Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-03-04 / 27. szám
8. oldal. «Komáromi Lapok 1922. március 4. — Beregi est Komáromban. Beregi Oszkár, az európai hirű színművészt, mint azt már említettük is, csütörtökön, március hó 9-én nagy előadó estét tart a kultúrpalotában. Az est iránt a legszélesebb körben nyilvánult meg a szokatlan nagy érdeklődés. Jegyek már kaphatók a Beregi estre a Spitzer-féle könyves boltban. — Adomány a Diákmenzának Weisz Mariska urhölgy (Deák F. u.21 sz.) 100 K-t. (Egyszáz koronát) küldött be hozzánk „Visszaadott orvosi honorárium“ címen, azzal a kéréssel, hogy adjuk át a Diákmenza intézőségének. Rendeltetési helyére juttattuk. — Újságírói jubileum. Egyik derék kartársunk 25 éves jubileuma alkalmával rendezendő ünnepélyre kaptuk az alábbi meghívót: Igen tisztelt Kartárs urak! Teliéri Gyula, a Szepesi Lapok c. napilap főszerkesztője márciusban lesz 25 éves újságíró. Egész Szepesvármegye készüődik arra az ünnepségre, melyen Telléry Gyulát ubileuma alkalmából méltóan akarja köszönteni cözönsége. A rendező bizottság legkedvesebb éladata igen tisztelt Kartárs urakat megnyerni az ünnepségen és diszlakomán való részvételre, miért is a rendező bizottság megbízásából tisztelettel meghívom Címeket a /. évi márc. 12-én délután 6 órakor az iglói színházban tartandó irodalmi estélyre s az azt követő bankettre. A rendező bizottság az igen tisztelt Kartárs urak kényelmes lakásairól gondoskodni fog. Kiváló tisztelettel dr. Fodor Antal hírlapíró. — Igen sokan felkeresnek bennünket leveleikkel és szóval is sokan kifejezik, hogy lapunkkal megvannak elégedve. Ezt mi hálás köszönettel vesszük és arra kérjük olvasóinkat, hogy ha községükben, vagy a környéken valami történik, amit a mi lapunkban közölni lehetne, ne sajnálják a fáradságot és röviden Írják azt meg nekünk. Állandó tudósítóinkat szívesen honoráljuk és költségeit megtérítjük. Aki lapunk tudósítója óhajt lenni, legyen szives, keressen fel bennünket soraival. — „A betyár kendője“ — Hetényen. A hetényi ifjúság az egyház harangalapja javára előadta „A belyár kendőjét“. Az ifjúság ily irányú kulturális nevelése eddig ismeretlen volt Hetényben s talán az újság ingerének tulajdonítható részben az a nagy kedv, melyet az ifjak és leányok 5 héten keresztül nagy szorgalommal tanultak és több Ízben fényes sikert arattak. A nagyobb szerepekben kitűntek Baranyai István (Bandi), Rarcsó Erzsi (Örzsi), Hencz Klári (Kulcsárné); a többi szerepekben kitűnőek voltak: Szabó Gábor (Ferenc ur), Hencz Lajos (András ügyvéd), Hencz Benő (Ragyás), Szuh András (András), Szabó Klári (Boris asszony), Fóris Sándor (Csepü), Gál Lajos (Kajszin), Csintalan Ilonka (Zsófi), Szalai Balázs (Buzi), Szabó Dezső (szolgabiró), Szabó Dezső (biztos), Pintér Juliska (Buziné), Gál András (Pisze), Lajós Mihály (esküdt), Szabó Dezső, Hencz Benő (huszárok), Szalai András (poroszló). A betanítás nehéz, de dicséretes munkáját Böszörményi Lenke, Beke Ilona rendes, illetve oki. tanítónők és Győry Elemér végezték, kiknek legszebb jutalma az a tudat, hogy az ifjúságot elvonva az esti káros és sokszor rontó szórakozásoktól, a mükedvelés épületébe a szereplőket legalább egy lépcsőfokkal fölfelé segítették. A szép és Ízléses színpad felállítása Szabó János községi biró érdeme, aki fáradságot nem ismerve őszinte odaadással buzgólkodott a nemes cél érdekében. — Szinelőadás után, vasárnap este Szabó István összes helyiségeiben vigadtak a szereplők és a község egész ifjúsága. — A kölcsönkönyvtár vezetősége ezúton is figyelmezteti azokat, akik hosszabb idő óta kinttartják maguknál a kivitt könyveket, hogy a kultúrpalotában a kölcsönkönyvtárbán a nyitási napokon (hétfő d. e. 9—12, szerdán és pénteken d. u. 2—5) sürgősen vigyék be a könyveket, mert ellenkezőleg a késedelmezők ellen az egyesület ügyésze az eljárást kénytelen lesz megindítani a kivitt és vissza nem szolgáltatott könyvek mostani beszerzési ára erejéig, ami most bizony tulmagas. — Az Iparoskor háziestélye. Említettük már, hogy a Komáromi Iparoskör március hóban megkezdi ismeretterjesztő-előadással illetve felolvasással egybekötött házi estélyeit. Mint értesülünk, az első háziestélyt március hó 19-én, Vasárnap tartják a körnek Nádorutcai helyiségében, mely alkalommal a felolvasáson kívül Szórakoztató műsor is lesz. — Szini előadás. A komáromi ref. Ifjúsági Egyesület műkedvelő gárdája Vargha Sándor ref. lelkész vezetésével szorgalmasan készül a „Katóka őrmesterné“ c. népszerű színdarabra, amelyet a Kollégium nagytermében fognak előadni már a közeli hetekben. — A rendőrfőkapitány felhívja mindazokat a polgárokat, akik polgári igazolványt a rendőrkapitányságon már váltottak, hogy ezen igazolványukkal a rendőrségen minél előbb jelentkezzenek. — A losonci magyar dalegyesület közgyűlése. Losoncról jelenti tudósilónk: Vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését a Losonci Magyar Dalegyesület Wagner Sándor nyug. polgármester elnöklete alatt. Az elnöki megnyitó után dr. Dortsak Lajos titkár beszámolt az elmúlt év történetéről. Azután a választásokat ejtették meg s a választmány uj tagjaiul, beválasztották: Novek Béla, Rakottyay Gyula, Selmeczy Miklós, Scherer Lajos, Dr. Gömöry Elek, Mazár Sándor, Redlinger Jagues, Csonka István, Harlwiger Ágoston és Haász Lajos. A dalegyesület az elmúlt év folyamán igen figyelemreméltó működést fejtett ki magasszinvonalu s művészies hangversenyeivel kiváló karnagyának Rieszner Ede zenetanárnak vezetése alatt. — Színészet. E hó 11-én és 12-én, jövő szombaton és vasárnap a magyarországi színészet több kiváló tagja fog Komáromba jönni és a Legényegylet színpadán játszani. Több rövidebb számon kívül Feli Leónak: Édes öregem cimü operettjét és Molnár Ferencnek Ibolya cimü darabját fogják előadni. Remélhetőleg városunk és a vidék közönsége siet megragadni a ritkán kínálkozó alkalmat és tömeges látogatásával fogja támogatni a magyar színészek kulturális vállalkozását. — Simor hegedűművész hangversenyére megváltotta már jegyéi? Ha még nem, akkor itt említjük meg, hogy ma, szombaton d. u. 5 t óráig a Spitzer könyvesboltban válhat jegyet és ma este 7—8-ig a pénztárnál a kultúrpaloj tában. A hangverseny pontosan 8 órakor kez| dődik. — Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, kik | a Komáromi Hóm. Kath. Egyb. Énekkar febr. í 26-án tartott dalestélyén közreműködtek, az j est sikeréhez bármely módon hozzájárultak és j akik felülfizetui szivesek voltak, ezúton mond í hálás köszönetét az Egyesület működő kara. — Az aiistáliak vendégszereplése Komáí romban. A múlt héten négy napon keresztül l nagy érdelődés mellett adták elő az alistáli ref. ! ifjúság műkedvelői „Az árva Bandi“ c. közked- I veit népszínművet. A rendezés, szereposztás, j betanítás nehéz munkáját Marcsa Sándor földink. t alistáli ref. lelkész végezte lelkiismeretes odaj adással. Fáradságának méltó jutalma volt a j fényes siker, amely arra indította a derék inű- I kedvelő gárdát, hogy a környék nagyobb váro! saiban is előadják a darabot. E célból folyó hó I 26-án Komáromba jönnek és a Kollégium ! színháztermében elő fogják adni a darabot. < Reméljük, hogy városunk közönsége tömegesen fogja megnézni a falu műkedvelő gyerekeit. — Földmunkás gyűlés. A komávommegyei földmunkások Csúz községben, 1922. évi március hó 5-én, d. e. 11 órakor (a Baloghné-féle zsellér udvarban) nyilvános földmunkás gyűlést tartanak a kővetkező napirenddel: 1. Gazdasági helyzet. 2. Földreform. 3. Munkanélküliség és munkásbiztositás. Előadók: Szvetiik Károly uemzetgy. képviselő szlovák nyelven. Nagy Gyula nemzetgy. képviselő és Varga Pál Komáromból. — Az udvardi műkedvelők Komáromban. Említettük már több Ízben, hogy Szabó János, orosz fogságból hazatért udvardi főtanitó, milyen szép énekes színművet szerzett szomorú fogsága alatt, s a kiváló darabot. A Bethlehem angyala címen az udvardi műkedvelők gördülékeny, szép előadásban bemutatták több Ízben is Udvardon és Érsekújváron. Legközelebb Komáromba jönnek és a Legényegyletben is előfogják adni a szép darabot, amelyet élénk kíváncsisággal várunk. — Akinek teher az élet. Valgóczy Károly j 44 éves magánzó március 3-ára hajnalban . Király püspök utcai lakásán beretvával mindkét | karján átvágta az ereket. Mire hozzátartozói ' észrevették, már elvérzett, halott volt. Az életunt ember gyógyíthatatlan betegsége fölötti elkeseredésében vetett véget életének. — A Szent András harangalapjára adakoztak a Katolikus Piknik alkalmából: Kürthy Istvánné védőnő, dr. Bardócz József 200—200 K, Kürthy István, Szent Benedek rendi székház, dr. Wittausek Károly, Kőhalmi Károly, Schmidthauer Lajos, Lfinhardt Mihály, N. N., Dosztál Jóssef, Pöltzl Irma, dr. Alapi Gyuláné 100—100 K, Horváth István 85 K, D’Elia Ferenc, Uhereczky Géza 70—70 K, Kovách Tihamér 65 K, dr. Ghyczy János 60 K, Ágoston Miklós, özv. Balogh Miklósné, Ivanics Andor (örsujfalu), dr. Gyurisa Alajosné, Jurecska Jánosné. Hickisch Károly (Izsap), Marczy József esperes (Nagymegyer), Marcsa József, Kürthy Győző (Kürt), özv. Dorner Dezsőné, Varjassy Géza (Keszegfalva), dr. Vittkó Rezső, Kyzdy-Vásárhelyi Árpád (Komáromszenlpéter), Gyalókay Miklósné, Biró Sándorné, Dosztál Jakab, Bindendes József, Dosztál Gyula, Babies Endre, özv. Korén Józsefné, dr. Vincze Aurél, Pusztelník Károly, Farkas Ferenc, dr. Keblusek Imre, Pyber Dénesné, Komáromi Ede, Tomanóczy Imre, dr. Molnár Jenő, Pusztelnik család, dr. Kamrás József 50—50 K, D’Elia Ferencné, dr. Kovács Gyula, Takács Lajos (Lándor-puszta), Barbély Imre (Keszegfalva) 40—40 K, özv. Végh M hályné, dr. Kovács Gyula, dr. Polony Béla 35—35 K, dr. Szijj Ferenc, Szalay János, Guoth Lajos, Matics Julia (örsujfalu), Széles Gergely, Németh Ödönné, Szalva Dezső (Ógyalla), Puff Mária, Lukovics József, Dorner Pál 30—30 K, Gidró Bonifác, Hajdú Gábor, Derzs Bálint, Filipek Elekné, Muck Józsefné, Nagy Mihályné, Kitzing Márton 25 25 K, Bene Lajosné, Boross Gyuláné, Brunner Ferenc, Cz ke Zsigmondné, Dobos László, Feichtinger József, Hinn Jánosné, Horváth Istvánné, özv. Ipovitz Józsefné, Jády Jánosné, özv. Komjáthy Aladárné, K. Ledermayer Ilona, Letenay Vilmosné, Lechner Anna, Langsádl Józsefné, id. Langsádl Lajosné, Lukovich Ferenc, Major Istvánné, Makkos Mihály, Mészáros Lajosné, Motecz Tivadar, Nagy Jenőné, Nagy Ferencné, Nagy Sándor, Nagy Károly, Németh Endréné, N. N, Pivetz Lajos, Pichler Margit, Prasek Ferenc, Ruzicska Ferenc, Schnierer Aladárné, özv. Sipos Elekné, Schnell Anna, Szakmáry Károly, Székelyi Jánosné, Szikvizgyár, özv. Szombathy Flórisné, Sziíágyi Mária, Török Andrásné, Wane Róbertné, Windisch Károly, Zimmermann Jánosné, Árendás József, Réb Miklós, Biró Gyula, Krutzler Kálmán, Kacz Gáspár, Marth György, Pathó Flóris, Szabó Ferenc, Zsömbörgi János 20—20 K. A nemeslelkü adakozóknak a szent cél megértő támogatásáért igaz háláját és köszönetét fejezi ki dr. Alapi Gyula, a katolikus egyházközség világi elnöke. Steckenpferd 435 liliomtej szappan régi békemin őségben megint kaphatő. Egyedüli gyárosok: Bergmann & Co, Tetschen a/E. — Hangverseny. A múlt héten a szőnyi ref. énekkar jól sikerült hangversenyt rendezett, amely a harangalapra ás a kántorlakás építésére 2000—2000 K-t, az iskolai fölszerelésre 1000 K-t jövedelmezett. — Elveszett ezerkoronás. Egyik városi családos tisztviselő pénteken, mársius 3-án a város területén egy ezerkoronás bankjegyet elveszített. A szegény tisztviselőnek havi fizetéséből való ez a pénz és érthetően igen érzékeny veszteséget jelent reá nézve. A becsületes megtalálót felkéri, hogy szolgáltassa be a bankjegyet a rendőrkapitányságra. — Építkezés Gúlán. Amint Gutáról írják, a gútai községi alkalmazottak részére építendő lakóház ápitésével 1922 febr. 21-én megtartott nyilvános árverésen Soukup János, Prága—■ Karlini építészt bízták meg. — Ebveszettség Komáromban. Komárom város rendőrkapitányi hivatala közhírré teszi, hogy az ebveszettség a városban ismét megállapittatott. A minisztérium által elrendelt országos ebzárlat ezideig is érvényben van, de a helyben megállapított ebveszettség a zárlati intézkedéseknek még szigorúbb végrehajtására kötelez. Figyelmeztetik tehát ismételten a lakosságot, hogy ebeit otthon megkötve, vagy zárt helyen tartsa, az utcán pedig szájkosárral, pórázon vezesse. A gyepmestert utasítják, hogy hetenkint legalább kétszer nappal és egyszer éjjel cirkáljon. Minden befogott adózatlan eb kivétel nélkül ki fog irtatni, a tulajdonosa pedig1 büntetve lesz. Ilyen ebek kiadásáért senki a rendőrkapitányi hivatalnál ne jelentkezzék, mert elutasítják. — Baleset. Zandlenter János volt aggastyáni biró Léber Ferenccel a puskájukat akarták kipróbálni, miközben a fegyver elsült és a golyó Zandlenter csipőcsontját fúrta keresztül- A tatabányai kórházba szállították. — Művészestóly. Azigmándi járás jegyzői egylet a jegyzői árva alap javára szépen sikerült művészestélyt rendezett a múlt héten Nagyigmándon.