Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-11-16 / 137. szám
Hsgfvanharmadik évfolyam. 137. uám. Csütörtök; 1922. november 16, KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI L A. ÍR. £lfeSzB5é*i ár c«efe-*síovák értékbe»: Halyta és vidékre psstai szétküldéssé!; évre 80 K, félévre 40 K, aegyedévre 20 K. j .Ejjy«* ára» 80 fillér, ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Fősa©rk®sstő: GAÁL GYULA áx. Szerkesztő; BARANYAY JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők, Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik hetenkini háromszor: kedden, csütörtökön és szomhaton napjait megszámlálták, nem sokára ravatalra kerül. Végső tisztességét száraz beamteri lelkek rendezik, minden különösebb emóció és megindulás nélkül, miként azt a temetkezési vállalkozók szokták rendezni, akik a halottat nem ismerték és igy nincs is okuk azt megsiratni. De a gyászoló közönség mi vagyunk, elszakított magyarok, akik az ősi vármegye megszüntetésével, feldarabolásával újból csak árvaságra jutunk. Mert a vármegye nekünk évszázadokon át védő bástyánk volt az elnyomó hatalommal és a reakcióval szemben; a vármegye ősi zászlaja állította fel a bandériumot csatarendbe, ez alá sorakozott a honvédő sereg, ha az országot ellenség fenyegette; a vármegye volt az, mely közvetve anyagi és szellemi haladásunk feltételeit biztosította s amelynek zöld asztala mellett szükebb hazánk közügyéit a közönség kívánsága szerint elintézte annak törvényes képviselete. A régi vármegye határköveit kidöntögetik évszázados helyükből, határbarázdáit felszántják és hogy neve se maradjon Komáromvármegyének, szétdarabolják; a kéve kötelét megoldják és az szerte hull. A kéve mi vagyunk, kötelékünk volt a régi vármegye, a keret, mely otthont nyújtott, felnőni látott nemzedékeket és azokat hantjaival eltakarta, ha bevégezték hivatásukat. Oldott kéve sorsa a mienk, mely a forgószél játékszere. Az uj megye iránt nemcsak nem érzünk lelkesedést, sőt nyiitan megvallhatjuk, hogy a legnagyobb bizalmatlansággal fogadjuk azt, mert nacionalista céljait nem is tagadják. A magyar kisebbség igy alakul át apró minoritásokká, ha nagy közigazgatási egységekbe foglalják. Ezzel szemben a magyarságnak faja iránt való szoros kötelessége, hogy uj elhelyezkedésében is a kapcsolatokat keresi és kiépíti szervezetét. Talán korainak tetszik az intő szó, de a szertehulló magyarságnak meg kell ezt értenie, fel kell ezt a gondolatot kapnia és céljává tenni önmaga iránt tartozó kötelességeit. A temetés szomorú és borongóóráiban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mi árvaságunkban, magunkra hagyatva csakis önerőnkre vagyunk utalva. Sohasem szabad feladni a reményt, hogy nemzetünk sorsában nem efemer törvények és kormányrendeletek szabnak irányt, amelyek politikai divatváltozások alá esnek, de az az erkölcsi erő és érték, ami bennünk van, az energiák, melyek bennünk tudatlanul élnek és kultúránk fejlettsége, amelyre hivatkozhatunk, s amely döntő bizonyítékul esik a mérlegbe. Temetik a vármegyét. Egykedvűen veszik ezt tudomásul fáradt kedélyű magyar emberek, a kishitüek és az alkalmazkodók, kárörömmel a renegátok és fajunk ellenségei. Azok, akik mélyebben gondolkoznak és az eseményekben nemcsak az eseményt látnak, de azok okozati összefüggését is vizsgálják, velünk együtt gyászolnak a régi vármegye temetésén, mert egy magyar intézmény, a magyar közjog évszázados épületének tartó pillérei dűlnek a porba s az alkotmány fejlődésének kialakult bizonyítéka szállt vele a sírba. A nacionalizmusnak, a destrukciónak, a megalkuvóknak ez semmi, nekünk, akiknek voltak és vannak eszményeink, a legsulyosab gyász és veszteség. A temetés napja közéig. Nem Írunk még búcsúztatást, csak jelentjük a gyászos eseményt, mély bánatot okoz ma a magyar léleknek. Ezt a bánatot a lelkeinkbe zárjuk, ahová annyit eltemettünk hosszú négy esztendő alatt: régi dicsőséget és vágyakat és jövő álmokat. A viharok barázdákat szánthattak rajtunk, de ezekhez férkőzni nem tudnak, csak testünket tépdesték, de lelkűnkhöz férkőzni nern tudtak. A hideg szél sodorja maga előtt a lepergett őszi avart, zizegve kergeti, űzi azt ismeretlen céiok felé, de a természetben ez sem tűnik el nyomtalan, mert ott semmi sem vész el, ott a hamvakon cskhamar uj élet virul. A vármegye temetése és sírköve is, melyre évszázadok története van vésve, azt a nagy tanulságot hirdeti nekünk, hogy ez az intézmény addig volt erős és hatalmas, mig a nemzetfentartó erőket egységbe tudta foglalni a nemzeti lélek. Ennek kell megerősödnie ismét bennünk, édesanyánktól elszakított magyarságban, hogy megérhessük jogaink elismerésének ünnepnapját. = A bőka igazi barátai. A mait hét végén Udrza!, a csehszlovák köztársaság nemzetvédelmi minisztere, az állam költségvetésének a haderőt illmö tételénél felszólalt és hosszabb beszédben igyekezett az elhangzott kritikával sz-mben megindokolni a hadseregre költött óriási kiadások szükségességét. És hivatkozik az állam nagyon kedvezőtlen stratégiai helyzetire, meiy mellett a hadsereg kiadásai felette csekélyek a mostani baállitás szerint. Szóval a hadügyminiszter kevesli azt a három milliárdot, mely az egé^z költségvetésnek csekéiy 13 százalékát teszi. Ugyanakkor a belgrádi szkupstina éjjeli ülésén nagy szótöbbséggel megszavazták a kormánynak a 800 millió dinár hitelt, amely a hadseregnek csak rendes szükségletét fedezi és Nincsics külügyminiszter szerint „csak véletlen“, hogy épen most kellett azt a parlament elé terjeszteni. Pasics miniszterelnök külön is kifejezte, hogy Jugoszlávia békeszerető és a békeszerződés alapján ■ áll, azonban tekintettel arra, hogy egyes álla- I mok kötelezettségüknek eddig még nem tettek I eleget, ez ellen csak modern fogyverkezéssel 1 lehet védekezni. Az egyik állam nagyon ked. vezőtlen sztratégiai helyzete követeli, hogy | erősítse a hadseregét, a másik pedig védekezni j kíván modem fegyverkezéssel. Ha nem volna ! ez a dolog vérig komoly, akkor kacagni lehetne ; azon a ravaszságon, mellyel ezek a kormány| férfiak megindokolják a nagy kiadásokat, me• Jyek országokat juttatnak tönkre azon kitalált címek alatt, hogy az állam biztonságát veszély I fenyegeti az indokolás megválasztásában a gyakorlottabb balkáni politikusok leleménye■ sebbek ugyan cseh kollégájuknál, azonban igen ; érdekes, nogy a hadsereg fejlesztése a két ! testvéráílamban egy és ugyanazon időben vá: ük sürgőssé. Hogy ez a szörnyű nagy igyekezet szolgálja-e a békét, az olyan kérdés, melyet egyik miniszter sem adott fel magának, pedig a nagy békeszerzők szép reményekre jogosító kisd d szövetségeseinek is a béke megóvására kellene törekedniök. = Pártgyülós Udvardon. Az Országos Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparos Párt udvardi szervezete f. hó 12 én Udvard községben pártgyüiést tartott. A párt kiküldötteit az állomásnál lovas bandérium, a község leányai és Maczkó Menyhért a helyi szervezet elnöke i vezetésével a nagyszámban megjelent hivek í magyaros vendégszeretettel fogadták. A köz| ség nevében Salgó István alelnök szívélyes í megható szavakkal üdvözölte a kiküldötteket, | majd a fehérruhás lányok Gergely Mária ked' vés szavai kíséretében virágcsokrokat nyujtotí tak át. A templom melletti hatalmas teret a j több ezer főnyi hallgatóság már a gyűlés meg\ kezdése előtt jóval előbb'megtöltötte. A d. u. I 3 órakor kezdődő gyűlést Maczkó Menyhért I elnök nyitotta meg, üdvözölve a megjelenteket j és a kiküldötteket, arra kérve a hallgatóságot, \ hogy szívleljék meg az elhangzó szavakat. Mejd ifj. Koczor Gyula körzeti ügyv. elnök a földművelő és kisiparos nép sérelmeivel, az adózás, vagyondézsma lehetetlen méreteivel és a földreform igazságtalanságaival foglalkozott, megkapó példákat sorakoztatva föl bizonyítására és felhívta a magyarság figyelmét arra, hogy csak a minden ellentéteket félretevő összetartás hozhatja meg sorsunk jobbrafordu: lását. A tetszésnyilvánításoktól gyakran félbe- i szakított nagyhatású beszéd után dr. Hangos ) István, az országos pártvezetőség tagja hosz; szabb beszédben a magyarság kulturális meg| szervezéséről, anyanyelvűnkhöz, óvodáinkhoz, iskoláinkhoz való ragaszkodás kötelességéről ] beszélt és felhívta a hallgatóság figyelmét ezek, ; valamint a magyar sajtó támogatására, mert \ az ezekben rejlő erő egyik életfeltételünk. A | nagy nugértéssel fogadott, lelkesedést keltő : beszéd után Lukovics Ferenc központi igazgató j a tőle megszokott hévvel előadott beszédben a í párt keletkezését és munkálkodását ismertette ; és rámutatott arra a kötelességre, meiy a I magyarságot a pártba való tömörülésre köte! lezi, mert Szlovenszkóban az egyedüli nem I nemzetközi alapon álló, hanem magát bátran, ;• nyiitan magyarnak valló párt a kisgazda és | kisiparos párt. A zugó éljenzéssel fogadott : beszéd után Salgó IstváD alelnök megköszönte 1 a kiküldöttek fáradozását, arra kérve őket, I hogy tovább is tartsanak ki nehéz küzdelmünkben.
