Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-08-29 / 103. szám
Negyvenharmadik évfolyam« 103. szám. Kedd; 1922. augusztus 29. KOMÁROMMEQYEI KÖZLÖNY I» Előfizetés! ár caeh-wdovák értékben: Helyben és vidékre posta! szétküldéssel: i$é6i évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. OLITIK AI LAP. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Ejyes szám ára x 80 fillér. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Lázas tanácskozás folyik a diplomaták és politikusok között. Nagyantant, kisantant konferenciára ül össze, hogy a szövetséges hatalmak megtárgyalják azokat a kérdéseket, melyek közösen érdeklik országaik népét. Elsősorban gazdasági kérdések állnak a konferenciák homlokterében, Európa két nagy betegének, Németországnak és Ausztriának kritikus sorsáról tárgyalnak, komoly ábrázattal dugják össze fejüket és keresik az arkánumot a kuruzslók, akik eddig csak a ráolvasással és egyéb hasonló szerekkel akarták gyógyítani a pácienst. Olyan kérdések képezik a konferenciák anyagát, melyek nemcsak a megmentésre váró országok létével vagy nemlétével függnek össze, hanem amelyek szervesen kapcsolódnak azoknak az államoknak gazdasági életébe is, melyek a teljes tájékozatlanság jegyében készült szerződéseket létrehozták. A jóvátétel kérdése foglalkoztatja a nagyantant hatalmait, egyezségre nem tudnak jutni, mert amilyen érzés nélkül vetették ki a sok milliárd sarcot, épen olyan emberi érzés nélkül akarják most behajtani az eddig is koldussá tett országokon. A világháború alatt, tudjuk jól, minden évben összeültek ezek a jó urak és újra meg újra megpecsételték egymáshoz való hűségűket és a háború folytatására való készségüket ünnepélyesen kijelentették. Mikor a volt középeurópai hatalmak békét ajánlottak, gőgösen utasították vissza, holott népeik ép úgy vérzettek, mint ellenfeleiké. Tették pedig mindezt abban a reményben, hogy háború után úgyis meg fogják fizetni kárukat a legyőzöttek, úgy természetben, mint hadisarcban. Nos hát, természetben sikerült is. Birodalmakat daraboltak föl szemrebbenés nélkül, töménytelen értékeket harácsoltak el, évtizedekre lefoglaltak maguknak bányákat, de ez mind nem elég, még pénz is kell, sok pénz, milliárdok kellenek, hogy a milliárdokat előteremtő munkás ne dolgozzon másnak csak a győzőnek, mely a könyét és véres verejtékét is magának kívánja. És a megszabdalt, legázolt ország fizetne is, ha tudna, a lehetetlenségek eddig nem ismert határáig is elment már, de a diktátornak még több kell, évtizedekre biztosított pénztömegeket kivan s a vonagló ország a teljes megsemmisülés örvénye szélén egy kis halasztásért esedezik, mert ha azt meg nem kapja, ki kell jelentenie, hogy nincs tovább, vége! Jól tudják, hogy akkor rájuk nézve is ütött az összeomlás órája, de azért feszitik a a húrt, mig el nem pattan . . . Hogy a nagy antant kreatúrája, a kis antant is mozgolódik ilyenkor, nincs mit csodálkozni rajta. A protektorok lázas munkája tanácskozásra buzdítja őket és újra fölmerül a régi nagy idea, a pravoszláv impérium megalakítása, mely az északi és déli szláv testvéreket végre valahára területben is összekapcsolná. Ausztria kolduló utjával ujult meg a csehszlovák és jugoszláv fürge politikusok előtt a régóta ápolt terv s már-már Ausztria felosztásáról beszélnek, mely ha megtörténhetik, utána Magyarország végleges szétdarabolása következnék. Szerencse, hogy a nagy ideáktól túlfűtött szláv politikusok számításába Olaszország erélyes gesztussal szól bele, mert a jó ég tudja, micsoda bonyodalmak közé kerülne újra Európa, ha az imperialismusra törekvő demokrata köztársaság és a délszláv királyság a maga akarata szerint cselekedhetne. Hiszen a gyengeidegzetüek már is falra föstik a háború ördögét és aggodalommal tekintenek a jövő elé. Ez az aggodalom szintén hozzá tartozik a szituációhoz és csak a perspektívát egészíti ki, mely egyenlőre bizonytalan és zavaros képet mutat. A hatalmak békét teremtettek, hogy soha többé ne legyen háború és most majdnem ott tartunk, hogy utóbbis háború kell, hogy meg legyen a béke. Valóban igazuk van azoknak, a kik azt mondják, hogy a világháború nagy katasztrófába sodorta a népeket, de ez a mostani béke még nagyobb katasztrófa felidézője lehet. Ha csak végre is észbe nem kapnak azok, kik a világ sorsát intézik. = Benes és Pasics megegyeztek. Benes Marienbadban Pasicsot meglátogatta. Benes és Pasics tanácskozásán szóba kerültek az aktuális nemzetközi politikai kérdések, különösen azok, amelyek Csehszlovákiára és Jugoszláviára vonatkoznak. A tanácskozás során mind á két államférfin konstatálta, hogy a fontosabb kérdésekben nincs közöttük nézeteltérés. A politikai kérdések megtárgyalása után a két miniszterelnök megállapodott abban, hogy a két állam közti barátságos viszony megszilárdítására megfelelő gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi intézkedéseket fognak tenni. = Tisztviselők tömeges elbocsátása. Mind gyakrabban ismétlődik meg a hir a kormánynak arról az elhatározásáról, hogy még az ősszel keresztül viszi a körtársaság pénzügyi helyzetének megjavítása érdekében elhatározott szándékának végrehajtását, meiy szerint az állami szolgálatban álló tisztviselők egy nagy részét elbocsátja. Mintegy 25000 tisztviselőről van szó, akik egyszerre feleslegesek lettek az államnak, mely alig győzte elhelyezni kezdetben embereit a hivatalokban. Rájött végre az állam, hogy a sok tisztviselő között igen fölös számban vannak olyanok, akik egyáltalaban nem felelnek meg Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, min. a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. kiildendffkt Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik hetenkint háromszor: kedden, csütörtökön és szombatoo hivatásuknak, de a nacionalista érdek akkor úgy kívánta, hogy minél több emberrel tömjék meg a hivatalokat. Ezért kellett elsősorban kipróbált és szakképzett tisztviselőket elbocsátani, akik azonban véletlenül magyarok vagy németek voltak, de akik iránt az elfogultság és bizalmatlanság sokkal erősebb volt, semhogy az állam igazi érdeke ezt tompítani tudta volna. A Tribuna szerint egyrészt azért küldik el a tisztviselőket, mert nem felelnek meg, másrészt azért, mert egyesek a politikai konjunktúrák teljes kihasználásával hamarosan elhelyezkedve, gyors előmenetelükkel már elérték céljukat. íme az állam is belátta végre, hogy mekkora hibát követett el. Persze ez a hir nem kelt megnyugvást az állami tisztviselők körébeD, sőt! De ez már a kormány dolga. Zászlóavatás. — A Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparos Párt zászlószentelése Felsögelléren. — Vasárnap, augusztus hó 27-én folyt le a Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparos Párt zászlóavatási ünnepsége Felsögelléren, Csallóköz e virágzó községében. Méreteiben is nagyszerű, felemelő ünnep volt ez, melyen a párt alsó-felső-gelléri és bcgyai szervezetének szép zöldselyem zászlaját avatták föl. A három kis csallóközi község, melynek lakossága együttvéve alig haladja meg az ezret, bámulatra méltó tanujelét adta a magyarságban sajnos, oly sokszor hiányzó megértésnek és összetartásnak, mellyel követendő példát adott mindenkinek. A párt komáromi központja részéről jelen voltak: Füssy Kálmán nemzetgyűlési képviselő, ifj. Koczor Gyula körzeti ügyvezető elnök, Lukovics Ferenc központi igazgató, Bazsó Kornél titkár. A felavatási szertartást Gálffy Géza felsógelléri ref. lelkész végezte. Felsőgellér, hol az avatási ünnepély folyt, teljesen kivetkőzött mindennapi alakjából. Mintha a múlt támadt volna fel, mindenütt magyar ruhás lányok és délceg, piros mellényes csikósok jártak, keltek az utcák és a község mellett elterülő rét tömve volt kocsikkal, melyeken a legtávolabbi községekből is érkeztek résztvevők. Az aratási ünnepély a templom melletti nagytérségen folyt le, a zászlót magyar ruhás lányok a csikósok és nagy tömeg kíséretében vitték oda. A gyűlés elnöke, Győry Dénes üdvözölte a megjelenteket s felkérte Gálffy Géza felsőgelléri ref. lelkészt a zászló felavatására. Gálffy Géza a szivekbe markoló, hatalmas beszédben avatta fel a zászlót. Beszéde tele volt szebbnél-szebb hasonlatokkal, magas röptű költői gondolatokkal. A hallgatóság lelkét sebes szárnyú röpülésel felragadta a magyarok Istenéhez, akinek áldását kérte a zászlóra és mindazokra, akik az összetartás az egymást segítő munka, az emberiség boldogulása, a szeretet és a megértés jegyében és jelszavával tömörülnek a zászló alá, amely nehéz zöld selyemből készült Harmos Károly festőművész tervei szerint Raffael Margit himző intézetében gyönyörű aranyhímzéssel, rajta e jelmondattal: „Ki Istenben bízik, nem csalatkozik Majd Gálffy Gézáné zászlóanya könnyekig meghatva, köszönetét mondott a megtiszteltetésért, a zászló eszméjéhez való hűségre, egyetértésre buzdította az összegyűltöket s a
