Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)

1922-07-08 / 81. szám

1922 julius 8 Komáromi Lapok' 3. oldal. .hírek és ujságközlemények, melyek szerint az állampolgárságot kérelmezőt kötelezték volna a hatóságok az osztrák és magyar hadikölcsönök­­rői való lemondásra. — Az osztrák-magyar hadikölcsönökről való lemondási nyilatkozatokat csak olyanoktól kérték, akik az 1879. évi magyar állampolgár­­sági törvény alapján folyamodtak az állampol­gárságért. Ily esetekben a kormány a hadiköl­­csönök kérdését kikapcsolta és ilyen rendelet­ről senkinek sincs tudomása hivatalos helyeken. Erről különben intézkedik az 1920. évi 417. sz. törvény, mely szerint: „A kormány felhatalmaz­­tatik arra, hogy a cseh-szlovák köztársaság államkölcsönekiek nyilvános jegyzését rendezze. Ebbe foglaltatnak az osztrák-magyar hadi köl­csönök tu’ajdon-osai is. A jegyző fél köteles ki­mutatni cseh-szlovák állampolgárságát. — Miuián nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy az állampolgársúg adományo­zása a kormány diszkréciundlis joga, nem kíván­ható az, hogy átvegyen idegen állampolgárokat a régi jogkötelék terheivel együtt. — Amint én a gyakorlatból látom, a minisztérium humánusan igyekszik megoldani az állampolgársági kérdést. Azon kérvényezők, kik a törvényes feltételekkel rendelkeznek, dol­gos és hü állampolgárok kivannak lenni, a minisztérium egyetlen esetben sem támaszt nehézségeket. — Az a beállítás is téves, mintha a kormány az állampolgárság adományozásával egyidöben nagy összegeket követelne a kérvé­nyezőktől. A minisztérium semmit sem követel, legfeljebb a régi magyar éra alatt is divó gya­korlatot folytatja, amikor az uj állampolgárokat figyelmeztetik, hogy vagyoni viszonyaiknak meg felelőleg járnijanak valamely jótékony célú intézet támogatásához. Ez a jótékonyság nem állami intézetre vonatkozik. Szabadon választ­ható meg a jótékonycél. — Ezek a feleletein! a rekriminációkra. — Hátra van még azoknak az állampol­gároknak ügye, akik már 1906 tói vagy még régebbi idő óta laknak a köztársaság mai területein. Az e kategóriához tartozók, ha ki­mutathatóan megszakítás nélkül laknak itt 1906 óta s legalább 4 éven át a község közterheiből kivették a részüket és megfelelnek az 1886. XXII. 1c. követelményeinek, úgy az illető szá- j mára az illetőségi bizonyítvány minden további : nélkül kiállítható az alkotmánytörvény 1. § -a ■ értelmében s eo ipso állampolgár. lemes megjegyzéseiben és eszes szemjátékában. A hangulat kedvező volt. Az erdei kirán­dulásoknak már hagyományos jóhire van a szerelem történetében. János úgy érezte, a ke­ret nagyon jó háttér neki. Már mindent rend­ben levőnek látott volna s egész fantáziájával próbált kieszelni valami lehetőséget arra, hogy négyszemközt maradhasson velük, legalább egy negyedórája. A milliomos jóétvágyu kislányát egyelőre kikapcsolta az eseményekből. Ez nem sürgős, ez még ráér. A fekete asszonnyal akart egyedül ma­radni, vagy legalább a szőke leánnyal. Igen. De melyikkel hát, melyikkel előbb és hogyan? A probléma kellemes volt, de annál súlyo­sabb. Úgy kell intéznie, hogy véletlennek lás­sák, ne legyen benne semmi gyanús, ne tűnjék föl előre kiszámitottnak. Csakhogy könnyebb felültetni egy hadsereget, mint egyetlen résen levő asszonyi lényt. Az idő egyre múlott s Jánosnak semmi okos dolog nem jutott eszébe. A fekete asszony kötött kabátkát vett könnyű ruhája fölé s az erdő mögött halvány árnyai suhantak el az alkonyatnak. Végre azt ajánlotta, hogy menjenek el a közeli forráshoz és az üres boros palackokat töltsék meg friss vízzel és vigyék haza. Ez elég értelmetlen dolog volt, de mert a társaság úgyis elzsibbadt már a kényelmetlen ülésben, néhányan ráálltak erre a bolondságra. S ekkor olyan váratlan esemény történt, hogy János majdnem fölkiáltott örömében. A szőke leány nem akart velük tartani. Ülve ma­radt a helyén és fűszálakat kötözött össze. János egyedül mehetett szépséges fekete hölgyével. Gyerekek csörtettek előre az utón s a pár öregedő, kövér néni és jókedvű bácsi, aki velük indult, nagyon is hátramaradt. — Végre, — sóhajtott föl János. Meleg szemmel nézte az asszony finom — Ezidőszerint Pozsony városából 3900 állampolgársági kérvény fekszik a minisztéri­umban. — Megnehezíti a kérvények elintézését, hogy hiányosan szerelik fel az érdekeltek, mi miatt már ismételten vissza kellett szolgáltat­nunk az ügyfeleknek kiegészítés végeit. Hozzá járulnak ehhez még azok a jogi tudás és képe­sítés nélküli zugügynökök, akik a feleket félre­vezetik és hihetetlen könnyelműséggel kiállított kérvényeket nyujtatnak be feleikkel Nem ártana, ha az ügyvédi kar e zugalakokkal szemben erélyesen lépne fel. kabaré-estje a Horváth szálló éttermében julius 8-án szombaton és julius 9-én vasárnapon este 9 órakor kedvezőtlen időjárás esetére a Kultúrpalotában. Mindkét este teljesen más uj mű­sor. Színre kerül 5 kis színdarab, tréfák, kuplák, dalok, konferánszok. arcélét és még melegebben mondta: — Milyen gyönyörű lenne, ha most ket­tesben mennénk. Ha nem volna más körülöt­tünk, csak ez a nagy-nagy hallgató, várakozó erdő. Az asszony szemközt fordította a fejét és Jánosra nézett, János nem tudta volna határo­zottan megmondani, mi volt ebben a tekintet­ben: de mintha gúny, fensőség, pici megvető árnyék pihent volna a mélyéri, némi bánattal vegyest. — Biztos ebben János ? Nem, János nem volt benne biztos. Mint valami reflektor sütött bele a leikébe az asz­­szony szeme s megvilágította ott a szőke leány távolról kisértő emlékét. Az asszony elmosolyodott, aztán szinte jó­akarattal mondta: — Nézze, János, én nem haragszom ma­gára. Én hajlandó volnék egyáltalán minden aljasságot békén elkönyvelni, amit a világ kez­dete óta férfiak elkövettek. Hajlandó vagyok. Mert azok közé a ritka számú nők közé tarto­zom, akiket férfi nem játszhat ki soha. Legfel­jebb a saját beleegyezésük mellett. Talán tud tam volna szeretni magát, János. Ha bízhattam volna magában, ha látom, hogy az életét úgy teszi föl rám, mint egyetlen egy lapra. Azt kel­lett volna látnom, hogy a rabszolgám, akkor talán fölszabadítom. De — legyen szives, ne szóljon közbe és ne tiltakozzék — kaland, János, viszony, amit a férfi legjobb esetben emléknek tesz el, hogy fokozza vele az önbizalmát ... ez nem .... ez nem .... ezt nem. Legyen szives és hallgasson. Nem csodálkozom, ha akad férfi, aki ilyesmire gon­dol. Mert vannak olyan nők, akik még ezt is elvállalják. De én nem vagyok hajlandó állomás lenni egy férfi szerelmi pályáján, az érdekes „asszony-esetem“, amiről maga néhány hónap vagy év múlva gőgösen mesélne szőke, tiszta I Magyar-francia barátság. (Tisseyre francia képviselő nyilatkozata egy szlovenszkói újságírónak). Tisseyre francia képviselő, a magyar barát francia képviselők csoportjának elnöke, ki szerda este óta Budapesten tartózkodik, Szegeden a Ferenc József egyetem jubiláris ünnepségein résztvett, visszaérkezvén fogadta a Ruszmszkói Magyar Hírlap budapesti tudósítóját s ez előtt a következő kijelentéseket te'te. — A szegedi ünnepség mélységesen meg­hatott. Megelégedéssel láttam, hogy annyi csa­! pás és veszteség után milyen szívós energiával, mekkora áldozattal törekedik ez az ország meg­őrizni kulíur fölényét. Ennek dokumentálására szolgáltak az egyetem újból vaió felállítása al­kalmából elhangzott szónoklatok is. Tetszettek, mert bölcs mérséklettel teli hazafiasságot érez­tem ki belőlük. A mozgalom élén örömmel láttam a magyar intellektuellek színe javát. — A tapasztalt és látott dolgok megerő­­siíették azt a hitemet, hogy a magyar nemzet életképes, élni fog újra és nagy lesz. A magyar belpolitikáról beszélgetve, ki­jelentette Tisseyre, hogy örül Bethlen impozáns többségének, mert meggyőződése, hogy Ma­gyarország a gyakori változásokat nem bírná ki. További kijelentéseit Tisseyre igy foly­tatta munkatársunk előtt: — Bethlen polifikájánnk orientálódása de­mokratikus irányban Párisban kitűnő hatást tett. Közelebb hozta Magyarországot a Nyugaihoz. Magyarország a jövőben többet érhet el a nyu­gati hatalmaknál, mint mikor még teljesen izolálva volt. A francia lapokban nagy hangu­latváltozás állott be Magyarország javára. Mig például a bécsi sajtó az újabb bombamerény­ietekhez, a magyar jogrendre kevésbbé kedvező kommentárokat fűzte«, a francia lapok egysze­rűen regisztrálták a dolgokat és nem ültek fef a Bécsből vagy Berlinből jövő inszinuácioknak. A jóvátételi kérdésről beszélve, Tisseyre kijelentette, hogy Franciaország, mely a jóvá­tételi követeléseit Németországon behajtani nem tudja, sohasem lesz kapható arra, hogy a kis Magyarországot fizetésre kényszentse. A határ­­kiigazitási kérdés más lett volna, ha Millerand köztársasági elnök marad, akkor a kisérő levelet máskép értelmezték volna. Magyarország a nép­­szövetségtől jelentősebb kiigazításokat nem re­mélhet. A képviselő végű! kijelentette, hogy né­feleségének, hogy ar.nál erősebben ragaszkodjék magához és annál inkább imádja. Nem, János. Udvaroljon csak a szőke kislánynak. Kezdje csak olt, ahol végezni fogja. Mindazonáltal, van egy elégtételem: olyan jól mulattam magán ma délután . .. Elmosolyodott. Aztán elkacagta magát. Nem volt a nevetésében semmi keserűség. Megállott, bevárta a nénikéket s velük együtt a forráshoz lépett. János kicsit elkábulva tért vissza a tár­sasághoz. A fekete asszony most már kitartott a nénik mellett. A szőke leány pogácsadarabokat dobált egy vizslának. János zhozálépett, de olyan gú­nyos és fensőséges pillantásba ütközött bele, hogy az volt az érzése, mintha megbotolva egy nagy kőben, hirtelen orra esne. Egészen zavart lett. Tehetetlenségében az öreg urak társaságára pillantott. Már nem ültek pokrócokon; felvették a kabátjukat. Mindenki hazafelé készülődött. A milliomoslány elpakkolta az elemózsiás kosarakat. Egy szolga segédkezett neki s a kislány még az utolsó pillanatban is a szájába dugott valami édességet. János bizonyos mértékben el volt kese­redve, de ezt nem bírta megállani mosoly nélkül. Könnyed és nyugodt bizonyosságot érzett a kislánnyal és a jövővel szemben. Később a szőke leánnyal tartott hazafelé. Ő lett a kisérő párja. — Istenem, — kezdte csendesen, újra visszanyerve önbizalmának egy részét — milyen gyönyörű maga itt a homályos erdőben... A leány ránézett. János nem hitte volna, hogy egy szép szelíd kék szempár ilyen keserű dühvei is tud nézni. Ránézett, aztán olyan hangosan, amilyet az előttük menő pár távolsága csak megenged­hetett, azt mondta :

Next

/
Thumbnails
Contents