Komáromi Lapok, 1921. január-június (42. évfolyam, 1-52. szám)
1921-01-22 / 7. szám
4tegyvenkettedik évfolyam* 7. szám. Szombati 1921. január 22. KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Előfizetési ár Cseh-szlovák értékben : Krtyheu és vidékre postai szétküldéssel: Eg ész évre 60 K, félévre 30 K, negyedévre 15 K. Egyes szám árat 70 fillér. Még tél van, de már kezdődik a tavasz problémája, amelyre feszült figyelemmé! vár mindenki. Észak felöl háborús hírek érkezetek és a román mozgósítás úgy látszik, nem marad elszigetelve. Európa még nincsen a nyugvó ponton és rnég az orosz kérdés nincs megoldva. Az orosz kérdés lángba boríthatja Európa mesterségesen csinált nyugalmát és a győzők békéjét alaposan felforgathatja. Ezzel a kérdéssel számolnak az államok is, amikor teljes fegyverkezéssel akarják a »leszerelés» kérdését megoldani. Mindjárt a kis antant-on próbálkozik meg az uj szövetség mélysége és értéke, melynek egyik tagját megtámadja az orosz kolosszus egyik darabja. A szovjetek vörös hadserege, állítólag német vezér es vezérkarral dolgozik ez a hadsereg. Így érthető a diadalitas francia közvélemény rettegése a német gázoktól, melyek Wrangel seregét szétszórták és amelyek gyártási titkát követelik a franciák kiszolgáltatni. Úgy sejtjük, hogy a világháború még alig nyert befejezést és utolsó fejezete még hátra van. Meglátjuk, hogy a kis antant, melyet a megcsonkított Magyarországtól való félelem hozott létre, mennyit ér a valóságában és segiti-e a »nagy« Romániát északi szomszédja ellen, amely állépte a hírek szerint a román határokat. A román mozgósítás nem folyik simán és a háború sohasem fog simán végződni. Romániát belpolitikája fogja megverni, az elnyomott munkásosztály, a letiport magyarság. (Itt a cenzúra 2 sort törölt.) , A nagy antant nem segíti a románokat. Ez a kis antant feladata lenné, •ámde annak minden tagja el van odahaza foglalva a saját bajával. Szerbia a horvát, szlovén és montenegrói kérdéssel, melyet a kommunizmus is komplikál, Lengyelországnak éppen elég a'maga baja, a C.seh-szlovák köztársaság sem kér egy külháboruból. . Tulajdonképpen nem kérne ebbői ' senki, de a háború, sajnos, a helyünkbe is jöhet, ha az orosz vörös hadsereg felkészültségéről szóló hirek nem túlzottak. Ilyenformán azután az európai kavarodás Uj helyzetet teremt, amelyből még azt i sem tudhatjuk, hogy milyen csoportosulásokra számíthatunk. A vihig helyzetél nek kulcsa Németországban van. Ha Né• metország kilép semlegességéből, az a fél j Jpsz győztes, amelyhez a német tudás és j érő csatlakozik. ■= Németország pedig Oroszország ellen Politikai lap. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. nem foglalhat állást, mert gyarmataitól megfosztva nyersanyagokat csak a gazdag Oroszországtól nyerhet. A lengyel kérdés is csak összekapcsol halj a e két állam külpolitikáját. Amerika a világbékéből nem kér, az abban elkövetett égbekiáltó igazlalanságokat és a nemzetek tetiprását még ratifikálásával sem hajlandó támogatni, Anglia és Oroszország azóta talán már gazdaságilag szerződött felek, maradna tehát a francia és olasz nagyhatalom, amely a küzdelmet felvehetné, ha ugyan azt felvenni lehetséges volna a népek hangulata miatt, amelyek a háborútól irtóznak : a győzelem és főleg a békekötés miatt. Az elkövetkezendő háborúban, ha azt elkerülni nem sikerül, megnagyobbodott államok hullhatnak szerte és kicsinyek megnőhetnek. Minden az elhelyezkedéstől függ és a népek meggyőződésétől* ameív abban a háborúban az ö •< imperializmussal fog leszámolni. A vármegyék sorsa, Hogyan centralizálják a közigazgatást? — Mi lesz a magyar tisztviselőkkel? — A kifacsart citromok. — A mór mehet'. — Csak addig, ameddig nem nélkülözhetők. — A tisztviselők osztályozása. — Sivár kilátások. Ezúttal nem igen fogunk kommentárt fűzni az alábbi híradáshoz, amelyet egyik pozsonyi lapból — a Híradóból — veszünk át, s amelyből az a szomorú valóság tűnik ki, amit mi már régen megjósoltunk, hogy az uj köztársaságnak csak addig kell a magyar tisztviselő, amíg nem tudják mással pótolni, amig az újakat betanítják, aztán szélnek eresztik őket. A tudósítás igy szó!: Gomör-Kishont vármegye .zsupánja, Jeszenszky János dr. a megyei közigazgatási bizottság elé terjesztett legutóbbi jelentésében érdekesen számol be a vármegyei közigazgatás helyzetéről s a centralisztikus törekvésről. „A közigazgatásban keveset haladtunk előre — mondja a zsupán. Még mindig az átmeneti állapotban vagyunk, mely a végleges centralizálás (központosítás) felé halad. A centralizáció nem akarja, hogy a megye maga gondoskodjék tisztviselőiről és maga válassza azokat. Mindezen személyügyek a központból intézendők. A tisztviselőket a központból küldik és fizetik. A múlt év augusztus 1-éíől nem kellett volna már lenni volt megyei tisztviselőknek, kezelőknek és írnokoknak. "Ennek következtében a központnak minden megyéről gondoskodni kell és mivel nagy a szükséglet és a központ igyekszik kielégíteni minden megyét, sok a gondja. A központosítás (centralizáció) tehát nagy és nehéz feladat, amely csak lassan haladhat előre. A kormányt a tisztviselők kinevezésében az a cél vezeti, hogy mindenütt szakképzett és jól bevált munkaerőt alkalmazzon. Másrészről kevés szakképzett tisztviselő van és ebből kifolyólag tart oly soká ez az átmeneti időszak. Ez időszerint négy hivatalnoki osztályzatunk van. 1. Vannak véglegesen, 2. ideiglenesen kinevezett hivatalnokok, akik élvezik az állami fizetést, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Msgjaitnik minden szerdán és szombaton. 3. ideiglenesen átvett hivatalnokok, akik nem élvezik az állami fizetést, de legalább a megyeit és végül " 4. akiknek semmijére illetményük nincs, de akik feltétlenül szükségesek, mert nincs, aki őket pótolná. Igy a zsupáni hivatalnál csak két véglegesen kinevezett tisztviselő van. A 7 főszolgabíró közül véglegesen csak 3 van kinevezne. 72 jegyző közül csak 5. így van ez a kezelőszemélyzettel és szolgákkal is. Ez az átmeneti időszak a számvevőségnél is zavart okoz. Mint már említettem, augusztus hó 1-étől nem kellene már fizetni oly hivatalnokot, kezelőt, írnokot sem, aki nincs véglegesen kinevezve, mert ezen időtőt erre a célra nem kapunk az államtól egy fillért sem. De ha ezen tisztviselőket, kezelőket, Írnokokat, szolgákat nem fogjuk fizetni, úgy a közigazgatás megakad, mert tapasztalatból tudjuk, hogy a pótlás nehezen megy. Következetlenséget látok az alacsony állami segélyben is. A megyei költségvetés 607.572 K-t mutat ki az 1920. évre. Az állami segély azonban csak 133.025 K-t. A különbözeiét a miniszteri átirat értelmében a vármegye köteles fedezni. Ha tehát a vármegye a tisztviselők fizetéséből kifolyó terhek legnagyobb részét maga viseii, jogában kellene lenni, hogy befolyása is legyen azokra. Mindenesetre gondoskodni kell eszközökről, amelyekkel ezen különbözetet fedezni fogjuk.“ Bizony, bizony, egy kicsit elhibázta az ántánt a dolgot Nyugatmagyarország lederabolásával. Hiba történt pedig annyiban, hogy egy állammal igényt támasztattak Magyarországnak egy részére, holott ennek az államnak, már mint Auszlriának, soha esze ágába nem volt a magyar királyság területéből csak egy talpalatnyi földet is elbirtokolni. S ha most Ausztria mégis igényli a Burgenland-dá kinevezett országrészt, ezt teszi azért, mert aranytálcán kínálják neki s mert most már presztízs-kérdést csináltak belőle. Ausztria tehát igy jogot formál arra az országtészre. Amennyiben pedig Magyarország akadályokat gördítene az elcsatolás elé, úgy abból középeurópai bonyodalmak származnak — mondják a híradások, amelyek egyik napról a másikra a legellentétesebb nézeteket közük a világgal. A tény tehát az, hogy Magyarországnak semmikép sem szabad a területet tovább birtokolnia, mert az antant azt nem engedi meg. Az antant akarata elten pedig nincs appelláta. Ha a többi területlenyesegetésnél azt hozták fel okul, hogy azok lakói maguk kívánkoztak el Magyarországtól, vagy, hogy Magyarország területéből ki kellett elégíteni a szomszédokat, ez rnég elfogadható volt. De, hogy azt a vidéket is elvigyék, amely soha sem gondolt az elszakadásra s hogy Ausztria is kielégítést kapjon Magyarországból, mintha Ausztria Magyarországgal szemben antantbarát lett volna, ez már teljesen érthetetlen. Bécs semmivel sem volt gyengébb a háborús uszításban, mint Budapest,# sőt, a nagy császárváros verte legbüszkébben a' mellét, hogy majd igy meg úgy elbánik azzal, aki a császár utódja ellen 'gyilkol emelt. És most még ő is jutalmat kap! Nem akarunk semmiféle kellemetlenséget fölidézni, rnern kívánunk Magyarországról, Magyarországnak írni, csak épen arra vagyunk kiváncsiak, hogyan származhatnának abból
