Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-01-06 / 3. szám

4. oldal.

»Komáromi Jüapck«

1823. január 6.

kaiméval, minden másod-harmadnapén azt kérdezték csak töltik, milyen állampolgárok és *tánna nyomban visszakisérték őket szennyes és férges börtönükbe, mert azt válaszolták, hogy idevaló állampolgárok. Egy hónap milva állítólagos kénkedés gyanúja miatt eltoloncolták őket, da bíróság elé még sem állították. Ezzel súlyos mulasztást követtek el, mert ha csakugyan kémkedtek, oda kellett volna őket állítani.

Ezen illetőségi ügyben a város polgármestere ellen fegyelmi eljárást is indított.

Majd az itteni állami és más hivatalokban tartott seregszemlét és egy-két nem eléggé „lojális“ tisztviselőn akadt meg a szeme. Elég volt az, hogy magyarok voltak, ezt nemcsak nem tagadták, da arra büszkén és önérzetesen hivatkoztak, csak éppen úgy, miut a zntpán ur szokott szlovák származására. Da ez a zsnpán szemében mégis oly szálka volt, ami lassanként gerendává növekedett.

Emlékezünk annak a független bírói állásban levő városi bizottsági tagnak az esetére, aki a zsupán feljelentése folytán felettes hatósága kezdetben áthelyezett, majd fegyelmi eljárás alá vont és aki többszöri áthelyezés és fegyelmi meghurcolás után végre ii kénytelen volt állásáról negyedszázados szolgálat után nyugdija feláldozásával lemondani.

Mit is Ígért a zsupán 1920 február 4 én székfoglaló beszédében?

— A szólásszabadság hive vagyok. Az objektiv kritika jogát a közgyűlés minden egyes tagja szabadon gyakoroltatja, jogaiban tehát senki magát feszélyezve ne érezze. A közgyűlési teremben elhangzottakért minden téren még a katonai diktatúrával szemben is védelmet nyújtok ...

S ezek után a zsupán ur nem érezte magát feszélyezve ama bizottsági tagnak a legnagyobb objektivitással mérlegelt és megfontolt nyilatkozataiért feljelentést tenni. így értette ő a védelmet.

Ilyen virágokat hajtott dr. Folkman megértése nem egyet. Ezek a közéleti virágok és az a körülmény, hogy hivatali működése legelején sem szlovákokkal sem magyarokkal nem érintkezett, hanem kizárólag csehekkel, eredményezték a következményeket, melyeket anynyira megsinyiett csakhamar közéletünk.

Zsupánunk ifjúságának és judicuma teljes kiforratlanságának számlájára Írandó az, hogy ö azt hitte, sőt talán ma is abban a hiszemben él még, — hogy az ő sovinizmusa

lista, már jobban ismerjük. A Bach-Schmerling korszak alatt Kuppis a cs. kir. vármegyét szolgálta, mint csöndes, szürke kishivatalnok. A nyugtalan vérű ifjú kénytelen megalkudni a sorssal, mely egy téntafoltos, festett íróasztal mellett jelöli ki jövendőjét.

De ehhez az íróasztalhoz is hosszú ut vezetett. A szabadságharc tragikus vége után ő is csendesen meghúzta magát valahol, a vérszomjas hatalom bosszúálló tobzódása elöl biztos helyre menekülvén. Azután elővette obsitját és mint kiszolgált katona ezzel a legjobb ajánlólevéllel kopogtat a hivatali ajtókon és kap is 1851. január 1-től a barsmegyei cs. kir. megyefőnökségnél díjnoki állást. Ebben negyedfél évig szolgál és elbocsátó bizonyítványát 1854. július 8-án írják alá. A megyefőnökségtől az aranyosmaróti cs. kir. vegyes szolgabírósághoz (közigazgatási és törvénykezési hatóság) kerül ismét csak díjnoknak egy forint napidíjjal és csaknem két évig van ebben a hivatalában.

Végre a szerencse kissé reámosolyog és valamivel jobb állásba kerül, mert 1856. junius 26-án „rendelkezési állományba sorozott szolgabírósági Írnokká“ nevezik ki. Ezt a tisztséget hat és fél évig viseli (1863. május 18-ig), s ez idő alatt Komáromba helyezik át a cs. kir. megyefőnökséghez. Ennek iratai közt találtam meg Kuppis minősítési táblázatát, mely ennek a bürokratikus világnak bőbeszédűségével tájékoztat róla és többek közt kimutatja előképzettségét és tanulmányait is. Kuppis Szegeden végezte a piaristáknál a filozófia első évét (a mai főgimnázium V. osztálya), azután piarista novicius lett. Beszélte és írta a magyar, német, tót és deák nyelveket, amiből nyilvánvaló, hogy ily nyelvismeretekkel és előtanulmányokkal intelligens ember volt és korának megfelelő míveltséggel is rendelkeznie kellett. Egyénisége nyílt, barátságos és jószivű, mint azt Petőfi verséből megállapíthatjuk, melyben áradozva

jogosult, ellenben a magyar sovinizmus az már irredenta. Aki magyarnak vallotta és hirdette meggyőződését, az az ő szemében már agitátor volt és annak minden lépésére gondosan ügyel- ; tetett házi rendőrségével.

Ez a sovinizmus volt szülője annak a szilveszteri stiklinek is, amelyet detektívek csináltak, akik bejárták az összes üzleteket és kijelentették detektives jogtudással, hogy akinek nem lesz tót vagy cseh nyelvű cégtáblája, azt megbünteti és üzletét bazárja a rendőrség. A logtöbb kereskedő és iparos felült a fenyegetésnek és sietett tót cégtáblát rendelni, holott a nyelvtörvény világos rendslkezése szarint erre senki sem volna kötelezhető. A zsupáu ezt nem akadályozta meg, sőt a reedőrséggel adatott is ki ilyen rendelkezést, melynek semmi törvényes alapja nem volt, mert hiába hivatkoztak kormányren leletre, ha az is törvénytelen származású.

A gyors elhatározások embere.

Ebhez hasonló tréfa nem egy található tallózásunk elég tág mezején. Egy szép nap alkonyán például kidobolják zsupáni utasításra, hogy másnap Szent Cyrill és Szent Method ünnepén semmi néven nevezendő üzletnek ki nyitnia nem- szabad. Ezeknek a szenteknek soha senki itt Komáromban ezelőtt hírét sem hallotta. Mi tisztelünk míuden szentet, aki rajtunk segíthet, de mégis azt voltunk kéuytele- jj nek tapasztalni, hogy Érsekújvárt vagy éppen Pozsonyban is ezen a szép napon minden üzlet, minden bank nyitva volt és a szenteket csupán a templomban tisztelték, ahol ennek helye van.

Amint igy rokouszenvét kimutatta szent ; Cyrill és Methód irányában, ezzel szinte szöges ellentétben felizgatta őt Szent István napjának, a magyarok védőszentjének ünnepe, amelynek előestéjén — mindenkor az estót kedvelte — * tudtára adatta a helyi kereskedőknek és ipar- j űzőknek, hogy másnap üzleteiket szigorú bűn- j tetés satöbbi terhe alatt ki kell nyitniuk, mert ! a demokratikus szabadsághoz tudvalevőleg \ szervesen hozzátartozik a szentek tisztelete és i vele kapcsolatban az üzletek bezárása avagy 1 nyitvatartása.

Szegény magyar tanulóifjúság: Ti Í3 őriz- ; tek egy ifjúkori emléket volt ifjú zsupánunktól! Egy szép napon ugyanis hirtelen megtiltotta, hogy a túlsó városrészből a magyar diákoknak nem szabad az itteni polgári iskolákat és a főgimnáziumot látogatótok. 1921.

emeli ki ritka lelki tulajdonságait: önfeláldozó barátságát, hazája iránt érzett igaz szeretetét, melyért együtt aggódtak szorongó szívvel, s melynek szebb jövőjéért víg poharazás közben összevillanó tekintettel koccintgattak. A nemzet legnagyobb, lánglelkü dalosa méltatta barátságára Kuppist, aki erre bizonyára érdemes is volt.

Komáromban élete végén a cs. kir. megyei törvényszéknek lett iktatója Kuppis, aki az oda beérkezett kérvényeket és más beadványokat röviden kivonatolva lajstromozta. Nem sokáig viselte uj hivatalát, mert 1864. október havában három árvát és özvegy feleségét hagyva maga után, elhunyt.

Petőfi legnehezebb megpróbáltatásának idejében katonabarátja volt az, aki legközelebb állott hozzá, akivel együtt viselték a császár fényes mundérját, nehéz cakumpakkját, s ették sovány kenyerét és együtt várták a magyar szabadság hajnalhasadását. Ezt Petőfi nem felejtette el később sem, mikor már sorsa jobbra kezdett fordulni. 1844-ben „Katona barátomhoz“ című versében így dalol barátjáról:

„Ha előttem a múltat kitárja Képzeményim hű panorámája:

Katona barátom!

Tévelygő szememnek Elfáradt sugára Képeden pihen meg.“

A magyar szabadság hajnalhasadását mindkettőnek megadatott megérnie: ámde a reá következő sötét éjszakában Petőfire ismeretlen, jeltelen sirhalom szemfedője borult ott, ahol holttestén át csakugyan fújó paripák száguldottak keresztül és ott hagyták őt, a magyar szabadság élő lelkiismeretét, összetiporva. Katona barátja pedig a virrasztók között vonszolja életét egyik napról a másikra, míg férfikora delén sírjába nem hanyatlik.

busvétján történt ennek az esetnek a pendantja, ekkor azt a tilalmat adta ki, hogy az itteni diákoknak, akik Magyarországon tanultak, nem szabad vbszamenniők. Nos és beszéljünk arról, hogy a magyar egyetemeket látogató ifjaság nem juthatott alma mater-éhez, mert a zsapán ur velük szemben nem ismart. kegyelmet és útlevelet, hanem a legszigorubbau összeráncolta homlokát.

Emlékezzünk vissza a rapid hidelzárásokra, melyet fiatal zsupánunk energia taltengése néhányszor elrendelt a közöuség általános megrökönyödésére. Ezek ugyan mind többé kevésbbő „félreértések“ eredményei voltak, vagyis egyet »ladni kellett volna előttük, de mégis mily nagy zavarokat sőt páuikot okoztak 1 Oh az útlevelek és a határátkelések l Yan-e olyan po'gára Komáromuak, aki ezekből nem takargat élményeket? Hányféle változatai voltak ezeknek az állampolgári kedvezményeknek, és kegyeknek, melyek korántsem jártak ki mindenkinek és a barometer, a politikai légsuiymérő mindenkori ingadozásai szerint változtak! Miiyen boldog és irigyelt halandója volt a szabad és demokratikus köztársaságnak, aki egy ntra szóló útlevelet vagy éppen állandó dovolenkát mondhatott magáénak és viselhetett szíve fölött ! Mindez azonban egyedül zsupán! hangulattól függő kegy és jutalom volt; a grazi útlevél egyezmény fölkelő napjának sugarai a hegyek közül sokáig értek «1 a Kis Magyar Alföld síkságára.

Ne feledkezzünk el a nevezetes urnapi körmenetrőí sem, mely 1921-beu oly rettenetes íelhábo: dást kelteti, mivel annak megtartását az akk- !ban idevezényeít államrendőrség megakadály ta, ami azután később azt a zsupáui rendelt* .»és t vonta maga után, hogy a komáromi régi eéhzászlókat, a körmenet ékességeit, kitiltotta annak keretéből, holott ezek a zászlók az előző évben is teljes pompájukban vonultak még fel évszázados szokás szerint ós semmi baj sem történt a csehszlovák állameszme körül. Am a magyarokat gy&iázó szokol mulatság felvonulását, melyben államrendörök is vettek részt, nem tartolta szükségesnek betiltani. A mi önérzetünk szabad martaléka lehetett a nacionalizmusnak. Ez volt a zsupán kétféle mértéke, amellyel mérni szokott.

Régiekről emlékezvén ne feledkezzünk meg a záróra szomorkásán vigsággal elegyes ügyéről sem. A záróra mindenkor úgy hullámzott, mint a zsupán ur kedélye, mint a börzén a ptpirók árfolyama hausse és baisse idején: hol emelkedett, hol sülyedt. Egy ilyen viharos záróra esés volt annak a kávéházi csatának eredménye, mely a helyi katonaság két fegyverneme, gyalogság és lovasság közt zajlott le és a túlerőben levő lovasság átmeneti győzelmének a vége — a záróra könyörtelen megszorítása lett, amit az ártatlan polgári lakosságra rótt ki a rögtöaitélő zsapa* nátus.

Csak egy záróra volt, melynek nem voltak korlátái — tetszik tudni mire gondolunk. Magának a zsupánnak a zárórája csak egyszerű óra volt, minden zár nélkül. A rendőrség is próbált ebbe beavatkozni, de látva, hogy a kihágási eljárással sem megy semmire, felhagyott a kilátástalan küzdelemmel a polgárjo* gok egyenlősítése érdekében. Vessünk fátyolt ezekre a vidám és mindig reggelig tartó estékre és éjszakákra, melyek az öreg megyeháza zsupáni legény tanyáján átvih&rzottak s amilyeneket eddig sohasem láttak az ódon falak. Ezek csnpán a kedély húrjaira voltak befolyással, mert leszűrhetjük azt a régi tanulságot ezekből, hogy: a másnapos kedély egyáltalán nem kedély.

A magyarok kultúrája és a szokolok talpa.

Nem a kedély, hanem tálfűtött és felduzzadt nemzeti önérzet sngallhatta a zsupánnak famózus fasuti rögtönzését a szokolok fogadása alkalmával. Ennek a hírhedt nyilatkoznak, amely a nemzetgyűlés elé is került interpelláeió alakjában, a zsupánra nézve semmi politikai következménye sem lett, sőt talán állásában is megerősödött utána. így fest a kormánymegértés a magyar kisebbségekkel szemben.

Kijelentéseit a zsnpán a nála járt bizottság előtt sem tagadta, a miniszterhez írott jelentésében talán valamit szelídített rajta és kimagyarázta. Csak igy vehette tudomásai azt & miniszter anélkül, hogy a talpára itilapit