Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-04-21 / 48. szám
6 old« 1923. április 21. MegHH a rnwim iápia. Mint értesülünk, folyó hó 19-én kezdetöket vették a városi vagyondézsma tárgyalások. A sokféle adótípus között, melyek ma minden vagyonnak, jövedelemnek elkerülhetetlen velejárói, éppen a vagyondézsma az, amely a kis- és középvagyonu lakosság létkérdésénél döntő fontosságúvá emelkedett. De nemcsak az adózó ügye a vagyondézsma, közelről érinti az az állami pénzügyi kormányzatot is, mert az adófizetés csak úgy és akkor könyvelhető el a fiskus adófőkönyvében bevételnek, ha azt igazságos és a kereseti lehetőséget, a j vagyon értékesítését befolyó körülmények pontos figyelemmel kisérése előzi meg az adókivetés alkalmával. Alig hinnők, hogy a komáromi gazdasági, kereskedelmi és ipari életet ismerős előtt uj kívánságként hangzanék el az a megjegyzésünk, hogy a város lakossága vagyondézsmájának kivetésénél a méltányosság legvégső határáig kell * elmenni azoknak, akik a dézsma kivetésével megbizattak. Tudomásunk szerint a dézsmakivető bizottság tagjai közöttünk élő polgártársaink, akik kivétel nélkül maguk is érzik a gazdasági pangás nyomasztó súlyát, s ha lelkiismeretük szavát is megszólalni engedik a tárgyalásoknál, nem fognak összeütközésbe jönni az objektivitás kötelességével és esküjükkel, ha a fiskus érdekével parallel az adózó polgárság fizetőképességét veszik legelsősorban iránytadónak. A bevallott, vagy felbecsült és felbecsülendő vagyon csak fikció, mely a valutakurzus apálya és dagálya szerint kisebb vagy nagyobb számjegyekkel Íratja meg a vagyon állagában változatlan, sőt csak csökkenő mértékű értékeket, és nem lehet éppen ezért aranyigazságnak venni azt az értékelést, amely a vagyont, az értéket az árváltozások hullámzó esélye szerint véli igazsághoz hiven megállapítani. A józanul gondolkodó, 1919. március 1-én vagyonnal rendelkező állampolgár nem zárkózhatott el mereven az elől, hogy a vagyona az állam szükségleteinek fedezésére bizonyos adóval meg ne terheltessék. A 309. sz. törvény szerint „beszedendő vagyondézsma és vagyonnövekedési dézsma elsősorban a jövőbeli valutarendezés előfeltételeként az 1919. 84. sz. illetve 187. sz. törvények szerint a bevont bankjegyeknek államjegyekre való kicserélésére, a bankjegyek visszatartása és zsirószámlák s pénztárjegyek átváltása utján az osztrák-magyar bank után átvett terhek lerovására van rendelve. Megmaradó többletek a legnyomasztóbb, a csehszlovák állam önállóságának megalapításából és megtartásából keletkezett terheknek törlesztésére fordittatnak“. Nem kivánva foglalkozni a dézsma hovaforditásával, (az adózó polgárságnak ez amúgy is kevés vigaszt, vagy magyarázatot adhat a vagyona egyrészének leadását illetőleg) rá kell mutatni arra, hogy a dézsma törvény kihirdetését és a mai napokban kezdődő kivetést oly mélységes űr választja el egymástól, melyet semmiféle szigorúan kacskaringós paragrafus sem képes megszüntetni. Adottságokkal számolni kell a legridegebb pénzügyi embernek is és csakis adottságokkal, mert elértéktelenedett vagyonrészek, hozadékképtelen értékek igazságos kivetés alapjául nem szolgálhatnak. A városi vagyondézsma rettegett Scylla és Charibdise között az adózó polgárság csak abban bizhatik, hogy úgy az állami fiskus hivatalos közege, mint a melléje kinevezett bizottság egyrészt a vagyonelértéktelenedést, másrészt a vele együtt járó és együttható valuta emelkedés között megtalálják azt a középarányost, amely az adózót sem teszi tönkre s az államnak is bizonyos adóbevételt biztosit. Nem frázis, hanem a minden adózó polgár szive szerinti kifejezést használjuk, ha azt mondjuk, hogy a vagyon—növekedési adó különösen egzisztenciák tönkrejuttatását erenményezheti, mert annak megfizetése ma a szinte hihetetlen pénzhiány folytán lehetetlenség lesz a legjobb akarata dacára is. A törvények csak akkor hatékonyak, ha a valóság, a tényleges helyzet ismerése állt születésénél, ha alkalmazása az egyedek teremtő képességére bénitólag nem hat. Az ipari pangás oka éppen a pénztelenség, a hitelek megszorítása s ugyan mi marad a vállalkozás számára, ha ami megmozdíthatatlan alakban ma vagyonként tekintetik a végrehajtó „ Ka m «romi I>apo * * kalapácsa ütésére szalad ki a mai birtokos kezéből. A város polgársága joggal remélheti és várhatja el ezért a vagyondézsma tárgyalásoktól, hogy ott a józan mérséklet és legnagyobb fokú méltányosság fogja a bizottságot vezetni. Annál is inkább szükséges lesz ezt alkalmazni, mert számítani lehet arra, hogy a kivetések ellen a dézsmára kötelezettek feíeb bezéssel fognak élni, mint ahogy a vidék dézsmájának kivetése ellen is ezer meg ezer feiebbezést nyújtottak be az adózók. Hivatkozhatunk arra, hogy egész Sslovenszkó polgársága eddig is hallatta szavát a dézsma kivetésének mai rendje ellen s Komárom lakosai még hatványozottabban hivatkozhatnak arra a kivételes helyzetre, melybe 1918 óla kerültek. Minden forgalmi piacától megfosztva, ennek a városnak a lakosai csak máról holnapra tengetik életüket s egzistenciát biztositó vagyonról itt alig beszélhet az, aki végigjárja a város kihalt utcáit, látja a sarkokon ácsorgó munkanélkülieket, aki figyelemmel kiséri az apró ablakokba kitett s már legalább másfél év óta csak szaporodó cédulákat: e ház eladó, eladó, eladó. Lüktető élet mellett nem menekül a birtokos házától, pezsgő kereskedelem mellett nem állnak nevek a kiegyezések listáján. Ha csak ezt az egy szempontot veszi a bizottság figyelembe, már az is elég bírálatánál. Azt kutatni most, hogy az értékek csak látszólagosak, hogy a zürichi kurzus hullámzásai csak papiros értékeket jelentenek, most nem kívánjuk. Ha ezt vette volna a törvényszerkesztő gondos és megkívánható figyelembe, az értékeléseknél előforduló lehetetlenségek elő nem állhatnának. Jókai életéből. Egyszer Jókaival a Révai féle könyvkereskedésben találkozott egyik jó barátja, amint egy íróasztalnál ült, tollal a kezében. — Mit csinálsz, Móric bácsi? — Pénzt — felelte kurtán. — Taníts meg engem is, Móric bácsi, — No azt ugyan ne tanuld meg tőlem — s mutatta k&miakás mosollyal, hogy váltókat ir alá, úgy csinálja a pénzt, * A „Regényvilág“ cimü folyóiratban közölték egyszer a „Minden poklokon keresztül“ c. regényét Jókainak. Jókai is szeretett csak akkor írni, ba már körmére égett a munka. A folyóirat illusztrációt ígért a regényhez és ezért elküldték a rajzolót Jókaihoz, hogy kérdezze meg, milyen képet rajzoljon. — Rajzoljon le egy középkori várurat, aki a szent földre indul, amint búcsúzik nejétől és a házbeliektől. A piktor megrajzolta a képet, Jókai pedig megírta a regény első fejezetét, melyben elmondja, hogy a várur felesége magtalan és : ezért a férj Jeruzsálembe zarándokolt, hogy i ott könyörögjön ki magának gyermeket és i érzékeny búcsút vett a feleségétől. A szöveget kiszedték, a chli hét beigazi| tották és megcsinálták a kefelevonatot. Mek; kora volt azonban a megrökönyödés, mikor látták, hogy a képen a búcsúzó úrnőnek karjaiba egy-egy mosolygó, édes arcú kis gyerek kapaszkodik. — Elvesztünk! — hörgé a kiadó kétségbeesve. Jókai megnézi a képet, elkezd hümmögni I de azután egyet gondol és azt mondja: — No, nem tesz semmit, nem tesz semmit. Es kezébe vette az ő csodálatos kalamusát és ezt a pár sort irta a szöveg közé, amely , mai napig is bent van: „Pedig a vávurnó olyan végtelenül szeli rette a gyermekeket, hogy összeszedte a bére* 1 sek, gazdatisztek porontyait és reggeitől estig játszott velük, becézgette és karjain hordozta őket.“ így tette boldoggá Jókai a kétségbeesett kiadót. * Hogy milyen nagy népszerűségnek örvendett Jókai, arra jellemző az alábbi eset: Jókai jubileuma alkalmával egyik vidéki városka háromtagú küldöttséget küldött a fővárosba. Mikor visszatértek a küldöttek, persze minden oldalról jöttek a kérdések. — Voltak-e a múzeumban? — Voltunk. — Látták-e az uj országházát ? — Hát már hogyne láttuk volna? — Föl mertek-e ülni a siklóra ? — Persze, hogy fölmértünk. Egyszer csak a küldöttség vezetője bizonyos melanchóliával szólal meg, mondván : — Elvégeztünk mindent becsülettel és megnéztük, ami megnézhető volt. Csak még Jókait szerettük volna látni. A mi szomorú találkozásunk... Álmodott rólam egy szomorú asszony — Mondják — egy bú1, őszi éjszakán. S azóta készül fiahoz (3, Az éü édesanyám. Oly régen készüt s oly rég várom én .. . Ajkamon elhal minden dal talán . . . S csak bús szemének néma bánatát Találja rossz fián .. . — S ha alszom már a csóktalan álmon, S halkan fehérre csókol a Hilál ; — Mit szól majd egy szomorú asszony, Ha szótlanul tatái .... Budapest, 1923. IV. 16. Végh Géza. Eiitaii régiek! cím alatt uj rovatot nyitunk, amelyben a világtörténelem nevezetesebb évfordulóit soroljuk fel a megfelelő napokon. A történelem az élet tanítója tartották a régik és igazuk van. A történelem lapjait forgatván, ismerjük csak meg az életet a maga borzalmas és örömteljes valóságában. Ezt a rovatot azok számára Írjuk, akik szeretnek visszaszállni a múltba a sivár jelenből, akik egy-egy történelmi évszám ■ vagy rövid adat olvasására maguk elé tudják ! varázsolni azt az egész kort, annak a levegőjét, miliőjét, gondolatvilágát. Azok számára írjuk ezt a rovatot, akik szeretnek elmerengeni a múlt idők édes-bús levegőjébe, ahol annyiannyi raegsiratni és megmosolyogni való van. Lapunk minden számában bekopogunk olvasóinkhoz e rovatunkkal, amelyben a legközelebbi számunk megjelenése napjáig eső napok eseményei gazdag múltjából sorolunk fel néhányat. Tehát Április 21. (szombat) 753, K. e. Romulus megalapítja Róma városát. Ugyanakkor születik Numa Pompiluis, Róma második királya. 337. K. u. Heléna, britanniai királylsány, a szent kereszt feltalálója meghal. 1457. V. László oltalomlevelet ád azoknak, akik Huuyady László kivégeztetését szorgalmazták. 1688. II. Jakab, angol kirá’y kihirdeti a lelkiismereti szabadságot. 1700. Nagy zsidóüldözés Bécsben. 1736. Szavoyai Jenő herceg lörökverö hadvezér meghal Bécsben. 1786. Gaal György, a magyar népmesék első gyűjtője és műfordító születik Pozsonyban. 1809. Napoleon győzelme Landshutnál. 1811. Lüttich város föllázad az első népszámlálás miatt. 1825. Keresztury József író meghal Pesten. 1849 Szlovák bizalmi férfiak Bécsben egy szlovák koronaország kiszakitását kívánják Felsőmagyarországból. Április 22. (vasárnap). 73. Titus római császár e napon kezdi el Jeruzsálemot ostromolni. 1389. Ausztria és Svájc békét kötnek Bécsben. 1500. Dom Pedro Alvarez de Cabral fölfedezi Brazíliát. 1586. Talegdy Mihály pécsi püspök, jeles iró meghal. 1645, I. Rákóczy György, erdélyi fejedelem Munkácson megújítja a svédekkel és a franciákkal a szövetséget. 1664. Nyitra várát a törökök heves ostrom után föladják Susa grófnak. 1678. Béldy Pált erdélyi trónkövetelőt Abafival szemben a török nagyvezér elfogatja, s a fogságban hamarosan elhal. P ff /
