Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-03-10 / 30. szám

Í92B március 10. Kom arámi Lapok” 9. o á&l c) A bankok egyébként is csak magyar Valutában követelhetnék & teljesítést, mart a budapesti főgyüjtöhelyeken ók is magyar ko­ronában fizetnek s ók sem követelhetnek többet, mint amennyiben nekik a budapesti föintéze­­tektö! nyert megbízás teljesítése kerül. d) A bankok követelése idő előtti is, mert a liadikölctönök beváltása még be nem következett. Az időelőttiséget bizonyltja a ban­koknak a Hadiköiésönvédő Egyesülettel tör­tént megegyezése, számos kormányrendedet, amely még a kamatfizetésre is moratóriumot ad, (a töke tehát még kevésbé esedékes,) a bírósági gyakorlat, am9ly szerint a brünni leg­­feísőbiróság is idöelöttinek jelentette ki a lorn­­bardttgyietekből eredő hadiköiesönkövetelések érvényesítését. Mint említettük, a kassai törvényszék szén indokolással el is utasitotta a kassai bank keresetét s az összes költségek megfizetésére kötelezte. KÖZGAZDASÁG. A hadifcölcsön tulajdonosok figyelmébe. (ESŐ.) A Szlovenszkói és" Ruszmszkói Szövet­kezett E lenzéki Pártok vezérlő bizottságának \ 1922. év augusztusában tartott rajtéi ülése el- j határozta, hogy a szlovenszkói és ruszinszkói hadikőiesöntuíjíjdonosok érdekeinek védelmére \ egy — a Csehországban már hosszabb idő óta működő hadiköicsönvédő egyesülethez hasonló , — szlovsnszkói és ruszinszkói hadikölcsönvédö ; egyesület megalakítását fogja kezdeményezni | A mozgalom megindítása s az egyesület meg- j szervezése azonban egyelőre leküzdhetetlen akadályokba ütközik a a Vezérló Bizottság elnöksége és a Központi Iroda célszerűbbnek találta azt a megoldást, hogy szón német tö­rekvést. támogassa, amely a. Csehországban létező Általános H&dikölcsönvédő Egyesületnek (Allgemeine Kriegsanleihe Schutzverein) műkö­dési körét Sziovenszkóra és Ruszinszkóra is kiterjeszteni kívánja. Ez az egyesület még múlt év október 17-é.u tartott alakuló gyűlést Pozsonyban s azóta ott szervező irodája is van (Apáca-utca 26. szám alatt). A Szövetkezett Ellenzéki Pártok központi irodájának igazga­tója személyesen tárgyalt ezen védöegyt-stíiet pozsonyi szervezőivel s a tárgyalás eredménye- Ként a Központi Iroda ezúton hívja fel az összes szlovenszkói és ruszinszkói hadikölcsön­­tulajdonosokat, hogy az egyesület pozsonyi irodájával közöljék belépési szándékukat és támogassák annak közérdekű munkáját. Az egyesület célja a hadikölcsönkérdést állandóan napirenden tartani, megfelelő propagandát foly­tatni és minden mértékadó fórumnál a kedvező megoldás érdekében közbenjárni. Az egyesület­nek Szlovenszkón és Ruszinszkón külön szlo­vák, magyar és német (esetleg ruszin) osztá­lyai szerveződnek. Az alacsony tagsági dijak az alapszabályok értelmében a hadiköíc'önök névértékűnek nagysága szerint progresszive fognak megállapítást nyerni. A végleges meg­szervezés után természetesen az egyesület ve­zetőségében minden nemzetiség és minden országrész megfelelő képviseletet fog nyerni. Gyapjuvásár Losoncon. A Gömör Nógrádi Gazdak és Iparosok Áruszövetkezete szokásos gyapjú vásárját az idén május hó 24 és 25-én fogja rendezni Losoncon. Az idei gyapjuvásár jóval felül fogja múlni az eddigi vásárok mére­teit, mert a gazdák részéről a vásár iránt már is nagy érdeklődés mutatkozik. A gömör-nógrádi gazdák példáján tanulva, az idén a hont,- bars és komárommegyei juhtenyésztő gazdák közül is többen fel fogják hozni gyapjutermésüket a vásárra. A losonci gyapjuvásárt a gyárosok és kereskedők is szívesen keresik fel, mert ott egy­öntetű minőségű fésűs gyapjút AAAA minőségben nagy mennyiségben szerezhetnek be. A vásárt rendező szövetkezet bejelentési iveket a jövőhót folyamán fogja a juhteDyésztő gazdáknak szétkül­­deni. Akik bejelentési iveket nem kaptak s a vásár iránt érdeklődnek, szíveskedjenek a Gömör- Nógrádi Gazdák és Iparosok Árnszővetkezetéhez fordulni Rimaszombatban. A lipcsei vásár megnyitása. A min­denkor világhírnévnek örvendett lipcsei tavaszi vásár megnyílt. Ugyan a Ruhrvidók megszállása előreláthatólag befolyással lesz a vásárra. Az első napok látogatottsága után ítélve, mégis > reménykedéssel néznek a vásár sikere elé. A jj kiállítók száma meghaladja a 13000-t, tehát | több, mint a tavalyi évé. A vásárt Eber bíró- f dalmi elnök is meglátogatta. Tekintettel a tavalyi jj év óla erősen megváltozott vaiutáris viszonyokra, I Csehszlovákiából Í3 számos érdeklődőt várnak, jj Mig a tavalyi év augusztusában egy cseh kor. 5 70 márka volt, ma az arány 1:700, tehát min- | den lehetőség és remény meg van arra, hogy | a csehszlovák kereskedelmi érdekeltségek a \ vaiutáris külömbséget a vásáron kihasználni j fogják tudni. Amennyiben a Ruhr-akció Német- | országgá! szemben kedvező befejezést nyer, az j a körülmény a német márka javulását is fogja í magaral hozni, ebből magyarázható a külföldi j vendégeknek az a törekvése, hogy hézzelfog- j hatóan sok nyersanyagot vásároljanak mar jj most össze a mai kedvező vaíutaállás ki- ‘ használásával. Az építési kiállítás ugyancsak ki- j tűnőén sikerült. A kereskedelmi vásár)átogatók i száma a megnyitás napján 100000 en felül volt. j Minden erőszak, minden joglipras mellett a né- i met ipar a legnagyobb elnyomás ideje alatt is ; világraszóló termeiőerőt reprezentál, amely több í értéket ad a világgazdaság épületének rendbe­­hozáaahoz, mint a francia tankok, gépfegyverek, katonák százezrei. Dólcsehorszag ipari tevékenysége. A I délcsehországi nagyiparosok egyesüietéuek jelen- ! tése szerint az egyes iparágak tevékenysége ál- j íandóan csökkenőben vau. A részletes foglalko zási perceutszámot alábbi statisztika mulatja az 1921. évi állapottal szemben : 60%, ércipar 60%, faipar 50%, fűrészipar 25%, grafitipar 50%) cukoripar 70% élelmiszeripar 30% sör főzde 70%, kerámiái ipar 45%, mű rágyaipar 80%, tüzszerszámipar 25%, papíripar 30%. A a fO«,*rkee.M9 s fctoUfs* hpiiiwr Ä6!»., wtt ’ Hjwt*m kfiftTvnvosMÍi'ií.S»* SowuSsj*»-Hangverseny értesítés. A CSL. 12. GY. E. ZENEKARA értesíti a n. é. közönséget, hogy folyó hó 17-én a helybsli Tiszti­­kaszinó nagytermében nagy simpfónia hangversenyt tart, amilyen 65 zenész fog közre­működni. A műsor kizárólag Orches­ter zenéből áll, rendkívül váitoza­....— to», gazdag műsorral. —=— A közönség azon ritka alkalomban részesül, hogy Tichajkowsky V. teljes szimpfőuiájáuak: E-mollját hallhatja. A műsor többi pontjai között szerepei Wagner, Liszt, Smetana, vala­mint a világzene többi mesterei. A hangver­senyt Wirnitzfer György karmester dirigálja. Jegyek elővételben a nádor-utcai 143 —— nagytőzsdében kaphatók. == A hangverseny este 20 (8) órakor kezdődik. Eladó ház. Komáromban, Deák- Ferenc-utca 1. számú emeletes ház (özvegy Ihász Lajosáé tulaj­dona) eladó. : : t Az eladást dr. Konkoly Thege Btlázs ügyvéd közvetíti. 120 2147/1923. tan. szám. Hirdetmény. Komárom város tanácsa közhírré teszi, hogy a város tulajdonát képező Dodvágszigeti kaszálót 1923. január 1-től kezdődőleg 5 évi időtartamra bérbeadja. Bérbevenni szándékozók írásbeli zárt ajánlataikat 1923. március 20 Sig Komá­rom város starostájához kötelesek beadni. Később érkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek. A v. tanács fentartja magának a jo­got, hogy az ajánlattevők között szabadon választ. Komárom, 1923 március 2. 141 Csizmazia Komárom város starostája. 4939ji922. tan. sz. t j Árverési hirdetmény. Komárom város közhírré teszi, hogy a határához tartozó összes területeken gyakorlando vadászati jognak 1923. évi tebruár i-től számítandó egymásutáni 6 évre leendő bérbevételére nyilvános árve­­| rést hirdet s ennek határidejéül 1923. 8VÍ március 20- napjának d- e. Í0 óráját j tűzi ki a városháza I. em. 6. sz. alatti | helyiségben. A részletes árverési feltételek ugyan­­, itt naponként d. e. 10—12 óráig bete- I kinthetők. Komárom, 1923. február 28. ■ Csizmazia ; 140 f Komárom város starostája. 1 f i f I 5 I í : inni « *• r elsőrendű gyártmány ! fa kipróbálható — Spitzet Sáliéi í kSayv-, papír- és irészarkémkedéséheij lomárwbac. Tavaszi divatlapok | megérkeztek és kaphatók Spitzer Sándor i könyv- és papirkereskedésében ä Komárom, Nádor-utca 29. sz. Hangszerek. - Zongorák. - Gramofénok. Minden hangszerünkért jótállást vállalunk. k hangszergyár STERNBERG Budapesten, Rákéczi-ut £AL számú saját palotájában. Xrja meg azonnal, hogy milyen hangszerre van szüksége át mi arról díjtalanul küldünk árajánlatot, ha ezen újságra ..................... .............. írét küldje postán gyárunkba. hivatkozik. Javítandó hangszerét küldje postán gyáron Jutányosán újjáalakítjuk. Gramofón tulaj «ionosoknak íjabb hanglemezekről ingyen és bérmentve küldjük műsorjegy Kékünket- 243 leguja i

Next

/
Thumbnails
Contents