Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-04-21 / 48. szám

6 old« 1923. április 21. MegHH a rnwim iápia. Mint értesülünk, folyó hó 19-én kezdetöket vették a városi vagyondézsma tárgyalások. A sokféle adótípus között, melyek ma minden vagyonnak, jövedelemnek elkerülhe­tetlen velejárói, éppen a vagyondézsma az, amely a kis- és középvagyonu lakosság létkér­désénél döntő fontosságúvá emelkedett. De nemcsak az adózó ügye a vagyondézsma, kö­zelről érinti az az állami pénzügyi kormányzatot is, mert az adófizetés csak úgy és akkor köny­velhető el a fiskus adófőkönyvében bevételnek, ha azt igazságos és a kereseti lehetőséget, a j vagyon értékesítését befolyó körülmények pon­tos figyelemmel kisérése előzi meg az adóki­vetés alkalmával. Alig hinnők, hogy a komáromi gazdasági, kereskedelmi és ipari életet ismerős előtt uj kívánságként hangzanék el az a megjegyzésünk, hogy a város lakossága vagyondézsmájának ki­vetésénél a méltányosság legvégső határáig kell * elmenni azoknak, akik a dézsma kivetésével megbizattak. Tudomásunk szerint a dézsma­­kivető bizottság tagjai közöttünk élő polgár­társaink, akik kivétel nélkül maguk is érzik a gazdasági pangás nyomasztó súlyát, s ha lel­kiismeretük szavát is megszólalni engedik a tárgyalásoknál, nem fognak összeütközésbe jönni az objektivitás kötelességével és esküjük­kel, ha a fiskus érdekével parallel az adózó polgárság fizetőképességét veszik legelsősorban iránytadónak. A bevallott, vagy felbecsült és felbecsülendő vagyon csak fikció, mely a valuta­kurzus apálya és dagálya szerint kisebb vagy nagyobb számjegyekkel Íratja meg a vagyon állagában változatlan, sőt csak csökkenő mér­tékű értékeket, és nem lehet éppen ezért arany­­igazságnak venni azt az értékelést, amely a vagyont, az értéket az árváltozások hullámzó esélye szerint véli igazsághoz hiven megálla­pítani. A józanul gondolkodó, 1919. március 1-én vagyonnal rendelkező állampolgár nem zárkóz­hatott el mereven az elől, hogy a vagyona az állam szükségleteinek fedezésére bizonyos adó­val meg ne terheltessék. A 309. sz. törvény sze­rint „beszedendő vagyondézsma és vagyonnöve­­kedési dézsma elsősorban a jövőbeli valutarende­zés előfeltételeként az 1919. 84. sz. illetve 187. sz. törvények szerint a bevont bankjegyeknek államjegyekre való kicserélésére, a bankjegyek visszatartása és zsirószámlák s pénztárjegyek átváltása utján az osztrák-magyar bank után átvett terhek lerovására van rendelve. Meg­maradó többletek a legnyomasztóbb, a cseh­szlovák állam önállóságának megalapításából és megtartásából keletkezett terheknek törlesz­tésére fordittatnak“. Nem kivánva foglalkozni a dézsma hovaforditásával, (az adózó polgár­ságnak ez amúgy is kevés vigaszt, vagy ma­gyarázatot adhat a vagyona egyrészének le­adását illetőleg) rá kell mutatni arra, hogy a dézsma törvény kihirdetését és a mai napokban kezdődő kivetést oly mélységes űr választja el egymástól, melyet semmiféle szigorúan kacska­­ringós paragrafus sem képes megszüntetni. Adottságokkal számolni kell a legridegebb pénzügyi embernek is és csakis adottságokkal, mert elértéktelenedett vagyonrészek, hozadék­­képtelen értékek igazságos kivetés alapjául nem szolgálhatnak. A városi vagyondézsma rettegett Scylla és Charibdise között az adózó polgárság csak abban bizhatik, hogy úgy az állami fiskus hivatalos közege, mint a melléje kinevezett bizottság egyrészt a vagyonelértéktelenedést, másrészt a vele együtt járó és együttható valuta emelkedés között megtalálják azt a középará­nyost, amely az adózót sem teszi tönkre s az államnak is bizonyos adóbevételt biztosit. Nem frázis, hanem a minden adózó polgár szive szerinti kifejezést használjuk, ha azt mondjuk, hogy a vagyon—növekedési adó különösen egzisztenciák tönkrejuttatását erenményezheti, mert annak megfizetése ma a szinte hihetetlen pénzhiány folytán lehetetlenség lesz a legjobb akarata dacára is. A törvények csak akkor hatékonyak, ha a valóság, a tényleges helyzet ismerése állt születésénél, ha alkalmazása az egyedek teremtő képességére bénitólag nem hat. Az ipari pangás oka éppen a pénztelenség, a hitelek megszorítása s ugyan mi marad a vállalkozás számára, ha ami megmozdíthatatlan alakban ma vagyonként tekintetik a végrehajtó „ Ka m «romi I>apo * * kalapácsa ütésére szalad ki a mai birtokos kezéből. A város polgársága joggal remélheti és várhatja el ezért a vagyondézsma tárgyalások­tól, hogy ott a józan mérséklet és legnagyobb fokú méltányosság fogja a bizottságot ve­zetni. Annál is inkább szükséges lesz ezt al­kalmazni, mert számítani lehet arra, hogy a kivetések ellen a dézsmára kötelezettek feíeb bezéssel fognak élni, mint ahogy a vidék dézs­­májának kivetése ellen is ezer meg ezer feieb­­bezést nyújtottak be az adózók. Hivatkozha­tunk arra, hogy egész Sslovenszkó polgársága eddig is hallatta szavát a dézsma kivetésének mai rendje ellen s Komárom lakosai még hat­ványozottabban hivatkozhatnak arra a kivételes helyzetre, melybe 1918 óla kerültek. Minden forgalmi piacától megfosztva, ennek a város­nak a lakosai csak máról holnapra tengetik életüket s egzistenciát biztositó vagyonról itt alig beszélhet az, aki végigjárja a város kihalt utcáit, látja a sarkokon ácsorgó munkanélkülieket, aki figyelemmel kiséri az apró ablakokba ki­tett s már legalább másfél év óta csak sza­porodó cédulákat: e ház eladó, eladó, eladó. Lüktető élet mellett nem menekül a birtokos házától, pezsgő kereskedelem mellett nem áll­nak nevek a kiegyezések listáján. Ha csak ezt az egy szempontot veszi a bizottság figyelembe, már az is elég bírálatá­nál. Azt kutatni most, hogy az értékek csak látszólagosak, hogy a zürichi kurzus hullám­zásai csak papiros értékeket jelentenek, most nem kívánjuk. Ha ezt vette volna a törvény­szerkesztő gondos és megkívánható figyelembe, az értékeléseknél előforduló lehetetlenségek elő nem állhatnának. Jókai életéből. Egyszer Jókaival a Révai féle könyv­kereskedésben találkozott egyik jó barátja, amint egy íróasztalnál ült, tollal a kezében. — Mit csinálsz, Móric bácsi? — Pénzt — felelte kurtán. — Taníts meg engem is, Móric bácsi, — No azt ugyan ne tanuld meg tőlem — s mutatta k&miakás mosollyal, hogy váltó­kat ir alá, úgy csinálja a pénzt, * A „Regényvilág“ cimü folyóiratban kö­zölték egyszer a „Minden poklokon keresztül“ c. regényét Jókainak. Jókai is szeretett csak akkor írni, ba már körmére égett a munka. A folyóirat illusztrációt ígért a regényhez és ezért elküldték a rajzolót Jókaihoz, hogy kér­dezze meg, milyen képet rajzoljon. — Rajzoljon le egy középkori várurat, aki a szent földre indul, amint búcsúzik nejé­től és a házbeliektől. A piktor megrajzolta a képet, Jókai pedig megírta a regény első fejezetét, melyben el­mondja, hogy a várur felesége magtalan és : ezért a férj Jeruzsálembe zarándokolt, hogy i ott könyörögjön ki magának gyermeket és i érzékeny búcsút vett a feleségétől. A szöveget kiszedték, a chli hét beigazi­­| tották és megcsinálták a kefelevonatot. Mek­­; kora volt azonban a megrökönyödés, mikor látták, hogy a képen a búcsúzó úrnőnek kar­jaiba egy-egy mosolygó, édes arcú kis gyerek kapaszkodik. — Elvesztünk! — hörgé a kiadó kétség­beesve. Jókai megnézi a képet, elkezd hümmögni I de azután egyet gondol és azt mondja: — No, nem tesz semmit, nem tesz semmit. Es kezébe vette az ő csodálatos kalamu­sát és ezt a pár sort irta a szöveg közé, amely , mai napig is bent van: „Pedig a vávurnó olyan végtelenül sze­li rette a gyermekeket, hogy összeszedte a bére* 1 sek, gazdatisztek porontyait és reggeitől estig játszott velük, becézgette és karjain hordozta őket.“ így tette boldoggá Jókai a kétségbeesett kiadót. * Hogy milyen nagy népszerűségnek örven­dett Jókai, arra jellemző az alábbi eset: Jókai jubileuma alkalmával egyik vidéki városka háromtagú küldöttséget küldött a fővá­rosba. Mikor visszatértek a küldöttek, persze minden oldalról jöttek a kérdések. — Voltak-e a múzeumban? — Voltunk. — Látták-e az uj országházát ? — Hát már hogyne láttuk volna? — Föl mertek-e ülni a siklóra ? — Persze, hogy fölmértünk. Egyszer csak a küldöttség vezetője bizo­nyos melanchóliával szólal meg, mondván : — Elvégeztünk mindent becsülettel és megnéztük, ami megnézhető volt. Csak még Jókait szerettük volna látni. A mi szomorú találkozásunk... Álmodott rólam egy szomorú asszony — Mondják — egy bú1, őszi éjszakán. S azóta készül fiahoz (3, Az éü édesanyám. Oly régen készüt s oly rég várom én .. . Ajkamon elhal minden dal talán . . . S csak bús szemének néma bánatát Találja rossz fián .. . — S ha alszom már a csóktalan álmon, S halkan fehérre csókol a Hilál ; — Mit szól majd egy szomorú asszony, Ha szótlanul tatái .... Budapest, 1923. IV. 16. Végh Géza. Eiitaii régiek! cím alatt uj rovatot nyitunk, amelyben a világ­történelem nevezetesebb évfordulóit soroljuk fel a megfelelő napokon. A történelem az élet tanítója tartották a régik és igazuk van. A történelem lapjait forgatván, ismerjük csak meg az életet a maga borzalmas és örömteljes valóságában. Ezt a rovatot azok számára Ír­juk, akik szeretnek visszaszállni a múltba a sivár jelenből, akik egy-egy történelmi évszám ■ vagy rövid adat olvasására maguk elé tudják ! varázsolni azt az egész kort, annak a levegő­jét, miliőjét, gondolatvilágát. Azok számára ír­juk ezt a rovatot, akik szeretnek elmerengeni a múlt idők édes-bús levegőjébe, ahol annyi­annyi raegsiratni és megmosolyogni való van. Lapunk minden számában bekopogunk olvasó­inkhoz e rovatunkkal, amelyben a legközelebbi számunk megjelenése napjáig eső napok ese­ményei gazdag múltjából sorolunk fel néhányat. Tehát Április 21. (szombat) 753, K. e. Romulus megalapítja Róma vá­rosát. Ugyanakkor születik Numa Pom­­piluis, Róma második királya. 337. K. u. Heléna, britanniai királylsány, a szent kereszt feltalálója meghal. 1457. V. László oltalomlevelet ád azoknak, akik Huuyady László kivégeztetését szorgalmazták. 1688. II. Jakab, angol kirá’y kihirdeti a lelkiismereti szabadságot. 1700. Nagy zsidóüldözés Bécsben. 1736. Szavoyai Jenő herceg lörökverö had­vezér meghal Bécsben. 1786. Gaal György, a magyar népmesék első gyűjtője és műfordító születik Pozsony­ban. 1809. Napoleon győzelme Landshutnál. 1811. Lüttich város föllázad az első nép­­számlálás miatt. 1825. Keresztury József író meghal Pesten. 1849 Szlovák bizalmi férfiak Bécsben egy szlovák koronaország kiszakitását kí­vánják Felsőmagyarországból. Április 22. (vasárnap). 73. Titus római császár e napon kezdi el Jeruzsálemot ostromolni. 1389. Ausztria és Svájc békét kötnek Bécsben. 1500. Dom Pedro Alvarez de Cabral fölfe­dezi Brazíliát. 1586. Talegdy Mihály pécsi püspök, jeles iró meghal. 1645, I. Rákóczy György, erdélyi fejedelem Munkácson megújítja a svédekkel és a franciákkal a szövetséget. 1664. Nyitra várát a törökök heves ostrom után föladják Susa grófnak. 1678. Béldy Pált erdélyi trónkövetelőt Aba­­fival szemben a török nagyvezér elfo­gatja, s a fogságban hamarosan elhal. P ff /

Next

/
Thumbnails
Contents