Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-04-27 / 50. szám
4. oldal. «Komáromi Lapok* 1922. április 27. A népjóléti minisztériumnak az 1922. év végéig folytatólagosan 30 milliót utalnak ki a laképifés előmozdítása végett. Ezen összeget a kormány hitelműveletek utján fogja megszerezni. A pénz hovaforditása iránt intézkedik. A törvény május 1-én fog érvénybe lépni. A lakáshivatalok előtt megindított eljárást, melyet 1922. április 30-ig be nem fejeztek, csak oly esetben lehet ismét folyamatba tenni, ha a fél az uj törvény értelmében uj javaslatot tesz. Bérmálás Komáromban, — Május hó 7-én lesz a szent András templomban. — Végre 12 hosszú esztendő után ismét városunkban köszönthetjük az Egyház főpapját, í a szepesváraljai segédpüspököt, aki vállal- ’ kozott arra, hogy a főpásztorától elzárt hívek- ' nek kiszolgáltassa a bérmálás szentségét. Minden kath. hivő örömmel vette a bérmálás hitét, ! mert mindenki érzi, hogy a mai eszmeáramlatok tömkelegében — miket a világot rnegvál- j tani akaró emberek dobtak a közéletbe — az emberi irányításon kivül Istenre is van szükség 1 Az emberek az utóbbi időben minden munkájukból kifelejtették, sokan kihagyták az Istent és e mulasztásnak, illetve bűnnek az átkát máris uton-utfélen tapasztaljuk. A borzalmas világháború, mely annyi mindent felszínre vetett, elég közel van hozzánk, hogy megfigyelésünk alapján beszélhessünk róla, de mégis elég távol arra, hogy már belőle számunkra tanulságot vonhassunk! A világháborúnak és az ezt követő borzalmas összeomlásnak kiáltó tanulsága: „Vissza az Istenhez!“ Ember ne csak magadban bízzál, hanem keresd az Isten segítségét is. Ezt az isteni kegyelmet, segítséget van hivatva velünk a bérmálás közölni. Ebben a vallásilag gyáva világban szükség van a Szenílélekről felbátorított apostoli férfiakra. Az apostolok is gyávák voltak, de mikor eltöltek Pünkösdkor Szentlélekkel, bátran, halált megvetve kiléptek a porondra. A bérmáláskor ma is, miként az apostolok, vesszük a Szentlelket. Ha akarjuk, mi is bátrakká leszünk, miként az apostolok. De ennek feltétele, hogy egyszerű hivő lélekkel fogadjuk a Szentleikei, akkor mi sem ijedünk meg a hitetlenségből, vallástalanságból divatot űző világtól, hanem bátran oda merünk állani a világ elé és bár nem kérkedve, de férfiasán valljuk Istenünket. Isten ereje nem fogyatkozott meg — de hitvánnyá lett az emberek^ munkája! Fogadjuk készséggel a Szentlélek kegyelmét s tegyük hozzá a saját munkánkat, a saját küzdelmünket, akkor mi is a példa apostolaivá leszünk s megint a föld szine, s a föld ismét a jó, a szent emberek lakóhelyévé lesz, kiknek minden lábanyomán áidás fakad. A bérmálás rendje: A komáromiak május 7 én, a vidékiek május 8-án bérmálkoznak. A bérmálás kezdete reggel 8 óra mindkét napon. A bérmálásra előkészítő lelkigyakorlatok ápr. 25, 26, 27, 28-án e§te 7 órai kezdettel a szent Andrástemplomban. Május 2, 3, 4, 5, 6-án reggelenkint 5 órakor kezdődik a gyónás a beosztás szerint. A gyónás elvégzése után minden bérmálkozó a gyónást igazoló cédulával és iktató számával jelentkezik a plébánián a bérmalapért. A további rendet és beosztást később közöljük. SOK GOND megősziti az embereket. Ha azt akarja, hogy haja, bajusza, szakála ismét visszanyerje természetes régi színét, próbálja meg egyszer a méregmentes Diana-hajfestőt mely 17- féle színárnyalatban kapható. Gyártja: a Diana Kereskedelmi R-T. III. Budapest, V., Nádor-utca 30. 78. — Kiadó lakás. Egy különbejáuatu bútorozott hónapos szoba kiadó konyhával együtt, amely előszobának is használható. Tolnai-u. 25. Bajazzó. Találkoztunk. Én sírtam — ő nevetett. Én még nem kacagtam és ő nem látott: könnyes szemeket. Bajazzó volt. Nem látott Bánatot soha. Kacagó ajkán nevetve játszott vigan az Élet mosolya. Sohasem sírt. .. Nem tudtam miért nevet; mert én még nem kacagtam s ő nem látott könnyes szemeket. Azóta megint sírtam magamon s az Élet felett. Azóta biztosan tudom ; Bajazzó engem nevetett. ■Radványi Károly. — A májusi ájtatosságok a szt. András templomban máj. 1-én este 7 órakor kezdődnek. Az elsőn és utolsón, továbbá minden szerdán és szombaton szenlbeszéd. Az első szent beszédet máj. 1-én Sólymos Ede bencés tanár mondja, beszédének tárgya: Földi vándorlásunk csillagos reménye, máj. 3-án Hajdú Tamás „A názáreti házról“, máj. 6-án Berta Orbán „A szomorúak vigasztalójáéról prédikál. — A Dalegyesületből. A Komáromi Dalegyesület folyó hó 25-én dr. Kamrás József elnöklete melleit választmányi ülést tartott. Az egyesület elnöke napirend előtt kegyeletes szavakban emlékezett meg a múlt év őszén elhunyt Kacz Lajosról, kiben a Dalegyesület tiszteletbeli elnökét vesztette el. Indítványára a választmány a megboldogult emlékét jegyzőkönyvébe iktatta és fájdalmának adott kifejezést. Majd az egyesület estélyeiről és a mfiködőkar fellépéseiről számolt be az elnök, kiemelve a január 28-án Léván rendezett fényes sikerű estélyt, mely maradandó emlékkel vésődött be az egyesület történetébe. Résztvett a működő kar a szilveszteri mulatságon, a farsangi estélyen é3 közreműködött dr. Szijj Ferenc polgármesternek a Jókai Egyesületben tartott nagysikerű felolvasása keretében is. Az elnök jelentését a választmány tudomásul vette, mely után Argay Lajos pénztáros terjesztette elő az 1921. évi zárószámadásokat, melyek átvizsgálására a választmány az ellenőröket és két választmányi tagot küldött ki. Az 1922. évre szóló költségelőirányzati javaslat megállapítása után az évi rendes közgyűlés határnapját és tárgysorozatát tűzte ki, illetve állapította meg a választmány. A közgyűlés május 21-én d. e. 11 órakor lesz megtartva az alapszabályok által meghatározott tárgysorozattal. Majd a Lévai Dalárda átiratával foglalkozott a választmány, végül pedig a tagfelvételi kérelmeket intézte el, mely után az ülés véget ért. — A lóka! Egyesület közgyűlése. A Jókai Közművelődési és Muzeum Egyesület 1922. ápr. 30-án, vasárnap d. e. fél 11 órakor tartja Komáromban, a kullurház előadó termében XII rendes közgyűlését, amelynek keretében dr. Erdélyi Pál, a kolozsvári egyetem volt tanára, a Jókai Egyesület társelnöke előadást tart Beöthy Zsoltról. A közgyűlésre az egyesület igen t. tagjait tisztelettel meghívjuk és minél számosabb megjelenésüket kérjük. Komárom, 1922. április 22. Dr. Szijj Ferenc sk. polgármester, elnök, Dr. Alapi Gyula sk. főtitkár. Napirend: 1. Elnök megnyitó. 2. Főtitkár jelentése. 3. Az 1921. évi zárószámadás. 4. Az 1922. évi költségvetés. 5. Időközi választások, 6 Dr. Erdélyi Pál előadása Beöthy Zsoltról, 7. Esetleges indítványok. — Házasság. Jávorszky Jenő villanyszerelő iparos Pozsony és Németh Mariska Ekel, folyó 28-én kötnek házasságot a pozsonyi ref. templomban. Minden külön értesítés helyett. — A komáromi vasúti hitírói már sokat és sokszor irt a sajtó, hogy a középkorba való az az állapot, hogy évezreden át összeforrott népeket légmentesen elzárják, a technika büszkeségeit, minő a komáromi vasúti hid is éveken át hevertetik használatlanul. Újabb időben már hallottunk aztán hangokat, hogy ekkor és ekkor megnyílik a komáromi vasúti hídon a közvetlen vasúti forgalom a két oldal között, de ezeket a terminusokat még egyszer se tartották be, mert a légmentes elzárás prágai hívei e megnyitást mindig odébb tolják. Ezek a prágai körök nem engedik be a magyarországi lapokat, s nem engedik ki az itteni magyar lapokat. Metternich gyászos korszakát szeretnék visszahozni az ittélő magyarokra, amely korszak — tudjuk, a tilalmak, a légmentes elzárások, elszigetelések jegyében született. Ezektől a vaskalapos köröktől aztán ne igen reméljünk semmit, ami a határátlépés, a határmenti forgalom megkönnyítését célozná. így természetesen a komáromi vasúti hid megnyitásától is fáznak a haladás ellenségei. És jpersze csodálkozva olvassuk azt a prágai elentést, amely a komáromi vasúti hid megnyitását május 1 re Ígéri. Nem igen hiszünk benne, de adja Isten, hogy igaz legyen. — A Lévai Dalárda Komáromban. Említettük már, hogy a Lévai Dalárda május hóban városunkban fog szerepelni. A Komáromi Dalegyesület május 14 én, a kultúrpalotában hangversenyt rendez és ennek keretében a Lévai Dalegyesület fog vendégszerepelni. A Komáromi Dalegyesület április 25-én tartott választmányi ülésén foglalkozott az üggyel és örömmel vette tudomásul, hogy a Lévai Dalárda a meghívást készséggel elfogadta és szeretettel várja a magyar dalosokat Komárom ősi falai közé. A hangverseny után a Dalegyesület nádor-utcai helyiségében tánc lesz és az estély előkészítésére a választmány és müködőkarból alkotott rendezőbizottság végzi a szükséges teendőket. A Dalegyesület ezen estélyének rendezésébe, tekintettel arra, hogy a lévai dalosokkal Léva város magyarságának hivatott képviselői is Komáromba rándulnak, be óhajtja vonni a Dalegyesület minden igaz barátját, hogy mindenképen biztosítsa a hangverseny és táncestély sikerét. A rendezőbizottság a napokban tartja ülését, melyen a szükséges teendőket fogják megbeszélni. — A komáromi húsárak fölveheíik a versenyt a kormányozható léghajóval, emelkednek is és kormányozhaíók is. De nagyon csalódik a közönség, ha azt hiszi a közönség, hogy a közönség, vagy a rendőrhatóság kormányozza a húsárakat, mert ezeket a hatalmas mészáros urak kormányozzák és emelik. A hatóság tehetetlen e hatalmas urakkal szemben, ha az uzsorabiróság meg is bünteti őket, azok fizetnek előkelőén, könnyű nekik, hiszen csak előlegezik ezt a büntetést, hiszen majd behozzák ők a közönség zsebéből a fölemelt húsárakból. Az ármegállapitó bizottság rendesen gyenge szivü és a bizottság ülésein megjelent mészárosok siránkozásainak bedül és az árak emelését indokoltnak tartja. A közönség azonban állandóan zúgolódik, háborog, békétlenkedik. A hatóságok végre elhatározták, hogy próbavágásokat tartanak s ha kell, a hatósági husszéket állandóan üzemben tarlják. — Szeretat-estóíy. A Protestáns Jótékony Nöegylet, mely négy évtized óta szolgálja eredményesen városunk szegényei és árvagyermekei támogatásának nemes ügyét, hogy a változott viszonyok között eredményesebben íölthesse be hivatását, május hó 28 án saját szegényeinek felsegélyezésére szeretet-estélyt rendez. Az estélyt a kultúrpalota nagytermében tartják meg és előadással és műsorral lesz egybekötve. A nőegylet elnöksége az előadás megtartására Balogh Elemér, dunáninneni egyházkerületi ref. püspököt kérte föl, ki készséggel engedett a jótékony célt szolgáló kérésnek és megígérte közreműködését. A tudós püspök amerikai útjáról fog szabadelőadást tartani, mely osztatlan nagy érdeklődésre tarthat számot. A műsor egyébb pontjait kiváló előadók látják el, kiknek fölkérése most van folyamatban. A Protestáns Jótékony Nőegylet ezen nemes célt szolgáló estélyére máris felhívjuk jószivü közönségünk figyelmét. — Francia vélemény a Mária Terézia szó bor ledöntéséről. A „L Amour de 1 Art“ cimü párisi művészi folyóiratban Jean de Bonnefon