Komáromi Lapok, 1921. január-június (42. évfolyam, 1-52. szám)

1921-06-11 / 47. szám

legyvenluíttedik évfolyam. —,------.——— — — ■ —--------^ 47. szám. Szombat) 1921. junius II. KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Előfizetési ár Cseh-szlovék értékben : Helyben és vidékre postai szétküldéssel: Cgész évre 60 K, félévre 30 K, negyedévre 15 K. Egyes szám árat 70 fillér. Politikai lap. Főszerkesztő; GAÁL GYŰ LA dr. Szerkesztő: BARANYAY 1ÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-H, 29., hová úgy a lap Bzellemi részét illető közlemények, mini a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küídei.dők. Kéziratokat nem adunk vissza. üSsgJeienik minden szerdán és szombaton. A Magyar lépiÉég ismét zászlót bontott egy évi kényszer szünetelés után. Mikor a hatalom látta, hogy a magyar nemzeti kisebbség hatal­mas táborban gyülekezik a magyar kul­túra kibontott zászlaja alá, akkor betiltotta a szövetség működését el nem hangzott pohárköszöntők ürügye és a keresztény­­szocialista pártnak a népszövetség meg­alakulása Dapján tartott népgyülése miatt, mely semmi összefüggésben sem volt azzal A Magyar Népszövetség vezetőit és étetrehivóit nem terheli semmi felelősség az iránt, hogy az elmúlt év alatt mindent el ne köveitek volna a szövetség alap­szabályainak jóváhagyása érdekében. Si­került meggyőzniük a kormányt arról, hogy a nagy nyilvánosság mégis csak a leghatékonyabb ellenőre a Magyar Nép­szövetség működésének és az a megoko­­lás, hogy a kormány „elhangzóit beszé­dekből Ítélve“ nem fog megfelelni alap­­szabáiyszerü céljainak, nem lehet helyt­álló. Az a kormányzati tény, hogy a Ma­gyar Népszövetséget alapszabályai módo­sítására hívta fel a hatóság, azt jelenti, ! hogy korábbi rendeletét a jobban értesült j kormány hatályon kívül helyezte, igy te­hát a Magyar Népszövetség jogalapját ezzel elismerte. A Magyar Népszövetség vezetősége okulva a múltak tapasztalataiból még a látszatát is elkerülni óhajtotta annak, hogy a szövetség működésébe bárki is politikát magyarázhasson bele. Kifejezésre juttatta j ezt tisztviselői kara és elnöki tanácsa j megalkotásánál, legfőképpen pedig alap­szabályaiban. Nem is arra van szükség, hogy a Magyar Népszövetség napi politi­kát csináljon, sőt kívánatos, hogy a part- j politikától teljesen távol álljon és annak hullámaiban el ne merüljön. Nagyszerűen i fejtette ki e népszövetség egyik vezetője j e tétel igazságát és azt, hogy a magyar- , ság kulturális egységét politikai párt biz- j tositani nem lévén képes, az a feladat a Magyar Népszövetségre hárul. Magyar szivünk hevületével köszönt- j jük az ui zászlóbontást és a magyar nők leikéből is feltörő hangot mint fajunknak , szent és igaz érzését, — a magyar nyelv, a magyar irodalom, tudomány és művészet, a magyar iskola, szóval a magyar köz­­mivelődés egységes, nagy gondolatát, mely átfogja és egybekapcsolja a hazájától el­szakított és itt élő magyarság millióját. Elvárjuk a magyarság kulturális ve­zetőségétől, hogy gyorsan a munkához lát és pótolja azt, amit egy évig tétlen­ségre kárhoztatva elmulasztott, hogy a szertehulló tömegeket rendes sorokba fel­állítva vonultatja fel nyelve és nagy kul­­turértékei védelmére és előkészíti a köz­művelődés nagy csatájára, ahol az a nép győz, amely erre erősebben felkészült. * A Magyar Népszövetség közgyűlése szer­dán zajlott le a Kulturház előadó termében élénk látogatottság mellett. Ott voltak a helyi tagok nagy számmal és képviselve voltak Ko­márom, Pozsony, Esztergom, Nyílra, Bars, Abauj, Gömör megyék, Pozsony, Érsekújvár, Nyiíra, Kassa, Rimaszombat és Léva városok kikül­döttekkel. Megjelentek a komáromi és érsekuj­­vári fiókegyletek választmányai, számos egye­sület és hivatal, a jelenvoltak soraiban ott lát­tuk Kürthy István, Éittö Dénes, Mailáth István nyug. főispánokat. Kánya Rikárd nyug. polgár­­mestert, í-eszty Béla, Jaross Vilmos, Luczen­­bacher Pál elnöki tanácstagokaí, Német Dezső főszolgahirót, dr. Grósz Sándor volt tiszti fő­ügyészt (Kassa), dr. Ozoray Józsefet, az érstk­­ujvári népszövetségi fiók elnökét, Palkovich Viktor katolikus, Jánossy Lajos evangélikus és Tóth Kálmán református espereseket, számos lelkészt, tanítót és lanárt. A Szövetség közgyűlését Kürthy István elnök nyitotta meg lelkes és a nála megszokott választékos szavakkal, rámutatott arra, hogy a Népszövetség csak egy év múlva veheti fel ismét a tevékenység fonalát, vázolla ennek az okait. Gyanú és rosszakarat környezheti műkö­désűnket, de a leghatározotlabban jelentheti ki, hogy iörvényes alapon állunk és igy akarjuk a magyar géniusz messzevilágitó oltárát megal­kotni. Majd átadta a szót Tuba Jánosnak a Szövetség érdemes igazgatójának. Tuba János ügyvezető igazgató ismertette ezután azokat a lépéseket, melyeket a szövet­ség vezetősége 1920. augusztus hó, vagyis az első alapszabályok jóváhagyásának megtaga­dása után, a szövetség elismerése illetőleg az időközben az elnöki tanács intéző bizottsága által a jóváhagyást megtagadó kormányrendelet egyik némi tárgyi alappal bíró pontja értelmé­ben módosított alapszabályok jóváhagyása ér­dekében a kormányhatóságnál tett. Végre 10 hónapi sürgetés, utánjárás és személyes tárgyalások után most leérkezett a kormány rendeleíe, hogy alapszabályunkat az újonnan kiadott irányelvek alapján módosítva új­ból terjesszük fel. Ez intézkedés most már fel­jogosít bennünket arra a reményre, hogy a mai közgyűlésen megfelelőig módosítandó alap­szabályainkról a kormány jóváhagyását nem fogja megtagadni. Mielőtt azonban az alapszabályok módo­sításához és tárgyalására áttérnénk, feltétlenül szükséges annak a kérdésnek tisztázása, hogy a működésűnk megszakítása óta bekövetkezett események és szervezkedések után, van-e va­lóban szükség a Magyar Népszövetség meg­alakítására ? Ugyanis már működésünk kezdetén saj­nálattal tapasztaltuk, hogy magyar politikai pártjaink egyike-másika nem jó szemmel nézte szövetségünk létesítését és terjeszkedését. Ipar­kodott, ha nem is teljes nyíltsággal annak útjába gáncsokat vetni. Ezenkívül a most létező ke­resztényszociális, valamint a magyar Kisgazda Földmives és Kisiparos Párt, e pártok szerve­zetei és különösen a magyar ellenzéki pártok közös bizottsága a magyar kulturális kérdések j több lényeges részét vette fel programmjába és | tűzte ki a politikai pártok által megoldandó i feladatok közé. így pl. a közös bizottság meg­alakította a sajtóügyi, kulturális és iskolai szakosztályokat. Ezenkívül legutóbb Kassán ugyancsak a pártok kezdeményezése folytán : megalakult az Országos Magyar Szinpáríoló ■ egyesület is. Kérdés tehát, hogy vájjon ily kö­rülmények között fennforog-e a magyarság érdeke szempontjából a Népszövetség uj életre­­hivásának komoly szüksége? Avagy rábizhat­­: juk teljes megnyugvással a magyar kultúrát • érdeklő kérdések megoldását a pártok e szer­­: vezeteire? A szövetség megalakításával nem j osztjuk-e meg a szlovenszkói magyarságot és ezzel nem gyengiíjük-e erejét ? Van-e, lehet-e remény és biztos kilátás \ arra, hogy a Népszövetség lobogója alá a ma­­: gyarság oly tömör sorokban és oly tekintélyes j számban fog sorakozni, hogy elég súllyal bir i úgy kifelé, mint be és felfelé, a magyar kultu-‘ j rális érdekek érvényesítésére, megvédésére és ! előmozdítására? Mert ha e kérdésekre megnyugtató vá­­j laszt nem adhatunk és ha szövetségünk léte­­| sitésével fölöslegesen szaporitanók a magyar ’ táborok számát: akkor inkább vegyük le a na­­; pirendről a Magyar Népszövelségnek előttünk j bármennyire szent ügyét. Mi, akik e mozgalmat annak idején meg­­j indítottuk és első alapszabályaink jóváhagyd- i sának megtagadása után is kitartottunk a mel­­; lett, hogy az eszme testet öltsön: feltétlenül j szükségesnek tartjuk,, a Magyar Népszövetség- 1 nek megalakítását és abba az itteni magyarság­­| nak párt és vallásküiönbség nélkül erős pha- I lanx-ként való tömörítését. Álláspontunkat következőkkel okoljuk meg: a most tárgyalásra kerülő módosilolt alap­szabályok szerint, szövetségünknek célja; A magyarságnak, mint nemzeti kisebbségnek kul­turális érdekeit, a magyar irodalom és az itteni magyar közmivelődési intézmények támogatá­sával szolgálni és előmozdítani. Más szavakkal: mz ősi hazájától akarata ellen elszakított szlovenszkói több mint egy millió lelket számláló magyar­ságnak megvédése az elcsehesités vagy elszlo­­vákositás ellen, az ősi hazával való kulíurkö­­zösség folytonos ápolása, állandó ébrentartása és minden ezt a célt szolgáló módok és esz­közök igénybevétele, ennek érdekében uj kul­­turinlézmények létesítése, a meglevők támoga­tása, tervszerű és fokozatos fejlesztése, külö­nösen pedig a magyar tannyelvű iskoláknak, az elemi oktatástól föl egészen az egyetemi okta­tásig biztosítása, a még meglevőknek minden Milus János ^uhafes*?.és,ve*yti“titó Komárom, Nador-utca 3. es 48. szám. Y---AT.-in.rr Mindennemű ruhanemüeket, bútorszöveteket, függönyöket stb. fest és tisztit. ...

Next

/
Thumbnails
Contents