Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)

1922-05-13 / 57. szám

^‘22 május 13

Komáromi Lapok

3 Otrt«>.

lebbi programjáról. Az admirális kijelentette, hogy a bizottság elsősorban azon fáradozik, hogy a szállítási költségek valamely módon csökkentessenek, miután a jelenlegi helyzet, amidőn sokkal többe kerül a szállítás, mint maga az áru, teljességgel tarthatatlan. A határvárosok vámhatóságainak és politikai rendőrségeinek komplikált vizsgálatai mintegy megkétszerezik a hajójáratok és vonatok utidejét. A Párkánynánán át közlekedő négy vonat például évente 1480 órát vesztegel emiatt. Ha ezeket a veszíegléseket sikerül minimumra redukálni, akkor a szállítási költségeket is sikerült lényegesebben olcsóbbá tenni. Minden erővel oda kell hatni, hogy a dunai államok között szoros gazdasági kapcsolat jöjjön létre, — mondotta Troubridge. A dunai államok politikai ideáljai jól sikerültek, de ugyanekkor figyelmen kivül hagyták a gazdasági ideálokat. A háború előtt a gazdasági célkitűzésekre fektették a fősulyt, mig a politikaiakat hanyagolták el. Úgy látszik, itt választani kell a kettő között, mert együttesen a politikai és gazdasági ideálok tökéletes megvalúsuiását nem lehet elérni. Reméli, hogy a közel jövőben sikerülni fog a dunai államok közötti feszültséget enyhíteni és a közgazdasági vérkeringését felfokozni. Nyilatkozatát azzal fejezte be, hogy a középeurópai nemzetek igazi ligáját itt kellene megalkotni a Duna medencében, mint a tulajdonképen csak elvont értelemben létező nemzetek szövetségének a valóságos éleinek megfelelő kiegészítőjét és meg valósilóját.

Llíleuél uisumoí

minden államba a leggyorsabban és legolcsóbban megszerzek. üidéki megbízásokat a leggyorsabban elintézek, miután hetenkint háromszor megy küldönc Prágába

eljárási dij 35 korona.

e

i

am: hásiló Zsigmond

Braíislaua (Pozsony) Széplak-u. 12. sz.

kívánságom is, ami miatt te megint bizonyonyosan kícsinylően vagy gúnyosan nevetsz majd rajtam. Mindegy. Tudod, hogy én az egész életemben fantaszta voltam, természetes hát, hogy a végén fölöslegesnek látom, hogy ezt a renomémat cáfolgassam. Mi, fantaszták, sok bolondot, vagy jobban mondva: sok bolondságot csinálunk, azonban vaid be legalább, hogy nagyon furcsa, ostoba, sőt unalmas lenne a világ ha mindenki csupa merő bölcsességet csinálna, vagyis ha fantaszták nem volnának, néha-néha, imitt-amott.

A közjegyző megszakította az olvasást és kérdően Györgyikére nézett. Önkénytelenül összemosoiyogtak. A leány könnyedén megbiccentette szép fejecskéjét. Nagyon formás feje volt. Úgy ingott a fehér hattyunyakán, mint egy szép La France-rózsa az ágon.

— Abban körülbelül igaza van — szólt halkan.

— De nem filozofálok, — folytatta az olvasást Gádor, a közjegyző. — Te ezt úgyse szereted és voltakép nem is tartozik a dologra. Magyarázatlanul elég legyen annyi, hogy a télen, most, az utolsó télen egyszer Gácséknál voltam, afféle csöndes szoárén. Már akkor nagyon beteg voltam, tehát fanyar és hallgatag: gondolom, terhére is lehettem a vidám társaságnak és azért hamarosan meg is szöktem. Tudod, a haldokló ember fél az élettől. Hát még az élet virágától!

A teánál, amit fölszolgáltak, szokás szerint a hölgyek is cigarettára gyújtottak. A cigarettázó nőket én sohase szerettem, mert azt tapasztaltam, hogy a cigarettával még jobban affek- j tálnak, mint a ruhával és a frizurával. Azonban ! ezúttal sajátságos kivételre találtam közöttük. , Egy bájos fiatal leányt ... i

Györgyike izgatottan feszengett a nagy j karosszekben.

j Amerika és Magyarország.

I (>Az ezeréves Magyarország Arany Bullájával mindig a civilizáció vezére marad!« — Amerika magyarországi követének ünneplése.)

A Ruszinszkói Magyar Hírlapban olvassuk a következőket minden cenzuratörlés j nélkül:

Grand-Smiih, az Egyesült-Államok első I magyarországi diplomáciai megbízottja szombaton vett búcsút. Utódját, Theodor Brentanót, volt csikágói törvényszéki bírót e hét végére várják Budapestre. Hogy az uj követ nem kevesebb rokonszenvet és megértést táplál a magyarság megtiport ügyével szemben, mint elődje, ! arról tanúskodik az a beszéde, amelyet Amerikából való elindulásának előestélyén mondott.

; Az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara az Astor szállóban a távozó Brentanó tiszteletére nagy bucsuünnepséget rendezett, amelyen az amerikai magyarság vezető emberein kivül megjelentek Brentano volt birói kollégát és az amerikai közélet több vezető embere. A bankett alatt Branteno a többi közt a következőkben nyilatkozott:

— Kiküldetésemnek diplomáciai termá- I szeténél fogva nem nyiívániihatom ki teljesen . szabadon azt, aminek önök itt több ízben kij fejezést adtak, azonban érzéseimben mindazokhoz hozzájárulok. Mi, amerikaiak nemzetközi

I békére vágyódunk, 'tisztességes és igazságos békére. Ez a mi elvünk: sajnos, egyelőre még csak a miénk. Önöknek azonban, akik hűséget és lojalitást esküdtek az Egyesült-Államoknak, sohasem szabad elfelejteniük, hogy a mi országunk célja azonos az egész világéval: az örök béke megteremtése.

— Barátaim, nemsokára elhagylak benne teket, hogy nagy és szép hivalásomat Magyarországon megkezdjem. Elakarom vinni a magyar népnek Amerika üzenetét, hogy Amerika népe Magyarország barátja. Kormányunknak egyenes kívánsága, hogy a legteljesebb barátj Ságot terjessze ki az Egyesült Államok és Ma- i gyarország között, azt a barátságot, amely \ Magyarország függetlenségének kivívása óla az j amerikai népben felébredt.

— Engem választottak ki, hogy átadjam j a magyar népnek országunk legjobb kiván- I ságait Magyarország felvirágoztatására és re, mélem, hogy a két nemzet között most újjá; születő barátságnak a jövőben nagyon szép

eredményei lesznek.

— Az ezeréves Magyarország Arany Bullájával mindig a civilizáció vezére marad, amennyiben a civivilizáció békét, jólétet, felvirágozást, boldogságot és szabadságot jelent.

— No . . . éppen! . . .

— Igen, éppen, — hagyta rá Gádor és a szemével, amit egy pillanatra a leányra vetett, újra a levélhez tapadt. — Egy bájos, fiatal leánykát, aki úgy forgatta a cigarettát a kis fehér kezében és a piros szájacskájából annyi naiv és természetes gráciával fújta a halványszürke cigarettafüstöt, mintha csak az arca nyugodt derűje, fekete szeme ártatlan csillogása és minden mozdulata annak az illúziónak a harmóniájához tartoznék, ami a cigarettafüst széjjelomló szárnyán a lelkűnkkel játszott vagy incselkedett. Közbe egy pohárka likőrt is ivott de azt is úgy szürcsölgette, a hogy a mitológiai istennők kóstolgathatták a nektárt és az ambróziát. Körülbelül sejted már, kiről van szó. A bájos Kaplathy Györgyikéről.

A közjegyző a leányra mosolygott. Györgyikének már akkor lángbaborult az arca; a halott szerelme ragyogta be tulvilági tüzével, melyben a sóvárgás lángja és a melankólia borúja ölelkezett. A leányka ajka meg-megrándult és néha alig bírta visszafojtani feltörő zokogását s az az erőfeszítés, amellyel győzelmes izgalmát igyekezett palástolni, még szebbé tette.

— Nos, kisasszony, — kérdezte a közjegyző, — mit szól hozzá ?

— Szegény! - sajnálkozott Györgyike és csengő hangja lágyan megreszketett. — Hiszen olyan beteg volt!

— Igen, beteg. Nagyon beteg. Betegebb, mintsem mi képzeljük. De nem fizikailag . . . Különben ... akadozott Gádor és tovább olvasott: — Hát, kérlek, azt szeretném, ha az az édes, bájos kép olykor visszatérne ... mert úgy érzem, hogy onnan, a csillagok közül, ahová én most költözködöm, néha megláthatnám ezt az egyetlen illúziót, amit idelenn felejtettem.

Brentano egy emelvényen ült, amelynek háttere amerikai és magyar zászlókkal volt feldíszítve. Az asztalok körül körülbelül háromszáz vendég foglalt helyet és többször hangosan adott kifejezést annak a gondolatnak, hogy Magyarország mai helyzetében,

nem érheti el

felvirágoztatását.

Brentano beszédére Dowling kúriai biró, majd az amerikai magyarság több vezetőembere válaszolt. Majd Herbert Swope, a newyorki „The World“ szerkesztője emelkedett szólásra s többek között a következőket mondta :

— Magyarország ezeresztendőn védelmezte a kereszténységet és most joggal várhalja mai lehetetlen helyzetének megváltóztatását.

— Amerika célja az egység és megértés megteremtése a nemzetek között. Nem szabad hátranéznünk a gyűlölet felé — úgymond — csupán előre, reménységgel és a jobb jövőbe vetett bizalommal.

A vendégek között megjeleni Winter Károly newyorki magyar konzul, Kemenes István dr. kaiholikus lelkész és a főbb állami törvényszék számos barátja. A bankett alatt Sámson Mária és Környey Béla a budapesti Operaház tagjai énekeltek, később pedig Rózsa Lajos "a Metropolitan opera tagja és Kerékjártó Duci szórakoztatták a közönséget.

A komáromi péntekesek.

Szomorú látvány az utcán. — A jótékony egyletek és a renáörség figyelmébe.

Akinek még nem fásult el egészen a szive, és érző lelke van, ha végig halad a komáromi főutcákon pénfeki napokon, bizony elszomorító látványoknak lehet tanúja. Öreg, összeesett, összetöpörödött anyókák, öreg emberek, akiknek bottal, mankóval is kínszenvedés minden egyes lépés, kényszeredetten vánszorognak egyik üzletajtóból a másikig. Péntek van, a hét ezen az egy napján szabad a komáromi koldusoknak kéregetni, koldulni. Be-benyitnak ezek a szánalmas emberi roncsok az üzletekbe, ahol nagy a forgalom, senkise hederit rájuk, jó hosszú ideig ácsorognak szegények, amig megkapják a szokásos 10—20 fillérjüket, vagy esetleg ennél kevesebbet is.

Némelyik már annyira előhaladott korban van, hogy nagyon kevés ajtóig tud elvánszorogni s ha elérkezik a déli záróra ideje, akkor meg az utcán ácsorognak, amig újra elkezdhetik a koldulást.

Igazán nagyon csodálkozunk azon, hogy ezen a hetenkint visszatérő szomorú látványon

Ajánld föl neki a nevemben azt a tízezer K-át, amit e mellett a levelem mellett találsz... És kérd meg a nevemben, hogy fogadja el tőlem, a halottól, olyan alapítványul, a miből esztendőnként egy egy derűs májusi alkonyon elszívjon egy cigarettát és fölhajtson egy pohárka likőrt... Talán a szelíd mámorban és a foszladozó kék füstben, mint az emlékezés méla áldozatában majd eszébe jut az a szegény álmodozó is, akinek a lelkét akkor a szépség gyönyörének utolsó örömével úgy megragadta!

A férfi elhallgatott. A leány szemében fölreszketett egy tolakodó gyöngycsepp és lassan elborította annak égő csillagát. A meghatottság érzése visszaparancsolta az ajkukon vibráló gondolatokat.

— Hát csakugyan, ez a szerelem fantasztikuma ... mormogta a férfi és fölállott. — Remélem, elfogadja ?...

Györgyike lesütötte a szemét. Csak úgy, suttogva felelt.

— El. El kell fogadnom ... Tartozom vele ... Emlékül.

A közjegyző a sarokba fordult. Kis faliszekrényt nyitott ki, amiből likőrt, apró pohárkákát, cigarettát szedett elő. Odavitte az asztalkához. Töltött, gyufát gyújtott. Koccintottak. Majd rágyújtottak. A füst szürke, meleg foszlányai körülszállongták őket.

— Az első emlékünnep ... szólt Gádor, a közjegyző. És megint töltött. Nyújtotta a poharát a leány felé.

— Az első május ... mosolygott mélán Györgyike. — Az utolsó.

*

Fölindulva sietett ki a kapun. Az utcán egy kirakat ablakiükrében futó, de izgatott pillantással mérte végig a toalettjét. Ha az arca különben is nem lángolt volna, bizonyára bele-