Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-03-16 / 32. szám
f Komáromi Lapok 1922. március 16 2. oídál. termelést, a kivitelt intenzívvé tenni. Rámutat továbbá arra, hogy a statisztikai hivatal által összeállított adatok komoly intelmíil szolgálhatnak a kormánynak arra, hogy folytathatja-e továbbra is azt a politikát, amelynek a gazdasági termelés lehetetlensége s a kivitel passzivitása az eredménye, ami természetesen nem marad lényesebb kihatás nélkül az állam fizetőképességére s pénzügyi mérlegének egyensúlyára. (ESŐ). = Egy uj román miniszter elődeinek korrupciójáról és a hadiköicsönök teljes értékű beváltásáról. A Temesvárod megjelenő »Bánáti Hírlap“, — amely soraiból kivehetőleg a román kormány lapja — február 28-iki számában Cosma Aurél dr. közmunkaügyi miniszter temesvári képviselői programmbeszédét közli. Úgy a miniszter beszéde, mint a lap vezércikke jellemző képet nyújt arról, hogy az uj román kormánynak micsoda véleménye van az előző kormányok korrupciójáról s általában Nagyrománia eddigi közállapotairól. A vezércikk többek között a következőket is mondja: „Az eddigi kormányok és képviselőtestületek csak egyes országrészek vagy kicsinyesen elfogult és rövinlátóan csökönyös törekvéseikkel, az állami újjászületést nemcsak, hogy nem segítették elő, de klikkek, korrupciók, személyi érdekek fertőjében sárba vonták az újjászületés tisztaságát és megakadályozták az alkotmányos újjászületés nyugalmát. Azonban az idő megboszuita magát. Az idő félrelökte és legázolta az üzérkedők gyönge és sötét szervezetét. . . Válasszunk olyan képviselőt, ki okulva a múltak, vért és vasat hozó idején, most a békét és a szeretetet tűzi programmjául.“ — Cosma Aurél dr. magyarul mondott pro^rammbeszédében pedig elődeinek tevékenységére visszaemlékezvén, igy beszélt: „A korrupció már rendszerré kezdte magát kinőni, mérhetetlenül sokat ártott az államnak és annak tekintélyének úgy kifelé, mint befelé ... Semmiféle visszaélés, semmiféle csalás leleplezésétől, nyilvánosságra hozatalától és törvényes utón való megtorlásától nem riadok vissza.“ — Az elbocsátott tisztviselőkről igy beszélt: A jog, igazságosság és méltányosság álláspontjára helyezkedve gondoskodni kívánok azokról, akik vagy meggondolatlanságból vagy megtévesztve, vagy talán túlzott lelkiismeretességük folyományaképpen hosszú éveken át teljesített szolgálataik után minden igényjogosultság nélkül vesztették el állásukat... Ha talán nem is valósíthatom meg azt, hogy valamenynyien visszavétessenek, úgy a mai megélhetési viszonyoknak megfelelő nyugdijat kívánok részükre biztosíttatni.“ — A hadiköicsönök beváltásáról a következő érdekes mondanivalója volt a miniszternek: „A hadikölcsönkötvények beváltásának ügye egyik legfájóbb sebe különösen Erdély és a Bánát lakosságának. Teljes mértékben elismerem annak a követelésnek a jogosságát, hogy ezek a hadikölcsönkötvények beváltassanak. Kötelességemnek tartom minisztertársaim figyelmét nyomatékosan felhívni, az önök erre vonatkozó kívánságának jogosságára és javasolni fogom a minisztertanácsnak, hogy az állam által felülbélyegezett hadikölcsönkötvények teljes értékükben uj állami címletekre váltassanak be. Amilyen jogosnak tartom a beváltást, éppen annyira jogosnak kell elismernem azt a kívánságot is, hogy a kamatok a hadikölcsönkötvények után ezentúl pontosan fizettessenek és az elmaradt kamatok a hadikölcsönkötvények tulajdonosainak visszamenőleg megtéríttessenek. Mi lesz Európában? — Frank A. Vanderlip a békeszerződésekről. — Egy tekintélyes amerikai pénzember Frank A. Vanderlip, négy hénapon át tanulmányozta az európai viszonyokat és tapasztalatait megírta egy könyvben, melynek czime: Mi lesz Európában ? Bizalmas beszélgetést folytatott kormányelnökökkel, pénzemberekkel, iparosokkal és munkásvezérekkel, amerikai munkásokkal. Most cikket irt egy bosztoni újságban, melyből közreadjuk a következő részletet: „A seb, melynek oly metsző fájdalmát érzi Európa, nem a háború sebe. Bizonyos, hogy szörnyen keserves volt ez a seb, de bizonyos értelemben aránylag tiszta seb volt s idővel gyógyítható. A nyomorúság, melytől Európa beteg, nyomorúság, mely progressiv, melyből senki sem tudja bizonyossággal, hogy mikép lehet kigázolni, nem annyira a háború közvetetlen csapásaiból ered, Európában az élet gazdasági organizációjának eltolódása ment végbe. Ez Európa szenvedéseinek főoka manapság. Az az érzésem, hogy a különböző békeszerződésekben, melyeket Párisban Írtak, sok igaztalan és egézségtelen dolog van. Nagylelkűségnek semmi nyoma bennük. A bajok, melyek a boldogtalan cselekedetekből erednek, több kárt tesznek Európában, mint tett a háború maga. Az embernek nem kell részrehajlónak lennie, hogy meglássa, hogy e szerződések Ami szerződés igy készül, az nem gyógyító okmány. Igen nehéz belátni, miképen épüljön ki egy földrész megverve e szerződésekkel, mig újat nem írnak. Csináltak oly politikai helyzetet, melyek oly állhatatlanok, mint az eleven kéneső. Teremtettek oly gazdasági helyzetet, melyeket meg kell változtatni, különben egész népek tönkre mennek rajta. Nem valószínű, hogy e változtatásokat a szövetségesek megcsinálják. Mindazonáltal elkerülhetetlen, hogy változás legyen. Merem állítani, hogy nincs Európában egy jól értesült ember, aki igaz szívvel védelmezné e szerződéseket. A trianoni szerződést, a melyben a béke feltételeit rászabták Magyarországra, úgy jellemezte Newton lord, hogy az a legborzasztóbb dolog, melyért nemzetközi államférfiak eddig felelősséget vállaltak. Magyarország konszolidált királyság volt ezer éven át, határait a természet szabta meg. Hegyek és folyók alkották e határokat. A szerződés a régi Magyarország közepében alakított egy uj és kicsiny nemzetet. A területének és lakosságának közel kétharmadát lehasitották róla, régi határaiból semmi sem maradt meg. A nagy háború minden csonkítása közt a békének ez a csonkitó müve messze kimagaslik . . .“ így megy végig Vanderlip a békeszerződések minden képtelenségén. Hogy a népek önrendelkezése, mely magában szép dolog, mint lett a békéktől a népek átkává. Hogy mint választották el a régi jóbarátokat tarifakorlátok és igy tovább. Nagy nyomorúságunkban némi enyhülést szerez látni, hogy mint tör utat magának lassan bar, az igazság. Most innen is, onnan is hallatszik a lelkiismeret szava. A földbirtokreform. Az emberiség mozgató eszméinek változása folyamán a huszadik század kezdetén vetődött fel, illetőleg hatalmasodott el az emberek vagyoni, anyagi azaz gazdasági egyenlősítésének programmja, mely a világháború elmúltával különösen egyes ideális, fanatikus egyének hite szerint alkalmas arra is, hogy a tengernyi sebet, melyet a katasztrófa okozott, enyhítse, sőt mintegy akadálya legyen a jövendőben az ezen alapvető programmon felépült társadalmi berendezkedés egy újabb hasonló katasztrófának. A gondolat kitűzött céljával igazán ideális s vakmerő ideálizmus nem számol azzal, hogy gazdasági, anyagi vonatkozásban ideális emberi lélek nincsen, már pedig a megvalósulás e ködképét, való anyaggá átgyurni csakis ezen feltétel útján lehetne. így hangzik a h ggadt, megfontolt bírálat, mely diadalát azonban — még nem érkezett el az ideje — csak a jövőben fogja megülni. A gondolat megkapó erejénél fogva ma befészkelte magat úgyszólván az európai népek legtöbbjének társadalmába s a gazdasági egyenlősítés programmját kisebbnagyobb változással ott találjuk valamennyi európai kormány programmjában. A gazdasági egyenlősítés nehéz programmját a legtöbb helyen ott akarják megkezdeni, ahol az technikailag a legkönnyebben keresztülvihető: a földbirtok megoszlás megváltoztatásánál. Az ingatlan úgyszólván az egyetlen vagyon, melyet pontosan ellenőrizni s technikai értelemben felosztani lehet s ha még hozzávesszük, hogy egy nemzetiségi állam nemzeti céljaival milyen könnyen harmóniába olvasztható a földbirtokreforra, úgy mai aktualitásának okairól meggyőződtünk. A csehszlovák köztársaság, mely a világháborúnak köszöni létét, minden áramlatnak mely odairányult, hogy a meglevőt, az átvettet meg kell változtatni s eddig is a legnagyobb energiát az átfestésekre, a múlt kiirtására fektette s történelmet szeretne temetni nem gondolva arra, hogy még az eltemetett emlékét is fenntartja egy kereszt, vagy ha más nem, egy néma sirhalom. S feledni a legnehezebb olyas valamit, amit olyan nagyon szeretnénk. Az átfestés politkájának már most persze, hogy magáévá kellett tennie a radikális földbirtokreformot, mely kényelmes ecsetnek kínálkozott. A forradalmi nemzetgyűlés Prágában nem is halogatta e kérdést, hanem összeülése után néhány hét múlva megalkotta a földreform törvényt oly módon, hogy ezzel kielégítse az akkori szocialista törekvéseket s mellette Kramarzék nemzetiségi politikája alá is síneket tolt. Az ország közvéleménye pedig, mely mindenfelől, külföldről is folyton a földosztást hallotta mtnt a jövő feladatát emlegetni, lassankint minden kritikát félretéve, magává tette az eszmét, s az intelligens középosztály, különösen a városokban úszva az idő árjával, kezdett e problémával nemcsak megbarátkozni, hanem a tendenciózus beállításoktól ha nem is félrevezetve, de mindenesetre befolyásolva megalkotta magának kissé középkorias kontúrokban az önkényes földesúr tirannus képét, aki ma megakadályozőja a modern haladásnak, kultúrának, s az idő nagy hengere előretörtetésében kell, hogy elgázolja eme hátramaradt alakját az elmúlt időknek. Eme hangulat idézte nagyrészt elő, hogy úgyszólván nem alakulhatott párt, melyik zászlajára nem tűzte volna a földreform problémáját. S itt nem akarok én sem homlok egyenest ellenszegülve sziklát hengergetni a haladás útjába, s azért legyen szabad megállapítanom, hogy maga a földreform eszméjével egyetértek, csak a megvalósítás módját nem tudja eszem sehogysem megemészteni. Mert egy egészséges fejlődést kell előmozdítanunk, mely odavezessen, hogy a birtokhalmozás mint olyan többé meg ne történhessen, hanem helyette ahol a terjeszkedés lehetetlen, ott állami segítséggel kell hóna alá nyúlni a kis ekzisztenciának, s lehetővé tenni, hogy földhöz jusson. De első sorban figyelemmel kell lenni arra, hogy életképes, gazdasági küzdelemre felkészült egyedeket kapjunk, mert proletár szaporítás nem állhat érdekében senkinek, csak a bolsevista pártnak. S itt e ponton tudja a száraz, higgadt kritika a legtöbb érvet felsorakoztatni a földreform törvény cseh-szlovák végiehajtása ellen. E törvényt a szaksajtó már minden oldaláról kritika tárgyává tette s itt legyen elég a végkonkluziókat egybecsoportositanom. A törvény egy tollvonással megszüntette az önálló nagybirtokot, s valamennyit lefoglalt birtoknak dek larálta s tette ezt azért, mert esetleg 10 —12 év alatt el fog tudni parcellázni belőlük 100 000 holdat, holott a lefoglalt birtokok területe jó néhány millió holdat tesz ki. A helyett tehát, hogy esetről esetre meghallgatva a jelentkezők kívánságait, foglalt volna le birtokokat, de a lefoglalás maga egyáltalán nem is lett volna szükséges; mert azt az eredményt, melyet a földhivatal eddig fel tud mutatni, minden^ lefoglalás nélkül is el lehetett volna érni. Az alapprogramm maga mindjárt óriási tévedésből indult ki. Azon lehetetlen hipothezishez kötötte magát, hogy gazdaságilag lehetséges megszüntetni a nagybirtokokat s azonnal százezer néhány kisgazda átveheti azokat önkezelésbe s a jó theoretikusok úgy gondolták, miért ne lenne az lehetséges, hisz mindnyájan iparkodni fognak azokat megművelni, s kinézve a gyorsvonat ablakán, a különbség csak az lesz, hogy egy egy buzatengert több helyütt fog megszakítani mesgye, vagy barázda. A szakértelem nélküli tervezgetés azonban nem gondolt arra, hogy az aratáshoz vetőmag, eke, borona, henger s rendes talajmivelés szükséges, s hozzá igavonó állat, amelyik azt elvégzi, s mindezt ingyen sehol sem adják, s a kisgazda hol kapna hiteit; a pénzintézetnél talán 10%-os
