Komáromi Lapok, 1924. július-december (45. évfolyam, 79-149. szám)

1924-11-01 / 131-132. szám

1924. november 1.

»!Coisá?óini Lrpok«

11 ®ídfel

idegorvosok prakazisát, mert a legtöbb ember a magja neuraszténiáját es&k a legyőzhetetlen életsahézségísk és aránytalanságok reakciójának véli. ETtvbea a Msemben tévednek, mert ha a viszonyok egyszerre jóra fordulnának, akkor még nsm gyógyulna meg minds-n ideg és nem szabadulnának meg egyszerre lelkűk beteges érzéseitől az emberek. P dig a neuraszténiát agak megszerezni könnyű, de elveszteni már sokkal nehezebb.

— Mint speciálisa» orvosi jelenség mutatkozik sz élstnehézségök által létrejött uj kaliforniai hadjárat, az arany mán, amely a tőzsdejáték alakjában mutatkozik és ennek rabjai éppé» u»y. mint a kaliforniai aranyásók, csalódottan és letörten fejezik ba nagyratörő, de elpusztult terv: iket. 0 yaa események játszódták le a nagy tőzsde változásokkal kapcsolatban, hogy szint« előrelátható volt az emberek tömegeinél az idegrendszer felbomlása.

— A? elmebeíegedés többnyire csak fokozatiíag súlyosabb formája az előbb említett gazdasági okokból er^dő életzavaroknak. Sokszor nagyon sajátságosán látjuk az elmsb tegek faeta^ztikasan eltorzuló gondoskodásában azokat a lelki okokat, amelyek a betegség két okozták.

— A leggyakoribb a most előforduló elmebetegségek között, amely az élet hajótöröttjeit éri, sr agylágyulás. Ugyanez volt a helyset 1872 ben, a nagy bécsi tőzsdekrach után, amikor Msinart Tivadar, a világhírű dmegyógyász megállapította az »gyógyulásnak tömegekben való hirtelen fellépését.

— Ezeknek a megbetegedéseknek megelőzése talán lehetséges volna, ha a viszonyok visszatérnének az egyszerű élet formái kötő, ez azonban csak piám dísideriám, mert az élet társadalmi törvényei az ilyen visszatéréseket csak a kényszer eszköze esetén parancsolják ®? nem Önként elhatározva teszik lehetővé. Ma talán elvezethet egy állam tömeges elssegétyedésa, amikor ebben az állapotban sokkal egyszarflbbskké válnak az igények és életformák.

— Mart önként senki stm tudja leegyszerűsíteni a maga életét, inkább csak komplikálja és fokozni tudja a zavarokat. Minden Tolsztoj féle életelv csak a vallásos kívánság utópiája, de az életben, — fájdalom — nem tapasztalhatjuk a mai korban a vallásos meggyőződésnek ilyen átalakító erejét.

Vollbeck Margit

— Ifjúkori emlék. —

Irta: Ludwig Bona,

Fordította: Osváth Kálmán.

Szobámból beláthattam a Volibcckék kertjébe, mert a házunk a Korngassera rúgott ki.

Délutánonként, iskolai feladatom készítése köriben, szemmel kísérhettem Vollbíck tanáei»s arat feleségestül, amint kávéztak és szinte minden e^yes szavukat hallottam.

A tanácsos ur váltig azt kérdezte a hitvesétől: „Ho! késik ilyen sokáig a mi kis Margitkánk?* Önsgysága pedig mindig ezt felelte neki: „ Jaj Istenem, talán megint tanul szegényke.“

Nekem akkor sem féri sehogy a fejembe, akár csak mai napság, hogy hevüihít valaki annyira a tanulásért, hogy lemondjon a kávéjáról s egyébb kellemességekről. Ez a nyilatkozat mindazáltal mélyen hatott rám, bár nem is vallottam be eoha.

A gimnáziumban gyakorta beszélgettünk magunk közt Vollbeck Margitról. Én sohasem keltem pártjára, ha valaki fitymálva azt állította róla, hogy utálatos liba s adja a tudóst.

Odahaza is kicsinylőn nyilatkoztam egyszer erről az asszonyi teremtésről. Est mondtam: a harisnyát.ötöshez bajosan ért, helyette mindenféle hasasontalansággal tölti meg a ko bakját.

Edís anyám azonban szavamba vágott, »«gjsgyezvén, hogy hálát adna a jó Istennek, hs, egy bizonyos valaki csak falényira is iparkodnék, mint az a talentnmos lány, mert ő mindig örömöt szerez a szüleinek és sohasem hős haza olyan gyJázatos bizonyítványt, mint az a bizonyos valaki.

A személyes célzásokat telkemből gyűlöltem s ezért el te követtem minden tőlem telhetőt, hogy eltereljem a beszélgetést e rám lézve kellemetlen tárgyról.

De az anyám nem őrölt velem egy malomban s több izb?n felszólított, hogy kövessem a Vollbeck Margit példáját.

Ám nem áiltem kötőinek és feusvétra is olyan rossz bizonyítványt hoztam haza, hogy még a legközelebbi rokonainknak s m mertük megmutatni.

Édes anyám okkor azzal f nyegetözött, hogy suszter in&suak ád. Minthogy pedig a vargaság becsületes mesterségétől éppen nem viszorgott a hátam, se vége, sa hossza nem volt a sok scemrahányásnak.

Gyötrelmen napok gz.akr.dtak sz-gény fejemre s a ház apraja-nagyja megmozdított minden követ, csakhogy elrontsa az ünnepi szünidő m ártatlan ö ö seit.

Vígra is igy »sóit hozzám az anyám: azt hiszi, nircs rá egyéb mód, hogy megjavuljak, mintha Margittal társalgók.

Hátha sikerűi neki jobb útra téríteni. Vollbeck tanácsos úr is jav-dlja, azért készü lődj-m hozzá s majd együtt átmegyünk Mírgitókhoz. !

A dolog éppen nem volt ínyemre. Latin diák korában Bem társalog lányokkal oly szívósan as embír, mint később. Ds meg az igazat megvallva már előre is fáztam tőle, hogy szembe találnak szökni bizonyos ellentétek köztem meg Margit között.

Ámde hiába tiltakoztam ellene kézzellábbal, mégis csak át kellett mennem édes anyámmal & szomszédba,

Vollbsckfcék éppen kávéztak, mikor beléptünk. Margit nem volt valük. A tanácsosnő legott meg is jegyezte: Jaj Istenem, már megint, tanai az a szegény lányka, még hozzá teológiát. Anyám eltűnődve rábólintott, szinte megsajnáltam s eltökéltem msgambaa, hogy ogys er mégis csak örömöt szerzek szegény asszonynak. A tanácsos nr ujjaival dobolt az asztalon, rettenetesen felhúzva a szemöldökét.

Majd igy szólott: Hja, a teológiai

Édes anyám erre elérkezettnek vélte az I időt, hogy rám terelje a beszédet s nekibáto*

' rodva kérdezte tőlem: Tanuljátok ti is?

Vollbeckné asszony sjkát biggyesztette > ama föltevésre, hegy egyébb halandók gyere- i kei is tanulnának iyesmit, míg a férje csaknem ; fölnyársalfc a tekintetével. Ezen annyira elfu| tott a méreg, hogy szentül megfogadtam: majd ] török én is egy kis borsot az orra alá.

I

Nem teológiának hívják, hanem geológiának jegyeztem meg foghegyről.

De csaknem meg is bántam, látván, meny- I ayire zavarba hoztam vele sz édesanyámat.

I Nyilván nagyon rsstelte a dolgot s még könny ; is szökött a szemébe, mert Vollbeck ur szána| kozva mérte végig.

A vén szamár olyan savanyú arcot öltött,

I mintha jelezni akarta volna vele, hogy fölöt; tébb sötét színben látja a jövőmet.

Neked, azt tartom, az a véleményed, j hogy kár volna sok mindenfélével terhelned \ az agyadat. A húsvéti bizonyítványod sem raí gadta el, úgy hallom, szegény szánalomra méltó l édes anyádat.. . Küiőabsn az éu diákkorom| ban Is hívták teológiának is.

Habár e szavak nem is sújtottak le any\ nyira, a hogy Vollbeck ur remélte, mégis szív- I bői örültem rajta, hogy Margit megérkezett. Majd a telküket öntötték eléba szülei. Egyébkor nem fogadták ily melegen, láttam a szobám ablakából. Ezúttal megakarták mutatni az anyámnak, hogy repes a szive a jómagaviseletü gyermek szüleinek.

Az asztalhoz telepedett hát ez az ösztövér égimeszelő is és tizenhat éves létóra olyan fontoskodó és akadémikushoz illően fintorg&tta az orrát, mintha világéletében sem játszott volna bábuval.

Hát megtanultad már a teolódiát? kérdezte Vallbsck mama, kihívóan végiguézve rajtam: vajjou iessz-e mersz-m lányuk jelenlétében is folytatni velük a tudományos vitatkozást.

Nem egészen, estére is maradt még belőle egy-két fejezet. De érdemes foglalkozni vele — felelte Margit olyan közönyös hangon, mintha csak & teológia tanára lett volna.

Még egy-két fejezet? ismételte a tanácsosné, míg az ura maró gúnnyal magyarázta felém fordulva:

Ez persze olyan tudomány, amit meg is kell tanulni.

Margit csupán helyeslón bólintott rá, mert két nagy darab vajaskény érrel volt tele

a szája. Rövidke szünet állott be s ez alatt édes anyám hol sovárogva legeltette szemét a csodalényen, hol meg aggódva mért vela végig engem.

Ez a tekintet eszébe juttatta Vollhaeknének ti látogatásunk tulajdonképpeni eélját s igy szólt az irmsejáboz:

A jóságos Thomásé asszony elhozta a L^joskájáí, Margit, hogy segítségeddel kissé örogbüine a tudományokba».

MirgH ki asszony városszerte isrcurt az Iparkodásáról hajtotta Vollbeckné malmára a vizet az édt:s anyám, széliében hosszában dicsérik g azt gondoltam, hátha eerksntöa hatna a Lajosomra, Mert hissé elmvradt a tudomány rögös útján.

Nagyon, is mondjuk csak ki kereken nagyon is kedves Thom&né asszony, igazította

helyre Vollbeck tanácsos és megint keresztül szúrt »tekintetével.

Sijaas, kissé nagyon I?. Da ha Margit kisasszony kegyesen .segítségére lesz, no m?g ha az anyja kedvéért összeszedi magát, hátha mégis feikvitül neki. Megfogadta. Ugy-e Lajoska ?

Igaz, hogy megfogadtam, do nincs Istennek az ez embai-e, aki ebben a díszes fcársa- I Ságban rátudott volna bírni, hogy megismételjem szép fogadásomat. Éa magam még jobban pirultam mi-tía, mint gyakorta az édes anyám, hogy ez a mintaszerű család gúnyt üz belőlem. Ekkorra már a tudós kisasszony is lenyelte a j v^jas kenyerét és hajlandónak nyilatkozott vé- I Ítmény« nyilvánítására.

Hányadik osztályba te jársz tulajdon\ fcéppsn? Kérdezte tőkm.

A negyadikbe.

Úgy hát Cornelius Nipost tanuljátok, í meg a Jeles emberek életrajzát, mondta olyan I hangos, mintha tőle kellett volna először hal- I íanom.

Nemde te is tanultad Margit? tudakozta j Vollbeckné asszony.

Már három esztsndejo. Hellyel-közzel ma j előveszem. Éppen tegnap olvastam el az Epamirioadas életrajzát.

Az ám, az az Epaminondas, mondta a ta| nácsos ujjával dobolva az asztalon, igen érde: kos ember lehetett.

Ugy-e neked is megvan odahaza? Kérdezte az anyám. Beszélgess kicsit róla a kisasszonnyal, hadd lássa, mennyire ismered.

Mi nem olvastuk Epaminondast mór*

' mogtam.

Da Aleibiadest csak olvastátok, vagy s egyebet? Cornelius Nepos gyerekjáték. Ám ha | csakugyan fölkerülsz az ötödik osztályba, ott jön majd a fekete leves.

Föltettem magamban, hogy e „csakugyant* I a torkára fojtom ennek az égimeszelőnek. S titkon megesküdtem, hogy istenigazában el• agyabugyálom, kerüljön cmk a szemem elé.

Egyelőre azonban kukkot sem szólva I gunnyasztoitem a helyemen. Mert az utálatos | psrszcna elemében volt: pergett a nyelve s le ] kellett járnia, mint a játék-órának.

Elárasztotta latin szavak özönével az | anyámat; majd nem tudott hova lenni tőle. Kitálalta előtte az egész tudományát s azt hiszem, cseppnyi sem maradt benne, mikor elhallgatott.

Vollbeck papa meg a mama mégegyszer megpróbálta fáihúzni e csodabábnt, de már nem volt szusz benne és kereket oldott, hogy tovább tanulja a teológiát.

Mi még ott maradtunk, mélyen hallgatva. Margit szülei pedig kíváncsian lesték, milyen hatással van mindez az édes anyámra és szinte repesett örömében a szivök/látván, hogy bánatosan lehorgasztja fejét.

Anyám aztán szótlanul búcsút vett Voll’ beekéktől s eltávozott velem a kertből.

Csak odahaza nyerte vissza a hangját. Fejemet gyöngéden cirógatva rabegte: Sjegény fiam, te sohase viszed ennyire.

Meg akartam vigasztalni, ígérve minden l jót, de 5 egyre csak rázta a ifijét.

Nem, Lajoskám, neked nem sikerül sókaj? tolta. _

Ér mégis sikerült, mert a testvérnéném kevéssel utóbb Biadinger tanárhoz ment fele\ ségüi.

A isCT&ags&égért s (Hmkeetf 8 felelff* l»ski8áő: Snitaesr Séís* ipÜMi höiiyvBV93»^jáh£fi Eae&mm