Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)
1924-03-29 / 39. szám
nAratas 2#. „Kwíaí'í'«« Lapok 6. aktái, nsk, hogy ajánlata nagyon nsgörvendeztelőtt is hogy holnap ilyenkor szivsseu látón. A követ örömmel sietett haza az Álomhoz, hogy a j* hírt mielőbb tudathassa vele. ♦ Solelis boldog menyasszony volt, míg egy éjjel hiába várta vőlegényét. Tárta soká, egészen hajnalig, de nem jatt. Ragyog* két fekete szemét homályosra sírta, hófehér férfihűség vánkosát szélnek eresztette, defelejts kerevetét & kapu elé vetette, örökzöld remény takaróját mély kútba dobta és sírva szomorkodott három napig. Három napig mély gyászba borult Solelis birodalma, de aztán a Nap leánya megerősítette szívét, elcsitította bánatát s a negyedik napon lakoma volt a királyi várban, dinom-dáuom, táncoltak a párok és a Nap leánya ismét ragyogó szemmel, pajzán jókedvvel ürítette nektárral telt poharát népének jólétére. Badik Klári. — Előadás a kultúrpalotában. Holnsp vasárnap d. u. ötórai kezdettel nagy irodalomtörténeti előadás lesz a kultúrpalota nagytermében az alábbi műsorral: Weisz Kornélia előadást tart Eüdródi Sándor és költészete címmel, Endrődi verseket fognak szavalni Jelenek Manci (a Paesir'a), Csikós József és Gregosits Irén (Szép Ilona dialóg) Rauseber Ferenc (Haide cimfi versét) M*jd dr. A'api Gyula egy másik népszerű Íróról, Rákosi Viktorról tart előadást. A holnapi ftaabadoktatási előadás kivételesen d. u. ötórakor kezdődik, mert este 8 órakor a Gyimesi vadvirágot adják elő, a R. E. Énekkar derék műkedvelői, s igy szükséges, hogy a ezabadoktaíási előadás korábban végződjék. A szabadoktatási előadás felolvasói és szavaiéi nem a pódiumon, hanem a színpadon fognak szerepelni. Ez alkalommal sincs belépődíj, csak a kiadásai fedezésére kér minden látogatótól tetszés szerinti adományt a Jókai Egyesület. — Látogatás a földmivesiskolában. A komáromi földmivesiskelában a közelmúltban földbirtokosok, gazdák, mérnökök bevonásával ismereti erjesztő előadásokat rendeztek. I'yen előadásokat tartottak a többek között Bálint István ármentesitö igazgató főmérnök, Ruttkay Béla szentpáípusztai földbirtokos és mátok. Az előadási c>kius alatt látogatta meg a komáromi földmivesiskolát Füssy Kálmán a komáromiak népszerű kisgazda és kisiparos-párti képviselője is. A föidmivesiskolában megjelent nemzetgyűlési képviselőt az iskola igazgatója azzal a kéréssel fogadta, hogy a látogatását kapcsolja össze *ey ilyen népsz-rfi előadás megtartásával. Füssy Kálmán képviselő szives örömest tett eleget a kérésnek és nyomban megtartotta előadását mind a három osztályban a gazdasági ismeretek köréből. Majd megszemlélvén sz iskolát, Füssy Kálmán tényként állapította m g, bogy még a békeszerződésben is kizárólagosan magyarnak kimondott komáromi föidmivesiskolában szlovák tanfolyamo„ is vannak és hogy a női gazdasági tanfolyamon magyarul egyáltalában nem tanítanak és arra egy magyar leány sines felvéve. Füssy Kálmán képviselő ott a helyszínen kijelentette, bogy ez eilen az illetékes fórumon óvást fog emelni. És ez utón is felhívja azokat a magyar nőket, akik a komáromi gazdasági iskola női tanfolyamán résztakai nak venni, hogy ezek minél számosabban jelentkezzenek levélben nála. — Tanítók értekezlete. A komáromi tankerület tanítói március 27-én csütörtökön, a helybeli községi polg. fiúiskola tornatermében tanügyi értekezletet tartottak. Az értekezleten Jezsó Márton tanfelügyelő elnökölt és a kerület tanítói teljes számban megjelentek. Vízvári Vilmos, járásköri elnök kegyeleten szavakban emlékezett meg Sárközy Géza, Jankó Nándor, Bárezy István és özv. Sipos Elekné tanítók elhunytéról, kiknek emléke iráut felállással adtak tiszteletteljes kifejezést. Majd áttért a értekezlet a szakelőadásokra, melyeket Bakonyi István polgáriskolai taniló vezetett be a módszeres rajetanitásról tartott értékes előadásával. Az előadó a rsjzoktatás történetinek és fejlődésének vázolása után rátért a rsjzoktatás mai irányára, mely a hü rajz és ilitsztrálási képesség fejlesztését tűzte ki célul. Majd bemutatta a népiskolai rajzoktatás menetét, a mértani idomok rajzolását, ismertette a festés alapvonalait, a természet utáni rajzolást és ennek fejlesztett fokát a látszattam alapon való rajzolást. A rendkívül értékes előadásért az elnök köszönetét fejezte ki, az értekezlet pedig elhatározta, hogy a jövőben szeptember és október hónapokban minden csütörtökön, a többi hónapokban az első csütörtökön értekezletet tartanak. Rsjztanitásra külön tanfely&mot rendeznek, melynek vezetésével Bakonyi Istvánt bízták meg Ernán Weise Kornélia közs. isk. igazgató tanité a számt&ntanitás fonemimikájáról tartott előadást, mely a kéz ujj&inak mozdulataival könnyíti meg az első osztályos tanulók számtantanitását. A figyelemreméltó előadáshoz többen hozzászóltak és a* előadónak az elnök s köszönetét fejezte ki. Jezsó Márton t&nfel- I ügyelő ismertette ezután a tanítás tervezetére | vonatkozó rendeletet, mely a tervezetek készítését követeli meg. A tanfelügyelő az elkészítés módját adta eiö, melynél nem annyira az anyag Urjede'meg kimutatása, mint inkább a tanítás gondoláim netének megrögzítése & födolog A délután bárom érakór tovább folytatott értekezleten Uhereczky Géza községi isk. igazgató isméi tette alaposan a törzslapok elkészítései, amit nagy köszönettel fogadott az értekezlet. Végű1 sz elnök fölhívta a jeleni«vők figyelmét a Vásárhelyi Károly és Uhereczky Géza fordításában és átdolgozáséban m* gjelent „Iskolai törvények és rendeletek‘-re, amelyek- | nek beszerzését úgy a tanítók, mint az iskola- jj fentartók és iskolaszékek részéra szükségesnek ( tartja. A gyűlés délután 5 órakor ért véget. í — Harangszenfelés CaallóközcsDtörtökőn. Mnlt vasárnap szentelték fel Csütörtökön a háború folyamán elvitt harangok helyébe a község áldozatkészségéből beszerzett két uj harangot nagy ünnepségek közepette. A beszentelést Leszkay Sándor nagymagyari r. k. esperes végezte Simon ] Lajos c.-ütörtöki plébános segédletével. A beszen- j telés előtt körmenetben vitték körül a hatökrös j díszes szekérre helyezett harangokat a faluban. ; A körmenetet husztagu lovasbandérium nyitotta { meg Sill Mihály vezetésével, ezt az újonnan j megalakult tüzoitó-zenekar majd a harangokat j vivő szekér követte, amelyet fehórruhás leányok ; serege vett kőiül. A templom elé érve Leszkay j esperes nagyhatású beszédben méltatta a haran- j gok rendeltetését, majd Simon plébános ismer- j tette a harangok történetét és köszönetét mondott 1 mindazoknak, akik áldozatkészségükkel lehetővé ; tették az uj harangok megszerzését. A hívők serege ezután a temp ómba vonult, ahol befejeződött a szentelő szertartás. Délután felvonták a két harangot a templom tornyába. — Halálozás. Su!yo3 csapás látogatta meg j Kalitza Sándor nyugalmazott ekeli községi jegy- j zőt. Amint őszinte részvéttel értesülünk, édes ' anyja. özv. Kalitza Gézáné, szül. Domonkos Ida \ csütörtökön éjjel meghalt Komáromban. Az elhunyt matróna kihűlt porait ma szombaton d. u. temetik el. Elhuny tár ól az alábbi gyászjelentést adta ki a család : Alulírottak úgy a maguk, mint az összes rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel, de a jóságos Isten bölcs végzésén megnyugodva tudatják, hogy az igaz hűséggel szerető áldott szivü édesanya, jó nagyanya, anyós és rokon özv. Kalitza Gézáné szül. Domonkos Ida, törvényszéki igazgató neje, foiyó hó 27 én este 10 óra sor rövid szenvedés utáa életének 84 ik évében, az Úrban csendesen elhunyt. Megboldogult kedves halottunk hült tetemét március hó 29 én délután 4 órakor fogjuk a ref. ttmető halottas házából a ref. egyház szertartása szerint örök nyugalomra kisérni. Komárom, 1924 március 28-án. Áldás é3 béke drága poraira! Kalitza. Sándor nyug. jegyző, fia, Kalitza Sándorné szül. Fogh hűy Margit menye, i Kalitza László, Kalitza. András, Kalitza Sándor, Kalitza Dénes, Kalitza Géza unokái, FoghtLűy Jolán. *— Uj református h. lelkész. A barsi ref. egyházmegye esperese Vecsey Viktor ipolypátztói ref. segédlelkészt a lévai református egyházhoz helyezte át és az egyház adminisztratiéjával bízta meg. — Adomány a baraugaiapra. A Legényegylet által a harangahtpra rendezett műkedvelői előadások jövedelmét az egyesület rendezőbizottsága f. hó 28 án tartott ülésén egyezer korona ősszegben a iiarang beszerzési intéző bizottság rendelkezésére becséjtotta. — By ász. Mélyen lesújtó gyási borult Makky János tiszteletben álló ipirospolgártársnnkra ós családjára. Mint őszinte részvéttel értesülünk, hón szeretett nsje szül. Frimmel Jozefin, életének 70 ik, boldog házasságának 40 ik évében, hosszas szenysdés után e hó 28 án, este 6 órakor elköltözött szerettei köréből. A megboldogult kihűlt porrégzait holnsp, vasárnap márc. 30-án d. a. 4 órakor a helybeli róra kath temető kápolnájából fogják örök nyugalomra helyezni. A megboldogultban Makky Lajos népbanki fököuzvelö és Makky Margit koronabanki tisztviselő édesanyjukat gyászolják. — A járási bizottság ülése. A komáromi járási bizottság rendes havi ülését március hé 31-én, hétfőn d. e. 10 órai kezdettel tartja meg a vármegyeház nagytermében. — Áradnak a folyók. A hirtelen beköszöntött meleg időjárás olvadásba hozta a folyók vízgyűjtőiben lévő hótömegeket, minek következtében úgy a Dona, mint a Vág és ezek mellékfolyói hirtelen áradásnak indultak. A nag* Dana egész hosszában naponkint átlag 50—60 centimétert emelkedik, mig a Vág Zsolnán 3 Dap alatt közel 3 métert áradt. Komáromnál a vízállás jelenleg 4 méteren felül van, Az alsócsallóközi ármentesitő társulat a várható árvizek ellen megtette intézkedéseit s a belvizek levezetése céljából már eddig 5 szivattyútelepét üzembe hozta. Főleg az ősz folyamán bikotort komáromi csatornán találnak jelenleg a felgyfl. lemlett vizek sikeres levezetést. E csatorna felső végénél a tebeháti pusztánál most egy tekintélyes méretű uj zsilipet is létesít a társulat, melynek engedélyezési tárgyalását dr. Tafferner Gyula zsapáni tanácsos vezetése mellett a napokban tartották meg CsallókOzaranyos községházán. Az építési engedélyt a hatóság Bálint István miszaki tanácsos, társulati igazgató és Gyalókay Miklós szakaszmérnök minden aggályokat eloszlató előterjesztései után nyomban megadta. Az eljáráson a komáromi érdekeltek képviseletében Csizmazia György városbíró jelent meg. — Halálozás. Amint lapzártakor értesülünk, súlyos csapás tátogatta meg dr. Barta Lajos komáromi ügyvéd feleségét, szül. Feleki Ilonka urhölgyet, a neves op.raénekesnőt. Mint igaz részvéttel haljuk, éd<-satyja, Feleki Ignác terménykereskedő, a szombathelyi tőzsde al elnöke és a kereskedelmi kasziuö igazgatója stb. Szombathelyen f. évi március hó 27 én délután 3 órakor 68 éves korában súlyos szenvedések után elhalálozott. Halálát feleségén kívül öt gyermeke, két veje és három unokája gyászolja. — Adomány a könyvtárnak. A komáromi kuliarp&loUi köiesönkönyvtárnak Bednarik Farenené 2 kötetet, C<el*-y Lajos pedig 12 kötetet volt szives ajándékozni. A szives adományokat ezúton köszöni meg dr. Baranyay József könyvtáros. A könyvtár ezúton is kéri olvasóinkat, hogy könyvadományaikkal a könyvtárat gyár« pitani szivesk-djenek. Az adományokat hirlapilag nyugtázzák. — Két szobás konyhás lakást keresek azonnalra. Címem a kiadóban. SiroZ°] t)]c5 fessed HARIWlG&VOGELí BODENMOTi. » t