Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-03-01 / 26. szám
lagpraBegyedlik Évfolyam« 26. szám. CsfltSrtlkf 1623. márciss I. ■w—s -T- ■■ II I II^MHW-TITWk. KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY G&flMtési ár udMulovák értékbe»: Helyben «• vidékre peetsl szétküldéssel: ffées érre 80 K, félévre 40 K, * egyed érre 20 Külföldön 160 Ke. Egyes axámi, ára: 80 fillér. POLITIKAI LAP. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Főszerkesstő; GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Szerkesztőig és kiadóhivatal: Náíor-u. 23,, hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, műt a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők. Kéziratokat nem aduk vissza. Megjelenik heteskint bároraszor: kellői csötörtökün és sneb^gs fl gazdasági uálság, amellyel a köztársaság úgyszólván megalakulása óta állandóan küzd s amely ma már annyira kritikussá teszi a helyzetet, hogy azzal szemben a további tétlenség magának az államnak létét teszi kockára, — végre napirendre került a törvényhozás házában is, hol egy sürgős interpelláció következtében az illetékes faktoroknak is foglalkozni kellett a nagy horderejű kérdéssel. Ha későn is, de még elég jókor került szóba, ez az égetően kritikus kérdés és megszólaltatta a kormány azon képviselőit is, akik a köztársaság gazdasági életének irányítására hivatva vannak. A népjóléti, a közélelmezési és a közmunkaügyi miniszterek egymásután nyilatkoztak az ügyben és adatokkal és tervekkel igyekeztek a sürgős interpelláció panaszait és szemrehányásait elnémítani. Ez azonban nem járhatott sikerrel, mert a kérdés napirendre tűzésével és a felette megindult vita során a köztársaság mai gazdasági helyzete a legszomorubb valóságban tárult föl az ország előtt. Minden szó, mely e vitában elhangzik, kiáltó vád a kormány és tagjai ellen, akik a gazdasági válság enyhítésére vajmi keveset tettek s akiknek ténykedése ennél az állam népének összességét existenciájában érintő kérdésben tarthatatlan politikáról tanúskodik. A gazdasági válság és az azt kisérő elviselhetetlen munkanélküliség oly nehéz problémává sulyosodott az elmúlt évek alatt, hogy annak megoldása ma már semmiféle halasztást nem tűr. Különösen Szlovenszkó érzi ezt kínosan, melynek iparára Prágában kimondták a halálos ítéletet, ami miatt a legszélesebb néprétegekre kiható rettenetes elszegényedés következett be máris s ami a teljes pusztulással fenyegeti a köztársaság ez alkotó másik felét. Ha gazdasági bajokkal küzd a csehországi ipar és kereskedelem is, annak mérve elenyésző a szlovenszkói állapotokhoz képest, melyek hovatovább a teljes anyagi megsemmisülés stádiumába juttatják a lakosságot. Azok az intézkedések, melyek ezirányban megtétettek, csak egy csepp a tengerben, nem jóléti könyöradományok, apró munkanélküli segélyek azok, melyek a krízisből kisegítik az államot, hanem radikális intézkedések a közmunkák beállításával s a munkaalkalmak szaporításával, melyek lehetővé tennék, hogy a munkás megkeresse mindennapi kenyerét, a vállalatok üzeme meginduljon s a gyárkémények ne meredezzenek némán az ég felé. És emellett még rá kell végre jönni aá államnak arra is, hogy az a rengeteg pénz, amelyet adóban, illetékekben, dézsmában és különböző dijakban a lakosságtól minden könvörület nélkül behajt, ne inproduktiv célokra fordittassék, hanem megfelelő módon szolgáltassa vissza a termelő munkájáért. Azt nem lehet tagadni még a kormánynak setn, hogy a múlt évben megindított árlefaragási akciója sikerrel járt volna. Estek az árak, de tönkre mentek a gyárak, mert az állam ezt az árredukálást a maga részéről elfogadható példaadással nem támogatta. Ha a tisztviselők fizetését redukálta is, ezzel nemcsak hogy nem segített a bajon, de éppen elégedetlenséget keltett. Mert az adók és az állami kezelésben levő intézmények díjazása semmivel sem csökkent, sőt újabb és újabb visszamenőleg kiszabott adókkal terhelte meg a lakosságot. Az imperialista célokat szolgáló nagy hadsereg íentartása és a felesleges külföldi propagandaszolgálat mérhetetlen költségei nagy tehertételei az állam gazdasági mérlegének, melyektől egy demokratikus államnak mentesíteni kellene magát saját népei helyzetének jól fölfogott érdekében is. Ezekre azonban nem gondol a kormány és olyan eszközöket vesz igénybe, melyek csak ideig óráig javíthatnak valamit a válságon. Pedig ha végre, valahára komolyan számot vetne az állam igazi érdekeivel, akkor a gyors ütemben közeledő huszonnegyedik órát sem várná be, hanem intézkednék még az összeomlás előtt. — A csehszlovák-magyar gazdasági tárgyalások. A gazdasági tárgyalások, melyek Csehszlovákia és Magyarország között folynak, pénzügyi kérdések tekintetében már befejezést nyertek. Mint értesülünk, a megkötött szerződéseket a felek aláírták Prágában és megküidötték a magyar kormánynak. A kötött megállapodások három kérdésre vonatkoznak. Az első egyezség a kettős megadóztatás kikerüléséről szól, a második a háború előtti követelések és tartozások összeírására vonatkozik, a harmadik pedig a biztositó vállalatok ügyében létesített megállapodásokat tartalmazza. = Szlovenszkó, mint kísérleti nyúl. Joggal mondhatjuk azt SzSovenszkóróI, mely abban a szerencsés helyzetben van, hogy a köztársaság minden reformját rajta próbálja ki a kormányhatalom. A közigazgatási reformot, mint jól tudjak, sőt érezzük, elsősorban Szlovenszkóu vezetik keresztül s ha itt be fog válni, akkor majd Csehországot Í3 megreformálják. Most ismét arról szól a hir, hogy egy másik „reform“ tekintetében Í3 Szlovenszkónak kell kiállani a próbát. A cseh lapok ugyanis úgy értesülnek, hogy a kormány még márciusban törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé, melynek értelmében a cseh nyelvet mint kötelező tantárgyat bevezetik a nemzeti kisebbségi középiskolákba, egyidejűleg hasonlóképen a német nyelvet a cseh középiskolákba. A kezdeményezés állítólag német politikai és szakkörökből indult ki. És most jön aztán a pikáus része a dolognak, mely szerint a törvényt, először Szlovenszkóban akarja a kormány kipróbálni. Vagyis próba: szerencse! = A cseh kisebbségnek szabad. Amint a, „Bohémiá“-ban olvassuk, a wieni Szabómesterek Szövetsége a napokban közgyűlést hirdetett. A Wienben élő cseh szabók, elég«, detlenek lévén a legutóbbi választással, a közgyűlés megtartását harcias fellépésükkel meg. akadályozták. Igaz, hogy a harci fegyverek csak trombiták, sípok voltak, a jól hangszerelt «gyüttes olyan lármát csapott a városháza nagytermében, hogy a tárgyalás lehetetlenné vált. Bámulatos, hogy éppen a csehek, akik idehaza minden jogos kisebbségi akaratnyilvánítást, lehetetlenné tesznek, akik Csehszlovákiában még az alkalmat sem adják meg a nemzeti kisebbségeknek arra, hogy pl. autonom városi és községi ügyekben a szabad választás utján rendelkezzenek a maguk dolgaiban, idegen államban, hol mint kisebbségek élnek, az őslakosságot terrorizálni igyekeznek. Uary látszik a csehszlovák éremnek mégis két oldala vau, de mind a két oldalára csak a cseh jogok vannak belevésva, a kötelességek kliséjét kifelejtett,ék a présből. A csehszlovákiai kisebbség ideaaza hiába hangoztatja az egyenlő elbánás elvét a saját portáján, a saját kiizzadt adójával, a kötelességeinek elismerten lojális teljesítésével még nem tudott annyira sem menni, amennyire a Wienben, a másfélmillió német között az a pár ezer cseh szabó eljutott. A kisebbségi jogok kierőszakolására •Csehszlevákia kisebbségeinek követendő példát már a múltban is a csehek adtak s a nemzeti kisebbségek jogainak kivívásánál mi is igyekszünk majd „loyalisan“ utánozni őket. Köztársaság és a rendíöruéng. (B. K.) Addig mig monarchiában éltünk, azt hittük, hogy a köztársasági államforma a legezéiesebbkörü egyéni, polgári, társadalmi és kulturális jogokat adja az állam lakosainak nyelvre, vallásra és foglalkozásra való tekintet nélkül. Arra meg épen nem gondoltunk, hogy az ilyen államban ne a teljes, tökéletes sajtószabadság és gyülekezési jog legyen érvényben. Azon véleményben voltunk, hogy köztársasági államban minden törvény, minden jog, minden hatalom magától a néptől ered. Nemcsak a nemzetgyűlési képviselők, hanem maga az államfő is a népszavazástól nyeri megbízatását és igy a legszélesebbkörü népszavazás utján választott egyének által hozott törvények az állam összlakossága szabad akaratának megnyilatkozásai. Ez a tudat, ez a politikai hit eredményezi, hogy minden monarchikus államforma lakosai között vannak elég szép számmal, akik a köztársasági államformát tartják legideálisabbnak. Szerintük sokkal kevesebb katonával, csendőrrel, börtönnel, fegyházzal fel lehet tartani az ilyen népjogokon felépült országot és több adópénz marad népjóléti és kulturális intézményekre, mint az egyeduralmi rendszerű államokban. Az ideálisan emberi és polgári szabadságon felépült köztársaságban célját tévesztett az olyan halállal, börtönnel fenyegető törvény, mint a minő most készülőben van. Egyenes jellemű, meggyőződésükhöz hű, önzetlenül az állam és a társadalom érdekéért munkálkodó embernek van-e oka félni azoktól, akik őt
