Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)

1922-03-07 / 28. szám

1922. március 7. «Komáromi Lapok« 3. o!da\ lakással bírnak. A névjegyzék az illetményjegy­zékek kapcsán az illetékes községi elöljáróság­nál (adóhivatal) nyújtandók be. E tekintetben — úgy a vallomást- mint az iüetményjegyzék tartalmát illetőleg — megmagyarázásra csak az szorul még, hogy az állandó természetű illetmények az adókivetés évéber.i állapot szerint (azaz, amely évre az adó szól) mig a a váltakozó természetű járandóságok mindig az előző év mérve szerint vallandók be. Azon munkaadó, aki ezen jegyzékeket kellő időben be nem adja, vagy azokban valótlanságot ad elő, annyiszor biintettetik 100 K-ig terjedhető rendbírsággal, ahány alkalmazottra nézve ezt elköveti (1909 X. 70 §). Ezen törvény (294/921) IV. része meg­szünteti a IV. oszt. kor. adót egyelőre az 1921—23 adó évre. Mély fokú változást idézett elő a jöv. adó terén az 1921 évi 495 szu. tv. 6 § a, amely a tényleges szolgáltban lévő állami és közigaz­gatási (városi) alkalm&zottak fizetését teljes összegükben minden néven nevezendő pótlé­kokkal együtt adó alá vonja 1922. év márc. l.-i hatályil, kivévén a fegyveres erőhöz és csendőrségsez tartozókat. A pénzügyőri legény­ség ideértve a biztos helyetteseket is. az állam fogházak, fegyházak, börtönök és fogházak őrei, az állami és városi rendőrségek őrszemélyzete járandóságai ellentétben az 1909. X, t.-c. 5 §. 9 pontjával szintén adó alá esnek. A közszolgálati nyugdíjasak és özvegyek nyugdíj ellátmányai, tekintve, hogy az említett törvény 7 § a azokról nem intézkedik, adómen­tesek marodnak. Az adó azon részének 75%-át, amely a közszolgálati viszonyból származó jövedelemre esik, az állam viseli s csak az egyéb szolgá­latból származó jövedelemre eső részt viseli teljes összegében az adó köteles alkalmazott. A kivetés a jöv. adó kivetésére illetékes bizottság esz1 özli s előírva az adóköte es lak­helye szerinti igazgatóságnál lesz. Az adatokat ép úgy mint a magán a’kal­­mazottaknál a munkaadó, itt a hivatal főnök köteles beszolgáltatni az általános hirdetmény­ben meghatározott időben. A vallomások és illetmény jegyzékek tartalmát és s ámát illető eg is azonosak az intézkedések, mint a magán szolgálatban állóknál. dr. S. ]. Erdély és Románia. (Mit ir Curtis ?) A presbiteri világszövetség egy bizottságot küldött Közép-Európába az egyházi viszonyok tanulmányozása végett. Curtis edinbourgi tanár két társával I. R. Flemmig és I. Macdonald Websterrel tapasztalatait egy 27 lapra terjedő füzetben foglalta össze, melynek címe: „Report of the Commision to visil Central Europe ow behalf of the Alliance of Presbitésián Churelies. Érdekes volna az egész — még francia véle­mény szerint is — nagyon körültekintő és mérsékelt hangú füzetet leközölni, de az egészet lapunkra való tekintettel olyan részletesen, mint megérdemelné, nem ismertethetjük, azért az egész mű csattanójából a befejezésből közlünk részleteket. „Állandó törekvésünk — mondja Curtis — merev részrehajlatlanság megőrzése volt. Mindkét részt meghallgattuk rokonszenvvel és kritikai szabadsággá*. A szociális és vallásos probléma rendkívüli komplexumával állunk szemben a nemzetileg és egyházilag nagyon ellentétes vidéken. Sajnáljuk a hagyományos antipálhiát, amely a két népet, a magyart és románt szétválasztja, amely oda vitte a dolgokat, ahol vannak. A kérdés megoldására külső in­tervencióra van szükség. Suhasem felejtettük el, hogy Románia szövetségese volt a győztes ha­talmaknak és nem feledtük el a szenvedéseket és veszteségeket, melyeket szövetségeseivel át élt és mindig tiszteletben tartottuk a szerződé­seket, melyek Közép Europa békéjét szabályoz­zák. De megemlékezünk a református Magyar­­országgal való egyházi rokonságunkról, a sok szolgálatról, amit ennek az országnak lakosai hitsorsosaik nyújtottak a vallásnak és a civilizáci­­nak, azokról a komoly jogcímekről, melyek nekik megengedik a mi pártfogásunkat kérni jogaik és szabadságuk megvédésére, mert ideáljaikat félreismerve és helyzetüket helytelenül magyarázva látják. — Azt hisszük, hogy a je­len erdélyi probléma megoldása sürgős és * közvetlen figyelmet érdemel, ha azt akarjuk, j hogy a béke biztosítva legyen és hogy újabb j szerencsétlenségek elkeríthessenek. A vizsgálat megejtése iránti kérelem, me- j lyet a magyar református egyház 1920 ban in­tézeti a presbiteri Világszövetséghez, igazoltnak látszott azáltal, amit láttunk és hallottunk utunk alatt. Meggyőződtünk arról, hogy durva és súlyos visszaélések jellemzik a ma Romániához csatolt magyar terület elfoglalását és igazgatá­sát. A bosszútól vezetett és felizgatott nemzeti érzés terroristikus, erőszakos, fosztó és minden tekintetben megszorító politikát nemzett. Ennek a revoltans politikának leginkább a mi egy­házaink estek áldozatul, nem, mert protestán­sok, vagy presbiterek, hanem meri tagjai és í lelkészei magyarok születésüknél és nevelteté- j süknél fogva, ami olyan színben tünteti fel i ezeket az egyházakat, mint az ország teljes el- I románositása elleni tűzfészkeket. Azoknak az | egyházaknak, melyeket meglátogattunk, húszakra j menő lelkészeit és alkalmazottait megvesszőz \ ték, bebörtönözték, vagy halálra kínozták. Meg i nem hatalmazott és felelőtlen ágensek embere- | kel tartóztattak le hónapokon keresztül minden j alapos vád nélkül. Az igazságra való fellebbe- ! zéseket rendesen figyelmen kívül hagyták, ; visszautasították, vagy meg is büntették, mint j Románia jó renoméja elleni merényletet. A | fajához és nyelvéhez való hűséget politikai bűn- 1 ténynek minősítik, mikor ezt magyar ember j csinálja, ellenben dicső cselekedetnek tartották j akkor, mikor azt román praktizálta a magyar í uralom alatt. Kuriális javakat, egyházi eidőket, ! gyülekezetek által épített iskolákat konfiskálnak j kárpótlás nélkül. Egyházi tanácskozásokat és | gyűléseket tiltottak be politikai hatóságok. j Kézdivásárhelyen tartózkodásunk alatt egy brutalitásáról ismert csendőr egy tiz éves kis gyermeket oly durván bántalmazott, hogy majd belehalt. Gondoltuk, kötelességünk ezeket a ténye­ket Bukarestben jelezni. — Mindannyiszor meg­győződtünk arról, hogy a kormány semmi ko­moly erőfeszítést nem tesz ágensei ellenőrzésére vagy megfékezésére. Eleddig semmit nem tett magyar alattvalói szivének megnyerésére és hogy elejét vegye egy közép- és déleurópa bé­kéjét fenyegető újabb irredentizmus alakulásá­nak. A békeszerződés szövegére támaszkodva, energikusan ajánlottuk a felelős román minisz­ternek az eszmét, hogy gyűjtsék össze az erdélyi magyar egyház vezetőit vallásra való tekintet nélkül s velük együtt dolgozzanak loyalis és szabad politikát, még mielőtt későn lenne, nagylelkűség szellemében méltóan igazi állam­férfiakhoz. Garantálhattuk, hogy ilyen közbe­lépés szívesen fogadott lesz az érdekelteknél...“ Majd a hűségeskü kérdésével foglalkozva, melyet a végleges döntésig nem lett volna sza­bad kikövetelni, igy folytatja:“ Tudnikell, hogy a nemzetközi szerződésekbe iktattatt be határo­zott kikötések a jelen nehézségek kifejlődésé­nek megelőzésére. Meg kell állapítanunk, hogy ezeket a kikötéseket teljesen és — mint ahogy Bukarestben is láttuk — szánt szándékkal fél­remagyarázzák. Az entente nem hunyhat ezek előtt a nehézségek előtt szemet. Ily eljárásnak nem lehet más eredménye, mint Románia jo­gainak megsemmisítése azon a vidéken, melyet meg akartak védeni az aljas elbánástól. Ez a protectio nern foglalja magában a bántalmazott rész vagy az ország nagy részének Magyar­­országhoz való visszacsatolását. A nép arra na­gyon vegyes. A vitás területből ha nem is füg­getlen, de autonóm államot kellene csinálni, mind Magyarország, mind Románia ambícióitól és intrikáitól menten. Az uj szerződés holt betű maradt. Vajda Vojvoda akkori miniszterelnök 1920 január 30-án a londoni konferencián tett Ígéretei nem való­sultak meg. Románia és Erdély hivatalnokai labdát játszanak és hitso- sósaink két malomkő közé szorulva megörülteinek. A budapesti kor­mány is hibás a helyzet megteremtésében, hogy annyira nyújtotta a békeszerződés ratifikálását Az entente! is felelősség terheli, mert nem en­gedte meg a Világszövetségnek a helyszínre vizsgáló bizottság kiküldését. Igaz, hogy egy­két esetben segítségül lehettünk az elnyomot­taknak és a kormány kilátásba helyezte a vét­kesek megbüntetését*, mihelyt meggyőződik a gazságokról a mi révünkön. De mi csak egy részét ismerjük e gazságoknak. A kormánynak magának kötelessége összegyűjteni a panaszo­kat és orvosolni a sérelmeket. Sikelek voltak a magyar reklamációkkal szemben is — meg­győződésünk szerint — nem annyira szivke­­ménységből vagy a felhozott tények valódisá­gában kételkedésből, mint inkább amiatti féle­lemből, hogy elvesztik honfitársaik szimpathiá­­ját. Ezért tartjuk mi szükségesnek a külső beavatkozást. Ha nem jön segítség Bukarestből, kell, hogy jöjjön Genfből.“ Árvizek. A nagy Dunáról a jég teljesen eltakarodott, a Vágón is csak kis táblák úszkálnak már, úgy, hogy a jeges árviz veszedelme Komárom és vidékére nézve most már megszűntnek tekint­hető. Nem remélt simán folyt le a jég elvonulása a Vágón, környékünkön csakis Gútán volt kisebb torlódás, valamit felduzzadt a folyó s aztán a torlasz minden kár okozása nélkül elvonult. A folyók is apadásnak indultak, Komá­romnál ma már csak -j-378 cm. a vízmagasság, ami magas közepállásnak felel meg. A hirtelen leszaladt nagydunai és vág­­árhullámok miatt a tavasszal jelentkezni szokott belvizek sem haladják felül a normális mérté­keket, a Csallóközben csak a levezető főcsa­tornák alsó szakaszai vannak tele, melyek eltávolítására az alsó- csallóközi ármentesitő társulat eddig a komáromi és csicsói nagy vizemelő gépeit hozta működésbe. Előbbi most a keszegfatusi csatornarendszer vizeit is huzza. A társulattól vett értesüléseink szerint a szivattyútelepek felkészülten várják a tavaszi belvizeket, amennyiben úgy fűtő, mint kenő olajjal jól el vannak látva. Kuriozumképen kiszámította az alsó- csalló­közi ármentesitő társulat igazgatósága, hogy az 1916. évben, midőn vizemelői fennállása óta a legtöbbet kellett szivattyúznia, azon víztömeg, amit mesterségesen a töltéseken átemeléssel távolított el a csallóközi csatornákból, oly óriási, miszerint az, ha a Balaton víztükrére leesett volna, a Balaton vizszinét 10 cm.-rel emelte volna. Ha pedig ezen víztömeget, amit akkor kiszivattyúzott a társulat, a Duna teljesen üres medrébe eresztette volna be, úgy órák kellettek volna hozzá, mig közepes dunai vízállással a mederben lefolyhatott volna. Végül ha a csator­nákból mesterségesen eltávolitott vizmennyiség az 1916. évben a felhőkből visszazuhogott volna, az a Csallóközben lévő legnagyobb 12 000 holdas Kálnoky-féle uradalomra eső három évi normális esőmennyisegnek felelt volna meg. Simor Jenő hangversenye. — A Jókai egyesület ///. hangversenye. — A Jókai közművelődési egyesület által rendezett hangversenyek sorozatának kimagasló zenei szenzációja volt Simor Jenő tanár március 4-én lezajlott hegedű estélye. Vannak a magyar művészetnek oly bolygó csillagai, melyek hol itt, hol ott tűnnek fel és fényükkel hirdetik a magyar kultúrát, velünk pedig, elszakított területeken élő magyarokkal feledtetik a rideg valóság szomorúságait Zenei előadóművészetünknek egyik ilyen csillaga Simor Jenő hegedűművész is. Tőlünk indult ki művészi útjára és most hosszú évek múltán ismét visszatért körünkbe. Köszöntjük Őt szivünk teljes melegével I Szombatesti hangversenyével ritka élve­zetet nyújtott a zenei szépért lelkesedő közön­ségünknek. Tiszta intonáció, a vonókezelés szuverén biztossága, a legapróbb részletekig kidolgozott előadási modor, széles és tömör tónus jellemzik játékát. Bevezetésül konzseniális, klasszikus művet: Leclair hegedűszonátáját (Le Tombeau) játszotta előkelő, nemes egyszerűséggel. Kiváló partnere volt dr. Schmidthauer Vilmos, kiben az ügyes kisérő jeles kvalitásai ez estén is gyönyörűen érvényesültek. Elragadó volt Wieniwrsky d-moll hegedű­­versenye. E mű, első és második tételének melódia gazdagságával, széles kantilénáival, majd a lendületes harmadik tétel bonyolult szpikkátó- hálózatával, legközelebb áll Simor egyéniségéhez. Nem is tudtuk, mit csodáljunk

Next

/
Thumbnails
Contents