Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)
1924-01-29 / 13. szám
3. oidfá. «Kof&iromi Lapok« 1984. janaár 39. hatottak, mert ezek a Komáromban hangversenyezett hegedűművészek progremmjáról eddig hiányoztak. Szinte viharos volt a lelkesedés a közönség soraiban ezen szám után, mely sekkig felejthetetlenül szép élménye marad a jelenveltaknak. Kisebb darabok következtek ezután: egy eresz szerző, Giazounov MédUation ja, Dvorak érzékien szép és daliamgazdag E moll Szláv tánca, ügy ezek, mint a befejező Kreislor: Policbiaelle szerenád és Gbssec letnperameníu mos Tambotmn-je, amelyeket a művésznő inkább komoly és elmélyedő egyéuisége talán letompitott színekkel festett alá, valami varázst nyernek hegedűjén, amelyet kiiiső effektusok hatásvaáászata nélkül tud elérni és ez az, ami csak a beérkezett vérbeli müvé3Z8k n«m utánozható, le nőm másolható egyéni tu'ajdona. A szánni n m akaró tapsok és kihívások után Biras Eesearpolette-jét játszotta ráadásul a művésznő, akinek ez az estélye is méltán sorakozik korábbi komáromi diadalai mellé. A művésznőt Németh I t vau pozsonyi zenetanár és a dóm orgoiiaművésza kisérte páratlan gonialitással és megértéssel, a műértö közönség legnagyobb elismerése mellett. A beszámolóban szándékosan k rültük a forró est megjelölést, mert a Jókai Egyesület hangversenytermében oly hid g volt, hogy ez a jelzi a teremre sehogysam volna vonatkoztatható. A hatalmi-s északi szél folytán egész napi tüzelés után sem melnged tt fel 10 foknál többre a hatalmas, de rikán fűtött terem. 1924 február 3-án szombaton ú. n. öt órai kezdettel szabadoktatási előadás a kultúrpalotában, amikor AIXINGER LÁSZLÓ dr. a pozsonyi HiradŐ szerkesztője AZ ÚJSÁGÍRÁS elmen tart előadást. Ezenkívül zene és énekszámok. Belépődíj nincs, csak önkéntes adományokat kér a Jókai Egyesület. Katolikus este. Az ekö katolikus este vasárnap délután zajlott ie a Katolikus Legényegylet színháztermében, amely zsúfolásig megtelt közönséggoi. A Katolikus Énekkar hatalmas erővel adta elő Theru Dalttnnepsn c. művét, azután dr. Alapi Gyula egyházközségi világi elnök üdvözölte a közönséget és vázolta a katolikus esték célját, amely az erkölcsi alapon való tanítás és names szórakoztatás. A katolikas estéket a múltban is sűrűén látogatták a testvér felekezstek tagjai is, jelé a 1, hogy azok senkinek vallási meggyőződését masa sérthetik. Majd az esték történetét vázolta, ara lyek l*ee. óta kisebb nagyobb megszakításokkal folytak. A háború utáa 1921-ben kezdődtek ijra a közönség iwlkes és áldozatkész támogatásával. Az idén az esték jövedelme & harangalapra megy, mert a harang kérdés megoldást nyer ez év folyamán, ismertette a harangalapot, mely 52293 K-t tesz ki és hálás szavakkal emlékezett meg dr. Ma jer Imre apátplébános 20000 K ás adományáról. A jelenlevő apátplébáaost lelkesen megéljenezte a közönség. Az elnök a közönség áldozatkészségét kérve, megnyitotta a katolikus estéket. Domnánovics Erzsiké kellemas ós hízelgő szopránhangján énekelte el Nyizsnyai: Moháesi koldus c. szép énekét, melyet közkívánatra magyar dalokkal toldott meg & felhangzó tapsokra. ©r. Majer Imre apátplöbános ült ezek után a felolvasó asztalhoz és mély gondolatokban ég példákban gazdag felolvasásában a katolikus társadalom összetartásának a szükségességét fejtegette meggyőző szavakkal általános | tetszés és tapsok közt. Senkdr Anna szépen átgondolt szavalata, \ (Sziklai Janos: Csobánei asszouyok,)'inéltán ara- \ tott nagy sikert. A ver3 a kuruc kor egyik l eseményét és a magyar nők hősiességét tár- f gyaija, Szép előadása méltó volt tartalmához, jj Bejezőül a Legényegylet jeles müked- f velői adták elő a vonósnégyes c. egyfelvonásos j bohózatot ős a d rab minden szereplője, de 1 küiőttö en Hegyi (S Igó L), Pataki (S&lgó II.), \ Móricz (Daniay), Balogh Miklós (Margó), a \ vonósnégyes tagjai a könnyökig megkacagtaí- s tűk fölig az ifjúságit. Kitűnő maszSűa volt • Németh Lajosnak (Schwarz), éley neu játszót- f tak Simon Bö>>i, F hér M>nci és Török Torus, jj A viaaros detüiiság, mely sokszor a színpadra jj is átterjedt és alkalmi rögtönzéseket emit ki, * csak újabb nevetési rohamokat váltott ki a * közönségből. i A jelenvoH közönség a legkitűnőbb hangulatban oszlott szét. — Töüieglélaktani jelenségsk címen tartóttá meg vasárnap délután dr. Bognár C?ci! egyetemi magántanár, a Jókai Egyesület irodalmi oszt. ának kiváló elnöke az V. szabadoktatási elő adást a kultúrpalotában. Bognár Cecilről tudjuk, hogy kitűnő e'őkdó, aki témájának rejtett zugaiba is be tud világítani, de tegnapi előadásával valósággal remekelt, mivel a tárgyat nemcsak kimerítette, do azt olyan világosan ós mindenki részére érthetően illusztrálta, hogy minden hallgatója tisztult fogalmakkal távozott, a lömeglélektan jelentőségének teljes megértése után. A kitűnő előadó a tömeg jelentését irta kőiül, melyet nem szabad a néppel összetéveszteni, A népen évszázados hatások és fejlődés, történelmi tradiciók folytán kialakult egyedek összességét értjük, mig a tömeg egy gondolat vagy eszme összetartó erejével sokszor igen rövid időre a’akul. Ma a tömegek korát éljük, amikor a tömegek akarata minden vonalon érvényesül, ezért fontos a tömegek lelkének ismerete. A tömeg különböző műveltségű, tudású egyénekből áll, de elhatározásai, cselekedetei ettől mégis függetlenek, mert tagjaiban nem . egyéni akaratuk érvényesül, hanem a tömegé. ;• így azután sűrűén tapasztalható, hogy a törne! gek olyan tényeket követnek el, amelyeket ! egyes egyének tettük mérlegelésével sohasem kö- I vetnének el. Ez a tömegek szuggerálásának a ; hatása, amikor egy vagy több ember, vagy j embercsoport akaratát átviszi a tömegre és a j tömeg azt átveszi. A tömeg sohasem alkot, de inkább rombol, igen sokszor igazságtalan, sőt kegyetlen, de tud nagylelkű és magbsesátó is lenni. Világos példák alkalmazásával fejtette ki a tömeg befolyásolhatóságát és irányíthatóságát. Végül a tömeggel szemben a nép egyéni szabadságának kiterjesztését jelölte meg, mint ilyent, amely a tömegmozgalmakat kiegyensulyozhatóvá teszi és találó például hozta fel erre nézve a titkos választási eljárást, ahol nem a tömeg, de a nép kifejezett akarata érvényesül. Az előadást zajosan megéljenezte a lelkes hallgatóság, mely dr. Bognár Cecilt eihalmozta elismerésévé]. Az előadás után Jurecska Anna tilt a zongorához, aki Reinhold Impromptu jét és Strauss Richard hangulatos Träumerei-et játszotta el biztos és fejlett technikával, amiből következtethetjük, hogy nagyobb művészi feladatokra is képes. Játéka lelkes és megérdemelt tapsokban részesült. — A sportpiknik. A komáromi farsangnak egyik legsikerültebb mulatsága volt a komáromi Sport Egyesület piknikje, amely szombaton zajlott le a komáromi kaszinó öszszes termeiben. A piknik este VglO órakor kezdődött, hogy a Farkas Márta negedácnűvésznőak hangversenyén résztvettek is kellő időben odaérhessenek. Az érkező vendégeket dr. Geöbel Károly és dr. Aranyossy Endre főrendezők fogadták a rendezőség nevében és átkalauzolták a gazdag büffébe, ahol Komárom úrasszonyaiból alakult háziasszonyok gárdája lebilincselő szívességgel, magyaros vendégszeretettel megvendégelték az érkezőket az incsiklandó ételektől roskadozó asztalokról, amely a legtúizottabb gurmandi igényeket is kielégítette. A szives háziasszonyoknak nem kis feladat volt gyorsan ellátni a sürü rajokban érkezőkét, akik üres tányérral járultak az asz tatokhoz és pár pillanat alatt boszorkányos gyorsasággal a tányér már tele volt a legísletesebb dolgokkal és kiki visszatérhetett a terített asztalhoz. A háziasszonyok boszorkányos ügyességével nem egy inyonc versenyzett azonban olyképpen, hogy minden ötpercben újra ott állt az adagoló hölgyek élőit üres tányérral, kérvén a jó dolgokból közkívánatra másodszorharmadszor. így természetesen hamarosan a jó étvágy letarolt mindent, úgy, hogy utánpótlásokról kellett gondoskodói, A g&sdsg yaqsqíí után a kaszinó nagyterme kényelmes táncteremnek bizonyult, ahol hamarosan táncrgp§£« dílStek a párok és világos reggelig a legjobb kedvvel keringőztek. A krónikás hűségével megemlítjük, hogy a táncosnők között túlnyomó volt az asszony és nagyoa kevés a leány. A miuden tekintetben sikerült piknik méltóan sorakozik az eíő*ö évek sporiplknikei mellé és a pikniken résztvettek kedves emlékekkel lettek gazdagabbak. — A komáromi izr. nőegylsi teaestéiye. A komáromi izr. nőegylet f. hó 27-éu fényes sikerű öt órai teaestélyt rendezett a Vigadó nagytermében. A nőegylet fáradhatatlan vezetősége: Grünfeld Mórné, az egylet agilis elnökhelyettese, Pollák Zsigmondaé, dr. Rauschsr Zsigmondné, dr. Weisz Samuné, Brüll Mauónó, Steia&r Pálnó, Kellner Gyulánó, Kiss Mérné, Fried Jenőné, Fuchs Samuné, Elbert Ignácné, Kincs Izidoráé körültekintéssel látták el az estély háziasszonyi teendőit. Szebbnól-szebb asszonyok és fiatal leányok vonultak fel sötét estóiyöltözeteikben, boldog, vidám hangulatban ós a megjelent vendégsereg a tea elfogyasztása után aia; pos pusztítást végzett a háziasszonyok által el! adott sütemények garmadáiban. Rövidesen meg- I kezdődött a tánc, melyhez a zenét Koródi | prímás kitűnő zenekara szolgáltatta. Nem volt | hiány táncosokban sem. Pollacsek Károly, hajó i állomásfőnök gondoskodott róla, hogy az arany- i ifjúság kellő számmal képviselve iegyen az es* I télyen és a táncolni vágyó fiatal hölgyeknek ne : legyen okuk panaszra. Az öt órai teaestély köj zönsége esti fél 12 érakor osz:ott csak szét a • legvidámabb hangulatban, egy jól sikerült estély | emlékével szivében. — Előadás a kultBrpalotában. Jövő vaj sárnap, február hó 3 án d. u. öt órai kezdettel j igen érdekes és felette vonzó előadás lesz a kultúrpalotában. A szabadoktatási előadások kapcsán Aixinger László dr., a pozsonyi »Híradó« í szerkesztője tart »Az újságírás« címen érdekfe- 1 szitő előadást. A népszerű előadó betekintést fog engedni az újságírás titkaiba, az újságírók ; lázas és idegölő munkájába és abba a hálátlan I szerepbe, amely az újságírónak jutott osztályí részül. Az olvasó nem is sejti, amikor kedvenc ' lapját olvassa, hogy mennyi fáradságos munka, ; szorgalom megfeszített munkája állítja elő a I lapot. A fizetés ezért gáncs, félreismerés és az \ elismerés teljes hiánya. A ‘vasárnapi előadást I minden újságolvasónak végig kell hallgatnia az ) újságírásról. Ezenkívül lesz zene- és énekszám, ■ mint kísérő műsor. Belépti dij nincs, csak tet| szésszerinti adományokat kér a Jókai Egyesület. — Bartók Bála hangversenye Komáromig ban. Ki ne ismerné Bartók Bála világhírű zouí gorarauyész és zeneszerző nevét. Bizonyára { minden zongorakedvelő tudja, hogy Bartók ; Bála az egész világon ismert magyar művész, | aki most indul szlovoneszkói müyészkörutra és j azt nálunk, Komáromban kezdi meg február I 5 éa, kedden 8 órai kezdettel megtartandó nagyl szabású hangversenyével a kultúrpalotában. I Bartók Bála világhírű művész és zeneszerző hangversenye elé már semmi akadály nem gör{ dttlimt, mert útlevél, vizűm, beutazási, játszási j engedély, szóval minden rendben van. A kö? zöaség tehát sajnálatos meglepetéseknek nem j lesz kitéve. A Bartók-féle hangverseny gazdag I műsorát legközelebb leközöljük. Jegyek már I elöjegyezhetök a Spitzer féle könyvesboltban, I (Komárom, Nádor-utca 29.) — Nagy karnevál-estélyt rendez a Ko- 1 máromi Football Club március hó 1-én, farsang > szombatján a Dózsa féle Vigadóban, melyre az | előkészítő munkálatok már megkezdődtek. A \ mindenkori farsangi szezonnak ez volt, előrel láthatólag ez lesz egyik legsikerültebb jelmez[ estélye, melyre a klub vezetősége ezúton is feljj hívja tagjait és az érdeklődőket, hogy jelmezeik \ elkészítéséről időben gondoskodhassanak. A megs hivók kibocsátása február havában fog megl történni.