Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-04-29 / 51. szám
1922. április 29. Komárom Lapok“ 5. oldal. megtévesztésére alkalmas. Tekintettel arra, hogy a cikk személyemre vonatkozólag súlyos és valótlan adatokat tartalmaz, igazolásomra és az ügy tisztánlátása érdekében az alábbiakban nyilatkozom. F. A. története régi, de a cikkben említett történethez nem hasonlít. 1921. február 6-án jött F. A. Csallóközaranyosra. A „hosszú évek keserűségét“ már magával hozta. A szükséges csillapító környezetet itt nem találta meg. Ez tény. Ez tette számára pokollá a csallóközaranyosi iskolát. Ez gyűlöltedé meg vele családomat és személyemet. Ez adta kezébe gyakran a vesszőt, mellyel kis tanítványait maga ellen izgatta Ez érlelte meg benne azt a nagyfokú gyűlöletet, melynek f. hó 7-én tartott tanfelügyelői vizsgálattal egybekötött tantestületi és gondnoksági gyűlésen kifejezést adott. Lélektanilag ítélve meg a dolgot, súlyos kijelentése nem is meglepő. Hosszú évek visszafojtott keserűségének gyümölcse nem lehet más, mint a gyűlölet. F. A. A Reggel tudósítójának elmondotta, hogy: „megjárta féktelen gyűlölködés kálváriáját és hosszú évek visszafojtott keserűsége tört ki az ajakán, mikor meggondolatlan kijelentését megtette.“ Azt azonban elhallgatta: hol és mikor járta meg a gyűlölködés kálváriáját? Tudomásom szerint az aranyosi állasát megelőzőleg 4, vagy 5 helyen működött. Ide, mint említettem, 1921. évi február hó 6-án jött. Az itt eltöltött ideje „hosszú éveknek“ nem nevezhető. Egész ittléte alatt Freisszmuth Imre és neje Németh Mária őnagysága szűk családi körében teljesen visszavonultan élt. A községben lakó nagyszámú úri családnál bemutatkozó látogatást nem tett. Ismeretséget nem kötött. A gyűlölködésre alkalma nem volt. Én a gyűlölködésre alkalmat nem adtam. Bemutatkozása első percétől vele szemben a legnagyobb tiszteletet és jóindulatot tanúsítottam. Iskolai fegyelmezésből eredő kellemetlenségek ellen megvédtem. Oktatásban készséggel segítettem. Tudomásomra jutott panaszait mindenkor a legnagyobb körültekintéssel és jóakarattal intéztem el. Hogy ennek dacára ő minden dolgomban rosszakaratot, boszantást és üldözést látott, airól én nem tehetek. Fabuss Arankát csak sajnálni tudom, hogy környezetében anynyira beleélte magát az üldöztetés gondolatába, hogy ettől eltéríteni módomban nem állt. Tizenhárom év óta vagyok Csallóközaranyoson. Ezen idő alatt iskolánkban és a vele szerves kapcsolatban álló óvodánkban rajtam kivül 14 taniíó(nő) és 2 óvónő működött. A legkisebb nézeteltéréstől eltekintve Fabuss Arankán és környezetén kivül kellemetlenségem senkivel sem volt. Elmondottak alapján megismétlem és most már állítom, hogy F. A. a visszafojtott keserűséget Csallóközaranyosra már -magában hozta. Nagy lelki betegségéhez a szükséges csillapító környezetet — saját hibáján kivül álló ok miatt — meg nem találta. Baja fokozódott. Ma már ott tart, hogy: gyűlöl engem, gyűlöli a tantestületet, gyűlöli a jegyzőt, birót, orvost, gyűlöli a gondnokságot, gyűlöli a magyart. Határtalan gyűlölete első sorban én ellenem, másodsorban az iskolatakaritónő ellen irányult. Panaszaival a felsőbb hatósághoz fordult és azok orvoslását kérte. A felsőbb hatóság meglepetésszerü vizsgálata az óhajtott eredményt nem hozta meg. Amikor ügyét veszni látta, akkor tört ki belőle a sajnálatos kijelentés. Nyilatkozatában helyesen jegyezte meg tanfelügyelő ur, hogy: „Nemcsak a tanítónő hibás a kijelentésért, hanem hibás a környezet is.“ A hírlapi tudósítás szerint F. A. „könnyes szomorú előadásában“ azt állítja, hogy megérkezésekor kedvezőtlenül fogadtam. Ez lehetetlen. Mert: amikor ő jött, iskolánk már annyira megfogyatkozott tanerő dolgában, hogy 5 tanteremben ketten tanítottunk. Az uj tanerő érkezését türelmetlenül vártam. Tőlem telhető szives vendég- és kartársi szeretettel fogadtam. Mikor pedig meghallottam szomorú történetét, az a legmélyebb szánalmat és részvétet váltotta ki belőlem. Előttem érthetetlen, hogy 14 hónap alatt sem ismerte fel mellőztetése okát. Csehlánynak nevezni nem hallottam. „Tótkisasszony“ néven említették a faluban, ez azonban nem gúnyból, hanem jóhiszeműségből történt. Valahányszor alkalmam volt, a szükséges felvilágosítást megadtam. Én a gyermekeimet nem ijesztgetem és . ijesztgetni nem engedem. Nevelési és fegyel- I mezési eszközeim között az ijesztgetés nem szerepel. Az iskolaszolga (takaritónő) 1913. év óta van alkalmazásban. Kötelességét mindenkor pontosan teljesítette. Tanítóknak és tanítónőknek a tiszteletet megadta. Fabuss Arankán és környezetén kivül egy tanítónak sem volt ellene panasza. F. A által a takaritónő ellen emelt panasz részemről mindenkor tárgyilagos elint tézést nyert. A takaritónő által F. A. ellen emel. panaszt is F. A. részére kedvezően intéztem el- Ma már magam is kételkedem ezen intézkedésem igazságos voltában, mert bebizonyítva látom, hogy F. A.-nak vannak pillanatai, amikor a kifejezésekben nem válogatós. Szénpazarlást illetőleg tett kijelentésemért felelek. F. A. nem a szén-ügy, hanem az iskolaszolga-ügy tárgyalásánál háborodott fel. Annak is csak a végén, amikor már látta, hogy még azt a szegény öreg özvegyasszonyt sem tudja állásából kidobatni, aki a háborús éveket csekély 35 korona havi fizetésen nagy családjával vígigküzdötíe. Hosszú évek visszafojtott keserűsége tőreiből kiszabadult. Azon legyen Fabuss Aranka, hogy a megüresedett helyet most már a szeretet foglalja el. Fabuss Aranka vádjainál lesújíóbb reám nézve Jezsó Márton komáromi tanfelügyelő ur nyilatkozata. Főként a tudósítás második bekezdésében felhozott példa mint erőszakos és igazságtalan igazgatót állít a nagy nyilvánosság ele. Cikk ezen része mögött nem ismertem rá Jezsó Márton tanfelügyelő urra, aki előttem mint az igazság hive, nagy tiszteletben áll. A valóságot megtudandó: felkerestem Jezsó Márton tanfelügyelő urat és az ügyre vonatkozólag felvilágosítást kértem. Tanfelügyelő ur a felvilágosítást a következőkben adta meg : A Reggel tudósitójával F. A. esetéről beszélgetést folytatott. Beszélgetés során szóbajöttek az ellenem emelt panaszok. Ezek között a gyermekek templomba vezetéséről is szó volt. Említette, hogy nyilatkozatában a tárgyilagossághoz alkalmazkodott ugyan, de az általam sérelmesnek mondott szakaszba értelem zavaró fogalmazási hiba csúszott be, melyért felelősséget nem vállal. Kijelentette, hogy a helyreigazítást illetőleg nekem teljesen szabad kezet ad. Élek az engedéllyel és már itt kijelentem, hogy tudósitó ur a példák közül rosszat választott. Erre a panaszra, mint az alábbiakból kitűnik, szükség nem volt. Mert: ha a tantestületi ülésen bármely tárgyból kifolyólag közöttünk nézeteltérés merül fel és abban állapodunk meg, hogy a döntést tanfelügyelő ur véleményétől tesszük függővé, ilyen esetben panaszának helye nincs. Ez az eset állt fenn a kérdéses ügynél. Múlt év szeptember hó 6 án tartott tantestületi ülésben többek között a tanulók templomba vezetéséről is határozni kellett a taniestületnek. Ez az előző tanévekben is igy volt. Határoztunk, de az ifjúságot többnyire en vezettem templomba. Ha történetesen más vallásu tanitó(nő) került sorra és tisztének meg akart feleim, a gyermekeket elvezette a templom ajtóig. Volt aki bement, de volt olyan tanerő is, aki nem ment be a templomba. A vezető tanítóra a templomban szükség nem volt, mert ott a növendékek már az én felügyeletem alatt állottak. Templomból pedig egyenesen haza mentek. Említett gyűlésen felkértem a tantestületet, hogy a tanulók templomba vezetéséről határozzon. Vonatkozó jegyzőkönyv 15. pontja ezt mondja: „lg.-tanító felkéri a tantestületet, hogy állapodjék meg a tanulók templombavezetéséről. Határozat: Tantestület a tanulók templombavezetéséről megállapodásra nem jutott, mivel Fabuss Aranka tanítónő azt a kijelentést tette: „Tanfelügyelő ur azt mondta, hogy róm. kath. vallásu tanerők a ref. vallásu tanulókat templomba vezetni nem kötelesek.“ Ennélfogva tantestület várja tanfelügyelő urnák ez ügyre vonatkozó határozatát.“ Jegyzőkönyv másolatát beterjesztettem. 2358/1921. szám alatt tanfelügyelő ur értesített, hogy: „R. kath. vallásu tanerők ref. vallásu tanulókat templomba vezetni nem kötelesek. Erre őket az ön által felhozott 53000 számú utasítás sem kötelezi.“ Következő tantestületi ülésen az értesitést felolvastam. Tantestület tudomásul vette. Ezzel az^ ügy elintésést nyert. Rendelkezésemet hatályon kivül helyezni nem kellett, mert nem rendelkeztem. Árulkodás szerintem történt. Ezt példázza az alábbi „panasz“, melyet múlt év november havában adtak, illetve mondtak be ellenem. „Ig.-tanitó megtiltotta a gyermekeknek, hogy játék közben egymásnak szlovák szavakat mondhassanak. Ezzel a szlovák nyelv sikeres tanítását megakadáiyozza.“ A panasz azon intézkedésből meri telte tárgyát, hogy a gyermekeknek meg tiltottam egy játékot. Múlt év őszén a nagyobb gyermekek egy csoportja legyintőt játszott az iskola udvaron. Lengyintés alkalmával azt mondták egymásnak: „certa.“ A legyintésből később hátbaverés lett. Mikor ezt megláttam, a játékot betiltottam. Ki volt a panaszos ? Nem tudom. A panaszt tudomásul vétel végett jelentette be. Intézkedést nem kért és nem várt. Az ilyen panaszt enyhe kifejezéssel élve: árulkodásnak nevezzük. Bizony bizony, én is elmondhatom a zsoltár Íróval a III. zsoltárt: Oh mely sokan vagyunk, Akik háborgatunk. Cs,-Aranyos, 1922. ápr. 27-én. Vizváry Vilmos, ig.-tanitó. Utleuél uisumot | minden államba a leggyorsabban és legolcsóbban megszerzett, minden uasárnap, kedd, csütörtök este futár megy Prágába. Eljárási dij, uisum és ajánlott posta- 74 dijjal együtt: Illagyarországba és Ilémetországba 60 Ke Romániába közuellenül 100 „ „ ÍTIagyarországon át 150 „ Dugosziáuiáha „ „ 170 am: hászió Zsígmond Bratislaua (Pozsony) Szépiak-u. 12. sz. ■ S fi komáromi iakásngomor. — A hajléktalanokat a városi disznóhizlaldában helyezik el. — A városunkban uralkodó lakásnyomorról kell, hogy Írjunk megint. Megtettük mi már ezt nem egy esetben, rámutattunk, hogy a helyi viszonyokhoz képest, mint lehetne elintézni ezt a fontos kérdést, de ugylátszik nem nyer megoldást ez az ügy. A lakásnyomor különösen most észlelhető megint, mikor elérkezett a májusi hurcolkodási idő s az emberek tanácstalanul egyik hatóságtól a másikhoz futnak, hogy hova menjenek lakni, mert nincs lakásuk. A kormánynak kiadott, még érvényben levő rendelete alapján lakáshoz jutni lehetetlenség s a most elkészült kiegészítő rendelet szerint sem helyezte kilátásba a kormány a lakáskérdés megoldását, — megint nem segített a bajon. Nem jobb volna-e, ha a kormány — a népjóléti minisztérium, — abból a sok millióból, amit lakásépítés előmozdítása céljából összegyűjtött, juttatna valamit nekünk, hogy munkásházakat építhetnénk, akkor a rendeletre nem volna szükség. Vagy ha mindenáron rendelettel akar segíteni a bajon, akkor városunkon igazán gyorsan tudna segíteni esetleg a következő módon. Rendelné el, hogy a város területén levő, részben üresen álló, részben felesleges raktároknak használt katonai lakások kiürítésük után a város hajléktalanjainak ideiglenesen rendelkezésére álljanak, nehogy disznóólban kelljen az embereknek lakniok. Magyarországon az emberek vaggonokban laknak, de az még jó lakás ahhoz képest, ahogy demokratikus Csehszlovák köztársaság egyik városában, Komáromban az emberek a határban fekvő, átalakított városi disznóhizlaldában laknak. Továbbá rendelje el az illetékes hatóság, a városunkba beözönlött idegenek ellenőrzését, különösen a gyanús nőkét, kik a kihurcolkodett családok helyére mint hónapos lakók kerülnek, mert ez ugylátszik, sokkal jövedelme-
