Komáromi Lapok, 1924. július-december (45. évfolyam, 79-149. szám)

1924-07-26 / 90. szám

lflfli. jattaa 86

Komáromi Lapok“

5. oldal.

sikert arattak, mégha az anyagi £ siker negativ volt is.

*

Itt közöljük a másik karlsbadi lapnak, a »Karlsbader Tagblatt« nak cikkét is a fenti hang* versenyről: Mialatt egy olyan színdarabot mint »Lissi die Kokotte« nemcsak hogy táblás ház előtt adnak elő, de »közkívánatra« még meg is ismételnek, ezalatt minden komoly hangversenyt úgyszólván a nagy nyilvánosság kizárásával tartanak meg. Ez a jelenség mely Barton Pepával kezdődött és Farkas Márta hangversenyével folytatódott, épenséggel nem dicsérendő bizonyítéka a karlsbádi közönség művészet kedveié iíüik (legyen az helybeli .lakos,fgvagy fürdő vendég). Nem is ellaposodásról, hanem elposványosedásról és az ominózus zóruspont, vagy már egy negativ görbe eléréséről kell beszélnünk. Az eltánterithatatlanok, kik megjelentek, nem csalatkoztak, bár a művésznők idegességük által — az üres terem szomorú látványa következtében — egyet és mást talán nem úgy játszottak, mint azt különben tették volna. A Kursaal zongorája, amely inkább szerszám mint zongora, nem volt alkalmas arra, hogy a művésznő at udását —mellyel kélségen kívül a legnagyobb mértékben rendelkezik — feltüntesse. Technikája rendkívüli, de a beleélés és átérzés sem hiányzik nála, úgy hogy joggal állíthatjuk, hogy inkább művész, mint virtuóz. Ugyanezt mondhatják Farkas Mártáról is, kinél épen csak a »reifste Reife« (legérettebb érettség) hiányzik ahhoz, hogy egyik legteljesebb értékű művésznő legyen.

A más fiatal művészek pltal r(saját kárukra) eréltetett virtuozitást, amely csillogó, iartalomnélküli művek;fitogtaíásában nyilvánul, Farkas Márta mellőzte, amiért köszönettel tartozunk neki. Különben is jobban illik a < művésznő egyéniségéhez a tartalmas, mélységesen komoly muzsika, mint a pompázó tűzijáték. — Kedves és szép est volt, amely - egyszer ismét életre keltette a valódi művészetet, azt a művészetet, melyet Beethoven ajándékozott nekünk, azt a művészetet, amely saját magát és másokat felemel, azt a művészetet, amelyet nem rőffel mérünk, azt a művészetet, mely nem tömegeket részegít meg, de embereket, kik ma* gukban még megőriztekájegy kevés érzést.

Az örök harc

lapunk egyik utóbbi számában megjelent B K. cikkére a következő helyreigazitó sorok közlésére kértek fel bennünket:

Igaztalan támadás a magyar tanítóság ellen.

A Komáromi Lapok folyó év 19-i számában Boross Kálmán kamocsai ref. lelkész B K. jel alatt Seidl Sándor pozsonyi polg. isk. tanárnak a Magyar Tanítóban megjelent cikke nyomán a magyar tanítóságot illetőleg helytelen, igaztalan következtetésekre jut, amelyek mellett nem haladhatunk el szó nélkül.

Boross Kálmán helyteleníti és kárhoztatja, hogy a szlovenszkói magyar tanítóság jogainak védelmében az erősebb hangot penditise meg. A megbotránkozás hangján Ítéli el, hogy a magyar tanítóság a kormánytól követelhesse jogos illetményeit.

Csodálkozva állottunk meg ennek elolvas sásánál. Hogyan, hát a jogigényünkért — Boros- K. szerint — még bókolva kelljen könyörögnünk ? Hisz, különösen a nem állami tanítóságnak nagy jogsérelmei vannak; aZ államsegély csökkentése, visszavonása, a nyugdíj rendetlensége, az iskolák anyagiakkal való kellő ellátása. Hát ezeket nem szabad követelnünk ? Hisz a jogot nem a kormány, vagy a hatóságok adják, hanem a törvény, az alkotmány. A kormányzat csak kiosztja. Ha helytelenül, méltánytalanul osztja, nem szabad a megrövidült egyénnek, szervezetnek erélyesebb hangon ez ellen felszólalnia ?

Épen a „Komáromi Lapok“ hasábjain jelentek meg cikkek, melyek az erélyes állásfoglalást sürgetik minden jogfosztással szemben 1

B K. ur eszmefuttatásából mi szinte azt olvassuk ki, hogy ő — szakítva múltjával, melynek folyamán sokszor támadta különösen a kulturkormányzatot s annak képviselőit — most a kormány hívatlan szekértolójának szegődött be.

Nem nézheti, hogy a tanítóság (s csak tanítóság) bármivel szemben is önérzetesen fellépjen. ö még mindig abban a régi ideológiában él, amidőn a tanító összegörnyedve állott minden kicsi potentát előtt és könyörgésnél egyéb akaratnyilvánulást nem ismert, a lehulló morzsákat mély hajlongások között, örömkönynyekkel fogadta I

Hát bizony ma már nem’ ilyen a’ tanító, de Isten mentsen'jmeg tőle, hogy ilyen legyen. Boross Kálmán ur eme elvei szerint volna ám még szomorú a tanítói-nevelés a.magyar iskolákban! De most, legyen csak nyugodt a ur, mert az önérzetes,'jogaiért sikraszálló tanító szintén önérzetes és jogait védeni akaró és tudó polgárokat, magyar embereket nevel.

Ezt az újabb kirohanását is kénytelenek vagyunk a tanítóság iránt való indokolatlan ellenszenvének a számlájára Írni. Csak a gyűlölet sugalta elfogultság láthat a tanítóság önérzetes állásfoglalásában, emberi, megélhetési jogainak védelmében elitélni valót.

Mi úgy ismerjük a nt. urat, hogy egyéni anyagi érdekeinek védelmében nagyon is radikális s ezt nem rójjuk fel neki hibául, de kénytelenek vagyunk állításait addig is, míg a személyesen érintett kartársnak módjában lesz az igaztalan támadást visszaverni, a magyar tani tóság nevében a leghatározottabban visszautasítani.

A Magyar Tanító tterkesztősége.

Stüli Hal: A silóval nyel?.

A sajtó már foglalkozott e könyv első részének ismertetésével. Rámutatott hiányosságaira, pedagógiai lehetetlenségeire és súlyos hibáira, de mindenek fölött azt a lelkiismeretlen kalózkodást bélyegezték meg, a amit & könyv magysru5 Írni és olvasni nem tudó szerzőj<j a magyar nyelvvel szemben elkövetett. Most jelent meg a szlovák „álschidloff“ má sodik füzete. Ez , még az elsőt is felülmúlja képtelenségeiben. Meglepőek a szerzőnek a szlovák részben elkövetett komoly hibái is, mellyel — értesülésünk szerint — egy pozsonyi szlovák lap fog foglalkozni. Igen elszomorító ez akkor, amidőn & mi Íróink nem tadnak kiadót találni, ily könyvre pedig akad itt kiadó.

A szerző az igével vezeti be könyvét, mondván: (37. olda!) „Nyúljunk csak tehát mi is azokhoz az igékhez, s meglátják, hogy a nyelvtanulás nemhogy unalmas idölopást, hanem érdekes, mondhatom kellemes szórakozást fog jelenteni, s mi rövid időn belül sok érdekes dolgot fogunk tudni és sok szép mon* datkinccsel fogunk szabadon rendelkezni“.

íme a mondatkincsek:

„A bíró szomorúan lépked hazafelé. Hogyan tanul az a maguk fia? Otthon a lusta fiú nsm tanul, hanem szundikat (!!!) Kellemes szórakozást nyújt: (43. oldd).

„Éi ö néz, néz, azután lép ide, lép oda és falel : mit tegyen? Gereblyézni, szántani biró uram! Aki nem tanul, az szántson“. (?)

„A jó gyermekek jól tanulnak és nem hazudozuak*.

„És miért félsz? Azért, mert ők nevetnek“ (!!!)

Ne kívánja ezt tőlünk Mihál mester, ilyen kincsekre mi nem áhítozunk, így nem szórakozunk, ellenben könyvével rendelkezni fogunk.

A füzet következő részeiben már esak szavakkal és mondatokkal operál. Kényszer képzetei iskolapéldái a nyelvi lehetetlenségeknek. Ily mondatokat akar a mit sem sejtő tanulóval bemagoltatni:

„Gyere haza, Mariska énekel*.

„Bir még mosni is? (Ki, mi??)“

„A mosónő szakit, a mama mos*. (Az ilyen mosónőt is csak a könyvében meri említeni. Mit csinálna vele odahaza?)

M-jd igy folytatja minden indokolás nélkül :

„A tanuló siet olvasni“. (De nem a Mihál könyvét!)

„Aki rossz, az hazudik*. (! 1)

„A nap süt, a zászló leng“. (Remekbe vágott egyenes következtetés.)

Hogy müy célból erőszakolta össze ezeket a mondatokat, arról ő sem nyilatkozik. Tévedés azt hinni, hogy Mihált kritikánk jobb belátásra birta. Sem ő, sem jobb sorsot érdemlő kiadója nem okultak. A kővetkező mondatokban önmagát múlja fölül, halandzsájával megszégyeníti minden idők mestereit:

„A gyermek sir, a nővér ugrál*.

„A mészáros öl, a katona tolt“. (I?) ?

„Én mindig, mindenkinek köszönök*. (Én önnek Mihál soha többet.)

„Kivánom önöknek gyorsan megtanulni szlovákul“. (Hslyes, Mester, de magyarul is, mielőtt könyvet ir.)

„Idegen emberek nevetnek*. (De csak az ön könyvén.) É< befejezésül:

„Szép hölgyek vagytok ti. Mindenük ki van festve’“ Nem lehet tovább folytatni,#.

Ha Mihál es&k annyi fáradtságot vett volna, hogy elolvassa a sok nyelven megjelent Schidloff nyelvtanokat és ennek csak szolgai fordítását hozza, föltétlenül hasznos munkát végez — de ezen a készültségnélküli garázdálkodáson csak nevetni és bosszankodni lehet. Könyvébon gyakran hivatkozik Dr. Czam* bel-ra, a kiváló szlovák filológusra — anélkül, hogy felhasználná annak tanításait, sőt az olvasottak alapján erős a gyanúnk, hogy igen laza kapcsolatban állhat e jeles tudós müveivel, Ha élen ma Czambel, nem hisszük, hogy el merte volna követni e könyvt... L. I.

A határmegállapitó bizottság Komaromban.

— A bizottság hét\kérvényt\vett át. — Komárom, —július 26.

A csehszlovák-magyar ^határmegállapitó

bizottság julins 23 án kezdte meg az államhatár Csehszlovákia—Magyarország és Ausztria hármas államhatár pontjátóljaz Ipolynak a Danába való torkolatáig eső szakaszának bejárását. Ezen politikai határbejárásnak, melyet a"'pozsonyi nagyzsupáni hivatal megelőzően ismertetett, az a célja, hogy a helybeli hivatalok és érdekeltek megismerjék’a határt, megállapítsák a határvonal kijelölése következtében mutatkozó közös- és magánjogokat, de ezenkívül meghallgassák; az érdekelti*'határmenti lakosságnak gazdasági jellegű kérelmeit abból a célból, hogy az igy beszerzett adatok alapján & határon levő jogi kérdéseket mindkét állam kormánya kellő időben rendezhesse.

A határmegállapitó bizottság az első nap a hármas államhatárt járta be és*"az Ott tapasztaltakról jegyzőkönyvet vett föl; második napon a Danának Pozsonytól Bécsig, illetve magyar oldalon Lípótig terjedő szakaszát járták be, mig július 25 én péntekenjBőőstöl Komáromig jutott el a bizottság.

A csehszlovák magyar határmegállapitó bizottság tagjai voltak a csehszlovák állam képviseletében Bousek József mérnök, miniszt.'-vi tanácsos, a magyar állam részéről pedig Tánezos Gábor altábornagy. Kivülök a bizottságban mégjAsztvettek a csehszlovák részről Simmer dr. megyei főj»gyző, Holdik Ottó műszaki tanácsos, L&uda Ferenc dr. folyammórnökségi főnők, Bálint István műszaki tanácsos, ármentesitó igazgató, Fodor Adolf dr. szolgabiró, a rendőrhatóságot Krizs állami rendöríőfelügyelő képviselte, magyar részről Szilágyi dr. miniszteri tanácsos, Pischinger Gyula min. tanácsos, Ujszászy Gyula műszaki tanácsos, Palkovich László Esztergom Komárom egyesült vármegyék alispánja, Szitkey Béla műszaki tanácsos, slb.

A bizottság reggel 6 órakor a bősi állomásról indult el az állami“ folyammérnökség Mijava (volt Dévény) nevű vontató gőzösén, amely szűk voltánál és hiányos berendezésénél fogva nem valami nagy kényelmet nyújt a bizottság tagjainak. A bizottság határbejáró útjában a pénteki napon a Duna mindkét partján több községnél kikötött, a hol meghallgatta és átvette a községek és magánosok kéréseit. így kikötött Iz«ap, Msdve, Kolozsnéma. CsaU6közaranyos,Íörsnifitln községeknél, a T5uoa jobbpartján pedig Ásványon, Szögyénen, Gönyün, Ácson és Komárom Újvárosban. Az utolsó állomás Komárom volt, hova */46 órakor érkezett meg a bizottság hajója és az állami hajóállomáson kötött ki. A bizottsággal átjöttek Komárom-Újváros képviseletében Alapy Gáspár h. po’gármester, Tóth Zsigmond dr. tanácvos és Szabó Kálmán dr. tiszti főügyész, valamint Maksay rendőrföfelügyelö is.

Komárom város vezetősége a tanács és