Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)

1922-04-22 / 48. szám

4. ouiai »Komáromi Lapuk“ 1922. április 22. Özv. szlováni Beöthy Zsoltné dr.-né boco­­núdi Szabó Aranka a maga, gyermekei, unokái és minden rokon nevében mély fájdalommal jelenti, hogy szeretett férje, szlováni Beöthy Zsolt dr., a Pázmány Péter egyetem ny. r. tanára, volt rektora s ez egyetem bölcsészeti karának többizben volt dékánja, a magyar főrendiház tagja, c. miniszteri tanácsos, Komá­rom szab. kir. város díszpolgára, a Kisfaludy- Társaság elnöke, a M. Tudományos Akadémia r. tagja, volt másodelnöke és igazgató tanácsosa, a Petőfi-Társaság tiszteleti tagja, a Művészetért és Tudományért c. díszjelvény tulajdonosa, a dunántúli ref. egyházkerület tanácsbirája és pápai főiskolájának világi gondnoka, a pápai ref. fő­iskolai képző társaságnak tiszteletbeli tagja, a Komáromi Jókai-kör tiszteletbeli elnöke, az Orsz. Középisk. Tanáregyesület s a Magyar Iroda­lomtörténeti Társaság tiszteleti tagja s volt elnöke, az Orsz. Tisza István-Bizottság elnöke, a Franklin-Társulat elnöke, több tudományos és irodalmi társaság tiszteleti, választmányi és rendes tagja 1922 április hó 18 án este fél 8 órakor, életének 74 ik, boldog házasságának 40-ik évében az Urban csendesen elhunyt. Drága halottunkat 1922 április hó 21-én dél­után 3 órakor temetjük a M Tudományos Aka­démia előcsarnokából a Kerepesi-ut melletti temetőbe. Budapest, 1922 április hó 18-án. Beöthy László, Beöthy Sándor, Horn Albertné Beöthy Katalin, Takács-Toivay József grófné j Beöthy Clarisse gyermekei. Beöthy Lászlóné j Szvierák Gizella menye. Horn Albert, Takács- | Tolvay József gróf vejei. Beöthy Zoltán, Beöthy j Lidia, Horn Arthur, Csávossy Lea bárónő unokái. Séták a Beöthg-uilla felé,*) Irta: Bódiss Jusztin dr. *) Ma már halott az is. akié sorokat irta és ha- s lőtt az is, akihez és akiről irta. E két éve irt sorokat j azért közöljük le most, mert ismertük, láttuk azt a nagy j szeretetet, ragaszkodást, amely Beöthy Zsolt és Bódiss ■ Jusztin lelkét összeforrasztotta. Ez a szeretet különben kisugárzik Bódiss Jusztin minden sorából, minden sza­vából. Sz erk. I. Komáromi embernek legszokottabb a sé- j tája vagy a Dunapartján a lölténygyár felé és vissza az „Anglián“ át, vagy még inkább az Erzsébet-sziget felé, még pedig a holt Duna partján föl és vissza a középuton, vagy az ele­ven Duna partján, vagy viszont a középuton megkezdve s vissza a holt Duna partján. Egyéb sétaút is kínálkozik, teszem Harcsás és Lándor i puszta felé, amerre szintén szoktunk járni már ; csak változatosságból is, föltéve, hogy a nap j heve, vagy a poros és sáros ut nem bánt va- | lakit ezen utak egy részén. Persze Monostor j felé is lehet menni, ha valakinek ott jó isme- ] rősei vannak, mostanság azonban még a szőlő- : tulajdonosoknak is korlátozva van oda való utjok. Legegészségesebb és legjutalmazóbb a séta kétségkívül az Erzsébet-szigeten, ahol a termé­szet ébredése s virágzása, majd nyaratszaka a hüselés, lassankint aztán a természet hervadása: az ősz, végül pedig szunnyadása: a tél, szerzik meg az embernek azon örvendetes, vagy édes­bús érzelmeket, amelyeket a feltámadás és vi­rágzás, valamint az elmúlás gondolata fakaszt minden érző kebelben. Az óriás topolyfák, je­genyék s gesztenyék, majd a különféle gyü­mölcsfák s a gazdag kerti növényzet a külön­böző évszakok szerint más-más ruhában jelen­nek meg az ember előtt; a nap is más más irányban és erővel jelentkezik a figyelő szemé­ben. De különösen a napnyugta az, mely az élő Duna melletti sétát feledhetetienné teszi az év minden szakában a szemlélődőre. Az egyik szín­árnyalat mesésebb, igézőbb hatást kelt, mint a másik s az ember alig győz betelni a sziget orránál ültében, vagy az élő Duna-ág hosszában fel-alá sétáltában a nap és a viz szinjátékaival, valamint a távoli vidékek szemléletével. Itt iga­zán nincs szünetjök a folyton váltakozó benyo­másoknak, mert épp úgy, mint a Balaton taván, a nap fénykévéi a legvékonyabb sugárvonalakig jelentkeznek előttünk s a Rajnának mesés Lo­reley-féle csalódásaival vetekednek. Ezeket a látványokat szokta Beöthy Zsolt is élvezni minden nap, még pedig gyermekkora óta minden évben, pedig ő csak látott világéle­tében elég sok szép vidéket Olaszországban, ahol a húsvéti időt szokta tölteni s a kontinens különbözőbb országaiban, ahol vakációja egy részét, vagy Afrika partvidékein s különösen Egyiptomban, ahol karácsonyait szokta tölteni s mégis, ha sétálni ment unokáival, csakis ezt az utat rótta mindig, bármikor kerestem is őt otthonán kivül. Ez tehát nem pusztán a szülő­földnek becéző szeretete nála a folytonos meg­szokás ellenére is, hanem valódi, mély és kü­lönleges gyönyörködés Komáromnak e részle­tében, mely Petőfiként hallgatagságában is be­szél, sőt talán éppen csendességében tanúskodik ékesszólóan arról, hogy az itt született emberek képzelete a természet szemléletéből fakad, táp­lálkozik és nő nagyra, úgy, hogy a Beöthyek tollának ragyogó színei s a természet tünemé­nyeinek egy Jókai fantáziáján átszürődött, sok­szor a képzeletet is felülmúló leírásai ősforrá­sukat, legmélyebb alapjukat városunknak egyet­len igaz díszében, az Erzsébet szigetben s en­nek csendes látványosságaiban bírják. II. Négy évvel ezelőtt, amikor ide helyeztek Pannonhalmáról, ahol 27 évet töltöttem egyhu­zamban tanítással, Beöthy mindjárt meghitt ma­gához minden napra, hogy legalább egy 5 percre nézzek be hozzájok akár sétám elején, akár vé­gén. A gyengéd szívnek s atyai szeretetnek eme nyilvánulása mélyen meghatott s kötelesség szabta elém, hogy ígéretemnek híven megfeleljek. Meg is feleltem. A Beöthy-családnak nyár elejétől egész őszig tartó ittléte alatt alig mu­lasztottam egy napot is, hogy be ne térjek az ős nyaralóba, amely, bár épenséggel nem mo­dern építmény, mégis épen ódonságával arra való, hogy emlékezzünk benne régiekről, hisz a jelen úgyis ösmert előttünk akár jó, akár gyászos oldalairól, mig az emlékezés képei, a régi korokba való visszapillantások megnagyitják az egykori kicsiségeket, a nagy dolgokat pedig még nagyobbakká, szebbekké s tanulságosabbakká varázsolják számunkra. Egy majdnem kizárólagosan iró ember lakásába lépni mindig fölemelő valami arra nézve, aki tudja, mit jelentett a magyarságra az irodalom mindenha. Pedig irodalmunk vezére ma és már jó ideje Beöthy Zsolt, különösen mióta első szépirodalmi társulatunknak, a Kis­­faludy-társaságnak, Gyulai Pál után ő lett el­nöke. Az ő szájából vagy tollából hallani és olvasni valamely irodalmi és művészeti ítéletet mindig egyenlő azzal, hogy a legilletékesebb értékelésnek birtokába jutottunk. De őnála s benne nem ez a fő, hanem az a páratlan szí­vesség, mellyel látogatóit fogadja s még kiki­sérés közben is (egész a kis hidig, vagy a közép-ut elejéig) a latba kétszeres súllyal ne­hezedő mondásait vagy emlékezéseit, az ő ér­ces hangú s ritka világosságu előadásában, nekik élvezetül s okulásul nyújtja. Szülőföldje iránti forró szeretetén kivül két uralkodó vonását ismertem meg már 1885, még szorosabban pedig 1896 óta tartó isme­retségünk alapján. Ezek egyike: gyermekei iránt való önfeláldozó, szinte atyai szeretete, akinek szerepét immár unokái vették át, másika pedig másokról, különösen ellenfeleiről szóló Ítélke­zésének elnéző, megbocsájtó, szinte könyörüle­tes volta, amelyet még kiegészít és teljessé tesz az illetők iránti feledő, sőt jótevő iránya és eljárása. Ez a két vonás jellemzi szerintem Beöthy Zsoltot legjobban, s ezen vonásait, bár­kivel beszéltem is róla eddig, kizártan elisme­rik benne azok is, akik nem tartoznak hívei közé. Azt szokták különben felhozni, hogy kál­vinista irány és elfogultság van benne. Erre én csak azt mondom: annyi katholikusság vagy lutheránusság mindegyikünkben van, amennyi kálvinizmus őbenne, de hogy szántszándékos elfogultságot nem táplál, azt egész élete s műveinek megfelelő helyei bizonyítják, vala­mint a katholikus barátainak nagy száma, legfőképp pedig a tőle támogatott egyetemi if­jak s a közülök kikerült irók és tanárok, akik­nek többsége katholikus. Azonfelül a kettőnk közt fennálló barátsá­got is annak bizonyítékául tekintem, hogy benne nemcsak azért nincs irántam elfogultság, mert egykori komáromi tanáraival egyazon köntösben szolgálom az Istent és a magyarságot, hanem azért is, mivel Kazinczy és Guzmics baráti viszonya szerint benne épp úgy meg van a fenkölt érzés egy másvallásu pap iránt, mint irodalmunknak ama hős-vezérében meg volt a szerény és békéslelkű pannonhalmi theologus és iró-ember iránt, akiben tudvalevőleg a ke­resztény vallásfelekezetek ujra-egyesitésének magasztos terve talált lánglelkű apostolra. Ilyen egyesitő s önfeláldozó irányt szolgált Beöthy is az országos tanáregyesület feltámasztásában és felvirágoztatásában, amely téren én vele össze­forrtam, ezen különböző felekezetű tanárságnak egy födél alá terelésében, mert tudván tudta, hogy valamint régente, úgy napjainkban is csak a kölcsönös megértés és összetartás biz­tosítja a magyarság előhaladását, sől fennma­radását. E tekintetben találkozott Beöthy volt királyunknak „viribus unitis“ (egyesült erővel) jeligéjével s minden jóakaratu tanárnak támo­gatásával. Azért el lehet mondani, hogy mig az ő vezetése mellett állott a magyar tanárság, nem volt virágzóbb egyesülete a magyar ha­zának, mint a középiskolai tanároké. III. Ha már most belépünk Beöthyék kertjébe, nem messze a kerttől, amelyben koszorús köl­tőnk a Hétköznapokat szerzetté volt, kicsiben és egyszerűbb köntösben egy mai római (grófi vagy hercegi) renaissance villa (Farnese stb) áll előttünk, a maga vallásos, művészi és ha­zafias emlékműveivel, köztük a legnagyobbal s a középuttói is jól láthatóval: Jókai mellszob­rával, mely egy kiemelkedő gloirettbe van illesztve, s melyet néhány éve egy iró, művész tudós társaság jelenlétében avattak fel, a házi gazda születése napján tartott helikoni ünnep kíséretében. Az oszlopos bejárótól balra van, mindjárt elül, egy Piéta szoborcsoport, de nem a Michel Angelo-félének, hanem egy más mű­vész alkotásának sikerült gipsz-öntvénye, odább a balról levő fák között a csodás szépségű nápolyi Psiche- szobornak sikerült terrakotta­másolata, a jobb fasor mögött pedig a legmeg­­hatóbb sorsú tudósnak s a magyar őshaza kutatójának, körösi Csorna Sándornak mell­­szobbra foglal helyet, akinek vértanú sorsát Eötvös József báró halhatatlan beszéde (Beöthy még diákkorából könyv nélkül tudja) ecsetelte. A kettős fasor végén van azután az ősi lakó­ház, melyet kegyelettel őrzi és tart fenn Ko­máromnak jelenleg legnagyobb fia: a házigazda. A ház előtt divatos székek és a fáról lefüggő ponyvaágy, jobbról cselédlakások, gazdasági félszerek s egy ujdivatu faház állanak, melyet bármikor többszobás lakássá lehet alakítani a választófalak elő és hátratolása által. A fasorok teljes hüset adnak a napfény kizártával, a fá­kon kivül eső részeken pedig a konyhára való növények tenyésznek. Íme ide szokott egész tavalyig a házi­gazda bármily mily kis szabad idejében lerán­­dulni, hogy Anteusként az anyaföldtől uj erőt kapjon és vihessen magával Budapestre tanári és irodalmi munkásságához, másfelől, hogy ér­deklődjék minden ügy iránt, amely szülőföld­jének lakósait foglalkoztatja. Csak egy éve múlt, hogy megültük itt szűk családi körben 70 éves születése napját, s bámultuk benne a friseséget, mely szemeiből s mozdulataiból fe­lénk sugárzott, de különösen csodáltuk emlé­kezetének erejét, s pontos hűségét nemcsak régi, h*nem legutóbbi dolgokra is, úgyhogy akárhányszor megszégyenített bennünket régi és uj nevek és események eltalálásában s föl­idézésében. Azt hitte már most mindenki, hogy a magyar haza sorsának válságosra fordulta végkép megtöri az ő nagy lelkét is, de Tisza István emlékezetének ünnepén való föllépte s ott mondott beszéde, jókarban levőnek mutatta az gyönge, de szívós fizikumát, lelkét és Írói vénáját pedig teljes épségben. E bámulatos épséghez kívántunk mi, ko­máromiak, neki szerencsét, főleg a magyarság jelen helyzetében, amikor a nagy lelkek példaadó és vigasztaló kitartására oly nagy szüksége van a sokat szenvedett ma­gyarságnak. ŐN O DOHÁNYZIK -78 1L Használjon DIANA- • fogkrémet • Mindenütt kapható! Gyártja: a Diana Karaskadelml R.-T. Budapest, T., Nader-atca 30.

Next

/
Thumbnails
Contents