlan munkásságu férfiúnak maradt ideje arra, hogy minden újabb rózsa-, szőlő- és gyümölcsfajt megismerjen és kertjében meghonosítson. Természetrajzi és kertészeti ismereteit aztán nagyszerűen ertékesitette regényeiben és elbeszéléseiben. Alig van munkája, melyben ragyogó színekkel ne festené a természet szépségeit a fákat és a virágokat. Reális megfigyeléseivel e téren úgyszólván egyedül áll a ^jlágirodalomban. S nem azért nyújtja e tüneményes, a szivárvány minden színében ragyogó leírásokat, mert ismereteit akarja fitogtatni, hanem azért, mert lelke mélyéből szerette a természet szépségeit és örvendett,mindannak, amit a kertészet terén teremtett. Ó maga irta jómagáról: „Lehet, hogy el fognak felejteni mint költőt, de az én szép fáim minden évben újra ki fognak zöldelni s hirdetni fogják, hogy kertész voltam.“ Igen, ő kertész volt, még pedig a legjavából. Alaposan ismerte úgy a hazai, mint a délszaki növényeket és fákat s utánozhatatlan mester volt ezek festésében. Költői ihlet és lelkesedés fogja el őt, valahányszor valami ritka növényről irhát. Ki nem olvasta például a tordai szakadék ritka flórájának megkapó leírását? Szinte szemünkkel látjuk a medveszőlő-bokrot, az alliumobliqum-ot, mely vadon sehol másutt elő nem jő, aztán a diszbokrok leggyönyörübbikét: az ősztavasz-kukojeát (arbutum unedo), melynek ágai korallpirosak s gyöngyvirágalaku, illatos fehér virágai vannak. Mikor Jókaink Olaszországban utazott, — amint maga irja — a horticuiaris élvezet volt első gondja. Mindent megnézett s .amit hasznosnak talált, kertjében is alkalmazta. Itt olasz földön nem kis örömére találkozott az ősztavasz-kukojcával, a tordai hasadék e gyönyörű virágcserjéjével. Gondolhatunk e pompásabb, színesebb s hivebb leírását azoknál, amiket Jókaink adott a lápokról és a lápok növényeiről. Ö nemcsak a vizi virágokat ismerte, hanem azt is jól tudta, melyik nő mély vízben, melyik az iszapban és melyik a kavicsos, sekély vizben. A délszaki fák és növények, valamint a velük való bánásmód bőséges leírását, „Ahol a pénz nem Isten“ cimü regényében adja. Mint mindenütt, úgy itt is költői lángelméjével valósággal elvarázsolja az olvasót, úgy hogy az szinte beleéli magát a délszak bűbájos világába Ki nem olvasta az „Aranyember“-ben a Senki szigetének megragadó leírását ? Ne higyjük, hogy — amint sokan állítják — ez is Jókai ragyogó fantáziájának a teremtése! Ifjúkori emlékeinek a felújítása ez ! A Senki szigetének * leírása, fái, virágai, vízinövényei a valóságban ugyanis a komáromi sziget hü festése. Ha valaki virágfakadáskor a Dunán Komárom mellett utazott, láthatta a Senki szigetét. Óriási fehér és rózsaszinü folt ilyenkor a komáromi sziget, telve madárénekkel. S ha ilyenkor erősebb szél fuj, a hulló szirmok millióit sodorja a Dunába. A Senki szigetének úgy őszi, mint tavaszi leírásában minden lapon kiérezik a költőnek komáromi megfigyelése. Csak például említjük, hogy az egyik nyári árvíz után a Senki sziget hatalmas diófái mind elpusztultak. Aki a szigeti életet nem ismeri, ez hihetetlennek tűnik fel előtte. De Jókaink sokszor tapasztalta Komáromban, hogy a nyári árviz a leghatalmasabb diófákat is kiöli. 1 udjuk, hogy Jókai szívesen szerepeltet a regényeiben kertészeket. A Politikai divatok-ban például mint a forradalom egyik menekültjét, jómagát is, mint kertészlegényt szerepelteti, aki mesteri módon magyarázgatja, gazdájának az üvegházi" virágokat. Az Elátkozott család-ban a derék Gutái Thaddeus tiszteletes uramat, mint nagy botanikust szerepelteti. S Gutái uramat az a szerencse éri, hogy a komáromi szigeten a legritkább virágok egyikét, az oenothera biennis-t sikerült felfedeznie, mely virág különben csak Virginiában fordul elő. Jókai, a nagy ideálista, aki csodálatos fantáziáját ezernyi színben ragyogtatja, aki a költői leírásoknak utolérhetetlen művésze: a kertészet dolgaiban a természetrajz terén a legnagyobb reálista. Amit ő a fákról és a virágokról valaha irt, az reális megfigyelésen alapszik. S meg kell állapítanunk, hogy e tekintetben aiig van párja a világirodalomban. A költőknél megszoktuk, hogy olyan virágokat fűznek bokrétákba, amelyek egyidőben sohasem virágoznak. Ez a rómaiaktól kezdve napjainkig, szinte szokássá vált. Még az olyan költők is, akik a virágok közt éltek és forgolódtak, legtöbbször poetica licentíával élnek'. Tompa virágregéiben például a rózsa, szekfü, ibolya, árvácska, basarózsa, tulipán, liliom, ciprus, mályva stb. egyszerre virágzik és illatozik. Az őszi kikericsnek Tompa szerint például piros a színe, a télizöldnek piros fürtök helyett kék a virágja. A realisztikus irány nagymestere: Zola a „Mouret abbé vétke“ cimü regényében fejtette ki legbővebben növénytani és kertészeti isme» rétéit. Több fejezetben irja le itt a Paradounak nevezett parkot. Tagadhatatlan, hogy költői szempontból gyönyörű e leírás s a franciák méltán halmozták el a legnagyobb magasztalokkal. A reális irány e nagymesterétől azonban elvárhattuk volna, hogy a valót és a lehetőt irja le. Ám a Paradou nagyszerű leírásában egy szemernyi valóság sincsen. Zola egy óriási, elhagyatott parkot ir le, melyet jó száz éve emberi kéz nem érintett. Valamikor e parkban melegágyakban ritka virágokat neveltek. A gazda elköltözése után azonban a park magára maradt és emberi kéz nem érintett ott többé semmit. Zola szerint azonban a nemes virágok nemcsak, hogy tovább éltek, hanem örökéletü alakban mód nélkül elszaporodtak. A nemesített rózsák erdei fákká növekedtek s rózsafák őserdeje keletkezett. Egy és ugyanazon törzsön minden elképzelhető szinü és illatú rózsa nyílt s a lehullott szirmok emberderékmagasságig értek! A krizantémutn, ibolya- és gyöngyvirágmezők, a jácint, a tubarózsa, a tulipán, a fukszia, a pünkösdi' rózsa, stb. rengetegje mind egyszerre nyilt. Embervastagságu napraforgók, miknek levelei egy gyermeket lebirtak, egész táblákat töltöttek be. A nemes rezedák térdig értek, a rhododendronok óriási nagyságra nőttek. A sima törzsű körtefák, a piroskérgü százados őszibarackfák, szilvák, meggyek és cseresznyék mind roskadásig gyümölccsel voltak tele s egyszerre értek. Még a görög- és a sárgadinnye is vigan tenyészett az eperrel együtt. A Paradouban a kékvirágul ] len pirosat, a pirosvirágu pünkösdirózsa féké* rét nyílt.
