Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-05-20 / 60. szám
6. oldal. «Komáromi Lapok« 1922. május 20. csíny szerencsétlenség számának (8) négyszeri ismétlődése jelenti. A vonal előtti szám (18) jelenti a napot és az 1913-as szám két első számjegyének összege (1 + 9=10) a hónapot. 1913. október 18-án egyik utódodat sok barátságos érzelmű fejedelem veszi körül, akik azonban nem őszinte barátok, mert amint ezt az 1-es szám jelzi, már a következő esztendőben halálos ellenségei lesznek. (Valóban, 1913. október 18-án csaknem valamennyi európai uralkodó vagy képviselője megjelent Lipcse mellett a népek csatájának emlékművénél.) Meddig fog tartani a háború ? — kérdezte ekkor a herceg. — S a jósnő azt felelte, ahányszor a 8-as szám a harmadik számú oszlopban előfordul (4-szer), annyi évig fog a háború tartani. Az ötödik 8-as azt jelenti, hogy a háború után még egy év telik el, mielőtt a békét megkötnék. Amikor a herceg az összeomlás napja után érdeklődött, a három számoszlop végösszegeit összeadta: 1871 1888 1913 5672 ez pedig a jósnő szerint annyit jelent, hogy a végösszeg két első száma adja meg a hónapot, (5+6=11 = november) a végösszeg két utolsó száma adja meg a napot (7+2 = 9), a végösszeg három első számjegyének összege pedig az évet (5+6+7 = 18). Az összeomlás napja tehát 1918. november 9. A negyedik számoszlop szerint a porosz királyi trón 1927. március 19-én támad föl (a negyedik számoszlop felső évszámának két első számjegye jelenti a napot, két utolsó számjegyének sorzata pedig 3X1 a hónapot). Eddig szól a jóslat. Háromnegyedrésze már beteljesedett, vájjon hogyan vág be az utoisó negyed ? Komárom utcáin még mindig kiabálják a rikkancsok a bécsi j sajtótermékeket, a Bécsi Magyart, a Jövőt, amelyeknek nincs más céljuk, mint a túlsó i oldali magyarságot befekiteni a világ előtt el- \ ferdítésekkel, felfújt esetekkel, ha kell ráfogásokkal, hazugságokkal. Az itteni áliapotokat , pedig valóságos Eldorádónak tartja és festi a í bécsi lap, amely idevonatkozólag „mindig dicsér, j rossznak mit se tart!“ , És ez nagyon is jól van igy, mert annál j világosabban kilátszik a lóláb, hogy miért is i vannak ezek a lapok, kiknek érdeke, hogy pon- | tosan megérkezzék Szlovenszkó legtávolabb eső j részébe is a Bécsi Magyar, amely címében a 1 magyarság által használt Bécset ir Wien helyett, | de ne adj Isten, hogy a szlovenszkói helyne- ! veknél a magyarság által ezeréven át használt és megszokott neveken említené azokat, hanem az uj elkeresztelések szerint írja ki neveiket. Mielőbb tovább mennénk, hallgassuk meg Petrogalli Oszkárt, kiváló magyar politikusunkat, aki egy újságíró előtt többek között a következőket mondotta a bécsi magyar sajtóra: Amig a bécsi emigránsok lapjaikban a legkisebb magyarországi rendőri brutalitást is hasáb számra kiszínezve világgá kürtőitek (sőt több esetben ilyen híreket gyártottak), addig soha egyetlen szavuk sem volt az utódállamok magyar sérelmeivel szemben, soha egyetlen egy szavuk sem volt akkor, ép azok, akikről ennek az emigrációs sajtónak mindenkor csak elismerő szava volt és soha sem volt oly nagy igazságtalanság Lovászyék előtt az utódállamok magyar iskoláinak, kulturális és gazdasági szervezeteinek, egyesületeinek a felosztása, hogy azokra egy sort érdemes lett volna pazarolniol+ Kénytelen vagyok megállapítani azt, hogy amit ez az emigráció csinál, az egyszerűen az egész magyar nemzet közönséges elárulása. Amit Petrogalli Oszkár mond, azzal már tisztában volt minden jóravaló magyar ember, azért a bécsi magyar sajtó termékek az igazi magyarság körében nem is talált sohasem állandó olvasókra. Akik itt élnek közöttünk s bár magyarul beszélnek, de híveik a bécsi magyaroknak, azokról az itt élő magyarság régen tisztában van, hogy a magyarságuk csak hazudott. Nagyon téved azonban az a felületes ! szemlélő, aki azt hiszi, hogy csak Bécsben je- j lennek meg ilyen magyarság ellenes magyar j lapok. | Oh nem, bőven gondoskodtak arról, hogy itt Szlovenszkóban úgy a polgárság, mint a munkásság számára is készüljenek ilyen magyar nyelven irt, de magyar lapok. E lapok ismertető jelei ugyanazok, mint a bécsi lapoké : ócsárolni a túlsó oldalt fölfujt, elferdített, vagy hazudott hírekkel, az itteni állapotokat dicsérni, az itteni túlkapásokról egy szót sem Írni, a régi megszokott helyneveket nem használni s erőlködni azon, hogy az uj helynevek a köztudatba belemenjenek, persze ez nem sikerül, mint ahogy nem sikerült Metternick, Haynau és Bach uraknak Wient mondatni a magyarral Bécs helyett. További ismertető tüneteik az itt közöttünk Sziovenszkón megjelenő „bécsi magyar újságoknak“: ami a magyarságra kellemetlen, arról feltűnő helyen, feltűnő betűkkel irni, ujjongani azon, ha nagyobb hadikárpótlást akarnak rásózoi de egy szót sem irni arról, hogy a külföld szimpátiája egyre nő úgy az utádállamokban, mind a túlsó oldalon élő magyarság iránt. A szlovenszkói „bécsi magyar újságok“ és patrónusaik, ki- és föntartóik azonban hiába erőlködnek, a gerinces magyarság, a jobb érzésű munkásság sohse hitt nekik. A hiszékenyebbek, a könnyen hívők tábora is napról - napra fogy és a szlovenszkói polgári és és munkás „bécsi magyar újságok“ száma, terjedelme, példányszáma egyre kisebbedik és ha ideig, óráig az agonizálást meg is lehet hosszabbítani sznbver.ció injekcióval, de a jól megérdemelt elmúlás előbb utóbb be fog következni. A magas pátrónusoknál, a dédelgetésnél, a szubvenciónál van hatalmasabb, bár láthatatlan tényező is, a közvélemény, a nép józan esze, amely előbb-utóbb át lát a szitán. Hiába Írnak a bécsi és a szlovenszkói „bécsi magyar újságok“ állandóan, hogy Magyarországon a zsidókat állandóan gyilkolják, ezeknek a dajkameséknek máma legfeljebb a komáromi Vágduna-utcában csak az öregebb bácsik hisznek, ellenben a józanul gondolkodó zsidóság látja, hogy itt ebben az Eldorádóban a korcsma, trafik jogokat és egyéb licenceket éppen a zsidóságtól szedik el Hiába akarják a bécsi és a szlovenszkói „bécsi magyar újságok“ tovább szittani a gyűlöletet az itteni magyar munkásság és a tulsóoldali vértestvéreik között, hiába imák állandóan az itteni munkáslapok a magyar brigantikról és betyárokról, akik munkásvért isznak, a józan magyar munkásság szomorúan látja be, hogy mennyire vak eszköz volt hogy éket verjenek a magyar és magyar között és a hü szolgálat jutalma az, hogy a szinmagyar területeken végrehajtott földreformnál, földosztásoknál S a félrevezetett magyar munkások, akiket magyar testvéreik ellen uszítottak, későn bár, de végre kezdik belátni, hogy mennyire vak eszköz, mennyire kifacsart citrom voltak az itteni magyar ellenes körök kezében, s mennyire mellőzik a földosztásnál, telepítésnél és a magyar területekre hozott munkások által a mindennapi kenyér megkeresésénél. A bécsi és a szlovenszkói „bécsi magyarok“ és patrónusaik minden erőlködése ellenére el fog jönni az idő, hogy az itt élő magyarság között leomlanak a felekezeti, társadalmi választó falak és minden magyar egy táborban fog küzdeni a törvények és békeszerződésekben biztosított kisebbségi jogokért. — Dr. Kállay Zoltán jogi szemináriuma Budapest, Andrássy-ut 8. és Szeged, Pallavicini u. 3. felelősséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem és jogakadémia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzet- bérlet. Rekapituláció! Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. 298 Komáromi levelek. Nagyon téved kedves Kheristane, mert a szerkesztők, az újságírók élete nem olyan rózsás, mint ön irja illatos levelében, Ön csak a külsőség, a látszat után itél. Hogy a színházban* a hangversenyteremben, a moziban, a cirkuszban, s mindenhol, ahol valamit mutogatnak (tehát a komáromi strandfürdőben is) külön helyet tartanak fönt az embernek, hogy a primadonna, az énekesnő felénk többször mosolyog, hogy a ballerina felénk rúgva a port két araszttal följebb emeli a lábait, hogy a műkedvelő hölgyek kedvesek hozzánk, hogy a vendéglőben szebb adagot adnak a sajtónak, ez csak szemfényvesztés, ez csak csalóka látszat. Igazában annál többen szidnak, gáncsolnak és- kritizálnak bennünket szerkesztőket, újságírókat. De talán ez jobb is, mert ennél van még rosszabb is. Pl. az utcán hozzánk csatlakozik valaki és hízelegve mondj,a: — Gratulálok, gratulálok a Faun levelekhez, igazán pompás dolgok! Ha kezdő újságíró volnék, bizonyára bekapnám a legyet és boldog mosollyal köszönném meg a gratulációt, de mint tapasztalt vén róka, jól tudom, hogy ez alatt a dicséret alatt valami veszedelem lappang. Öt perc múlva már azzal áll elő a pasas, hogy — Nekem is volna egy kis dolgom, ha:; lenne kegyes jóakaratulag megbírálni és b. lapjuk legközelebbi számában közölni. Ha még csak egy verset ad át, azon csak hamar átesünk, de hosszú pályafutásom alatt (itt a futást csak átvitt értelemben tessék venni) előfordultak olyan esetek is, amikor az előbb hízelgő, dicsérő pasas hosszú tárca cikket, 6 felvonásos drámát, 60 kilométer hosszú filmdráma szövegét, öt kötetes regényt húzott ki a belső zsebéből. Vagy az ember Írásait dicsérő azzal áll elő, hogy van neki egy lánya, húga vagy unokanővére, aki gyönyörüep énekel, irányítsuk feléje az érdeklődést, hívjuk fel az egyesületek figyelmét reája és ha föllép, hát dicsérjük agybafőbe ő nagyságát, ha mindjárt úgy visított is a pódiumon, mint a kenetlen talicska kerék. Vagy a másik azzal áll elő, hogy egy kis ügye volt az uzsora bíróságnál, ne Írjunk róla, hiszen az egész világ tudja, hogy ő talpig becsületes ember. Szóval, aki dicsér bennünket és hizeleg nekünk, abban is ellenséget látunk, hát hogyne volna ellenségük az, aki leszól és kritizál bennünket. Akik nem olvassák lapunkat, se nem dicsérnek, se nem szólnak le, tálán ezek volnának ami igazi jó embereink. Ha eljegyzési hírben egy-két dicsérőjelzőt füzünk a menyasszony neve alá, akkor a lányos mamák a sáppadt irigység között szidnak: — De kidicsérték azt a Jkódis“- kutyát. Hogy az házias 1 Hiszen még egyszerű köménymagos rántott levest se tud főzni. Amikor hozzájár a vőlegénye, mindig a szomszédaszszony kotyvaszt valamit. De persze úgy adta be az anyja, annak a mamlasz férfinak, hogy a lánya főzte s az elhitte. Bizony nem kell az én lányomnak segítség, mégis megnyalhatja mind a tiz ujját az én lányom főzte i után, mert az én lányom 1............. (Tekintettel, hogy lapunk e száma csak 12 oldal lesz, a fenti mama dicsériádáját a lányáról nem közölhetjük le.) Ha halálozást írunk és elparentálunk valakit, akkor is fölszisszennek az emberek: — Hát ilyen akasztófára való gazember haláláról is lehet azt irni, hogy őszinte igaz részvéttel értesülünk... Ha egy elhunyt feleségről azt írjuk, hogy a hitvesi hűség mintaképe volt, a szomszédasszonyok összeröffennek: — Hát nem tudja ez a szerencsétlen szerkesztő, hogy az összes gyermekei a háziurukra formitanak. Ha a műkedvelői gárdát megdicsérjük, haragusznak azok is, akiket agyon dicsértünk, hogy miért nem dicsértük még jobban meg őket. Sokaknak a neve hátrább kerül a kritikában, azok is haragusznak s mivel valaki nevének a legutolsónak kell lenni, hát ez az utolsó meg különösen haragszik ránk. így vagyunk azokkal, akiket megdicsértünk. Hát mit szólnak akkor azok, akiket egyáltalában
