Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-01-27 / 12. szám
1923 január 27. „Komáromi Lapok“ 9 oldal el a budapesti pénzintézeteknél és ezenfelül állami pénztárjegyekben is, mely utóbbiakat a csehszlovák kormány a hadikölcsönök közé sorozta. A valuta szétválasztása és a magyar korona teljes elértéktelenedése a pénzintézet követeléseinek nagy részét bebajthatlanokká tette, mig a hadikölcsön kérdés kedvezőtlen megoldása a pénztárjegyeket értéktelenitette el a többi magyar kibocsátású értékpapírokkal együtt. Ily módon közel 12 millió veszteség állott elő, melynek csak nagyon kis százaléka és előre láthatólag ez is csak évek után lesz behajtható. Ezen horribilis veszteség nemcsak a pénzintézet egész részvénytőkéjét és tartalékait, hanem a betétek felét is felemésztette, Az intézet összes saját tőkéje Ke 1,112.956.20, melyet ha a veszteségből le is vonunk, még mindig akkora fedezetlen veszteség marad, hogy itt csuk két megoldás lehetséges és pedig a csőd, vagy a hitelezőkkel és a betevőkkel keresztülvitt kéüyszeregyezség. Csőd esetén a szakértők véleménye szerint a jelentékeny költségek és a kényszerbehajtás folytán előálló újabb veszteségek az említett összeget tetemesen gyarapítani fogják, úgy, hogy ha a csőd évek múlva befejezést nyer, a betevőknek már alig fog 20—30%-os kvóta jutni. Ezzel szemben egy kényszeregyezség uiján a betevők vagyonának fele minden esetre meg ltsz menthető és 1—2 év leforgása alatt ki is lesz fizethető. Sőt talán a leirt és ma behajthatlan követelésekből is pár év leforgása alatt juthatna még valami a betevőknek, ha a szindikátus a törzsrészvények kibocsátására vonatkozó javaslatot elfogadhatónak találja. A Komáromi I. Hitelintézetnél a bptétkönyvecskékre elhelyezett összegek 1922. december 31 én K 18,846 848.16 volt, melyhez ugyanez időpontban a folyószámlán elhelyezett K 1,833.331 betét összege járul. Ezen összesen K 20,680,179 16 betétállományból a 660. sz. kormányrendelet értelmében K 128 512.37 elkülönítve kezeltetik és igy csakis a fennmaradó K 20,551.666 79 képezheti egyezség tárgyát. Egyezség esetén szükséges, hogy a betevők a fent kimutatott veszteség fedezetére & csőd elkerülése céljából 50%, vagyis összesen K 10,275.833,40 engedményt adjanak és beleegyezzenek abba, hogy ezen engedmény levonása után fennmaradó betét felerészben a kéüyszeregyezség jogerőre emelkedésétől számított 6 hónap múlva, mig a másik felerésze további 12 hónap elteltével fizettessék ki készpénzben 3%-os kamataival együtt. Azon betevők részére, kik az 50°/o os en gedméDyt elfogadják, javaslatba hozták a revizorok, hogy az elengedett összeg Ys-éröi befizetés nélkül törzsrészvények ajánltassanak fel a betevőknek. Ezen törzsrészvények természetesen csakis akkor bírnának reális értékkel, ha a behajthatlan követelésekből valami megtérül, amiben mindenesetre segítségére lehetnének a vezetőségnek maguk a betevők is összeköttetéseikkel. Hasonló célból javasolja a bizottság, hogy a jelenlegi teljesen leirt 500 K ás részvények beszolgáltatása ellenében a részvényeseknek is minden egyes darab 500 K-ás részvény után 1 darab 50 K-ás törzsrészvény szolgáltassák ki befizetés nélkül. Továbbá javaslatba hozza a bizottság, hogy azon hitelezők részére, kik fizetés gyanánt 4%-kal kamatozó csehszlovák állampapírt hajlandók elfogadni, ezt minden levonás nélkül az eredeti betét összegének megfelelő névértékű járadék kiszolgáltatása által egyenlítse ki. A bizottság véleménye szerint mintegy 2 milliót képviselő betevő hajlandó ezen fizetési módot elfogadni, amihez szükséges papírok rendelkezésére állnak a Ko máromi I. Hitelintézetnek. Természetesen ezen betevők törzs részvényekre már csakis készpénzbefizetés ellenében tarthatnak igényt. A fentebb említett összesen K 1,000.000, törzsrészvényen kívül K 1,000.000 névértékű elsőbbségi részvény íj kibocsátásra kerül készpénzfizetés ellenében. E részvények jegyzésénél a betevők elsőbbséggel bírnak és a befizetendő összeget jogukban áll az egyezség utáu nekik járó betéti összegből azonnal leírásba hozatni. Ezen elsőbbségi részvényekből a kibocsátás sikere érdekében a Pénzintézetek Egyesülete K 250.000, a Pozsonyi I. Takarékbank K 50 000, a Danabank K 50 000, a Leszámítoló és Közgazdasági Bank K 50.000, a Pozsonyi Általános Bank K 50.000, & Pozsonyi Iparbank K 50,000, az Agrarna Banka (Zlate-Moravca) K 50.000 és a Szepességi Bmk (Késmárk) K 50 000 stb. jegyzésére már is kötelezettséget vállaltak. Az egyezség létrejötte esetén a betevők és többi hitelezők kielégítéséhez, valamint az üzlet további folytatásához szükséges készpénztőkét a revizorok előre biztosítottnak látják, ha a vezetést a szindikátus bizalmi embere veszi kezébe és őte munkájában úgy a komáromi érdekeltség, mint a szindikátus tagjai hathatósan támogatják. A szükséges tökét, a revíziós jelentés következőleg látja biztosítottnak: befizetések elsőbbségi részvényekre K 1.000.000, értékpapírok előre biztosított eladásából K 1,200.000, könnyen behajtható folyószámlái követelésekből K. 600.000. könnyen behajtható jelzálogkölcsönökből K 500.000, esedékes váltókövetelésekből K 100.000, postatakarékpénztári és bankkövetelésekből K 400 000, kamat és jutalékbevételekből K 200.000, vagyis összesen K 4.000 000. Azonban lehetséges, hogy e bevételek jelentékenyen emelkedni fognak, ha a késedelmes adósok ellen a szindikátus jogi képviselője a szükséges lépéseket azonnal megteszi. Szerencsére a küuievőségek 90%-bau apró tételekből állnak, melyeknél föltehető, hogy az adósok egy része nem fog várakozni addig, amíg a költségek felszaporodnak és rendezni fogják elhanyagolt tartozásaikat. Remélhetőleg a túlnaey értékpapirállomány egy része is mobilizálható lesz időközben, mely mellett minden esetre meg kell kísérelni, hogy a leírás után is alig 4—5%-ot jövedelmező ingatlanok mielőbb értékesíttessenek. Ily körülmények között és ily irányú vezetés mellett biztosítva látják azt, hogy az egyezség létrejötte esetén a betétek visszafizetése még a kikötött határidő előtt minden akadály nélkül teljesíthető lesz. A szindikátus a bizottság jelentését meghallgatta, valamint megvizsgálta az ezzel kapcsolatban előterjesztett mérlegszámlát, a követelések és tartozások kimutatásait is, amiért a bizottság tagjainak köszönetét mondott. Egyben elhatározta, hogy a bizottság által javasolt módon a szanálást megkísérli és ennek érdekében megteszi a szükséges lépéseket a kormánynál, valamint átiratban értesíti a Komáromi I. Hitelintézet igazgatóságát is. Ezzel egyidejűleg a szindikátus Bartos Frigyes igazgatót és dr, Mohácsy János ügyvédet bízta meg azzal, hogy a szindikátus képviseletében a hitelezőkkel érintkezésbe lépjenek, az igazgatóságnak az ügyek intézésében segítségére legyenek és mindazon lépéseket megtegyék, me yek az ügy gyors és sikeres rendezése érdekében szükségesek. Egyben kikötötte a szindikátus, hogy az igazgatóság a rendes évi közgyűlést azonnal egybehívja, ennek az ügyek állásáról jelentést tegyen és tudomásul vegye, hogy a mai naptól kezdve a szindikátus képpiselőjének hozzájárulása nélkül az igazgatóség semmi oly intézkedést, nem tesz, mely az intézet státusát b-folyásolhatná. A Dunahank közgyűlése. A Dunabank f. hó 21-én tartotta évi rendes közgyűlését Bratislavában az intézet székhazában Duchaj János senator el-, j nöklete alatt. A közgyűlés melyen a részj vényesek nagy számban jelentek meg, i egyhangúlag elfogadták az előterjesztett j mérleg- és eredmény-számlát és az igazj gatóság összes javaslatait. A mérleg szerinti tiszta nyereség Ke 1,365.319.40 melyből ; Ke 150.009.— a tartaléktőke javára forditta\ tott és ezzel az intézet nyílt tartaléktőkéje Ke 14,400.000.—re emelkedett. Osztalék címén 6% kifizetése határoztatott el és nyereség átvitel cimén a jövő év számlájára Ke 198.781.— vezettetett elő. Az igazgatóság évi jelentése kiemeli, hogy dr. Hodza Milán az elmúlt esztendő folyamán a Dunabank igazgatóságába, majd annak elnökévé megválasztatott, de földmivelésügyi miniszterré történt kinevezése miatt, kénytelen volt ezen tisztségéről illetve az elnökségről lemondani, mire helyébe Duchaj János földbirtokos senator került az elnöki székbe. Az intézet az év folyamán Slovensko és Podkarpatska Russ több jelentékeny helyén fiókokat és kirendellsé' geket létesített. Dr. Benkó István miniszteri tanácsos, mint kormánybiztos, hivatalos minőségében is rendkívüli melegséggel és elismeréssel nyilatkozott az intézet fejlődéséről, vezetőinek szakszerű és eredményes munkálkodásáról. Kadosa Pál vezérigazgató rámutat az intézet fennállásának 10-ik évfordulójára és arra, hogy ezen aránylag rövid idő alatt az intézet kezdő alaptőkéjét Ke 400.000.—-rőt teljesen befizetett Ke 15,000.000.—ra emelte, az intézet nyilt tartalékjai pedig majdnem ugyanennyit tesznek ki. A Dunabank az elmúlt esztendőben is céltudatosan és óvatosan dolgozott s biztos irányban fejlődött, úgy hogy az igazgatóságnak jelentése és a félhivatalos orgánumok által kontrollált és helybenhagyott mérleg fényesen bizonyítják, hogy az általános nagy gazdasági válság a Dunabanknál mélyebb nyomokat nem hagyott hátra. A részvényesek köréből szlovák, magyar és német nyelvű felszólalásokkal köszönték meg az igazgatóságnak a kiváló eredményeket és a közgyűlés az igazgatóságnak, különösen Kadosa Pál vezérigazgatónak egyhangú lelkesedéssel bizalmat szavazva reményteljesen néz a Dunabank jövő fejlődése elébe. Megemlitendő még, hogy a közgyűlés az igazgatóság kiegészítéséül uj tagnak Vrstala Károlyt, a braíislavai tőzsde főtitkárát választotta meg. A csehszlovák ipari krízis. A cl iparosok szövetségének napokban konferenciáján Hodac dr. előadó vázolta a csehszlovák ipar mai helyzetét. A belföldi fogyasztás csupán a cipő és cement szakmáoál teremtett kis élénkséget, mig a többi szakmákban, különösen a műszaki vegyészeti iparban a helyzet rosszabodott. Szó sincs tehát arról, mintha az iparban a krízist már legyőztük volna. A szénárak és vasúti tarifák olcsóbbodása csak egyes szakmák helyzetét fogja megjavítani, ennek is azonban az a feltétele, hogy a esi. korona stabilizáltassék. Szerkesztői üzenetek. Bánatos az én szivem. Nem közölhető. A kö* zölhetés mértékétől nagyon messze esik. Munkatársainkat, tudósítóinkat serényebb munlálkodásra kérjük fel. k »eríMSstéBéri a fössersssztö a feleiffs* Lapkiadó: Spltaar Béta. áMwatoü Spitz®» Sándor könyvnyomdájába® Komára» NYILTTER. ZSOLDOS TANINTÉZET BUDAPEST, VII., DOHÁNY-UTCA 84. TELEFON« J—124—47. A legjobban készít elő magánvizsgákra. 369 HIRDETÉSEK. és** kipróbálható — Spitzet Mi íinp-, papír- és irészsrkereskedésében Komáromban. Megérkeztek a legújabb zongora és hegedű hangjegyek. — Kapható könyvesboltunkban — Nádor-utca 29. Telefon 80. — Mélyen leszál~ litott árakért. Zenéhez szükséges cikkek nagy, raktára.