Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)

1924-02-16 / 21. szám

latomat, de én a két kirakatot agy tekintem, mint a Jókai Egyesület Szépművészeti ősz* tilyfcnak havonta megjelenő szines tollal mag* Irt, változalog és érdekes tartalommal meg töltött, élénk illusztrált folyóiratát, melyet kíváncsian szemlélőik és türelmetlenül várjuk a kővetkező szám megjel* nősét. De nemcsak mi várjuk, mi szemlélő ol­vasók, hanem türelmetlenül várják azok a szorgalmas munkatársak, akik művészi dolga­ikkal már szeretnének a nyilvánosság elé ‘épni, mert azzal, hogy módot, alkalmat éa hey^t ád az agilis v<zöldség nyilvánosság előtt való bemutatásra az egyes dolgoknak, ezzel önbi zalmat, kedvet, ambíciót adott szunnyadó te­hetségeknek. akik eddig azért nem fejtettek ki szorgosabb tevékenyeégft. mert azt kérdez­ték : minek, kinek és heva dolgozzam, nincs tér, nincs hely. ahova elhelyezzem. á szépművészeti osztály dicséretes műn kát végzett tehát ezzel a kirakatrendszerrel nemcsak a népművelés, hanem a tehetségek szárnybontása és érvényesülése terén is. Biztosra vesszük hogy az agilis vezető­ség ajtaján nem sokára a kötény I, mart ősi, szentpéteri kézimunkás asszonyok is bekopog nak és világhíres kézimunkáiknak is helyet kérnek. Megvagyunk győződve, hogy meleg szeretettel fogadják őket. Mi nagyon szeretnők, ha a váró* egyéb forgalmas helyén is lehetséges volna isyen művészkirakatok felállítása. Ismerve a vizo nyobst, tudjuk, hogy ez m héz akadályokba is ütközik. De viszont ismerve a szépművész. ii osztály vezetőségének agilitását, lelkesedését, bizonyára talál megoldást. Addig is, hogy az este korzózó és így nézegetni jobba» ráérő közönséget is megnyerjék a nemescélu ügynek, szerény véleményünk szerint jó volna, ha este a kirakatok kivolnának világítva. Az ügy sokat nyerne vele. Béta. 3, oláaA._______________________ A JESZO álarcos művészbálja kétségte­len ma az érdeklődés középpontja. M ndenki beszél róla, ékelődik és ötleteket köszörül. Ideges készülődés az egész vonalon. A hölgyek jelmezeikkel vannak elfoglalva, férfiak terve két szövögetnek és mind mind igyekszik far­sangi jókedvét a vezető akkordba behangolni. „A pokol egy éjszakára“! 1 Valami bizseregtetfl­­izgató van ebben a mottóban. Kicsit édes, ki­csit veszedelmes mint a chartreuse, érdekesen kesernyés és mámoritó mint az ópium, ínyenc­nek való, akit kultúrája képesít, hogy a szo­katlant, a különlegest élvezhesse. Csakúgy hemzsegnek az ötletek, tülekednek a legkü­lönfélébb érzések, ha arra terelődik itt is ott is a társalgás, hogy febr. 23 án pokolian jól mulatunk a Kuiturp&lotábau. Szives miheztartás eéljából közöljük a következőket: 1. Jelmez kívánatos, de uem kötelező. 2. Álarc nagyon kívánatos és ajánlatos, de nem kőtelező. 3. Jelmez lehet bármilyen, de ieginkább ördög. 4. Jelmez tervek még kaphatók Hannos műtermében, főgimn. II. em., a JESZO céljaira felajánlott csekély díjért. 5. Meghívót, borítékját vagy névjegyét mindenki hozza e), mert az igazoltatás szi­gorú les/. ti. Esetleges reklamációkkal tessék Vörös Lajos egyesületi pénztárnokhoz (Korona Bank), vagy Haimos Károly íógimn. tanárhoz fordulni. A Pruiyi színház együttese már készülő­dik a legközelebbi előadásra. Ha akadályok nem jönnek közbe, úgy még talán ebben a hó­napban vagy március első napjaiban lépnek ismét fel a faszinészek (kikuek mellesleg meg­jegyezve kiürítettük a fejüket, mert nagyon nehezek voltak). Előzetes színházi jelentésként közölhet­jük, hogy mint szenzáció fog halni Hsgyesi Vera a kis tánc csodának fellépte. Az állandó müvásár máleiasi kirakatára szánt műtárgyakat kérjük legkésőbb febr. 29-ig beküldeni. A losonci Bartók-hangverseny. Február 9 én este tartotta a losonci Vigadó nagytermében a nemrég Komáromban hangversenyezett Bartók ► Komáromi Lapok« 1924. február 16. Béla, a kiváló magyar zeneszerző hangversenyét A termet teljesen megtöltötte a közönség, amely­nek soraiban nemcsak a Bartók-zene rajongóinak Dagy számát, de a város intelligens magyar közönségnek is számos tagját ott látták. A Bartók körü'j, legtöbbször nem is az általa képviselt modern magyar zenét tárgyaló sok elfogult vita után kedvező jelnek tartjuk a ki­váló művész losonci szereplését. Elfog jönni az idő, amikor a művészi alkotás megbecsülésének egyedüli méríóke tisztán annak tényleges művé­szi érteke lesz s a magyar tehetségnek sem fog kelleni előítéletekkel éa művészetén kívüli szem­pontok áital emelt akadályokkal küzdenie. Bartók Béla losonci - koncertjén Searlata, Beethoven, Debussy. Chopin és Brahms tökéieb s interpreiá­­lá án kivü! saját müveivel is teljes sikert aratott. Ét dekes rmán táncai, szép szlovák népdalai a Sonatina, főleg azonban 15 magyar paraszt | dalból képzett gyönyörű táncda'ai és mindegek betetőzéséül a iegszebb magyar zenemüvek köpött is Hz elsősorban szereplő »Este a székelyeknél« oj és szokatlan tettonikáju felépitettségükkel is méltán magukkal ragadták a közönséget. Az »Este a székelyeknél« tan üvész kénytelen volt megismételni. — A fu Siivgárdistak elő&désa holnap, vasárnap délután fél 6 órakor lesz a kát. Le­gényegyletben nagyszerű müserral, melyen két kis színdarab is szerepel Belépő dijak 5—1 K. Az előadást a szfvgárda javára rendezik. KÖZGAZDASÁG. Mefor és gépgyár Komáromban. Ipovitz ée Ivárfi cég. Ipovitz Testvérek, már ma ci 50 éve fernálló legjobbhirü vaskereskedelmi és gépipari vállalata, a Nádor ute-u telepe mellett fekvői FüídŐ utcsi üres telfeeket terjeszkedés céljaira macának me*-zerezte s egy — export céljaira alakult — motor és gépkereskedelmi konsorzium mai tárgyalásokat folytat, melynek befejezése után megkezdi az ipari és mezőgazdasági célo­kat szolgáló explosios motorok és acélöntések gyártását is. Az uj gyártási ágazat, a jelenlegi üzemet egyáltalában nem fogja érinteni, ameny­­nyiben a már meglevő berendezés, mely spe­­cielle motor, gép és kazánjavitásokat szolgál, teljes egészében változatlanul továbbra is fenn­­marad. Amint a tárgyalások előrehaladottsága és az idő megengedi, & műhelyek építését egy négy lakásos munkás ház fellépitésével együtt meg­kezdik. A tervek izeriat, a ház a Legényegyesü let mellé a sarokra kerülne, a művezetők ré­siére. űrömmel üdvözöljük ezen nagyobb arányú vállalatot, mely az itteni nincstelenség éa munka­nélküliség egy részén lesz hivatott enyhíteni. Vasúti összeköttetés Bupapesttel Ko­máromon át. A június elsejétől érvénybe lépő vasúti menetrend szerint egy második vonalat helyez üzembe a vszutigezg&tőság Prága Bu­dapest között Komáromon át. E<ldig az összes vonatok Bad«pesttel Érsekújvár-Párkányuánán át közlekedtek. A «mftefitéaért a hSpserke/vM a feleäfe LspMwSó! gplfecr wrtWI ^ai'raaí modes késsfvovottAéiitcw K«awt*Ri» Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik megboldogult férjem Komáromi Sándor folyó hó 14 én végbement temetésén megjelentek és bánatomat bármily utón enyhíteni iparkodtak, de különösen az i. t. ácstársulatnak, ezúton fejezem ki köszönetemet. Komárom, 1924 február 15 én. özv. Komáromi Sándorné. NYILTTER. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen nőm és szeretteti édesanyánk Galgóczy Jánosné szül. Kelemen Teréz folyó hó 15-én végbement temel én megjelentek illetve részvétüknek lás módon kifejezést adni szívesek vo ik, fogadják ezutoa hálás köszönetül et. Komárom, 1924 február 16. Galgóczy János és gyermekei. 69 HIRDETÉSEM,. Olcsó 20 éves torlesztéses kölcsönt, rendes jelzálog és váltó kölcsönt a legmagasabb összegig szersz MANDULA IMRE ny. főjegyző irodája, Komárom, Széchenyi-utca 1. sz. Ok SZÁNitg <5> (Pozsony) Mély-ut. Elsőrangú diagnosztikus, diétás, fizi­koterápiás intézet ideg- és hel­­betegeknek. Sebészet, szülészet, nőgyógyászat, testegyenészet, szem-, orr-, fül- és bőrgyógyászat. Rontgenkezelés. Vegyi laboratórium. Napi pausál-ár 55 Kc-tól. Szülés! pausál-ár (8 nap) 1100—1800 Ke ig. Szabad orvosválasztás. 31 Újabb <\H é« Újabb ÜLLS1 ! **YER kézimunka könyvek érkeztek gyönyörű minták­kal a kézimunka ipar min­den ágábéi. Nagy választék­it n ban kaphatók i: SPITZER SÁNDOR KÖNYV- ÉS PAPIRKERESKEDÉSÉBEN KOMÁROM, NÁDOR-U. 29 SZ. Fiilöp Zsigmondi l I A Komáromi Dalegyesület történetébíl. Kapható Komáromban Spits« Sándor, Czike Dánéi éa GHnfc Jóia*f kőnyTkeriikidéeeü»«, Bolti ára 9 korosa.

Next

/
Thumbnails
Contents