Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)

1924-04-05 / 42. szám

IUU április I.

8. ftldti.

kedves Gólya Gólya Báesi — sem volt közön • i Séges tucat-madárka. Sőt minden tnlsáa nélktl j «sedagólyának is nevezhetném. Mert hatalma alá hajtotta a természeti erőket és uralkodni is tudott rajtuk, ak&r Neptun a tenger hullámain. Fel is használtam ezt az istenadta tehet* cégét nem egyszer. Ha már meguntam a telet * vele együtt & szánkózást, a hólapdáv&l dobálózhat, meg a csúszkálást (az ugyancsak édes bruroplicukrot is meguntam, kivált mikor már elrontottam a gyomroma*), hát csak kitettem ; Jucit téli meleg helyéről a kertbe és — mint- ; egy varázsütésre — legott kitavaszodott s ! mint a köttök mondanák: patak, liget lerázta ! jégbilincsét.

Még Göndör Sándornak volt ilyen okos madara a falunkban, de az „Kakas“ névre j hallgatott. Abba is különös prófétai lélek szó- | mit. (Ugyan melyik szomszéd-asszony kakasára is üthetett ? !) Éjjel azonnal megvirradt, mihelyt kukorékolt. Még ha éjfélkor kiáltotta is el magát, A szegény rózsaujjú héjnál agyascsak meg is volt vele akadva. Sohse síhatott tőle nyugodtan, attól tartva, hogy kérőn ta lálja kibontani bíbor-palástját. Ám a Göndör Sándor okos kakasa st-m kerülhette el & próféták közös sorsát. Korhely gazdája, mivel sohase mulathatta ki magát miatta kedvére, egy este eínyisszaníotta a nyakát. (A piros bokrétás hajnal bezzeg tapsolt Í3 örömében.) Azóta sem mert, tudtommal kakas & nyomdokába lépni, pedig kukorékolni tud valamennyi, sőt, ha esőt érez, jobban is a kelleténél.

Az én szr-gény Jnczimra is tragikus sors várt. A természeti erők, melyeket olyan sokáig ralisában tartott, végre is összeesküdtek és fellázadtak ellene. Egy szép tavaszi napon hirtelen nagy hóvihar kerekedett. Megtépáezta megfürösztCtte (szerencsétlenségünkre nem lévén odahaza, nem vihettem biztos fedél alá). A szegény Juczi meghűlt, meghalt. E> is temettem tisztességgel az ablakom alá. Ám még haló poraiban is él, miDt a hamvaiból megelevenedett főnix madár. Él és — tanít. Valahányszor kitekintek 8z ablakon, alázatosságra int, emlékeztetvén minden földi nagyság és dicsőség múlandó voltára Hálás is vagyok érte, elhiheti kedves Gólya Gólya Bácsi. Gyöngéd kegyelettel ápolom ma is a sírját. Sokszor eltűnődöm rajta, bányszáz ezer embernek szerezhetnék vele ebben a hosszá télben is örömet, ha még igazán élne. Még a szegényeknek is, akiknek már régen elfogyott a tüzelőjük. Sőt — uram bocsá’ — még azoknak az igazi, vagy magyar ezigány kötnivalóknak is, akik már 25 szép szál akéczfámat ki vágták a töltés mellett és el is hordták. Hogy a csalán csípje meg a kezüket majd a nyáron, mert most még nem csíp,

Ám nem csak én gondolok hálával kedves Gólya Gólya Bácsira, hanem a kis mamák is. főképpen ha még csupán egy-két év óta vannak férjnél és rajonganak édes macskájukért. Ha immár hónapokkal előbb megsúgták neki ama bizonyos édes titkot, szmzorongva ▼árják azt a boldog időt, midőn Kedves Gólya Gólya Bácsi majd tiszteletét teszi náluk, szerelmük zálogául megörvendeztetvén őket a kis angyalkával. Ha azután ez az ünnepies látogatás minden nagyobb kellemetlenség nélkül lezajlott és a kis mams is meg a nagy baba is a körülményekhez képest jól érzi magát (csak apuka vakarja a fejétt ott is, ahol nem is viszket, ha t. i Kedves Gólya Gólya Bácsi túlságos elfoglaltsága közben merő tévedésből a szomszédékat illető kis angyalt is náluk tette le, vagy ha később gyakorinak i Ítéli becses látogatását), óh hányszor foglalják az On költői nevét hálaimids&gukba, hogy ilyen kibeszélhetetlen nagy örömet szerzett nekik.

Még a játszani kezdő ökölnyi gyerekek js hálásak ön iránt, midőn jó pajtással ajándékozza meg őket, hogy ne kelljen a szomszédok sokszor neveletlen, szurtos kölykeivel játszaniok. ó hányszor néznek epekedve, gyeteken kíváncsisággal Ön ntán — midőn a magasban szállva féltő gonddal emeli édes kis terhét — hogy vájjon hová viszi?

Sőt maguk . a bábanénik is— bár ők vár sem teljesen érdek nélkül — szeretettel adóznak Kedves Gólya Gólya Bácsinak, hogy fölvehetik az ön áldásos tevékenységének elejtett fonalát és tovább gombolyíthatják. Van le immár némelyiknek akkora gamhriyágja, begy házat is építhetne az árán.

„Komáromi LapaJr

(A történelmi igazság kedvéért legyen szabad Itt közbavetnem, hogy abba az általános harmóniába, a mely Kedves Gólya Gólya Bácsi áldásos működése nyomán kél, csak ittott tégy Ül egy* egy disszonáns hang az úgynevezett dadák, meg a velők rokon Miérszémélyek ajakéról, akik, midőn váratlanul látogat el hozzájuk, önt nem épen illemtanba való kifejezésekkel illetik. Pedig ha elővennék a jobbik eszüket, ők is beláthatnák, hogy voltaképen szintén hálával tartoznak önnek, mert a mai nehéz időkben, midőn a munkanélküliség szemlátomást nő, alkalmat nyújt nekik a kenyérkeresetre s ennek föltétele, nem pedig k Övét kezmények épen a jó táplálkozásra).

D a az államférfiakat sem illenék hallgatással mellőznöm az ön őszinte tisztelőinek tekintélyes seregében. Mert ők is meghajtják kedves Gólya Gólya Bácsi előtt az elismerés zászlaját azért a fáradhatatlan tevékenységért, amely egyébként becses kettős nevében is találóan kifejtésre jut, hogy a rettenetes világháború által megtizedelt emberanyagot átvitt értelemben minél előbb pótolni igyekszik. Az álamférfiaknak, ha — amint untig hsgoztatják

— csakugyan reális politikát folytatnak és helyes irányban orientálódnak, meg is kell önt becsülni, ha csak azt nem akarják, hogy sslrájkbalépjen, mint a minap a bécsi banktisztviselők. M-rt ha ez — amitől ist^n óvjon

— bekövetkeznék s ön csupán a fiúgyermekek tekintetében szüntetné is meg — ha csak huzamosabb időre is — áldásos tevékenységét, a nemzetvédelmi miniszter ur ugyancsak tép betné a haját, ha még van neki a törhatné a fejét (ezt még talán nem vesztette el), hogy miképpen segítsen a bajon. S még utóbb is el kellene fogadnia az egyenlőség amaz — eddig féleszűoek tartott — elöcsshosának azt a „nagyhorderf jű“ javaslatát, hogy a hsdköteíezettséget a gyengébb nemre is ki kell terjeszteni.

Most pedig, Kedves Gólya Gólya Báesi, ha véletlenül vannak kötötte szép, fiatal hölgyek — úgy hallom, nagy tisztelője a szépnek, még ha szoknyában jár is, sőt annál inkább

— és történetesen elolvassák e soraimat, hamarosan vegyék elő tenyérnyi parfümös zsebkendőjüket (no nem az ennivaló pi-ze orrocskájuk kedvéért) és, mig nem késő. takarják el vele még tenyérnyibb babaarcukat. Mert akkor bizony — szégyen, nem szégyen — nekik kellene Jegigézőbb s legszebb pongyolájukban megjelenni a sorozó kapitány úr előtt sa mérték alá állani. Szerencsére — vagy tán szerencsétlenségre? — a sorozó kapitány rendszerint őszbe csavarodott, levitézlett öreg úr. (Különben el is veszítené a szeme világát.)

Ám engem, aki ismerem Kedves Gólya Gólya Báesi puritán jeliemét s konzervatív elveit, biztat a reménység, hogy nem lép sztrájkba s megmarad eddigi egyszerűségében s tovább is gyönyö: ködhetem benne a beláthatatlan pusztaságon. Et-elnézem sokszor órák hosszat is a bársonyos fűben heverészve, midőn a végtelen síkon a tó partján álldogálva (csupán a nagy pápaszem hiányzik keleti jellegre valló tekintélyes orráról) s féllábát fölemelve borong az élet sorsán. (Van is rá elég oka.) A bölcsészdoktorok iuínak ilyenkor önkéntelenül is az eszembe. Ök is szakasztott így tűnődnek a lét és nem lét nagy kérdéséről, azzal a csekély különbséggel, hogy — legalább eddigi megfigyeléseim szerint — bölcselkedésük közben nem szokták fölemelni s óraszámra is levegőben lógatni a fél lábukat, legfölebb ha a görcs húzza, de akkor sem olyan sokáig.

Csak az a kár, hogy ebben az isteneknek való élvezetben is évről évre ritkábban lehet részem. Mert a kül vízbeeresztő a bel viz felfakasztó és benn is marasztó társulatok szemlátomást irtják a paszta költészetét s nem nyngosznak addig, mig szegény Petőfi meg nem fordnl Segesvár körüli bizonytalan sírjában. Ha igy folytatják tovább, pocsolyában már nem is, csnpán a mások becsületében gázolhatunk. (íme a nyakló nélkül váló ármentesités káros hatása erkölcsi tekintetben is). Mi lesz belőlünk, ha még a puszta is, mely eddig legalább a Tachikoschschen and Kanoséin-féle jellegzetes tartozékai kapósán ékesen szélé Demostbenesként hirdette á művelt külföld előtt kulturált voltunkat s jelentékenyen fokozta az Idegen forgalmat, a múltak kék» ködébe vész? Akkor Kedves Gólya

Gólya Bácsi is akár örökre áthelyezze szerény lakóhelyét a szomszéd kéményéről a vérengző olaszok közé, akiknél az állat, — sőt szórványosan ah embervédelem is még a távol jÖVÖ zenéje.

Bár ne következnék be a szomorú idő s tovább is itt maradhatna köztünk Kedves Gőlya Gólya Bácsi, mint a jellemszilárdság fényes példaképe. A jellemtelen frátereknek sohsé voltam barátja. A Kaméleon arcképét például a világ minden kincséért se foglaltatnám keretbe a vendégszobám díszéül, mert a nép nyelvén szólva, olyan, feint a háromszintt keszkenő. Ds annál jobban tisztelem a kiváló jellemeket, nem csak a kétlábú tollatlan, de még a tollas állatokban is. Sőt uj&bban az utóbbiakban annál is inkább, mert amazok közt hova-tovább kiöli a mai konjnnktnrás világ. Ön előtt is teljes tisztelettel emelek kalapot, mert Schenk professzornak meg a nyomdokában kullogó epigonoknak nem adta be gerinees derekát. Ne is adja be senkinek. Mutasson továbbra is példát a jellemszilárdságra.

Arra, hogy ezt megtehesse, vigyázzon kérem az ellene ólálkodó kísértésekre. No még a beeses egészségére is. Annál is inkább, mert némely akadémikusok (óh hogy még mindig nem nőtt be a fejők lágya) máris festik az ördögöt a falra, hogy maholnap kivesznek. Ne tessék kárörömében már előre kelepelni — nem a tudósok, hanem — sajnos — a gólyák. Nagy garral hirdetik, hogy rövid pár év múlva ügy fogják őket mutogatni, mint a fehér hollót, melyből már-már a legutolsó példány is lehunyja „ritka“ szép szemét és csupán a múzeumokban élnek majd, de ott is csak holtan és pusztán egy-két példányban. E merész jóslat kissé mégis szöget üt a fejembe. Mert a kedves Gólya Gólya Bácsi nemzetségének tagjai — mi tagadás benne — az utóbbi időben annyira megfogyatkoztak, hogy egyik bölcsünk mély értelmű mondásaként köztük még az apsgyilkosnak is meg kellene kegyelmezni.

El-elgondolom, mi történnék, ha a hígvelejű akadémikusok — hiszen néha a vak tyúk is talál szemet — véletlenül mégis igazat mondanának s az enyészet sötét tekintetű angyala az ön nemzetsége utolső sarjának koporsójánál lefelé fordítaná fáklyáját. „Sir bennem a lélek és a könny kiesordui", ha csak rágondolok is. Hiszen akkor néhány emberöltő múlva a jó Isten akár újra megállhatna a puszta és ékesség nélkül való föld felett — mint egykor Marius kardhágó romjain — így szólván: teremtettük gólyát s ruházzak fel az eddiginél nagyobb hatás és munkakörrel, hogy a tisztelendő uraknak ne kelljen minduntalan az aj házasok szivére kölni az oltár előtt ama bölcs intést: „sokasodjatok és töltsétek be a föd«t.‘ A hamis franciák meg a baranyai (nem önre célzok kedves szerkesztő úr, mert nem az ön inge, de azért magára vehetné) egykések úgyis csak eleresztik a fülük mellett.

Tisztán Oaöu áll ke íves Gólya Gólya Bácsi, hogy ez a szomorú eset, mely már már •lőre veti sötét árnyékát, be ne következzék: Leleményes humorista létére tréfálja meg a félnötás akadémikusokat, hadd tépjék mérgükben a hajakat tudománytól rég megkopaézodott fejükön. Az emberiség „népmozgáltai* ügyének — átvitt értelemben — szivén viselése mellett szenteljen, kérem, — nem képlegesen, de már valósággal is — több időt, figyelmet, de főképpen fokozottab energiát a saját nemzetisége fönnmaradása és szaporodásának is. Akkor aztán ugyancsak csúffá teszi a tisztelt akadémikusok oktondi jövendölését és zavartalanul írhatja tovább mulatságos történeteit. Nyilván a dolgozó szobája falán ékeskedő tapéta-halálfejek sugallják, azért olp 5rdöngöselc. Nem győzök gyönyörködni bennük, mert egyik szebb, eredetibb és megkápőbb, mint a másik. Az okos Jőskelé, aki az orvosok meg a gyógyszerészek kimondhatatlan bosznságára feltalálta valamennyi betegség orvosságát, a csoda füvet, örök hálára kötelezvén vele á szenvedő emberiséget. A kedves Gólya Gólya Bácsi krokodilbőr táskája, melynekkedvéért Keinsiger író mafla sofőrjének ügyetlensége folytán, de mégis hogy Fritz Wernernek, a jelez tenorist&nak alkalmat nyújtson a jótékonyság nemes erényének gyakorlására, égy ártatlan borjúnk kell magát — akarata ellenére is — feláldoznia. Az Ordöngös őrmester, a ebnnetok íö-főkor ihass, akinek parancsszó -