Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)
1923-07-28 / 90. szám
1923. julius 28. .Komáromi Lapok. 3. oldal. jogokat semmibe sem veszi és beleütközik a szintén 1919. évben hozott, 1920-ban érvénybe lépett, de még máig végrehajtási rendelettel el nem látott nyelvhasználati törvénybe. Már pedig a póslának nem hivatása a politizálás, hanem mint szállítási vállalatnak, a közönség kiszolgálása, bármely nyelvtn kerestessék meg. Guta, 1923. julius 26. Palkovich Viktor nemzetgy. képy. * Szóval a pósta és távirda igazgatóság magától Palkovich Viktor nemzetgyűlési képviselőtől kérte el a borítékot, a korpusz deliktit, mint azt aunak idején lapunkban meg is irtuk. így tehst nem értjük, hogy miért kéri az igazgatóság tőlünk is őzt a borítékot. Tegnap ugyanis a komáromi pósta mvataUói az alábbi értesítést kaptuk: Komáromi Lapok szerkesztőségének. A posta és távirdaigazgatóságnak 1923. évi ju ius hó 20-áu kelt 17110. III. a. 1923. számú rendeletével adott megbízásából tisztelettel kérjük, hogy szíveskedjék nekünk átengedni azon bizonyítékokat (boríték, levelezőlap, burkolat), melyek lapjuk 1923. évi julius hó 12 én kelt 83. számában megjelent „Sloyensky prosiin“ cimü cikk megírására okot szolgáltattak. Komárom, 1923. julius hó 24 én. Aláírás. Hogy miiőíünk is kérik ezt a borilókot, az egészen érthetetlen és most már tárgytalan is. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy igen is kiadtak olyan rendelkezést, utasítást a postahivataloknak, amely szerint nemcsak általában utasították a póstakat, hogy a régi magyar és német helyneveket feltüntető címzésű küldeményeket is köteles a pósta továbbítani, hanem az utasításban példaképpen fel volt sorolva egy csomó helynév is és e felsorolásban Pozsony—Pressturg neve is szerep* it. E .t a pósiáknak adott rendelkezést akkor minden szlovenszkói magyar lap, igy a mi lapunk is leközölte, sőt megállapkásókat fűzött hozzá a sajtó, hogy ime egyes magyarellenes pósta tisztek szűk látókörén fölül em elkedett a felsőbb | fórum és a régi, ezer éves közuuktba ment ; magyar keiynev k-ít is tekintelbe véteti a póstahivatalukkal. Erre a felsőbb utasításra mi többször vissáiértünk. Ez ma már belement a köztudatba, épp n azért ütközőit meg a közönség a komaromi póstaalk&lmazott viselkt dósén széliek és még többet hallgattak. A Disznófő- | höz érve, Tamko sört, retket vajjal és sonkát , rendelt s a világért sem engedte volna meg, ; hogy csak egy fillért is fizessenek. Kollárne éles szemmel vizsgálta őket ezután és hazaérve, szigorun kérdezte Rózsikát: — Nyilatkozott ? — Nem, — volt az ijedi felelet. — Ebből sem lesz hat semmi, — mondta haragosan. Rózsika nem mert ellentmondani, hiszen már annyiszor hallotta ugyanezt és most sern volt semmi bizonyítéka az ellenkezőjéről. Tamko ur előtt pedig ma vált világossá a házasulandó számokban kifejezhető felelőssége, mikor a hűvösvölgyi pincér számlája elnyelte egész heti vacsoráját s majdnem reggelijét is. Eddig úgy képzelte a házasságát, mint gyönyörű folytatását mostani szép életének, mely külső körülményeiben kevés változást hoz számára. Tovább is itt laknak, hisz nem is mehetnek másüvé, egyébként nem voltak igényei, a hivatalában ebédelt s ott jóllakott, ki mondhatja magáról manapság, hogy napjában csak egyszer is jóllakik, hacsak nem láncol. Hogy a vacsora néha szűk vagy száraz, az nem bántotta, hányszor volt oly szűk vagy száraz ebédje is, mig a háború alatt együtt élt anyjával, kinek mint egyedüli támaszát, valami tüdőkatarrus közbejöttével fel is mentették. Most egyszerre felébredt szép álmából s belátta, hogy nem szabad elhamarkodnia a dolgot. Várnia kei! a legközelebbi fizetésrendezésig, melyet két hónap múlva ígértek s addig meg kell varratnia a ruhát, melynek szövetét még az őszön kiosztották neki s megvenni a cipőt, melynek a jegye is még csak Ígéret volt, hogy méltón állíthasson be Kollárnéhez, mint kérő. Mindezt tekintetbe véve, kicsit elhúzódott tőlük, nehogy kelleténél hamarább kipattanjon és a felsőbb fórumoknak reája kötelező rendelet nem tudásán, midőn a Pozsony címzést nem respektálta és mint kézbesithetetlent visszaküldte a feladónak. De a komáromi — és a magyarokat bizonyára nein szerető — postatiszt rendelet nemtudása, vagy a rendeletre nem hederitése felett támadt csodálkozásunk csak nőtt és a bámulatba csapott át, amikor ebben a dologban olvastuk a pozsonyi pósta és távirdaignzgatóság azon gyenge védekezését, hogy a miniszterianáss Pozsony nevét Bratislavában aliapitotta meg. Ez nem védekezés, mert h.i a komáromi sovinista postás nem tudta a rendeletét, de a póstaigazg&tóság bizonyáia tudja, hogy a régi, & megszokott és a köztudatba átment helyneveket is tekintetbe keli venni. Ha ezt tudja a postaigazgatóság, akkor miért helyesli, illetve miért fedezi a komáromi póstatiszt túlbuzgóságát? Az iizloti életben nem szokás belevinní anlipátíát. Már pedig a pósta is egy üzlet, amelynek alkalmazottai az üzletfeleket egyenlő mértekben kell, hogy kiszolgálják, tekintet nélkü1, hogy szerűinek e bennünket, magyarokat, vagy sem. Az iskolák beszámolói. ii. A községi polgári fiúiskola. Az elmúlt iskolai évvei a városi polgári fiúiskola 27. fennállási óvét fejezte be. A megfutott negyedszázad alatt az iskola Komárom ipari ős Kereskedelmi réu-geinek tett fontos é« hasznos szolgálatokat és hézagpótló intézménynek bizonyult. Látogatottságát főképpen az ezen pályákra lépő ifjúság biztosítja. Az 1922/23. tanévben 213 növendéke volt az iskolának, akik hat osztályban oszlottak meg és a látogatottság mego&oittá tette az I. és II. osztály párhuzamosítását. A tanulók közül 24 vonalon járt be az Lkoiaöa. Ennek ellenére a látogatási statisztika kedvező és a 1 gnagyobb mulasztás sem haladta meg a 3 3% ot. Az előmenetel is kielégítő, bár a fogyatékos háboríts iskolázás érezhető volt a ittuuíók egy részén. A tanulók közül a diákmenzán 2 tanuló részesült kedvezményes ellátásban. A Népjóléti Központ 6 unu'ót teljes ruházattal, 2 tanulót íélrukázattal és 4 tanulót cipővel segélyezett. A tanintézetben több iskolai házi ünnea dolog, vagy alkalma legyen hasonló könynyeimüségre, mint amilyenre a Hűvösvölgyben ragadtatta magát. De most már csak a jövő hétig kellett várnia, a tavasz nyárba hajlott, a fizeíésrendezés 1-én valóra válik, a ruha itt fekszik előtte és a cipőjegy is ott van a tárcájában, csak ki kell váltani. A jövő héten beszél Rózsikával... vagy előbb Kolíárnéval ? A szomszéd szobából rikácsoló férfihang zavarta meg álmodozását. Ismét Zweck ur van Kollárnénál. Rózsikával, bár sohase adtak kifejezést ennek, Kollárné, a meg csinos özvegy hódításának tekintették a kicsit kopasz, kicsit hízásnak indult, uj szomszédot, ki feltűnően jól öltözött és költekezőn élt. Zweck ur valóban sűrűn látogatta Kollárnéí. Eleinte mindenféle üzletet ajánlott neki, azután társul ajánlkozott valami mozibérletre, melyre Kollárné mint hadiözvegy igényt tarthatna Egy nap azulán Kollárné erre a reménybeli aranybányára előleget kért, hogy nyomaszíó adóssága egy részét kifizethesse, mire Zweck ur gavallérosan kifizette az egészet. De az aranybánya nyílása beomlott, a mozi-kérelmet elutasították, Zweck ur ezt jött bejelenteni, s egyúttal — megkérte Rózsika kezét, „melyet a közöttük fejlődött jó viszony folytán Kollárné nem tagadhat meg tőle.“ Kolíárnéval pillanatig forgott a világ. Valahogy másként gondolta ezt. Azután kiment a konyhába Rózsikéhoz. — Zweck ur megkért és hozzá fogsz menni — szólt tompán. — Én! Én! — kiáltotta a lány, mintha a Marsból esett volna le. — Te — hangzott szigorúan. — Én tönkretettem magam miattad, magam meg tudtam volna élni, most neked kell rajtam segíteni. Zweck ur kifizette az adósságot és mindennel pély volt a hivatalos ünnepeken és a tanuló ifjugág résztvett a május hó 20—21-én rendezett monstre hangversenyen is. A tanári kar Czéh István igazgató vezetése alatt Somogyi István, B. Tóth Pál, Vásárhelyi Károly, Kecskés István, Biró Gyula, Marko vies Ede és Mitterholezer Ágoston tanárokból áll. III. A községi elemi iskola. Az 1869-ben alapított községi elemi iskola 54. tanéve zárult be junius végével. Az iskola nagy tradícióihoz híven ez idén is tisztes múltjához képest teljesítette nemes hivatását. Az év elején beiratkozott 821 tanuló, az év folyamán jött 53, összesen 874, kimaradt közülük 39, meghalt 2 és az év végével 829 növendéke maradt az iskolának, 423 fiú és ! 406 leány. Ezek 16 párhuzamos osztályban (I—IV.) és két összevont (V—VI) osztályban tanultán. A tanítótestülethez tartoztak Uhereczky Géza igazgató, Lakatos Károly, Telkes Miksa, Pét,hő Sándor, Marosa, György, Szendrey Imre, Kádár Győző, Brauner József és Vánkay László a fiúosztályok tanítói, továbbá: Weisz Kornélia, dr. Soós Isíréné, dr, Szijj Ferencné, özv. Sípos Eiekné Alapy Julia, Vitek Róza, [ Telkes Miksáné, LLzkay Ilona és Salamon | Julia tanítónők és Gasparik Gyuláné búosztott | áliami tanítónő, aki a szlovák nyelvet tani| tolta 5 osztályban. Az év folyamán megüresedett Jungbluth I F rendié lemondása folytán egy tanítónői állás, I Tárnok Gyula tanító p-dig 1923. április 1 óta j ismét szolgálatot telj esi tett. Az ismétlő iskolai csoportokba 148 tanuló iratkozott be, akik köstül az év végéig járt 142 tanuló. Az iskolakötelesek közül komáromi volt 796 és id g-n 33, az ismétlő iáüclások közül 139 volt komáromi és 3 idegen. A gyermekek vallás szerint következőképpen oszlottak meg: katolikus 423, refurmáj tus 351, ágostai h. evangélikus 20, izraelita 173, más vallás« 4. Anyanyelv szerint magyar 763, német 5, tót 11, egyéb 2. A tanulok előmenetele minden kívánalmat kielégít: kitünően alkalmas volt 105, jelesen I 237, jó 307, elégséges 178, elégtelen 144. I Magántanuló csak így volt az iskolában. A tanulók isko á?ása a mai nehéz szociá- 4 lis viszonyok képét tükrözi vissza, ami meg j ellát, selyemruhát vesz az esküvőre. Azt pedig hiába reméled, hogy Tamko ur elvesz. Rózsika lehajtotta fejét. Ma délután óta maga sem remélte. Az a hirtelen elmenekülés oly sokszor ismételt hasonlókat hozott eszébe. Zweck ur nemsokára elment. Kollárné kemény hangon szólította be Tamkó urat szobájukba. — Nagyon sajnálom, mert semmi kifogásom nem volt Tamko ur ellen, de szükségünk lesz a szobájára, igy elsejére fölmondok, — szólt mereven. Tamko urnák még a lélekzete is elállt, s mint törött sipládán, suttogva jött ki ajkán a hang: Miért? Miért? — Rózsika menyasszony, a Zweck ur menyasszonya — forgatta Kollárné tovább a tőrt a szerencsétlen ember szivében. — Zweck! Zweck! — kapkodott levegőért Tamko. — Mi ez a Zweck? — Kereskedő — felelt nyomatékkai Kollárné. — Hol... hol van az üzlete ? — kérdezte Tamko mintegy öntudatlanul, egyre Rózsikát nézve, ki kisirtan, tört virágarccal, de engedelmesen és nyugodtan állt az ablaknál. — Sehol, minek az ma, — szólt Kollárné fölénnyel, — ad, vesz, ahol találja, most mikor az utcán fekszik a pénz s csak érte kell nyúlni. Tamko ur rettenetes keserűség harsonájával kiáltotta oda : — Szóval... azt akarta mondani : láncos! de Rózsikára nézett és nem volt bátorsága kimondani. Elrohant. Még aznap elhurcolkodott. Soká, soká, s talán jobban siratta, mintha valóra vált volna várt, remélt, elképzelt, elveszett boldogságát, melyet nem hervasztott el csalódás dere, nem lepte be a megszokás pora, nem tarolt le az életküzdelem sirokkója.
