Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)

1924-02-02 / 15. szám

2. old 4.

«KomiroEfä Lapok«

1924 február 2.

el törrényhatósúg jellegét, tehát 1924. január 1 tői kezdve olyan község, mint a megyei többi községek és csak azt a jogot biztosítja részére a törvény, hogy község helyett városnak nevezheti magát.

A megyei pótadó címén 1922. évre 12% van előírva a város adózói terhére. Ez az adó ki nem vethető és kivetése bizonyára a viszonyokkal nem ismerős tisztviselő hivatali bnzgóságának eredménye. Must azonban 1922 évre 200% pótadó van kivetve az adózókra, ez is éppen elegendő a töohi állami adok mellett, különösen a nem pótléko ható horribilis jövedelmi, forgalmi és fényűzés! adók mellett, a lakosság ezt az uj adóterhet nem vállalhatja.

Máris akadtak adófizetők, akik ez ellen felebbezéssel éltek. Nem lehet kétséges, hogy ezen hivatali eljárás során tisztázást nyer az egész kérdés. A döntés nem lehet más, mi it ez adónem törlése 1922. és 1923. évekről.

Nagy hibának tartjuk, hogy az uj állami adókönyvec kében csak az állami adó van ki matatva adónemek szerint és ezek után 'a pótadók egy tömegben; amelyben benne vannak az általános jövedelmi pót« dó, az országos betegápolási pótadó, a községi adó, ntadó és mint egyesek észlelték: a megyei potadó is szeré nyen elrejtőzik a pótadók dzsnageljében.

Igen kívánatos volna, ha az adózó közönség tisztában volna, hogy mi után mennyi adót fizet, mert igy teljesen sötétben marad a felöl, miért és milyen címeken fizet. Olyan fontosnak találjuk ezt, hogy mindenkit felhívunk, hogy a saját jól felfogott érdekében járjon utána adó ügyének.

Ha az adózás olyan világos volna, mint volt a háború előtti időkben, akkor talán erre mm volna szükség, de mivel azóta teljesen uj adótípusok léptek életbe és a háborús adók nem szűntek meg, az adóügy igen szövevényes lett és rendkívüli szakértelmet igényel.

Aki a jogorvoslatot elmulasztja, később nehezen fog célt érni, mert befizetett adókat visszakapni a legnehezebb dolgok egyike. Min denki tehát előzetesen tegye meg a lépéseket az adóelőírások törlése iránt, amit, úgy hisszük, a pénzügyigazgatóság is el fog rendelni, hogy igy a föllebezés tömegeiktől tehermentesítse magát, amennyiben a megyei pótadónak 1922. 1923. évekre való kivetése a városi adózókra semmi jogalappal nem bír.

A tengeri nyomda.

A mod rn tengeri személyszállító hajókat általában „úszó“ szállodáknak szokták nevezni. Bár fza megjelölés teljesen helyénvaló, mégis ezekre a hatalmas óceánjárókra inkább illik az „úszó város* megjelölés, különösen ha tekintetbe vesszük az utóbbi években hihetetlenül tökéletesedő berendezéseiket. Ea az elnevezés nemcsak a világ legnagyobb hajójára, az United States Lines „Leviathan“ jára vonatkozik, hanem vaiam nnyi nagy óceánjaidra egyaránt. Ezt az elnevezést talán a legjobban az világítja meg, ha megemlítjük, hogy egyegy szálloda ama ország törvényeinek van alávetve, ahol felépült, mig egy oouánjáró fedélzetén a kapitány a törvény megtestesülése, tisztjei képviselik a kormányt, a legénység a rendőrséget, az utasok pedig az úszó város polgárságát jelentik.

A nemzetközi jog értelmében három mértföldnyire a territoriális határtól a kapitánynak teljes hatalma van hajóján tartózkodó minden utas fölött. Szava törvény erejével *>ir s tekintélye korlátlan a nyílt tengeren. Ó a hajó kormányzója, a város polgármestere. Első tisztjei a vezető mérnökök és a fö-stsward képviselik a végrehajtó hatalmat; a szárazfőldöa a városi hatóság rendelkezik az ó hatalmukkal. Ezek a tisztek parancsolnak a tengerészeknek, a gépház személyzetének és a st> w«rdoknak, akik a?, utasok szükségleteiről gondoskodnak. Az utasok tehát a város polgárai s alá vaunak vetve a védelmükre hozott törvényeknek, egyébként azonban teljes szabadságot élveznek a hajón.

Az Uaited States Lines ínjóia ez a hasonlatosság égé-zen frappáns. Ezek a hajók valóban alig különböznek egy-egy várostól, mindent megtalálunk bennök, a villanyberendezéstól egészen a nyomdáig s a napilapig.

Nagyon sokan alig tudnak ezekről a tengeri nyomdákról, amelyek igen nagy szolgálatot teljesítenek a tengeren. Ezekben a nyomdákban készítik az étlapokat, az utasok névsorát, a hálófülkejegyeket etb. A tengeri nyomda elvállalja az utasok megbízásait is. Legfontosabb tevékenysége azonban a hajón megjelenő napilap, nyolcoldalas és illusztrált, a megszokott njságnagyság fele. Az első oldalon a legfrissebb hirek, a legfontosabb világesemények foglalnak h-lyet. Eleket az újdonságokat éjjel, valamivel 12 óra után, szikratávíró alján vjssí föl a hajó. A szikratávirász továbbítja a hire-8. előterjesztés a földreform ügyében, előadó dr. Fleischmauu Gyuia az Országos Keresztéoyszooialista Párt főtitkára;

9 a gazdasági válság és az adózási ügyek, előadó Tarjan Ödön mérnök, bizottsági tag;

10. az igazságszolgáltatási és nyelvhasználati sérelmek, előadó dr. Törköly József ügy- . véd, bizottsági tag;

11 a magyar tanítók ügye, eiőadó Palkó- ■

vieh Viktor nemzetgy. képviselő;

12. jelentés a Prágai Magyar Hírlapról, eiőadó dr. Flachbart Ernő felelős szerkesztő;

13 jelentés a sérelmi anyag gyűjtéséről és feldolgozásáról, előadó dr. Kozma Ferenc a Központi Iroda másodtitkára;

14. előterjesztés a kisipar védelme tárgyában, előadó ifj. Koczor Gyula az Orsz. Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparos Párt körzeti ügyv. elnöke;

15. R. Vozáry Aladár szerkesztő előterjesztése Jókai Mór centenáriumának megünneplése tárgyában;

16. indítványok.

Mindkét bizottság tagjait az ülésekre ezúton is tisztelettel meghívjuk.

Losonc, 1924. január 30-án.

Br. Pitrogalli Oszkár sk. Dr. üilanj Béla sk.

a Kőip. Iroda igazgatója. a bízottá, adm. elnöke.

Miért fizetnek Komárom adózói megyei pótadót 1922. évre?

Komárom, —jaa. 81.

Felvetjük ezt & kérdést, amely minden komáromi adózót érdekel, aki csak egyenes adókat (ház, föld, nyilvános számadásra kötelezett vállalat, tökekamst, keresetadók) fizet: miért fizettek 1922 -1923. évre megyei pótadót?

A megyei pótadót tudvalevőleg a megyei községek és rendezett tanácsa városok lakosai fizetik, a törvényhatósági joggal felruházott városok lakói ilyen adót azért nem fizetnek, mert egyszerűen nem is tartoznak a megye te. rületéhez. így nem tartozott Komárom a megye területéhez 1922. érben, amikor még önálló törvény ható« ág volt, olyan mint Komárommegye vagy Poz8onym«gye.

A város 1923. dumber 31-én vesztette

Világjáró.

Irta Szemere Katinka.

Ritka szerencséjük volt a vadászoknak.

Tizenöten mentek ki hajnalban, hogy megejtsék a bölénycsordát, mely napok óta veszedelmeztette barlangjaikat. Késő estig sem bírták mind feldarabolni, hazahozni a zsákmányt Majd holnap Most jó volt pihenni, lakoma után. A tűz körül ültek férfiak, asszonyok. Némelyik még jóizüen ette a fanyárson sült pecsenyét. Orrszarvú forgócsontjából készült pohárból ivott a másik. Két kicsi barnabőrű fiú kagylóval kaparta össze a földet. Csak agy játszottak, mint a ma gyereke. Anyjuk összekuporodva ült a tüzvilágnál Hegyes csontlüvel varrt egy elszakadt bőrruhát, iramszarvas inából készült a cérnája.

A férfiak beszélgettek

Világjáró mondta: körül kell keríteni a csordát. Hajszolni, belekergetni a szakadékba, így csinálják a hiénák

— És igy csináltuk mi, — moudta egy másik s villogott a szeme. — Kilenc bölény a zsákmány. Soká nem leszünk éhesek.

— Megfüstöljük, a mi megmarad, —• szólt közbe egy öregasszony.

— A Világjáró sokat tud.

— Mást is tud, nemcsak vadászni, — mondta egy asszony. — Lófejet karcol a csontra. Cifra a baltája. Cifra a csatt is az átvetőjén Elefántagyarból faragta.

— Megint el akar menni, hallottátok ?

— Soh’sincs nyugta.

— Hol van ? Hol vagy, Világjáró ?

Világjáró kissé távolabb ült egy sziklatömbön, máson járt az esze. Igen, el akart menni. Holnap hajnal előtt. Mindig barangolt, ezer veszedelem közt, váltig keresett. Mit ? Nem tudta. De sokat megfigyelt és mindent megtanult, amit embertől, állattól elleshetett. Fiatal férfi volt, izmos, egyenes nézésű. Magasan hordta

a fejét. A homloka nagy volt, mig társai koponyája alacsonyan üit a bozontos szemöldök fölött.

Most felkelt. Felelt azoknak, akik kérdéseikkel ostromolták Kinyújtotta a karját dél felé.

— Hová megyek? Ott van egy magas hegy, messze, csillag áll fölötte, látjátok ? Nagy, fényes Odamegyek, fel a hegyre. A legtetejébe. Ahol a csillag van.

— Széttépnek a medvék. Ne menj oda, fiam, — egy öreg ember beszélt igy. — És aztán miért ? Talán ember sem lakik arra. Egyedül jársz vadászni, asszonyt sem ve'zel magadnak ?

— De igen. Lakik arra ember. Asszonyt is találok . . . Miért megyek oda ? Mert más életet keresek. Ez nem elég. Magasan akarok lakni, fent, a csillag közelében.

És elment. Járta az erdőket, puszta síkokat, mindig dél felé. Vadászott vadlóra, antilopra, ami jött. Hegyes kőnyila biztosan talált, babérlevél alakú vadászkésével pedig úgy tu dott bánni, mint törzsében senki. Bátor volt, rettenthetetlen.

És ment, mindig egyedül. Napokig, hetekig. Néha emberek hajlékára bukkant. Eleinte nem jó szemmel nézték. De hogy készített nekik tűzkőből mindenféle szerszámot és nagyvadhoz segítette őket, bámulni kezdték.

Az asszonyok közül is nem egy akadt, a ki rávetette a szemét. Csalogatták, ját szottak vele, és ő dühös alázattal, majd később szinte alázatosan felelgetett. Rabja lett azoknak, a kiket elbolonditott és a kiknek csak addig kellett, mig hiúságukat kielégítette. Némelyikért elfelejtette, hogy miért indult útnak, esténkint már a csillagot sem az égen kereste. Ott maradt hetekig, — a mig meg nem unták, el nem küldték. Vele nem ment egy sem.

Ilyenkor jaj volt minden állatnak, mely Világjáró útjába került. Ha folyóhoz ért, fákat vágott ki, baltájával csónakot vájt ki belőle.

Tehetetlen dühét, megalázott vágyát igy dolgozta ki magából Erősen megfogadta, hogy asszonyszem tüzének nem hisz többé.

Egyszer, már közel a nagy hegy lábához, ismét emberlakta völgybe jutott. Ez a töm ügyesebb volt a többinél. Az asszonyok agyagból edényeket tudtak formálni. Hegyes páloikákkal mintát is nyomkodtak rájuk, melőtt kiégették. Egy fiúnak madárcsontból készült fC- tyülője volt.

De Világjáró ezeket is meg tudta nyerni. A fütyülő egy nyílása alá több kis lyukat fúrt, úgy hogy sokféle hangot adott, valóságos furulya lett belőle. A madarak füttyét utánozta rajta A törzs fejének pompás vadászkést faragott, a melynek nyele fekvő iramszarvast ábrázolt. A fogadását pedig megtartotta. Hiába érte asszonyok csalogató nézése, minden perzselő tekintetnek ellene állott. Csak egy volt köztük, a ki egyenesen, tisztán nézett, egy fiatal, barna leány. Annak a szeme csak egyszer ragyogott föl a szavára, mikor elmondta, hogy mi járatban van. Akkor vette észre először. És aztán nem ment el. Csak a környéken vadászott. Visszajárt. Most nem azok fogták meg, a kik incselkedtek vele, de az, a ki nyugodtan járt a dolga után és maga volt az erdők békessége.

— Ez más, mint a többi — gondolta magában Világjáró. — Ez eljön velem mindenüvé, ha meg tudom nyerni.

És megakarta nyerni. A szive mindig melegebben dobogott, ha meglátta Segített neki anyagédényeit díszíteni. Uj formákat talált ki a számára. A barlang falára lovat és zergét karcolt s vörös agyagfölddel kiszínezte. Bőrtarisznyájában volt egy csomó pici rózsaszínű kagyló, abból nyakláncot készített neki. De nem nyúlt hozzá Vele nem lehetett úgy bánni, mint a .többivel.

Egyszer aztán megkérdezte tőle, eljönne-e vele föl a hegyre, ahol a csillag ragyog? Tudta,