Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)

1923-08-02 / 92. szám

92» sx&m.

Csütörtöki 1923. augusztus 2.

POLITIKAI Tu .A.

ár ceefc-*sievák értékbe» s Helyisei* é* vidékre psiteí ízétkSiiíéssel:

OféH érre 80 K, félévre Í0 K, aegyedévre 20 K. ‘ Külföldön 160 Ké.

szám »r« t SO fillér.

ÄLÄPSTOTTÄ: TUBA JÁNOS.

Fősztrkasstő: GA.ÁL GYULA dr.

Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr.

Szerkesztőség és kiadóhiratsl: Náder-u. 29 ,

horá agy » lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők Kéziratokat nem adunk vissza.

megjelenik hetenkint háromszor: ked^i. csütörtökön és szombatos

kíván a kisantant Magyarországtól, hogy külföldi kölcsönét megkaphassa, melynek sorsa úgy látszik, mégis csak az utódállamoktól függ. A sinajai konferencián a szövetséges államok képviselői egyetértettek abban, hogy Magyarországnak megkönnyítik a kivezető utat. a jelenleg fennálló nehézségekből, azonban azt a föltételt szabták meg ehhez, hogy Magyarország az igy kapott pénzt sem újabb fegyver kezésre, sem irredenta propagandára nem fogja fölhasználni.

Sinajában sem tisztázódott a helyzet, a régi ismert nóta járja még mindig, amelyet minden egyes alkalommal elzeng a kórus, valahányszor csak Magyarországról van szó. Állig felfegyverkezett, népességben és területben ötször nagyobb államok hangoztatják unos-untalan a megszabdalt, romokban heverő ország fegyverkezését, melynek a békeszerződések még a belső' rendjének biztosításához elégséges erőt sem engedi fenntartani. Mint valami lidércnyomástól, nem tudnak szabadulni ettől a gondolattól a kisantant államai, mely fogva tartja őket és a helyzet tisztázására irányuló minden törekvést meghiúsít, minden közeledést és megegyezést lehetetlenné tesz. És ott van a másik rémkép, az irredentizmus, mely ez államok magyar nemzetiségének alárendelt helyzetét szinte elviselhetetlenné teszi, existenciális létében támadja meg és állandó bizalmatlanságot tart ébren a magyarság iránt.

Annyira hatalmukba kerítették a kisantantot e rémképek, hogy még oly kérdésekben sem tudnak tőlük szabadulni, melyek tisztán a gazdasági viszonyokra vonatkoznak, holott e kérdések mérlegelésénél elsősorban reális szempontok volnának irányadók. A gazdasági összeomlás előtt álló Magyarországnak megsegítése nem politikum, az szorosan belekapcsolódik Középeurópa konszolidációjának problémájába, amelyet nyugodt tárgyilagossággal, megfontolt üzleti érzékkel kell kezelni, mert csak úgy lehet előnyös és eredményes. Aki érzelmi momentumokat visz be a tárgyalásba, akinek fantáziája diktálja lépéseit, az soha nem fog reális eredményeket elérni. Egy pillanatra sem lehet elfelejteni, hogy Középeurópa mai válságos helyzete nem tisztán Magyarországot fenyegeti katasztrófával, de az utódállamok létét is kockára teszi és e szempont szigorúan megszabja az irányt, melyet követnie kell mindazoknak, kik vállalkozni akarnak a helyzet megjavítására.

És ha nem képesek leküzdeni az érzelmi eró'ket, nem lehet várni hathatós sikert. A kisantant, ugylátszik, nem képes

egyelőre még a rideg tárgyilagosság alapjára helyezkedni, még mindig a régi fantom után indul és ezért nem változik az a feszültség, mely közte és Magyarország között fennáll. Talán Magyarország jobb látóképességgel rendelkezik és félretéve minden ellene fölhozott aggodalmat és vádat, megragadja a pillanatot, hogy szomszédaival felvegye a tárgyalás fonalát. Meg kell győzni szomszédait arról, hogy ennél a fontos kérdésnél a legtisztább álláspontra képes helyezkedni és komolyan törekszik j a megegyezésre. Ha a kisantant még min] dig nem akarja fölismerni saját érdekét, ismerje föl Magyarország és tegye meg azokat a lépéseket, melyek éredményre vezetnek és amelyek semmiféle gyakorlati biztosítékot nem kívánnak, mert nem az érzelmek, hanem a helyzet komolyságához illő realitás alapjaira helyezkednek.

= Benes és Bethlen gróf találkozása.

Egy Párisból étkező tiir szerint a N«ne Freie Presse azt Írja, hogy a sinajai konferencián Benes dr. külügyminisztert bízták meg azzal, hogy a Sinajában történt megállapodásokat közölje a magyar kormánnyal és a bécsi lap hire szerint Bethlen István gróf magyar miniszterelnök Bécsben vagy Prágában találkozni fog Benesse), hogy vele a magyar kölcsön dolgáról tárgyaljon.

= Benes a kisantantról. Benes dr. külügyminiszter hírlapírók előtt a következőket mondotta: A nagyhatalmak egyre jobban megértik a kisantant szerepét és természetes, hogy iránta való jóindulatuk egyre fokozódik. A nyugat megérti, hogy a kisantant a rend eleme és a mindenáron való béke garanciája. Valamennyi nehézség között, amely most Európát felkavarja, csupán a kisantant mutatkozik a konszolidáció tényezőjének. Az ellenséges propagandái úgy tünteti föl a kisantantot, mint Magyarország ellenségét, azonban senki sem tudja konkrét bizonyítékát adni ennek az állításának, amely ilyenformán tendenciózusnak bizonyul.

= Előveszik a hadikölcsönt. A német hadikölcsönvédő egyesület ülést tartott Deutsch- Gabelban, melyen Ledebur szenátor hosszabb beszédben ismertette a hadikőlcsön-kérdés állását. Kramár és Rasin politikai vágányra terelték a kérdést, a cseh nemzeti demokraták és a cseh szociáldemokraták a leghevesebb ellenzői voltak a hadikölcsönök elismerésének. A németek hozzájárultak volna 1922 ben a Benes-féle törvényjavaslathoz, hogyha Benes kijelentette volna, hogy csak részleges megoldásról van szó, melyet további enyhítések fognak követni. Erre azonban Benes nem volt kapható. Később azonban megváltóztatta a fölfogását és azt hirdette, hogy az csak első állomása lett volna a kérdés megoldásának. Svehla miniszterelnök a h&dikölcsön kérdésnek a parlamenti őszi ülésszakban való megtárgyalását biztos kilátásba helyezte.

= Anglia és a kisebbségek. A Times közli Murray Gilbert professzor levelét, amely tiltakozik az ellen, hogy a békeszerződések ürügyével a volt ellenség tulajdonát konfiskálják. A szövetségesek eljárása rossz példa az utódállamokra nézve a kisebbségekkel való bánásmódban. A békeszerződések megtiltják a kisebbségek magáDjavainak elkobzását. Mindezek

ellenére az uj államokban a magyar földbirtokosoknak súlyos elnyomatásban van részük s különböző törvényes formák látszatába! részben megfosztották őket a tuiajdouuktól. Ha a népszövetségi liga ebben az ügyben közbenjár, a bókeszerzödist sértő hatalmak képviselői azt felelik: Miért ne gyötörjük a magyar földbirtokosokat, amikor önök is megfosztják birtokuktól a hatalmakban álló volt ellenséges polgárokat ?

= Szeptember végén lesznek a községi választások. A kormány német nyelvű esti lapja illetékes helyről arról értesül, hogy a közeledő községi választások kiírása tekintetében még nem döntött & kormány. Mivel a belügyminiszter és más politikai tényezők most szabadságon vannak, a döntés valószínűen csak augusztus hó második fiiéban fog megtörténni. Mivel az előkészítő munkálatok legalább is négy hetet vesznek igénybe, a választásokat szeptember vége előtt nem fogják megkezdeni.

iüi lagaÉoi a Keini Lagahz.

(Levél a szerkesztőhöz. — Régi kapocs a K, L.hoz. — Levél egy hosszú vershez. — Minden jó, ha jó a vége.)

A mali hetekben vaskos levelet hozott nekünk a pósta, amelyet csalódottan bontottunk fel, mert egy terjedelmes, hosszú vers bukkant ki a borítékból. A verseknek ugyanis sohasem örül a szerkesztőség, mert azzal két-háromszáz esztendőre már előre elvagyunk látva és csak az igazán kiváló verseknek tudunk soronkivül helyet szorítani. Mindezek dacára naponta

2—3 levelet kapunk, amelyben verseket küldenek az emberek tele reménységgel, hogy a közölhetők közé sorozzuk a zengeményeket. Miért a túltermelés a versírás terén ? Mert az emberek azt hiszik, hogy verset írni mindenki tud és mindenkinek szabad. Pedig tévedés. A * versíráshoz kettő kell: istenadta költői tehetség és a verselési technika tudománya. Ha az egyik vagy másik hiányzik ebből a két föltételből, akkor már nem születhetik jó vers, csak torzszülött. A szerkesztőségek rendesen olyan verseket kapnak, amelyeknél mind a két kellék hiányzik. A verselósnek is meg van a maga tudománya, mértéke, szabálya. Azt a szabót, cipészt, asztalost, aki csak mérték nélkül szabja ki gyártmányait, kontárnak szoktak nevezni. Épen olyan kontár nevet érdemel, aki verset ir és a két fentebb említett kellékkel nem bir. Még az hagyján, ha verset ir valaki, de az már súlyosabb vétség, ha azzal a nyilvánosság elé is akar lépni és a lapokban közöltetni akarja. Vannak emberek, akik szükebb családi, baráti kör számára jól énekeinek, hegedűinek, zongoráznak, festenek, stb. de nem valók a nagy nyilvánosság elé. Ezt tartsák szem előtt azok, akik minden előzetes önképzés híján verset írnak. Na kívánkozzanak mindig a nagy közönség elé, amely nemcsak tapsolni, de fütyülni is tud. Elégedjenek meg a szűk baráti, rokoni, családi körrel, ahol az emberek elnézőbbek és csupa udvariasságból mindent dicsérnek és jónak találnak.

Pár évtizeddel előbb a főgimnáziumokban előirt szokás volt, hogy a poétika, költészettan tanulásakor minden diáknak az év végén írni kellett egy-egy verset. És dacára annak, hogy egész éven át magoltatták a tanulókkal a versírás tudományát, mégis olyan tücsköt bogarakat írtak össze a diákok a versíráskor, hogy a pedagógusok megszüntették ezt a vers-