Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)

1922-12-09 / 147. szám

sw?2 december 9.

«Komaromi DapoK

5. oldat.

fiát hívogatja; ne vedd zokon, ha az özvegy támasz nélkül esküjéhez hiven holtig siratja elmúlt boldogságát. Te alkottad a szivet, a könnyet, az érzést, Te akartad, hogy fájó legyen a válás és fájóbb a gondolat, hogy kedvesünk messze-messze idegen ég alatt piheni álmait.

Tied Atyánk, az ország, a hatalom és a dicsőség örökkön-örökké.l Legyenek tiéid ők is, a hősök dúló csaták után. Boldogítsd, nyugtasd meg őket fáradságaik után. Szenteld meg a földet, hol hamvaik, porladoznak, oltalmazd siri szendergésöket. Eletök bűneit fedezd el Fiad, a Krisztus érdemével, lelkeiket mosogasd meg az ő drágalátos vérehullásával és ékesítsd a halálig híveknek Ígért hervadatlan koronával.

Legyen Tied ez az emlék, melyet az ő nevükért, emlékezetükre állítottak kegyeletes szivek. Oltalmad alatt hirdesse a Te emberi elme által kifürkészhetetlen, sokszor elviselni nehéz, — de hitünk szerint — bölcs, javunkat munkáló végzésedet, hirdesse a halálig való engedelmességet, azt a szeretetet, melynél nincs nagyobb, mely „életét adja az ő barátaiért.“ Legyen e kő a lelki megvigasztalódás szimbóluma, legyen szent hely, hol tanüljanak a késő nemzedékek is élni, szent eszmékért lelkesedni és áldozatot is hozni. A bevésett nevek legyenek bizonyságai sok fájó sziv kedves emlékének, megörökitői messze tájakon szétszórva porladó kedveseinknek, országodból lejött s visszatért fényes csillagoknak.

Oltalmadba ajánlunk mindeneket, kinek fájdalmas lesz, e kőre tekinteni. Végy körül szereteteddel minden családot, hol ,a szeretet láncából csak egy szem is kiesett. Erezze meg vigasztalásodat a szülő, ki majd az emlékhez fog járni elmerengeni múltak hervadt reményein : megnyugodott szive-lelke hirdesse dicsőségedet. Nyugodjék oltalmadban a tehetetlen öreg, ki gondozóját veszítve, kietlen jövőbe néz, tápláld őt, mint Illyést egykor a pusztában.

Ha özvegy vagy árva, ki hitvest vagy apát sirat, elvesztett támasz, gondviselő után kiállt s nevedet hivja, találjon meg Téged, benned a jó atyát, ki azt bünteti, kit szeret, hogy megmutassa életadó hatalmát, jóságát a benne bizók iránt.

S ha testvér gyermekkora játszi óráinak, vagy az élet harcában minden öröme-bánata osztályosát siratja, töröld le könnyeit és gyújtsd fel lelkében a viszontlátás reményét s az örök élet hitének erős kősziklájára áilitva öt, erősítsd meg lankadt szivét.

Lásd meg óh Uram a könnyeket, melyeket hullatunk, halld meg a fájó szivek dobbanásait. Parancsolj csendet, békességet, ébressz reményt minden kebelben.

Építsd fel e helyt, e templomban, e városban, hol ők Téged dicsértek, amiért éltek, hol heíyük üres, a szentek egyességét. Egy Lélek, egy hit, egy akarat, egy cél egyesítsen, szenteljen, vezessen mindeneket.

S ha van még remény, minek hangot nem adtunk, kérő szó, mely ajkunkat nem hagyta el, titkos óhaj, mely szivünkben él, Te mindeneket látó és tudó, halld meg azt is és cselekedd atyai jóságod szerint, Te, végtelen kegyelem, ki a nagy pénteket csodás fényű győzelmes húsvéti á varázsoltad, cseréld fel a kicsiny, sziveink mélyén érzett, de sokaságában mégis nagy fájdalmunkat örömmel, benned bizó hittel, egy jobb jövő édes reményével. Hallgass meg minket, annak nevében, ki érettünk meghalt, akiben megengeszteltettél hozzánk, a Jézus Krisztus nevében. Ámen.

Mindezek után, — gyászos gyülekezet, az Atya, Fiu-Szentlélek egy Isten áldjon meg, őrizzen meg téged, kegyelme szárítsa fel könynyeidet, szelid szeretetének simogatása gyógyítsa meg szived fájó sebeit s lelkedben élessze fel elvesztett kedveseiddel a találkozás bizonyos reménységét; adjon a Mindenható te néked testi-lelki békességet. Ti pedig szellők, vigyétek el szárnyaitokon az áldást a négy tájon domboruló sirokra, zsongásgtok legyen altató a pihenő hősök álmaihoz. És ti kőbe vésett nevek tartsátok fenn az elmúltak emlékét közöttünk, éljetek mindnyájunk hálás emlékezetében örökkön örökké. Ámen.

Vargha Sándor ref. lelkész beszéde.

Kedves Atyámfiái I

Az első gondolat és az első szó, amely agyadat, — illetve ajkamat elhagyja, legyen a hála gondolata és szava a mindenható Isten

iránt, aki kegyelmével megsegített minket, hogy ezt a mai napot és e mai ünnepséget megérhettük.

A második gondolat és szó pedig felétek fordul: egyházunk hívei és másfelekezelü testvéreink, kik hívásunkra — lelki vezéreitek nyomán — megjelentetek a mi szomorú ünnepségünkön. Amidőn nagy lelki örömmel látom, hogy az emberi elfogultság emelte korlátokat könnyen léptétek át, még nagyobb örömömet fejezem ki, hogy megmutattátok testvéries együttérzésteket a közös fájdalomban és közös nyomorúságban. Hálásan megköszönöm ezt az együttérzést, szeretettel üdvözöllek benneteket és keresni fogjuk az alkalmat, hogy e megható érzésnyilvánitást — adja Isten! hogy örvendetesebb alkalommal — viszonozhassuk!

Ezek után talán nem lesz érdektelen előttünk, ha röviden elmondom az imént leleplezett emlékmű keletkezésének történetét.

Még dúlt a háború, egyre-másra hullottak az emberek, a harctéren szaporodó sírokkal egyre nőtt azoknak a száma, akik a mi gyülekezetünkből áldozták fel életüket. Hőseink közül egyesek itthon haltak el, másokat szüleik, nejeik hazahozattak, s ezek temetőnkben találtak örök nyugodalmat és egyben síremléket, — azonban a legtöbb hősi halott sirja messze idegenben domborult s kedves emléküket nem jelöli semmi sem. Ekkor támadt az a gondolatom, hogy az érettünk szenvedett és elesett hőseink emléke emberi számítás szerint a lehető legjobban megörökittessék. Még ez is csekély viszontszolgálat lesz azoknak a derék ifjaknak és férfiaknak, kik kötelességtudásból, honszerelmükből áldozatul vitték a nekik legdrágábbat : életüket.

így aztán elhatároztam, hogy hősi halottaink neveit egy márványemlékművön lesz legcélszerűbb megörökíteni; tervemhez megnyertem támogatókul egyházunk akkori segédlelkészeit és az itthon levő ifjúságot, akikkel együtt a költségek fedezésére több estélyt tartottunk, majd a háború után az ifjúsági egyletnek adtam át az addig összegyűjtött, de bizony kevésnek bizonyult 2200 K-t azzal, hogy ez az egyesület valósítsa meg ezt a kegyeletes célt, amely illik is hozzá, de meg — mint nagyobb testület — könnyebben és hamarább el is juthat a megvalósításhoz. A R. I. E. választmánya el is fogadta javaslatomat és az addig gyűjtött pénzt, s egyben kimondta, hogy a jövőben minden általa rendezett estély jövedelmét erre a célra fogja fordítani. Időközben az anyagárak és a munkadijak folytonosan emelkedvén, gyűjtést is rendeztünk, s amikor az összes költség majdnem mind együtt volt, akkor megrendeltük a Komáromi Kovács Pál iparművész terve alapján a jó hírnévnek örvendő pozsonyi Máhr cégnél az emlékművet és pedig a táblát a fehér színben legerősebb és legdrágább karrarai márványból, a keretét pedig morva homokkőből.

Az emléktáblával kapcsolatos ügyek elintézésére választmányunk egy bizottságot küldött ki, amely hosszas és alapos megbeszélés után úgy vélte, hogy az immár látható, művészies jellegű emlékmű legjobban és legméltóbban megőrzi hőseink emlékét. Helyéül pedig a templom belső falát jelölte ki abban a meggyőződésben, hogy itt napfény, eső, hó, fagy nem árthat neki, rósz emberek keze, avagy villámcsapás, esetleg ágyúgolyó sem rongálhatja meg.

így helyeztük el ezután az emléktáblát, de meg kell említenem, hogy mögéje a falban egy, a Török András úr által készített és ajándékozott vasdobozban letettük elesett hőseinknek az életrajzát — örök emlékezetnek az okáért.

Az emlékmű a szállítással és az elhelyezéssel együtt mintegy 12500 K-ba került, amelynek fedezetéül szolgálnak:

l9l7. febr. 14 én, márc. 15-én, ápr. 5-én, 1919. febr. 9-én, márc. 6-án, 1921. márc. 20-án

tartott vallásos estélyeken befolyt

adakozás 163208

Templomi perselypénzek 139 64

Adakozások 306'80

Betétkönyvi kamatok 142'37

„Katóka őrmesterné“ jövedelme 3780 58

„A dolovai nábob“ jövedelme 1460'88

1922. nov. 11. és 12-iki tréfás est. jöv. 487.74 1932. nov. 26-iki vall. estély jövedelme 118.20 Höltzl Oyuláné, Jankulár Erzsi és

Göttl Etel gyűjtése 509.—

Sebestyén Mariska és Kelemen K. —

Klára gyűjtése 491.—

Tálos Juliska és Csukás Erzsi gyűjtése 211.— Nagy Jolán és Nagy Irén „ 419.—

Tóth Valéria és Csizmazia Juliska „ 207.50

Bertha Erzsi és Kiss Zsófi ,, 196.—

Bajcsy Lenke és Mike Ida „ 170 —

A magam gyűjtése 829.50

Összesen: K 11101.29

A fennmaradó 1400 kor. hiányt az Ifj. Egylet pénztára fngja viselni.

Hátra van még, hogy a nagy nyilvánosság előtt felsoroljam azoknak az én kedves, hűséges és szorgalmas munkatársaimnak a nevét, akik a föntebb megnevezett estélyeken és színdarabokban való lelkes közreműködésükkel ennek a nagy összegnek az összehozásában engem támogatni szívesek voltak. Ezek a következők: Antal József, Bajcsy Lenke, Bertha Erzsi, Bertha József, Bóka Józsefné sz. Matics Ilonka, Bóna János, Borza Zoltán, Czike Pál, Czirók Béla, Csepy Károly, Csizmazia Juliska, Csukás József, Csukás Krisztina, Erdélyi István, ifj. Farkas Béla, Fehér Juliska, Fehér Eszter, Fehér Mariska, Fehér Lidia, Fekete Gyula, Fekete Juliska, Fürjes Jolán, Göttl Erzsi, Göttl Etel, Halka Gábor, Hegyi Zsigmond, Hegyi Lajos, Höltzl Gyuláné, Jankulár Erzsi, Joó Leona, Joó Endre, Kathona Tibor, Kathona Sándor, ifj. Kosár István, Kosár Krisztina, Kollár Lajos, Kiss Zsófi, Kecskés János, Kecskés Béla, Kosár Lajos, Kosár Sándor, Kiss Lajos, Kovách Tihamérné Sz. Szendy Erzsiké, Kiss Gyula, Kiss Sándor, Kelemen Juliska, Kelemen Klára, Kiss Edith, Lelkes Ferenc, Lelkes Rudolf, Laky Irma, Magyarics Lujza, Mike Ida, Mircse Árpád, Mokos Kálmán, ifj. Mórocz Péter, Molnár Gábor, ifj. Mohácsy János, Mészáros László, Mikes László, Nagy Zsófi, Nagy Mariska, Nagy Irén, Nagy Jolán, Nagy Lajos, Nagy Lőrinc ráckevi, Németh Lajos, Németh Gyula, Öilős Endre, Pataki József, Papp Gáborné Angyal Ilonka, Preisinger Ilona, Papp Ilonka, Petróczy Ida, Rózsa Pál, Rácz Ferenc, Rácz Béla, Salamon Juliska, Salamon Zsuzsó, Sebestyén Mariska, Sulacsik László, Sulacsik Zoltán, Sulacsik Ilonka, Szendy Anna, Szendy Pál, Szabó István, Szép János, Szentendrey István, Szaday Mariska és Zoltán, Szloboda Mariska, Tárnok Gyuláné sz. Vargha Mariska, Tóth Blanka, Tálos Juliska, ifj. Tolnay Dénes, Tóth Valéria, Töltésy Imre, Tálos János, Végh Dezső, Végh Erzsi, Végh Mihály, Vály Lajos, Vöröss Béla pénztáros, Vörös Dezső, Vörös Béla, Vágó Ede és neje, Vass Vince, Vargha János, Vargha Erzsiké és Sanyi, Vida László, Végh Mariska.

Mindezen munkatársaimnak, a mindkét egyházi énekkarból e mai ünnepségen közreműködő uraknak, valamint a szives adakozóknak hálás köszönetemet nyilvánitom.

Dr. Gaál Gyula főgondnok záróbeszéde.

Megjelent előttünk, elvonult fölöttünk a a háború földrengető, egy világot rombadöntő vérzivatarával!

De e szent hely fátyollal takarta el látó szemeink elől mindazt, ami borzalom!

Mert Isten házában vagyunk, csak azoknak az érzelmeknek engedtük át lelkünket, amelyek fölemelnek, melyek gyászünnepünk mélységét, bensőségét, áhítatát kifejezik.

Azért emlékezésünk csak a hőst, a martirt illette, akiké ünnepünk, gyászunk, kegyeletünk és büszkeségünk! A hőst, akinek egész érzés- és gondolatvilágát egyetlen eszme tartja lekötve, aki küzd is azért szive utolsó dobbanásáig. A mariirt, aki életét áldozza egy fenséges eszméért, hitért, hazáért, családért, otthonért, vagy mindezért együtt! Óh boldog az, kinek végső pillantása, küzdelme, vágya, célja megvalósulására eshetik, s mily boldogtalan, ki meghal eszményeiért anélkül, hogy elnémult ajakán a halál fagyos csókját a siker, a diadal mámoritó érzése felmelegithette volna! De százszor boldogtalanabbak, szerencsétlenebbek az kihagyottak, akik hőseiknek, mártírjaiknak nem tudnak többet nyújtani, mint omló könynyet, melynek patakzó árja kiszárította a szemeket, — nem adhatnak mást, mint hideg márványtáblát, melyből nem lehet elég sokat bányászni, annyi hősi halottunk porlad délkelet, észak és napnyugat hunyó csillaga alatt; nem adhatunk többet, mint a gyötrelem szülte sok jajszót, mely innen az Ur magasztos haj-