Komáromi Lapok, 1924. július-december (45. évfolyam, 79-149. szám)

1924-07-12 / 84. szám

a. oid* i.

1924. jaliee 12.

és szent ügyét munkálja. így lesz a harangból nem szétválasztó jel, hanem közös kapocs. Ezt a kapcsot keli megtalálni és erőssé kovácsolni. így lesz egy íelekezet ünnepe az egész város ünnepévé, mindnyájunké, akit ehhez a röghöz kapcsolnak legszentebb kötelékeink, gyermekkorunk emlékei és szüléink ßirhalmai.

Isten hozott ezért titeket komáromi harangok, legyen áldott az, akinek nevében jöttetek, amit ércajkaitok hirdetnek s a cél, amelyet szolgáltok: a béke és a szeretet.

SzáDlúprűbábat tartanak a «Éta

A kisgazdapárt akciója. — Minden gazda nézze meg ezeket a próbaszántásokat.

Az Országos Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparos Párt nemcsak az itt élő magyar ság poll ikai jogaiért küzd, hanem a gazdasági jólét előnyeit is igyekezik megszerezni minden erejével sz itteni magyarságnak. A fala jóléte áldásait kisugározza a városra is, a tisztviselőre, iparosra, nyugdíjasra, munkásra egyaránt. A párt egyik főprogrampontja a magyar gazdáknál több termelést elérni.

Est ‘a dicséretes akciót segíti elő az alábbi közlemény is.

Az elmúlt hetekben mutatták be kelet Szlovenszkó gazdái előtt a gazdasági testtiie tek által rendezett Ford-féle Fordson nevű traktorral és egy Olivér kettős ekével végzett próbámonkálatokát. A bemutatást négy érdeklődéssel várták Abanj, Z napién, Sáros és Scopes megyék gazdái és annak befejezése után legnagyobb megelégedésüket nyilvánították a gép munkájáról, mely nemcsak a szántást végzi kiváló módon, hanem vontatásra, íűrészhajtásra, malomüzemre stb. is alkalmas.

A nagy jövö elé néző gép bemutatásának megrendezését az Országos Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparos Párt komáromi központja vállalta azon ceilal, hogy a mezőgazdaság fej ődését előmozdítsa és a modern gazdálkodással egyidejűleg az üzemköltségek csökkentését és fokozott produkció dacára elősegítse, mely céllal Dálszlovenszkó következő helyein szándékozik a cég itteni képviselőjével karöltve a bemutatásokat megtartani.

Gryöngcyi.

Irta: Igmándy Géza.

— Amennyire gyűlöltelek akkor, annyira szeretlek most. ,.

Odasimult hozzá. Aranysárga hajkoronája szátbomlott. A fényes, ragyogó szálak rátapadtak az izmos férfikarra, mely a térdén lovagló apró emberke fölött őrködött, hogy kellő pillanatban megfoghassa..

— Gyi te Sárga! — kiabált a kis vitéz s ugyancsak rugdosta az édesapja lábát. Bodon mosolyogva gyönyörködött benne.

— Külömb legény lesz nálam — morogta s megcsókolta a kis Farad gesztenyebarna, göndör fürtéit.

A tölgyfa levelei mozdulatlanul pihentek. A hatalmas bőrsátor mellett ropogott a tűz. Két takaros szolgáló sürgölődött a szolgafa'ra akasztott bogrács körül. A mérges kuvasz is ott nyújtózkodott a gazdája lába előtt. Csak a felső ajka rángatódzott. Két mohó légy sétálgatott az orra körül.

Farád megirigyelte a kuvasz álmát. Leugrott az apja térdéről és párnás ujjacskáival piszkálni kezdte az orrát. A kuvasz felnyitotta a szemét s jámbor farkcsóválással tűrte kis .gazdája bosszantását.

— Mikor indultok ? — kérdezte az aszszony s nyílt kék szemét az urára szegezte.

— Ezután honn maradunk. Nem rettegtetjük a szomszédokat — válaszolt s gyengéden átkarolta a felesége nyakát.

— Ne, te álomszuszék! — mérgeskedett a kis emberke s ráütött a kuvasz fejére. Azután eltipegett a szolgálók felé.

— Jobb is — suttogta az asszony — tudod azért gyűlöllek benneteket. Mindig attól rette-Eek, hogy azok arra nyugaton összefognak vaímennyien s rátok indulnak. Megélünk mi a portyázások nélkül is.

A hangja még idegenszerü volt. Kereste

•Komáromi Lapok«

•JuliU3 21. Nagys»116 d. e. 11 órakor

„ 22. Éraaknjvár d. e. 9 .

„ 22. Nyitra do. 4 „

„ 23. Ó;yalla d. e. 10 „

„ S3. Nemesócss d. n. 6 „

„ 24 D.-szerdahely d. e. fél 11 órakor

a 25. F*hösz*li d. e. 8 órakor

„ 25. Vágsellye d. u. 4 »

A pártnak a cég képvise őjéoél eddig ezen bemutatásokat sikerült kieszközölni, reméli azonban, hogy & bemutatások számát még szaporíthatják. A bemutatás helyének pontos megj dőlését, valamint esetleges változásokat & párt komáromi központi irodája körlevélben, valamint & hírlapok utján tndatni fogja a kö zönséggel. Az Országos Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparos Párt ezúton is felhívja a gazdaközönséget, hogy ezen a bemutatásoknál minél nagyobb számban megjelenni szivesk»djeni-k, hogy az ott nyert tapasztalatokat értékesíthessük.

TMnsíi - MtalMü. - államsegély.

A város költségvetésében mutatkozó deficit eltüntetésére, bármennyire is nehezére fog esni, a város közteherviselő lakossága oly eszközökhöz lesz esetleg kénytelen nyúlni, amelyek kihatásaikban a lakosság ekszisztenciájának húsába vágnak. A községesitéssel járó átmeneti tehertételek ólomsullyal nehezednek a város budgetjére s ez átmeneti kiadásokat akárhogyan is, kiizzadni mégis c ak a város lakosságának l»sz kötelessége, ha azt nem akarja, hogy a közigazgatása felbowoljon és vagyona a végrehsj'ó dobja alá kerüljön.

A kérdés most már csak az, hogyan lehet a kö'tségvetés hiányait fedezni akként, hogy az elodázhatatlan njabb terhek egyenlő arányban osztassanak meg a város minden rendű és rangú polgára közölt. A költségvetés bizottsági tárgyalásai során » kommunista párt kijelentette, hogy maga sem kívánja a hiáuy/ó d-üci'et pótadóemeléssel fedezni, mert maga is tudatában van annak a súlyos gazdasági helyzetnek, amelyben a város adózó polgársága van ma. Midőn t hát pótadóem?lése nélkül t-rvezi a tnlkiadásokra megfelelő anyagi eszközt megtalálni, tudnunk kellene, mi lesz a hiány fedezetének reménybeli alapja.

A város fiuanciám-ik rendezése s általában a költségvetés megállapítása során, helya szavakat.

— Meg — felelte a férfi meggyőződéssel. — A fehérvári tanácsban is azt mondtam. Taksony vezér nekem adott igazat.

— Hála Istennek! — rebegte az asszony. Selymes szempillái összecsukódtak és fényes könnycseppecske gyöngyözött ki alóluk.

— Ez is azoknak a csúnya portyázásoknak az emléke — suttogta s végigsimitotta az ura napbarnított arcán behegedt forradásokat.

— De ezeknek köszönhetlek téged — mondta Bodon.

— Emlékszel még reá ? — kérdezte az asszony.

— Mintha ma lett volna . . .

— Istenem ! — sóhajtott az asszony — mennyire gyűlöltelek akkor. Még kislány koromban minden nap imádkoztunk, hogy a magyaroktól ment meg Uram bennünket! Talán tizenötéves lehettem, amikor először betörtek hozzánk. Köröskörül sötét volt az ég. Égtek a falak. A füst ellepett mindent. Éjszakánként vörös lángnyelvek világítottak. A menekülők sírása, jajgatása megrémített. Vánszorogtak a sebesültek. Itt is, ott is összeesett valaki. Nem bírta tovább. Mi is összekapkodtuk a holminkat és felszaladtunk a hegyekbe. Oda a ti gyors lovaitok nem tudtak feljönni. A nyilaitok sem értek odáig. De a házainkat, vetéseinket felgyújtottátok, a barmainkat elhajtottátok. Mire visszamehettünk, csak hamut, üszköt, pernyét és temetetlen halottakat találtunk. Most is fülembe cseng az apám átkozódása. A néném eltűnt, elrabolta valamelyitek .. .

— Akárcsak én téged — csillogott Bodon szeme.

— Az ám, csakhogy te három évvel később vetődtél Köflach alá. Akkor én már nagy t lány voltam. A szüleim szemefénye. Egész nap fontam, szőttem. Készülődtem a lakodalomra. A köflachi várnagy fia kérte meg a kezem. Odaadtam szívesen. Derék, szép szál legény

rehoz hatatl an és nem kellően indokolható lenne, ha a realitások mezejéről oly térre terelnők a tisztán anyagi természetű kérdések tárgyalását, amely a remények, a véletlenek fató homokjára van építve. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a város kiadásai aránytalan magasságban állnak a remélhető bevételekkel és letagadhatatlan, hogy az egész adminisztrációnkban kizárólag a kiadások a bizonyosak, e*»k a bevételek összegei körül lebeg a bizonytalanság köde.

A város adózó polgárságának ereje leromlott, minden, még a mai terhek vistlasére is képtelen s bármennyire szeret a szoeiálizmus do;mája elválasztó korlátokat szabni, „osztály“ és „osztály“ között, az adózó polgárságra bátran megái lapít Itt. tjük, hogy az ma jócskán & nincstelenek „osztályába“ sodródott. Hogy a kézműves munkásság a nyomor morédé yén áll s valósággal csodamódm csinálja már évek óta az életbenmaradás tótágasát, ma már közhely, amely minden pillanatban a to lünk hegyére kívánkozik, amely a maga borzalmas következményeivel is megszokottá vált.

Ha a város lakossága a maga kis önkormányzatában az egyesztendsi költségvetést megalkotni akarja, lehetetlen, hegy ezeket & realitásokat, ezeket a meglevő és biztos nyomorúságokat költségvetésének megalkotásánál, ezeket a lelkünkre nehezedő snlyos argumentumokat agyonhallgatással méltassa.

A jelen egyre növekedő nyomorával szómban ott áll azonban a múltból származó adósságok millióinak kegyetlenül szembeszökő őszszege, amelyeknek ki gyeniitése, vagy legalább íj törlesztése az áldoz&thozatsluak ma & leglesnjtóbb eszközeinek igénybevételére kényszerítenek. Józan számítással lehet e azonban remélői azt, hogy a munka, a kereseti alkalom nélkül napról napra tengődő lakosság közterhein k emaiését kibírj % b s a másik oldalon számítani lehet e arra, hogy a tétlenségre kárhoztatott kézműves munkásság kibírja e a jövendő tél még fokozottabbra tehető nyomorát.

Ha a polgári- és kommunista párt vezetői egyformán, minden pártérd k kikapcsolásával bírálják a kérdést s a költségvetést nem pártcélokra kínálkozó olcsó reklám eszközének tekintik, e látszólag ái hide Ihatatlan akadályt is egymás jóhiszeműségének és objektivitásának megbecsülésével legyőzni tudna.

Bizonyára nem kellemes kötelesség a

volt. Nyárutóján lett volna az esküvőnk Es a2 egyik csendes estén, amikor a házunk végébe a lehulló csillagokat néztem, összeszorult a szivem. Meghallottam azt a huj!-huj! t, mely három esztendeje minden hangtalan éjszakán a fülemben vijjogott Itt vannak a magyarok! — meneküljünk! — sikoltoztak az emberek, sirdogáltak az asszonyok. Aztán fellobban a falu négy sarka .. . Nekem gyökeret vert a lábam, szüleim elmenekültek s fejvesztettségükben megfeledkeztek rólam. Tehetetlenül álltam a pad előtt. Néztem, hogy kap bele a tűz a házunk ereszébe. Az a gondolatom támadt, hogy belerohanok a lángokba . . .

A visszaemlékezés borzalmaitól elfehéredett arcát odaszoritotta az uráéhoz, aki a kibontott aranyhajerdőt simogatta szeretettel.

— Már megindultam az ajtó felé — folytatta csendesen — amikor mellettem termettéi. Elkaptad a derekamat s felemeltél a nyergedbe. Most is érzem ennek a vaskarnak a szorítását. Kétségbeesésembe körmeimet az arcodba vágtam. Az ujjaimon, karomon folyt végig a meleg véred. Még most is megborzongok. A ló vágtatott s te gyengéden lefogtad a kezemet. Az égő házak lobogó fényében láttam a megsebzett arcodat. Mosolyogtál. Szép szóval csillapítottál, de nem értettem meg. Csak rohantunk tovább. Elaléltam. Hajnalban arra ébredtem, hogy hallgatom a szived dobogását. A fejem melleden pihent s te tartottál, hogy ne érezzem a ló rázását. Mert akkor is nyargaltunk. Előttünk futott a köflachiak vert serege. Még láttam, hogyan fordult le a lóról Hans, a vőlegényem . . . Ismét elaléltam . ..

— Te kis galambszivü — babusgatta a a marcona, kemény vitéz.

— Két hétig jöttünk hazafelé — mondta elgondolkozva — de még mindig azon járt az eszem, hogy hogyan szökjem? Nem sikerült. Féltem tőled, mint az ördögtől.

— Hát bántottalak ? — kérdezte Bodon,