Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)
1923-09-29 / 117. szám
4. old? 1. «Komáromi Lapok« 1928. szeptember 29 csak igen rövid ideig tarthat. Akármilyen mély- s séges és odaadó is a szembe való pillantás, ennek a pillantásnak sohasem lehet ugyanaz a karaktere, mint a kacér tekintetének. Ugyanebbe a sorba lehet iktatni a csípők riszálását, ezt a sajátságos női hullámzó járást. Nem csupán azért, mert bizonyos testrészeket mozgásba hoz, hanem azért, mert a változó ritmusát élénkíti meg. Voltaképen teck- j nikai kifejezése a gyorsan egymásután követ- | k^ző igennek és nemnek. — A kacér nő — Simmel szerint — szi- j vesen él azzal a fegyverrel, amely látszólag j oda nem tartozó dolgokkal való foglalkozás- > ban áll. Játszik például a kutyával, a virággal j vagy a gyermekkel. Ez kettőt jelent egyszerre! Jelenti először azt, hogy — te férfi, aki en- j gém megfigyelsz, te engem egyáltalán nem > érdekelsz. Ez a kutya, ez a virág és ez a gyermek érdekel engem. De ugyanakkor jelenti azt is, hogy — hiszen ez csak játék, én csak játszom a kutyával, a virággal és a gyermekkel, csak azért, hogy az irántad való érdeklő- \ désemet leplezzem. Az igen és nem szoros összetartását szim- j bolizálja a test félig eltakartsága is. Ez a félig odaadás és a félig elburkolás tulajdonképpen azt célozza, hogy felgyújtsa a fantáziát s a lehető legnagyobb erővel az egész megkivánására birja. Ha végigkísérjük a test eltakará sának történetét, egész pontosan észrevehetjük j ezeket a nyomokat. Ma már abszolút bizonyos- ! Sággal lehet állítani, hogy a test betakarásának semmi köze sincs a szeméremérzethez. Ellenkezőleg. A betakarás egyenesen arra való volt, hogy a nemi érzetet fölkeltse. Erre vezethető vissza a ruha nélkül járó néptörzsek között az a szokás, hogy ott a testükből élő nők — ruhákban járnak. Az az öv, vagy kötényke, amelynek a fügefalevél sserepét szánták, rendszerint oly kicsiny, hogy igazán teljesen alkalmatlan a test vagy a test valamelyik részének betakarására. Hogy milyen célt szolgál ez, arról bizonyságot tesz az a körülmény, hogy ezek a köténykék vagy övék majdnem mindig a legélénkebb színű szövetből vagy bőrből vannak készítve . . . Nyilvánvaló tehát, hogy ezek a kezdetle-Ses testeltakarások az ékszer szerepét játszották. lint minden ékszernek, nekik is kettős feladatuk volt. Az egyik az, hogy magukra irányítsák a figyelmet, a figyelem a feldiszitett nőre koncentrálódjék és azután, hogy ezt a nőt ménéi szebbnek és kívánatosabbnak tüntessék föl. A dolog természetében rejlik, hogy mint minden ékszer, ezek is csak akkor tudják a szerepüket betölteni, ha a test egy részét eltakarják, a másik részét pedig födetlenül hagyják. Ezzel a tulajdonságukkal azután adva is van a kacérság — a felkínálás és a visszavonás. Azzal, hogy a test egy részét földiszitették, ugyanakkor be is takarták a feldiszitett részt s azzal, hogy betakarták, a figyelmet reája és azután a bájaira irányították. Itt tisztán látjuk azt az optikai kikerülhetetlenséget, amikor az igen és a nem egymásba olvad. — Hogy mi viszi a nőt a kacérságra — állapítja meg, — ezt talán a legrövidebben azzal lehetne kifejezni, hogy — a szabadság és a hatalom felé való vágyakozás. Tudni kell, a nő rendes körülmények között csak igen kevésszer van abban a helyzetben (jobbára egyszer egész életében), hogy döntőleg határozhat magamagáról, életének e fontos momentumáról. Gyakran az az egyszeri döntés is csak látszólagos. A vigságban éli ki tehát magát, a szabadság és a hatalom után való vágyakozása, az a vágy, hogy — rendelkezem magammal, ha akarom odaadom magam, ha akarom nem. Amikor mozdulataival vagy tetteivel igen-t és nem-et mond, odaadja magát és ugyanakkor vissza is rántja magát, él a szabadságával és a hatalmával. Ezl a hatalmat csak addig gyakorolhatja, amig ki nem mondotta elhatározását. Abban a pillanatban, mihelyt igen t vagy nem-et mondott, vége van ennek a hatalomnak, amely alapjában véve csak látszólagos. A kacérság az az eszköz, amelynek segítségével ennek a hatalomnak az élvezését meg lehet hosszabbítani. Igen sokszor megfigyelték, hogy a uralomra vágyó nők majdnem mindig kacérak . . . Hozzá kell fűzni ehhez, hogy ez az igen és nem játék nem annyit jelent, mintha a nő nem lenne tisztában a saját érzetével. O igen jól tudja, hogy igen-t fog-e mondani vagy nem-et. Mindamellett késlekedik a kimondással, hogy annál tovább gyönyörködhessék a « szabadságában és a hatalmában. Mindaddig, amig ki nem mondja a döntő szót, a férfi, azt lehetne mondani, gyökértelenül áll és bizonytalan a tudatosan cselekvő nővel szemben. Georg Simmel ezt a kacérságot nem csupán a férfi és a nő között lévő viszonylatban találja meg. Az ember — akár férfi, akár nő — az eseményekkel szemben majdnem mindig kacérkodik. Szinte kiélvezi az egyik és a má sik lehetőséget is, mig végül erre vagy arra elhatározza magát. A könyv többi értekezése éppen ilyen érdekfeszitő és lépten-nyomon meglepő gondolatokat tár föl. — Vonatok érkezése és máromujvárosi pályaudvarnál: Érkezik Indul indulása a ko-Budapestről 0 05 0-20 Gric, Szombath.-re Budapestre Győrből 1-40 1 55 Budapestről 201 215 Becsbe Bécsből 344 3-56 Budapestre Szombathelyről 4-40 4-55 453 Budapestre Székesfehérvárra Bánhidáról Felsőgalláról 5 58 748 610 Győrbe Szombathelyről 828 8-38 Budapestre Budapestről Székesfehérvárról Érsekújvárról Budapestről 908 910 938 916 Szombathelyre 1010 1020 Hegyeshalomra Budapestről 1103 11 30 12-20 12 30 Bécsbe Székesfehérvárra Felsögallára Bruckból 12-45 12 53 Budapestre Bruckból Felsőgalláról Budapestről Érsekújvárról 1440 1530 14-55 Bánhida, Bpestre 15- 44 16- 30 15-54 Győr, Szombath.-re Budapestről 16-40 1648 1712 Hegyeshalomra Bánhidára Bruckból 1803 18 13 Budapestre Szomb thelyről Székesfehérvárról 18 58 19-25 19 08 Bánhida, Bpestre Győrből 19 40 19-50 Felsögallára Budapestről 20 11 20 25 20-44 Győrbe Érsekújvárra Ahol az Időt jelző számok vastagabbak, az gyorsvonatot jelent A hatvanéves Dalegyesület, i A Komáromi Dalegyesület történetéből. Irta Fülöp Zsigmondi. A minden kis mozzanatában a nagy múlt- j hoz méltóképen lefolyt nagyszerű jubileumi ünnepséget julius 7-én este az a szerenád vezette be, melyet a működőkar Molecz Tivadar karnagy vezetésével özv. Kovách Arisztidné úrnő, az uj zászlóvédő tiszteletére adott. A köztisz- ; teletben álló zászlóvédő úrasszonyt dr. Kamrás József elnök köszöntötte az egyesület nevében meleg üdvözlő szavakkal. Julius 8-án délelőtt fél 11 órakor a nagy- 1 teremben díszközgyűlést tartott az egyesület nagy számú ünneplő közönség részvételével. A díszközgyűlésen a Pozsonyi Dalegyletet Tocs- 1 fúsz József és Schnitzer Sándor alelnökök, a Losonci Magyar Dalegyesületet Rieszner Ede karnagy, Nagy Sándor igazgató és Rieszner Elekta, a Lévai Dalárdát Józsefcsek Géza igazgató, Heckmann István karnagy, Kmoskó Irén h. karnagy, Kmoskó Bözsike és Farkas Olga működőtagok, az Érsekujvári Kath. Kör énekkarát Hangos István dr. és Schneider Ede képviselték. Testületileg jelent meg a Komáromi Kath. Egyházi Énekkar, az Egyetértés Munkásdalárda, a Komáromi Iparoskor dalárdája, továbbá résztvett az ünnepélyen Komárom város tanácsa, a Jókai Egyesület, a Komáromi Kaszinó, valamint a Kath. Legényegylet, a Református Ifjuségi Egyesület és az Iparoskor diszes zászlóik alatt. A díszközgyűlést Zsindely Ferenc tiszteleti elnök nyitotta meg megkapóan szép beszéddel, melyet a megjelent testületek üdvözlése követett. A város nevében Alapi Gyula dr. polgármester-helyettes üdvözölte a jubiláló egyesületet, a Pozsonyi Dalegylet nevében Schnitzler Sándor alelnök, a Losonci Magyar Dalegyesület nevében Nagy Sándor igazgató, az Ersekujvári Katholikus Kör nevében Hangos István dr. főtitkár és a Lévai Dalárda nevében Jozsefcsek Géza igazgató mondott meleg üdvözlő szavakat. A Jókai Egyesület üdvözletét Szijj Ferenc dr. ny. polgármester, elnök tolmácsolta, a Komáromi Kaszinó nevében Csépi Dani elnök köszöntötte a jubilánst, a Katholikus Énekkar nevében Witausek Károly dr. elnök, a Református Ifj. Egyesület nevében Gaál Gyula dr. ny. polgármester, elnök, a Kath. Legényegylet részéről Majer Imre dr. apátpléhános, elnök, a Komáromi Iparoskor nevében Dosztál Jakab elnök és az Egyetértés Munkásdalárda részéről Balázs László elnök üdvözölték közvetlen meleg beszédben az egyesületet. Majd az üdvözlőbeszédek után Kamrás József dr. az egyesület érdemes elnöke tartotta meg ünnepi beszédét, mely költői szárnyalásával és megragadó gondolatmenetével a hallgatóságra igen mély hatást gyakorolt. A gyönyörű beszédet a díszközgyűlés jegyzőkönyvében megörökitette. Utána Fülöp Zsigmond ügyv. elnök ismertette a hat évtizedes múlt gazdag történetét széles vonásokban, majd indítványt terjesztett elő, mellyel az egyesület jubileumi évfordulóját kivánta jegyzőkönyvileg megörökíteni. A díszközgyűlés a javaslatot, mint határozatot egész terjedelmében elfogadta és jegyzőkönyvbe iktatta. Megható jelenet folyt le ezután. A hat évtized dicsőségében ragyogó egyleti zászló megkoszorúzása. Az 57 évvel ezelőtt felavatott egyesületi zászlót özv. Kovách Arisztidné zászlóvédő gyönyörű koszorúval diszitette föl és utána a testvéregyesületek képviselői járultak a zászlóhoz, hogy azt felszalagozzák. Az ünnepi aktus alatt a dalegyesületek jeligéjükkel köszöntötték az összetartás és testvériesség szép jelvényét. A Dalegyesület működőkarának nevében ifj. Nagy János koszoruzta meg a zászlót, a Lévai Dalárda koszorúját és szalagját Kmoskó Irén h. karnagy helyezte el, a Kath. Énekkar nevében Molecz Manci, a Kath. Legényegylet nevében Balogh Miklós dékán, a Ref. Ifjúsági Egyesület nevében Vargha Mica, az Iparoskor nevében Dosztál Jakab és az Egyetértés Munkás Dalárda nevében Balázs László elnök diszitette föl a zászlót. Viszonzásul a Dalegyesület zászlóvédője a társegyletek zászlait szalagozta föl. Az ügyvezető elnök által előterjesztett választmányi indítványra a diszközgyülés kimondta, hogy a ritka évforduló emlékére a 25 év óta megszakítás nélkül működő tagok kitüntetésére jubileumi ezüstérmet alapít, melyet, iha arra jogosult működőtag jelentkezik, mindenkor az évi rendes közgyűlésen nyújtanak át. Első ízben a jubileumi diszközgyülés tüntette ki az arra érdemes tagokat. Kamrás dr. elnök szép beszéd kiséretében Molecz Tivadar karnagyot (29 évi működéséért), Kurczmann Sámuel (37 év), Pathó Flóris (31 év), Fektor György (30 év), Kálnay Jenő (28 év) és Szily László (26 év) működőtagokat dekorálta föl a jubileumi ezüstéremmel. A művészi kivitelű ezüst emlékérem egyik oldala köriratban „Komáromi Dalegyesület 1863—1923“, közepén : „Kitartásért és hűségért“ felírással van ellátva, másik oldalán babérággal átfont lant, mellette 1923. évszám van bevésve. Ugyanezen alkalommal elismerő oklevelet nyertek buzgó szolgálatuk elismeréséül Kollár Lajos (működik 1901 óta), Czike Zsigmond (1903J, Király Károly (1905), Hodossy Károly (1905) , ifj. Nagy János (1906), Wojtovitz Richárd (1906) , Goldring Samu (1907), Gold Benő (1907) és Kovács Károly (1912). A hatvanéves évforduló emlékére készített jubileumi egyleti jelvényt a következők kapták: özv. Kovách Arisztidné zászlóvédő, Kamrás József dr. elnök, Weisz Miksa dr. társelnök, Fülöp Zsigmond ügyv. elnök, Molecz Tivadar karnagy és mindazon működőtagok, kik a jubileumi hangversenyen közreműködtek, akik a I következők voltak: Hartensteinné Koczor Erzsi, i ifj. Nagy Jánosné, Reiszné Bartl Anna, Zechj meister Sándorné, Joó Leonka, Kálmán Gizella, j Molecz Manci, Réb Stefi, Vargha Ilona vegyes! kari tagok; Árgay Lajos, Ádler Ármin, Czike \ Dénes, Czike Zsigmond, Derzs Béla, Fábián | Sándor, Farkas Béla, Fektor György, Fleischer Jenő, Frischman József, Goldring Samu, Gold Benő, Grünstein Miksa, Gregosits József, Hittrich József, Horváth Pál, Hajdú István Hodossy Károly, Kacz Jenő, Karle Sándor, Kálnay Jenő, Kádár Győző, Király Károly, Korén József, Kohn Vilmos, Kollár Lajos, Kovács Károly, Kurczmann Sámuel, Legát József, Mokos Kálmán, ifj. Nagy János, Nemcsics Lajos, dr Polóny Béla, Pongrátz Sándor, Pathó Flóris, Réb Miklós, ifj Rózsa Pál, Solynoss Ede, Stcnger Gusztáv, Stern Endre, Széles László, Szily László, Tárnok Gyula, Tóth József, Tóth Sándor, Vaskó Imre, Wánkay László, Weiszenbacher Nándor, Wojtovitz Richárd, Zimmerman