Komáromi Lapok, 1921. július-december (42. évfolyam, 53-106. szám)
1921-09-10 / 82. szám
4. oldat. „Komáromi Lapok" 1921. szeptember 10 vették át. Szlovák katonát nem hagytak Szlovenszkón, ahol tulajdonképen a helye lenne, hanem Csehországba tették. Ezzel kétféle hasznot akartak elérni. A szlovák katonát átgyurják erkölcsileg és nemzetileg, viszont a cseh katona itt nemcsak katonai szolgálatot fog teljesíteni, hanem a cseh kultúrát terjeszteni fogja. Hogy milyet, — azt tudjuk. Ugyanaz áll a csendőrségre is. Fölhívják ugyan a szlovákokat is a csendőri szolgálatra, de föl nem fogadják s a fölfogadottak Csehországban szolgálnak. * Fájdalom, egyéb is történt. A brachiális erőt politikai célokra is fölhasználják. Csak azt a tényt említem meg, hogy a cseh csendőr több figyelmet fordított a lelkészre, jegyzőre, tanitóra és más szlovák hivatalnokra, mint (itt a rózsahegyi cenzúra egy sort törölt.) És az ö információja Prágába irányadó volt. Szóval, a szlovákokat brachiális cseh erő alá rendelték s titkos rendőrséggel zárták körül. Minden lehetőt megtettek, hogy a szlovák hivatalnokokat lehetetlenné tegyék, diszkvalifikálják és megfosszák a becsüléstől. Maga Csehország átvette és alkalmazta a régi rezsimből való összes, saját hivatalnokait, nálunk valamennyit igyekeztek eltávolítani. Üldözés, terror, lenézés, büntető elbánás a fizetésben és előhaladásban. És ez sokszor a legjobb szlovák hazafiaknak volt a sorsa! Hiszen mennyi panasz volt csak a régi, ismert, szlovák hazafiak félretaszitása miatt ? Ezzel a szlovák hivatalnoki kar nagyrészét Magyarország karjaiba hajtották s még nagyobb részét elkedvetlenítették. Ez a prágai politikai és szlovák asszisztenseinek a bűne. Nekik persze arra volt szükségük, hogy az összes hivatalokat a cseh intelligenciával töltsék be. Most kétszerháromszor nagyobb számú hivatalnoki karunk van, túlnyomó többségben Csehországból. A vezető helyek csaknem kivétel nélkül az ő kezükben vannak és mindenütt cseh, titkos ellenőrzés, hivatalos spionok a szlovákok ellen. Ez szintén tény. A harmadik az iskolaügy. Teljesen kiszolgáltatták annak az irányzatnak, mely teljes gőzzel az elcsehesités szekerét tolja. Szlovák filológusok nem kellenek nekik. A szlovák és cseh oktatást cseh kezekre bízzák. Mindezt együtt klasszifikáiják. És valami csehszlovák nyelvet preparálnak, amely később a telivér cseh szellemnek legyen az anyja. Főiskolákat általában nem. is akartak adni nekünk. Sőt még a megmaradtakat is megakarták semmisíteni, hogy diákságunk kényszerítve legyen cseh levegőt szivni. Mert olyan szlovák generációt akartak nevelni, amelyet azután az elcsehesitési politika szolgálatába állíthatna! Az ebből a generációból kikerülő hivatalnoki karnak néhány évig Csehországban kellene hivatalnokoskodnia, szóval addig az ideig, amig teljesen elcsehesednek s azután onnan küldenék Szlovenszkóra,, hogy saját nemzetén gyilkosságot végezzen. És az a legszörnyübb, amit csak elgondolhatunk, hogy Csehországban a szlovák gyermekekből janicsárokat, renegátokat akartak nevelni, hogy véghezvihessék ezt a testvérgyilkosságot. Ezzel párhuzamosan csinálták a politikát is. Mindenáron a rúdon akarták megtartani az összes „hlas“-istákat, akik az elcsehesités szolgálatában állottak. Az ellenfeleket megsemmisítették. Egyre megy, hogy néppárti vagy nemzetipárti, katholikus vagy lutheránus. Kiszakítani a szlovák nép alól mindent, ami erkölcsileg és nemzetileg fenntartja: a vallást, az egyházi iskolákat. És ennek szolgálatába épen úgy odaállították a hlasistákat, mint a katonaságot, csendőrséget, hivatalnoki kart, tanítóságot, iskolát, Ymcát, Sokolt, Húst, csehszlovák egyházat és egyedül a jó Isten tudja, mi mindent. t,s gurult erre a pénz az összes titkos és nem titkos forrásokól. Befolyásukkal itthoni politikába való, nem kívánatos beavatkozásukkal politikai töredékekre tagoltak bennünket, okozói voltak a vörös áradatnak, pénzükkel megvásárolták a szlovák politikát, nem csak itt, hanem Amerikában és a zsurnalisztikájukkal megmérgezték a szlovák közvéleményt. É célból megvásárolták a szlovák zsurnalisztika többségét és az összes szlovák szerkesztőségekbe annyi cseh szerkesztőt, amennyit csak lehetett. És azután ezek védelmezzék a mi nemzeti jogainkat! Mindent elhallgatni, mindent tönkretenni, mindenkit elgáncsolni, aki az utjukba áll. Mindegy, hogy az néppárti-e, vagy nemzetipárti, itteni vagy amerikai, diák vagy tanár, Orol vagy Omladinár, püspök vagy egyszerű földmives, „Slovák", „Národnie Noviny“ vagy más. Ahány szlovák, annyi csoportra törtek bennünket. Harcolunk a csehek, a magyarok ellen és egymás ellen. így kivánta ezt a cseh haditerv Szlovenszkó okkupálására. Hála istennek, ma már legalább ösmerjük s ezzel elvesztette veszedelmes erejét. Ha a szlovák nép teljesen áttekinti ezt a munkát, egy vonással meg is semmisítheti. Akkor lesz ez, amikor azt fogja mondani: „— Nem türünk mást, mint szlovák politikát 1 És akkor lehetséges, hogy megkezdődik a bojkott minden ellen, ami — cseh. K. N. Emlékezés — elmélkedés. Megmozdult a város és falu aprósága, hangyanépe, ifjúsága. Általános mozgósítás ez, mely megújul évenfciüt szeptemberben, békében és háborúban — ugyan melyiket éljük most e kettő közül? — Bevonulnak a hivó szóra és kiki megtalálja helyét az iskolában. Az öntudatra ébredő kis gyermek, a talpraesett maturandus és a szellemes füozopter ugyanegy létrának kü^mböző fokain állnak. Mindegyik érzi helyzetének magasságát és fontosságát, midőn hivatalosan és ünnepélyesen fe jebb hág a lépcsőn egy fokkal. Mi pedig, kik mar túl vagyunk a létrán, álljunk meg egy szóra és a nagy diáknap >kon emlékezzünk a múltakról, elmélkedjünk a jelenről. Ki .ne gondolna szivesen boldog gyermekkorára, melyet öreg urak is visszaálmodnak néha? Sohasem felejtem eiső tanitómat, kit primiciámou láttam viszont, sem a másodikat, a legjobbat, a páratlant, édes anyámat, ki két évig tanított magánúton a szakfórfiak ámulatára, tanitói oklevél nélkül, nagy szívvel, óriási energiával. Bizony ez kell a diplomához is ! Nem feledem tanáraimat, kiknek mindenike nyomot hagyott lelkemben. Óh, mennyi kéznek kell a leiket művelnie, míg kész a mű s nyitva a pálya ! A hosszú beke szélcsendjében a magyar kultúra az egész vonalon felvirágzott. Voltak ugyan — amit túlozva szemünkre vetnek — a földművelő nép rónáin, pusztáin és a városok nyomortanyáiu elhanyagolt lelkek, kikkel a bécsi politika által termelt babérokra áhítozó közigazgatásunk keveset törődött. Ez azonban csak bizonyos, meg elviselhető percentnek ártott, egyébként iskoláink magas nívón állottak. A wieni és egyéb főiskolákra került magyar diákok dicsőséget szereztek a magyar névnek és a magyar iskoláknak. Voltak elmélyedő tudósaink, de sokkal többen életrevaló tanítóink, tanáraink. Voltak kitűnő könyveink. Voltak, kik azokat mesterien megszerkeszfették és voltak, kik azokat mesterien kezelték. Mi több, a sehol meg nem hódított ország kultúrájának a háború sem ártott. Inter arma silebant musae, mint vihar idején hallgatnak a madarak. De vártuk, hogy elül a vihar, lesz még ünnep, lesz még béke és élet a világon. Óh, drága múlt, mily kedves, mily dicső a te emléked ! És most az átcsatolt országrészen siralmas a mi jelenünk és ha nem volna bizalmunk az Égben, bizalmunk az ősi erényben, ha nem volnának biztató jelek a földön, reménytelen volna jövönk is. Magyar ifjaink ezrei maradnak magyar iskola nélkül. Szemforgató idegenek mégis nagyobb kultúráról meséinek, mely általuk jövend a világra. így beszéltek tulnan a kommunisták is és mit adtak ? Mit várhatunk most is hasonló Ígéretektől? Elzárnak tankönyveinktől s a meglevőket ki akarnák zárni az iskolákból. Mintha bizony elég volna a csehszlovák hymnusz és a földrajz tanítása! Mit szólnak ehhez a szülők ? Magyar tanítók ! Ők lesznek az önök bírái és majdan a gyermekek, nem azok, akik most rendelkeznek és — nem a magukéból — fizetnek. Tudom, hogy a kísértések nehéz idején is sugalmazza becsületes magyar lelkűk azt, aminek most hangot adtam. Kezünkbe adnak néhány uj könyvet, melyekben lópten-nyomon ilyenek és hasonlók olvashatók: reszket, mint a nyarsfalevól. Talán ezekből fogjuk tanítani a mi édes magyar nyelvünket ? Azt gondoltuk, hogy kulturáltamban az ilyen könyvek egyévi kudarc után a tüzbe kerülnek s csak egy-egy darab marad meg a múzeumok számára ijesztő példány gyanánt. Nagyjainknak, őseinknek ismertetését megtiltják. Talán a világtörténelmet is meg lehet cenzúrázni? Hiszen minden müveit ember tanulja azt és kiveszi belőle, ami az övé ! A cenzúráit tankönyvekbe is, de még inkább ifjúságunk leikébe tartozunk azt beírni. Magyar tanítók! ez a magyar kultúrához tartozik, ez a mi kincsünk, melyet senki sem vehet el tölünk! Ne folytassuk! Ne is sírjunk! Emlékeztünk a múltakról, elmélked ünk a jelenről. Most ismét iskoláink nyüzsgő népére tekintek, azután mindmagunkra, mind az ő nevelőikre. Nekünk nem szabad görnyednünk, csüggednünk, változnunk. Tizenöt év előtt — más időkben — Írtam és most is megírom, hogy a gyermek nagy tiszteletet visz magával az iskola és tanitói iránt s anuak az ártatlan, üde és finom gyermekléleknek nem szabad bennünk csalódnia, nem szabad a kiábrándulást épen az iskolában kezdenie. Dr. Sz. Nyu£at-Ma£yarország sorsa van a politika homlokterében. Az antant jegyzéke megérkezett a magyar kormányhoz ebben az ügyben, a jegyzék a feltétlen átadást követeli. Ámde a magyar kormány Nyugatmagyarországon már nem ura a helyzetnek, és e terület sorsának irányítását egy olyan tényező vette a kezébe, amellyel nem számoltak eddig: a lakosság, a nép, mely öntudatra ébredt és az önrendelkezési jogát követeli. Nyugatmagyarország népe a világ népeihez fordul ésk ülőn világosítja fel Amerika népét is. E felhívásokat az alábbiakban közöljük: A világ népeihez! Az ezeréves Magyarország nyugati szegélyén háromszázezer német boldog békességben élt az ősi földön ott lakó horvát és magyar testvérekkel. A világháború borzalmai közepette hozzánk is eljutott a nagy amerikai nép Wilson elnök utján világgá hirdetett népek önrendelkezési jogának az elve. Eszerint egy népet sem lehet megkérdezése nélkül és akarata ellenére idegen fennhatóság alá utalni. Ebben a tudatban éltünk, ettől az elvtől áthatva tettük le a fegyvereket és mit látunk most? Megkérdeztetésünk nélkül és akaratunk ellenére az éhező, a lerongyolt, pusztuló és életképtelen Ausztriához akarnak birkanyáj módjára átterelni. A magyar kormány, ezeréves hazánk mai gondozója, kénytelen volt rólunk levenni a kezét és most itt állunk az öreg Európa viharzó földjén, önérzetünkben megbántva és kétségbeesett elkeseredéssel ezeréves édesanyánktól elszakítva és egy beteg mostohához átutalva. Nem 1 Ezt nem tűrhetik a világ civilizált népei! Hozzájuk fordulunk kétségbeesett jajkiáltásunkkal, azzal a kijelentéssel, hogy ebbe a csúfságba sohasem fogunk beleegyezni és élni fogunk önrendelkezési jogunkkal. Ha pedig erőszakkal akarnak rajtunk végiggázolni, ám tessék, de mi ősi fegyvereinkkel a kezünkben meg fogjuk védeni utolsó leheletünkig völgyeinket és hegyeinket. Hőseink temetőjére majd kiirhatják: „A népek önrendelkezési jogáért.“ Inkább jöjjön a hősi halál, mert Nyugatmagyarország népe becsületével nem egyeztethető össze, hogy asszonyait és apáit, leá-
