Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)

1923-07-31 / 91. szám

2.

„Komaromi Läüok'

1923. julius 31.

Kármán József, az iró, Losonc város szülötte, akinek csontjai már réar elporladtak kint a református temetőben? Hát vájjon nem kegye- * letsértés-e az, amit ennek az emléktáblának ' ilyen módon való eltávolításával elkövettek?

Nem tudjuk, nem is firtatjuk, hogy ki forszírozta ezt a kegyeletsértest, de a kultúra szent és tiszteletreméltó jogánál fogva megköveteljük, hogy a város közönségéhez méltatlan sér dem haladéktalanul orvosoltassék.“

Eddig szól a L. H. közleménye. Az abban felcsendül panaszhangok a mi szivünkből is kitörnek.

Talán itt lesz ektuális közreadni ezzel a sajnálatos ténnyel kapcsolatban a R. M. H. alábbi hírét:

Legközelebb érdekes kiállítás nyílik meg Budapesten. A Nemzeti Szalonban kiállításra kerülnek mindazok a szobrok és emlékművek, melyeket az összeomlás után Szlovenszkóian, Erdélyben és a Bánságban, valamint a Vajdaságban elpusztítottak. A magyar kormány — miként a R, M. H. bécsi szerkesztősége értesül — pontos listát készített az elpusztított szobrokról és emlékekről és a jóvátételi bizottsághoz akar fordulni, hogy az kötelezze Csehszlovákiát, Romániát és az SHS. királyságot & lebontott szobrok és emlékművek kiadására, az elpusztított emlékművekért pedig megfelelő kártérítésre.

Komaromi w\m\ Hii tiia.

ii.

A cserkészcsapat táborszervező bizottsága junius hó végén kiszállt a táborozás leendő színhelyére Barsfüssre és a csapat szivszorongva várta jelentését, van-e ott szép erdő, rét, forrás, játszótér, bokros terep a népszerű, harcszerü hadijáték részére, milyenek a gazdasági össze köttetések, van-e kilátás jó tejre, zöldségfélére, gyümölcsre. Azután megindult a megbeszélés rokkája és footák-szőtték a szebbnél-szebb tervek fonalát. Az egyik megszerzi a kedvezményes jegyet és a külön waggont, hogy simábban menjen az utazás átcsatolás utján, a másik elhozza a szerszámos ládát, a harmadik a mentőszekrényt, a negyedik a sátorlapokat és igy tovább. Mindezek előkerülnek a sötét kamrák zugából s átröppennek a cserkésztábor színes világába. Ott van a tejes kanna is. Annak lesz ám nagy becsülete! Mohó vággyal egyszerre harminc diák öleli körül s lelkesedik érte. Közkincs lesz, vele álmodik s ébred a tábor. Abban lesz a tej! S micsoda tej! Nem ám piaci vagy sterilizált tej, hanem idealizált, fénnyel átitatott, szeretettől megédesült tej. Még az is örömmel issza és élvezi, aki otthon utált ránézni. Jaj annak a biciklistának, aki az utón nem vigyáz rá féltő gonddal, vagy nem hozza meg reggel a kellő időben! Ezzel fogják majd reggel a sátor belső végében, az u. n. rothadt sarokban lustálkodó álomtáskákat a napfényre kicsalogatni.

Az előkészületek megtétele után jul. 7-én, szombaton d. e. 10 kor a zsákok, ládák, ponyvák, főző edények, lámpák, fáklyák plédek halmaza fölkerült a vonatra s bucsuzkodás, kendőlobogtatás után a vonat indulásával fölzendült a nóta:

Táborozni megyünk Barsfüss határába,

Sátrakat is viszünk, bebújunk alája;

Fölröppen a zászló árboc tetejébe,

Kezdődik az élet, a víg cserkészélet Barsfüss erdejébe.

Három óra hosszat tartó utazás után megérkeztek a barsbesei állomásra, ahonnan átrakodva egy társzekérre, megérkeztek a táborozás helyére, a barsfüssi domboknak egy szépen fekvő erdejébe, ahol a nyakukba zuduló egy órás zápor eső mintegy keresztölőül szolgált a tábori élet megkezdéséhez; de aztán a vezényszavak pattogása, a fejszék csattogása, a sátorponyvák suhogása, kopácsolás, árkolás, tüzhelykészités, fekvőhely elrendezés másfél óra alatt félig kész tábort varázsolt az erdőbe, amely két hétig lesz az otthonról elszakadt cserkeszek kedves tanyája.

De most lássunk mintául egy napot a cserkész tábori életből. «

Rendesen hatkor hangzott fel a trombitás ébresztője s egyszerre raegelevedett az egész hegyoldal, a reggeli rigó fütty, gerlebugás és pity palaty szó közé vidám hangok vegyültek; innen is, onnan is többé-kevésbbé álmosan és borzasán buksi cserkészfejek bújtak elő és kandikáltak ki a sátrakból s néhány perc muiva törülközővel és szapannal, fésűvel a kezükben siettek a nem messze csörgedező friss patakhoz mosdani, ami sokszor fölért egy-egy fürdéssel. Utána sátor-rendezés, tábor-takarítás, hogy minden rendben legyen, mire jön a tábori ügyeletes sátorvizitre. Fel 8 órakor reggeli osztás, fél liter falusi friss tej fejenkiut. A reggeli befejeztével mindenki munkához látott, mert csak most kezdődött az igazi óiét a táborban. Az egyik mosogatott, masok krumplit hámoztak vagy babot hüvelyeztek, a harmadik pár fát fűrészelt, a negyedik apróra hasogatta, mások vizet hordtak. A »népjóléti miniszter« kijelölte azokat, akik a háromnegyed órányira fekvő faluba mennek a tábor másnapi szükségleteit beszerezni harminc ember számára. A táborban mindig miudenkinek megvan a maga beosztása és szerepe. Aki nem teljesítene kötelességét, azt maga a tábori község bélyegzi meg, mert egy fiúnak a lustasága vagy tehetetlensége ott mindenkinek a bőrére megy.

(Folyt, köv.)

Wí

Petőfi halála éuíordulőfán.

1923. jul. 31-én.

Szabadság, szereiem nagy költője : Petőfi Sándor! Halálod évfordulóján Hozzád száll lelkünk !

Hetvennégy esztendeje, hogy tested »Nyugszik immár a csöndes hant alatt'«

— — — — és lelked — — —

»Nem bántja többé az >Egy gondolat!«

A világ legnagyobb igényű embere Te! Égi hévvel zengted lantodon!

»Szabadság, szerelem,

E kettő kell nekem.«

A legértékesebb javak, melyeket ember bírhat: Szabadság, szerelem! S a kettő közül is legnagyobb a szabadság.

»Szerelmemért föláldozom Az életet

Szabadságért föláldozom Szerelmemet.«

Szerelem néikül mag lehet élni, szabadság nélkül — alig, vagy csak tengődni.

A szerelem hiányát csak a szerelmes érzi. Érzi-e az, aki nem szeret? A szabadság hiányát az érzi, aki nem szabad.

Szerelem magában véve nincs, a szerelmi érzésnek konkrétumra kell irányulnia, a szabadságszeretet hatalmas érzése önmagában áll, perzselve, lángolva hirdeti izzó létét, varázslatos erejét, horribilis értékét!

A szerelem, ha még olyan hatalmas is, ha szétdul erejével minden korlátot, ha öl, akkor is csak egyesek életét veszi el.

A Szabadság? Petőfi szabadsága? Millió, meg milliók lelkét korbácsolja véresre, tömegeket hajt egymásra őserejével, tömegeket, kik mindenkit, az egész világ minden lelkes egyedét, emberét szabaddá óhajtanának tenni, kik Petőfi óta, de sokszor félreértetten e szent jelszóval: „Világszabadság“ halnak meg, pusztulnak el a „harc mezején!“ az ő látnoki fantáziája szerint.

*

Szerelmes szivü asszony ül az imádott férfi közelébsn. Simogató pici keze dédelgető melegséggel árasztja el, majd rabul ejti szerelmese erős kezét, ügy néz fel rá, úgy néz a szeme közé, úgy gügyög gyöngéd tekintettel, lángoló hévvel igénytelen, de nekik olyan sokat jelentő szerelmes szav&kat, beszédeket. Egyszer csak elborul az asszony arca.

— Mért huzt&d vissza a kezed ? — kérdi.

— Mert én a szabadságot szeretem — szól a párja.

Hatalmas lángsugár csap elő a férfi tágranyiít szeméből; az asszony, ki most tanulgatja csak a szerelem ábécéjét s ki eddig csak a mámor fényét látta a lecsukott szempillák alól kiszűrődni, megrendül egész valójában, gondolat gondolatra kél és ki fog alakulni az elhatározás lelkében: — Az én szerelmem a szabadság égisze alatt lesz boldogító életkinccsé, még aprólékosságokban isi

*

„Szabadság! Te vagy lelkem Istensége“ — zengett Petőfi lantja.

Petőfi, lánglelkn költője az isteni szabadságnak! Te agy tűnsz f-1 nekem, mintha magad volnál a Szabadság Istene! Síerttném, ha volna egy rubin katnéám a Te drága, nemes alakoddal! H;dd hordanám mindig magamnál, hadd gyönyörködném benne s a nap felé fordítva sut, rám esnének lángoló sugarai, pirosán, élő fényben, hidd panaszkodnám Hozzá olyankor, mikor a szabadságot béklyókba kötve látom, nyomorultan, megesnfolv», összetörve kinos vergődésben ti . . .

*

Jöjj kedves Fantáziám, nyergeid paripádat, vigy el engem ma oda, a hegyeken tálra, oda a fehéregyházai síkságra ... S hallom & fűszálakon átsuhanó szellőben, érzem a virágok illatában, a fák lombjainak suttogásában a Te szellemed közeliétét, mindnyájunk egyetlen Petőfije, kit soha senki ufói nem ért, de meg sem közelített és nem is fog soha — érzem, hogy olt, lebsg isteni szellemed és egy óhajtás kél lelkemben. Szeretnék harsogva szóíani úgy, ho»y mindönki meghallja :

— Jöjjetek ide é* rázzátok le telketekről fojtogató rozsdás bilincseiteket, ti rableíkek, valahányan vagytok! . , . Ti rabjai a bűnnek, rabjai a nyomo uságnak, rabjai az önzésnek. Ti rabjai az igavoná-m k, Ti rabjai a szegénységnek, rabjai a g»zdagságnak, Ti rabjai az igazságtalanságnak, a betegségnek, rabjai a szenvedélyeknek í!

Jöjjetek idő, legalább egy évben egyszer, érezzétek, szívjátok ba, fogadjatok magatokba a szabadság ujjongäät kaUŐ, emberhez méltó életet teremtő, megmámorositó, isteni leheletét.

Jöjjetek ide, aztán vigyétek magatokkal a hitet, a reménységöt: még lesz idő, mikor a szabadság igaz értekét zárja magába minden emberi szív, hirdessétek bizó tüzlélakkel, hogy lesz idő, mikor a szabadság lesz úrrá a lelkeken ! A

»És a napok lángolva telnek Az ó-várak leomolnak,

Csupa új-vár lesz a világ,

Hol ifjú bárdok énekelnek.«

Bárd,

IV. NEMZETKÖZI REICHENBERGI Augustus MINTAVÁSÁR 1923.

A hatvanéves Dalegyesület.

A Komáromi Dalegyesület történetéből.

Irta Fülöp Zsigmond.

Vili.

A szegedi dalverseny — Kacz Lajos lemondása.

— Molnár Ádám halála. — Megfelebbezett közgyűlési határozatok. — A Dalárdakert tulajdonjoga. — Alapszabály módosítás. — Vértessy- Molecz Hittrich. — A Dalegyesület fénykora.

— A fiumei fényes siker. — Szombathelyi dalverseny. — Öröm után bánat. — A Dalárdakert elvesztése. — Otthon nélkül.

A jubileumot eseményekben gazdag korszak követte. A jó hírnévben és anyagi tekintetben szépen megerősödött Dalegyesület újult lelkesedéssel folytatta működését, mely úgy a dalművészet, mint a társadalmi élet terén csak sikereket termett számára. Kacz Lajos elnök részletes jelentésben emelte ki a jubileumi ünnep fényes lefolyását, elismeréssel emlékezett meg a szilveszteri hangversenyről, melyen Ledermayer Ilona zongoraművésznő, Nemes Dezső hegedűművész és Kenézy Csatár is közreműködtek. 1889 augusztus 16-19. napjain rendezte az Országos Dalegyesület szegedi dalversenyét, melyen a Dalegyesület müködőkara ugyan nem vett részt, de az egyesület képviseletében Kacz Lajos elnök, Molecz Tivadar karnagy, Fábián Sándor és Hittrich József jelentek meg. Az elragadtatás hangján számol be az elnök a versenyről, melyről sok értékes tapasztalattal érkezett vissza a küldöttség. A