Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-03-17 / 33. szám
1.923. március 17. „Komáromi Lapok*4 3. oíáaí. ben kereste fel dr. Novotny járási fönököt, aki előtt dr. Alapi polgármesterhelyettös fejtette ki a képviselőtestület határozatát, rámutatván as aggodalmakra, melyeket az illetőségi kérelmeknek tömeges elutasítása okoz a közönség körében. Az illetőség itt sokkal nagyobb szükséget képez, mint más városokban, mert ez határmenti város, melynek lakossága kénytelen sűrűbben érintkezni Magyarországon iák6 rokonaival, felkeresni ott levő birtokait, elintézni anyagi ügyeit, ezek életszükségletet alkotnak és számos egzisztencia alapszik azon, hogy a túloldalon levő üzleti es anyagi ügyeit személyesen és gyorsan bonyolíthassa le. Rámutatott arra a visszás helyzetre is, hogy sokan, akik itt évek hosszú sora óta adóznak és magok vagy gyermekeik katonai szolgálatot is teljesítettek, vagy teljesítenek, tehát állampolgári kötelességeknek tettek ezzel eleget, illetőséghez és állampolgársághoz nem juthatnak és ezzel útlevelet sem kapnak. Kéri a járási főnököt, hasson oda, hogy ezek az igények méltányos kielégítést nyernessenek. Dr. Novotny Rikárd járási főnök kijelenti válaszában, hogy tévesen Ítélnék meg az ö működését, ha abba a jóindulat hiányát magyaráznák bele egyesek, ő teljesen elfogulatlanul, tisztán a törvények és rendeletek pontos végrehajtására szorítkozik, ami neki hivatalos kötelessége. Neki kivételeket statuálni nem lehet és csak a törvény rendelkezései lehetnek reá nézve mértékadók. Hangsúlyozza, hogy ó is emberileg érez és sokszor fájdalmas érzések közt kell elutasító határozatot hoznia, azonban minden ily határozat ellen nyitva vau a jogorvoslat útja. Ami az útleveleket illeti, kijelenti, hogy ha az okmányok rendben vannak, egy hét alatt minden ügy elintézést nyer. A járási főnök és a küldöttség tagjai közt ezután beható eszmecsere indult meg a kérdés felett. A rendőrségi ügy. A városi tanács nevében a polgármesterhelyettes reámutatott arra az izgalomra, mely a lakosság minden rétegében észlelhető a rendőrségi ügygyei kapcsolatban. Kijelenti, hogy a lakosság minden rendzavarást elitéi és békés munkát kíván folytatni. A lakosság és ezen ügy között semmi összefüggés nem képzelhető, mert a rendőrségi fegyverlelet az 1918. évi forradalom egyik jelensége, amelyért csak azok lehetnek felelősek, akik abban az időben tettek rendfentartó szolgálatokat. Kéri a járási főnököt, hogy a város lakosságát minden igaztalan és felelőtlen bírálattal és következtetés-és a homlokán az aggodalom komor kétsége borongott.-- Miniszteri tanácsos? — kérdezte sötéten. Hm. Hm. Nehéz dolog! Nagyon nehéz! — De kérlek, édes Károly ... — És aztán — vágott közbe a miniszter szigorúan, hogyan is gondolod? Cim és jelleggel? Thuróczy előbb meghökkent. Aztán megzavarodott. — Hát. .. kérlek alásan v.. — tétovázott, — Talán ... azt hiszem . .. Őszintén szólva: micsoda tulajdonképpen az a — cim és jelleg ? Félénken, majdnem szégyenkezve kérdezte, mintha maga is rösteiné, hogy ezt kell kérdeznie. Hogy ilyesmit nem tudl Mit szól hozzá a hatalmas nagyur? De a kérlelhetetlen, a rettegett granicsár jóízűen nagyot kacagott, miközben Thuróczyra meresztette a szemét. — Hát te se tudod ? A kérdése világosan érthető volt. Annyit tett, hogy ő maga se tudja. Beszéltek róla, kegyképpen osztogatták a kapós titulust és nem tudják, mit osztogatnak. Talán azok se tudták, akik kapták. És a két komoly, hatalmas ember összenézett. Mind a ketten mosolyogtak, majd nevettek és kacagtak. Az arcuk kiderült. A humor pajkos kedvétől a bürokrata fontoskodás buborékja szétpattant. Az augurok eltűntek és ott mosolygott egymásra két jóságos, vidám, egészséges és becsületes magyar lélek. Két igaz ember, aki tudja, hogy a világ minden címe és jellege, amire a hiú milliók olyan mohón törtetnek, nem ér föl egy jóizü tréfával s a szív egy futó mosolyával. Két pajkos öreg gyerek, aki fittyet hány az augurokra és kineveti az élet furcsa komédiáit. * Két augur. Isteni akaratok földi képviselői, sei szemben felettes hatóságainál is védje meg annyival is inkább, mert. ennek az eseménynek a városi tanács felfogása szerint semmi politikai háttere nincsen. A letartóztatott városi alkalmazottakkal szemben kéri a vizsgálat gyors lefolytatását és a bírósági eljárás sürgős megindítását, hogy azok szerepe tisztáztassék. A járási főnők válaszában kijelentette, hogy meg van győződve arról, hogy a komaromi lakosság, melynek nyugodt viselkedéséről alkalma nyílt eddigi működése alatt meggyőződnie, ettől az ügytől teljesen távol áll. A városi alkalmazottak ügye a bíróságra tartozik, amely az igazságot egyedül hivatott ez ügyben megállapítani. li liliiiiw niiiisiii. Az alkoholizmus leküzdésére alakult különböző társadalmi egyesületek, hangzatos újságcikkek és kétes értékű orvostudományi szakmunkák révéu köztudatba ment át újabban különösen a magasabb intelligenciájú társadalmi osztályokban az a téves bit, hogy az alkoholtartalmú italok tekintet nélkül azok fajára, minőségére és szesztartalmára, egyaránt végzetesen károsak az emberi szervezetre. Egyes társadalmi bölcselkedök egyforma vehemenciával, mondhatnók jobb ügyhöz méltó buzgalommaltámadják úgy a sör-bor pezsgő fogyasztást, mint a különböző fajta égetett és nem égetett szeszes italok élvezetét és szinte rögeszmeszerüen hirdetik, hogy az emberek minden bajának, nyomorúságának, erkölcstelenségeinek, egyes fajok és családok degeneráltságának, szóval minden-minden rossznak az alkohol az oka. Pár hónappal ezelőtt megjött a rémhír az óceánon túlról, hogy Északamerika teljesen betiltotta mindenféle-fajta szesznek és szeszes italnak árusítását és fogyasztását. Ez lett a következménye a nagy alkoholellenes agitációnak. Álljunk meg egy szóra ezen jelentős eseménynél. Ha a bornak és sörnek tényleg az a rettentő romboló, pusztító hatása volna, amit egyes abstinensek tulajdonítanak neki, ngy már ember sem élne a földön. Hisz a világ különböző népei ugyanezen italokat már évezredek óta (lásd a biblia Noéját és Tacitus Garmadáját) készítik és fogyasztják. Az agitáció tehat túllőtt a célon, mert tulajdonképen nem ezen italok élvezetének teljes beszüntetését, csupán az aíkoholivásban szószólói és végrehajtói. Egyik szelidebb, melegebb lélek a másiknál. És tetőiül talpig, külsőleg-belsőleg, kedves, szeretetreméltó tipusa a jóságos magyar urnák. Az egyszerűségnek. Annyi bizonyos, hogy Kubin sohase ismerte, sohase látta őket! Khuen-Héderváry gróf a magánéletben csupa nyájasság volt, valóságos charmeur, ennek mosolygó derűjével. Szerette a mulatságot, vidám poharazást, a cigánymuzsikát és a tréfát. Nem látszott, hogy ő az a kemény granicsár, akivel Bécs, mint állandó mumussal, ijesztgeli az izgága és türelmetlen magyar kurucokat. Azt hiszem, tetszett neki ez a szerep; úgy magában alkalmasint el is mulatgatott rajta. Hogy ő granicsár! Hogy úgy félnek tőle! Bezzeg Hédervárott, Győrött bizony senkise félt. Csak Zágrábban, meg Budapesten. Thuróczy Vilmosnál tökéletesebb magyar férfit sohasem ismertem. Maga az erő, a férfiasság, a nyugodt és megtörhetetlen biztosság, akinek szoborszerü külső szépsége teljesen megfelelt a lelke csorbátlan épségének. Hetvennyolc éves korában még könnyedén ugrotta át a vasúti korlátot, akárcsak a gimnazista diák, mikor almát lopd jár a kertek alatt. Olyan egyenes és méltóságteljes volt, mint egy sudár szál fenyő a Krivánon, hogy gondolatban őnkénytelenü! is meghajolt előtte az ember s fejedelmi alakjával szemben valami olyan suszterinasnak érezte magát. Ha díszmagyarba öltözött, Attilának, Botondnak, Zrínyinek, Kinizsinek látszott s aki csak a közéletből ismerte, azt képzelte, hogy olyan mithológiai vízi félisten, akinek a szájáról örökösen a dörgedelmet várják : quos ego! Pedig ebben az óriásban a galamb szelid, meleg szive dobogott, tele gyöngédséggel és finomsággal. Az erdő csöndjében, való mértékletességet kellett volna végcélul kitűzni. Az államok közigazgatásának és igazságszolgáltatásának nagyon hathatós eszközök állanak ezen cél megvalósítása végett rendelkezésére. A mértéktelen alkoholélvezést, az iszákosságot egyszerűen vétségnek kellene deklaráld, amelyet súlyos pénzbüntetéssel, visszaesés esetén esetleg hosszabb ideig tartó fogházbüntetéssel kellene sújtani. A teljes abstiuencia, teljes betiltás azonban úgy államgazdaságilag, mint közgazdaságilag és társadalmilag is nagyon súlyos következményekkel járna. Nagy vidékek népessége él szöllő-, bor-, nemkülönben sörárpa- és komlótermeíésböl. Ezek mind kenyér nélkül maradnának a tilalom bekövetkezte esetén. A sörgyárak a tilalom következtében kénytelenek lennének beszüntetni üzemüket és szélnek ereszteni munkásaik és hivatalnokaik tízezreit. Ha a teljes alkoholtilalom megvalósul, a vendéglösipart is koporsóba lehet helyezni. E»y egész társadalmi osztály, a vendéglősök, korcsmárosok osztálya, mely leghstalmasabb rétege a társadalmi középosztálynak, fog kimúlni ez által. Az államgazdaság is keservesen megsinylené az általános alkoholtilalmat, nem csupán azért, mert az állam a szeszesitalokból húzott óriási adó jövedelmét veszítené el, de azért is, mert polgárainak százezrei szegényednének el rövid időn belül és lennének képtelenek eddigi adóikat tovább is fizetni. Vajjou a müncheni „Fliegende Blätter“ és társai honnan vennék ezek után már a .-ok nélkülözhetetlen vendéglős viccet a hozzájuk való illusztrációkkal? Hová lennének a sör mellett kedélyeskedö geműthlich kövérkés bácsik ? És mi történnék az élclapok örök témáját képező berúgott ember típusával ? Ez ugyan még a legkevesebb volna, de mi lenne költészettel és zeneköltészettel, ha megszűnnék a bor és megszűnnének a bort dicsőítő dalok? Vájjon hogy festene Homér költészete, ha annak hősei lakomáikon a kitűnő jóni borok helyett limonádét ittak volna? Magában a bibliában is lépten-nyomon a bort dicsőítő igékre bukkanunk. Az alkoholtilalom életbeléptetésével egyidejűleg a bibliát is elkonfiskálnák tán? Anakreon, Horatius és ezek görög és római kollégáinak a hires számosai, cekubumi és egyéb borokról irt halhatatlan ódáit vájjon mi pótolná alkoholtilalom esetén ? a vadász pajkos kedvében és várakozó izgalmában, vagy cincinnátusi visszavonultságában, kedves gyümölcsfa-alléja alatt sétálgatva, egyetlen hitvesi szerelme felejthetetlen emlékén mélázgatva és a baráti hűség és odaadás dicsekvés, fönhéjázás nélkül való közvetetlenségében látszott az ő igazi egyénisége: a végtelen jóság, a megzavarhatatlan derű, a bölcs és emberszerető semper idem ! Huszonöt esztendeig mindig vigasztalásképpen néztem és gondoltam rá. S ha a kishitüek szép magyar fajom hanyatlását, sőt pusztulását hánytorgatták, mindig legelőször is Thuróczy Vilmos jutott az eszembe. Nem lehet az pusztuló nemzet, nem lehet az hanyatló faj, amelyik olyan alakokat terem! Pedig terem. Most is terem. Csak ez a törpék kora nem a fenyőket akarja látni, hanem a magafajta galagonyát. És éppen olyan szép és harmonikus volt otthona is, magánélete és közpályája is. Tisza Kálmánnal kezdte és Tisza Istvánnál végezte. A véres tragédia ó a, mely vezérétől megfosztotta. nem is láttuk többé. Valaha, boldogabb napokban, ebéd után az ivánkai pálmalugasos terraszon sziesztálgattunk. Előttünk nyári csöndben tikkadt a háromarasznyi kis park, amit olyan művészi gonddal szerkesztett meg, hogy húsz holdnak látszott. A nyugodt boldogság tanyája volt az a kastély. Sokszor mondtam is, hogy a homlokzatára, az ősi címer alá csak egy szót kellene fölvésetni: Harmónia. Ha most, könybe boruló szememmel és rokkant képzeletemmel magam elébe hívom a mélázás alkonyi óráiban az elhagyott kastélyt és üres termeit... Most már egyebet íratnék rá. Egy másik magyar kúria szomorú kronosztikonját: Clara, séd et haec mortalia! Hiába olyan bájos, ez is csak — múlandó !
