Komáromi Lapok, 1921. január-június (42. évfolyam, 1-52. szám)

1921-06-18 / 49. szám

2. oldal. »Komáromi Lapok“ 1921. junius 18. erőltetett dolog, mert a gazdasági munka kényszeríti a családot, hogy nagyobbacska gyermekét elvonja az iskolából és a mezőre, a határba küldje könnyebb munkát végezni. Könnyű Csehországban 10 hónapig tanitani. Ott gyárba jár a lakosság zöme, ott nincs libapásztorság és könnyebb mezőgazdasági munka. Igaz, hogy a lévai tanfelügyelő ur meg­jósolta erre az ellenvetésre, hogy Szlovenszkó magyar lakta, s mezőgazdasággal foglalkozó része hamarosan iparüzö lesz. Hogy hogyan képzeli ezt, arra nem adott feleletet. Bizonyára a búzaföldekbe gyár-magot és műhely-palántát fognak vetni és ültetni, s aztán szubvenció­esővel öntözni. Csak úgy képzelhető el, hogy innét a mezőgazdaságot teljesen kiszorítják, ha minden hold földön egy-egy gyár épüi. Mert azzal, hogy itt a gyáripart fejlesztik, még nem tűnik el a földmivelő nép, tehát még mindig maradnak itt, akiknél a 10 hónapos tanitási időt lehetetlen alkalmazni. No de hát az a sok-sok gyár, ipartelep hová fog vezetni? Lesz itt töménytelen ipar­cikk, de nem lesz piaca. Kevesebb lesz a be­vetett terület és igy kenyér is. Honnét hoznak gabonát és hová viszik ások iparcikket? Erre egyetlen tér Magyarország. És mégis érthetet­len ez a politikai rövidlátás, hogy épen ezt az országot, amelyre a köztársaság úgy reá van szorulva, mint a falat kenyérre, állandóan becs­­mérlik, gyengítik, és még néha egy-egy tan­­felügyelői jelentésben is van ez ellen a szeren­csétlen csonkaország ellen egy kis oldalszúrás. Aztán ezt nevezik közeledésnek, megér­tés politikájának ? Az átugrott ló. Juriga Nándor nemzetgyűlési képviselő beszéde. — Az autonómiáról. — A zsarnok, de derék magyarokról. — Mi is az a csehszlovák? — Szlovenszkó szúnyogjai. Juriga Nándor nemzetgyűlési képviselő Zohoron, Pozsonymegyében a néppárt nép­­gyülésén érdekes beszédet mondott, mely ben­nünket magyarokat is érdekel. Beszéde elején hivatkozott nemzeti önér­zetére, ébresztő hatalmas munkájára s arra, hogy ha béklyót vetett volna szivére és nyel­vére, most valószínűen nem kellene Zohoron szónokolnia, hanem automobilon járva, gyö­nyörködhetne Bratislavában a szokoiokban, a kik mindenfelől „Na zdar“-ral üdvözölnék. Beszéde során nehány pikantériával szol­gált híveinek. Megemlékezett a zöldségről, a melyet 1919-ben és tavaly nem engedtek a csehek Szlovenszkóból kiszállítani, hogy saját termésükkel elláthassák Bécset. Rámutatott a gyapjuüzelmekre, amelyek révén az Ustredné Druzstvo kerek 6,000.000 cseh K-át keresett minden fáradság nélkül és elszállította a gyap­jút Csehországba, ahol a cseh gyárak olcsó pénzen jutottak a szlovák gyapjúhoz és ké­sőbb drága pénzen hozták be ruha képében. Beszélt arról is, hogy a rekvirált 800.000 kgr. gyapjúból Szlovenszkó részére csak 140.000 kg.-ot hagytak meg, minek következtében a zsolnai gyárnak meg kellett szüntetnie az üze­met és el kellett bocsátania munkásait. Majd az autonómia következett. Kijelen­tette, hogy Szlovenszkó autonómiájára szüksége van úgy a földmivesnek, mint az iparosnak s a munkásnak egyaránt, mert egyébként Szlo­venszkó lakossága nyögni fog az adók terhe alatt és rövidesen úgy gazdaságilag, mint ipa­rilag teljesen tönkre megy. Arányba hozta a mai viszonyokat az az­előtti viszonyokkal. Kijelentette, hogy a ma­gyarok a nyelvkérdésben zsarnokok voltak ugyan, de azért a szlovákot egyébként becsül­ték és minden tekintetben egyenjogusitották a magyar lakossággal. Máskép van azonban mos­tan, — mondotta. Ma azonban nemcsak, hogy nem respektálják nyelvünket, hanem még min­den tekintetben lenyomnak, lenyűgöznek min­ket. Elveszik kenyerünket, háromszorosan job­ban fizetik a cseh tisztviselőket, mint a szlo­vákokat, gúnyolják vallásunkat, szidják papja­inkat, csúfot űznek vallásos érzelmünkből s általában butáknak, műveletleneknek neveznek bennünket nyilvánosan. No hát ezt kikérjük magunknak! Hibát követtünk el, — úgymond — midőn annak idején oly őszinte testvéri szeretettel keblünkre öleltük a cseheket. Nem gondoltuk akkor, hogy régi nyereg, de uj ló lesz majd ebből. Persze egyrészt magunk vagyunk a hi­básak. Nem kellett volna akkor annyira elha­markodnunk a dolgot. Hatalmas mámorunkban a lóra akartunk ugrani, csakhogy sajnos, na­gyot ugrottunk és átugrottuk a lovat. £s most eleget sirhatunk és kesereghetünk. Most talán már szívesen ugranánk vissza oda, ahonnan kiugrottunk. Ám késő minden. Erősen hangoztatta, hogy ő az autonó­miáért folytatott harcában sohasem fog ellan­kadni; nem félt — úgymond — a magyar zsandároktól, a cseh csetnikektől sem fog megriadni. Ez alkalommal a cseheket nem ítélte el annyira, mint előbbi beszédjei alkalmával. Ki­jelentette, hogy a csehek szívesen adnák meg a szlovákoknak az autonómiát, hanem az ar­­galások (agráriusok) és a szodemiták (szoc. dem.) vezérei: Srobár, Okányik, Blaho, Stefá­­nek, Hodza, Dérer és Markovics, akik egy tál lencséért mindent odaadnának Prágának, aka­dályozzák ezt meg. A népgyülésen vagy 1200 ember volt jelen. Malackáról, Bazinböl és az összes szom­szédos falvakból jöttek hallgatók. A jelenle­vők lelkesen hallgatták a szónok beszédjét, ' hogy egyetlen egy hang sem szólalt föl ellene. A csehszlovák testvériségről úgy nyilat­kozott, hogy a cseh az cseh, a szlovák pedig szlovák, hogy semmiféle csehszlovák nem léte­zik és nem is létezhetik. Kívánjuk ugyan — úgymond — az autonómiát a csehszlovák köz­társaság keretében, de mi a magunk urai aka­runk lenni, mi magunk akarjuk magunkat kor­­j mányozni, választott tisztviselőink és nemzet­­| gyűlésünk által és nem fogjuk már sokáig í tűrni, hogy Prágából diktáljanak. Beszélt a telekreformról és nem ajánlotta a szegényebb sorsuaknak, hogy telkeket vá­sároljanak, mert akkor az állam, a bank és a hitelre vásárolt telkek rabjai lesznek. Felhívta a jobbmóduakat, hogy gyermekeiket iskoláz­tassák inkább s küldjék őket mesterségre, hogy valamikor — u. m. — saját iskolázott embereinkkel és iparosainkkal rendelkezhessünk és kizavarhassuk azokat, akik még csak teg­napelőtt szunyógsereg módjára közénk tola­kodtak és szopják a vérünket. Ne akarjátok, — kiáltotta, — hogy gyermekeitek a betola­­kodottak javára izzadjanak s iskola helyett teheneket legeltessenek. Mutassuk meg, hogy életre valók, szorgalmasak, igyekvők vagyunk. Ne kövessétek azokat, akik nyilvánosan ta­gadják, hogy az Istentől származunk s azt han­goztatják, hogy a majomtól van a származá­sunk. Legyen nekik örömük! Mi azonban ki­jelentjük, hogy mi Istentől származó emberek, szlovák nép vagyunk, ők pedig majomtól szár­mazó majom-ivadékok. Ilyenekkel mi nem test­­véreskedhetünk. Örömének adott kifejezést, hogy oly szép számban jelentek meg a szomszédos községek, felhívta őket, hogy híven tartsanak ki az au­tonómiáért vívott harcban, szerezzenek még uj harcosokat táborukba és akkor a győzelem elmaradhatatlan lesz. Miért bántanak? Igen, miért bántanak bennünket ? — Szi­vemet mintha tőrdöfés érté volna lelkemet sajgá fájdalmában vonaglani éreztem s a görcsös, ökölbeszorult kezem nehéz mozdulattal akart lesújtani, hogy kioltson egy emberéletet, az első nap itthon. Az érsekujvári pályaudvarra érkeztünk, hosszuutról, orosz hadifogságból. Örömteli szívvel szálltunk le a vonatról s betyár-búto­runkat egy helyre rakva leültünk s beszélgetni kezdtünk, természetesen magyarul, hisz itthon vagyunk, — hosszú hat év óta először.... Pálinkaszagu, kormos, piszkos ember tolako­dott be kis csoportunkba, s durva, drasztikus módon, olajos öklével az orrunk előtt hado­nászva adta tudtunkra, hogy a magyar nem magyar itt többé, hogy takarodjunk ki ez or­szágból, mert ez az ország Csechia!. . Hogy milyeneket mondott még nem tudom, mert előttem elborult a világ, — hat keserves, vé­res, éhtifuszos esztendőnek haldokló reménye ily ocsmány kezekkel tönkre-zuzva ... A ha­zaérkezés régen várt s már kitört öröme könnybe folytva ... B. hadnagy egy rendőrrel vezettette el a durva embert. Gépész volt és Vyschradi szár­­mazázu... Öt perc múlva már szabadon járt s újra a legválasztékosabb szitkokkal, goromba­ságokkal illetett bennünket. Akkor még nem értettem, de ma már értem. Egy prágai szolga tanárrá neveztetett ki I Rózsahegyre. Én és más társaim nem nevezte- 1 tünk ki sehová sem, — mert mi még szolgák sem vagyunk, ellenben magyarok vagyunk. Ez Ez bizonyos! Ezt ha nem é-rezném, nem do­bogna szivem, úgyis eléggé éreztetnék velem s megdobogtatnák szivemet is, mint ahogy ezt már meg tették. Miért tették ? Mert magyar vagyok. S most mint magyar hívlak fel benneteket, ne hagyjuk el, hanem szeressük egymást. Tekintsünk vissza a mi nagy történel­münkre, amely annyi gyászszal, szerencsétlen­séggel, véres harccal és sok-sok kegyetlen for­dulattal van tele. Hányszor voltunk ily álhalot­tak, elenyedeltek, de sohasem haltunk meg egészen, sohasem ernyedtünk el teljesen. Mióta a magyart az utolsó álhalottságából a legnagyobb magyar, — gróf Széchényi István — mozgalma, elernyedéséből a 48 as idők, — a szent szabadságért vivőit nagy háborúnk fel­ébresztette, azóta a magyar belépett a cselekvő népek közé. A magyar kultúra bajnokai váll­vetett munkával dolgoztak azon, hogy a magyar népet ’a régi jelentőségteljes állásába az európai nemzetek közé visszaállítsák. Hiába. Az a nagy, vátlvetett munka, a tudománynak, irodalmunk­nak, politikusainknak a nagy munkája hiába­valónak bizonyult, kárbaveszett. A világháború tanította meg az idegen államokat a magyar iránti tiszteletre, szeretetre, becsülésre. A mi fegyvereink dörögték bele az ellenség fülébe: ne bántsd a magyart, hanem tiszteld, mert a legbecsületesebb ellenfél. A magyar katona örök hírnevet vívott ki magá­nak s dicsfény övezte homlokát. . És most, — itt vagyunk sokan, küzdünk, harcolunk, nagy erőfeszítéseket teszünk arra nézve, hogy végre valahára jogaink elismertes­senek, visszaadassanak s a magyar is olyan nép lehessen, mint amilyen volt. Ne rakjanak béklyót kezére, lábára, ne kényszerítsék szeretni az összetört sziveket. S ez mind mind hiába való volt. Nem néztek reánk, nem hederitettek reánk. Azt a dicsfényt, amelyet tengernyi vér árán vívott ki ez a maroknyi magyar, azt a glóriát is porba akarják tiporni ? Tekinisenek vissza a nagy háborúra, ahol a magyar lélek­nek, a magyar akaratnak, szeretetnek, a ma-Mindennemű géprészek és kerékpár-gummik nagy választéka ki­csinyben és nagyban. 4 HP Hofherr gözgar­­nitura, 48-as MÁV csép­lő, elevátorral, 8 HP. benzin-motor jókarban olcsón eladó ti Veszek használt gőzgépeket. MHMMSSIMSBMmSHnBI —HMM—SÍIM— ■—«MM l I min» ..... ...................—Ml IMII MSSilHH WIIWHI III Hoffmarni Simon gépáruháza Komárom, Kossut h-tér 3 szám. ÁLLANDÓ NAGY RAKTÁR t járgányos cséplőgépekben. Ve­tőgépek. Darálók. Rosták. Ekék. Boronák. Kapálóekék. Borprések Szőlőmalmok. Permetezők stb. B Vétel előtt kérjen ÁRAJÁNLATOT! Tel e fo n: 184. szám. Kerékpárok nagy választékban Ipari és családi varrógépek 2 évi jótállás mellett. Látható irá­­*u Írógépek. :: Műszaki cikkek raktáron. Mérsékelt árak. PONTOS KISZOLGÁLÁSI

Next

/
Thumbnails
Contents