Komáromi Lapok, 1921. január-június (42. évfolyam, 1-52. szám)

1921-04-13 / 30. szám

1981. április 13. «Komáromi Lapok« 9. oldal. IRODALOM. Idősb Samarjay Károly. {Született Rév-Komáromban 1821 április 6-án, meghalt Pozsonyban 1894 április 6-án). Most volt századik évfordulója a Komá­romban 1854 óla az ügyvédi és irói pályán, Valamint a közügyek terén működött idősb Samarjay Károly születésének. Élete folyásának nevezetesebb mozzanatait és irói munkásságá­nak sorozatát, a vele alyafiságos viszonyban élt, szintén komáromi születésű és az 1860-as években a Samarjay-féie ügyvédi irodában jogi dolgozatokkal is foglalkozott id. Szinnyey József*) „Magyar irók élete és munkái“ cimü müvének 101. füzete 96—99 lapján közli. Halála óta snajd egy emberöltő folyt le s egy egész nem­zedék szállt sírba. Kiknek erei akkor ifjúi vértől duzzadtak, ma megtört aggok. Kevesen is lesz­nek már, akik id. Samarjay Károly barátságos, konciliáns személyiségére, jóságos tekintetére emlékeznek Idézzük fel egy pillanatra emlékéi azzal, hogy egy versét közöljük, melyre a nyelvújító Kazinczy Ferenc emléke lelkesitette. Ez a költemény feltárja előttünk Írója egyéni­ségét és visszavezet egy korba, amelyben a magyarság aggódás és remény között hányko­lódott, de arra is buzdít, hogy nem kell nekünk, a mai kor véneinek és ifjainak sem csügged­nünk. Őrizzük meg mi is hitünket és tekintsünk bizalommal egy jobb jövő felé. Id. Samarjay Károlynak ez a hangulatos költeménye igy hangzik: iSőS október 27-skén. Mint a Megváltónak jászolához, Halk lépéssel, néma tisztelettel, • Úgy lépjünk Kazinczy bölcsőjéhez, Csendesen . . . magasztos érzelemmé!. Egy hit él minden magyar szivében: Hogy bár törjön rá az éj homálya, Szenvedése hosszas bánatából. Szebb jövő mosolyg majdan reája. E nap volt az, — század év előtt, — mely Rózsafényt hozott honunk egére, Mint hajnalcsillag úgy piroslott Szebb remény Kazinczynk bölcsejére. Ő volt a magyar nyelv megváltója, Ő volt az, ki mennydörgő szavával Fölriasztá szunnyadó hazáját, Lelkesítő tettel és dalával. Ő tanitá tűrni és remélni, ő zengelt szerelmet börlönében, Pölviditá a szegényt... a dúsnak Honszerelmet ébresztett szivében. Hitle ő, midőn a zárt falak közt Nern hatott hozzá a nap sugara. Fogyhatatlan, rendületlen hittel Hitte, hogy még fölvirui hazája. Mily magasztos, mily szent volt bizalma, Hogy még szebb jövő vár nemzetére, Hitte, hogy forrón imádott népét Nem teremtette Isten szenvedésre. Csókot leányka! csókot mézajakkal, Szedjük össze, mit hazánk viránya Szépet és dicsőt bir, csókjaiddal Rakják azt Kazinczynk homlokára. Ifjaínk magasztos érzeményit, Örömünket, édes bánatunkat, És a férfi küzdelmét, reményét S könnyét, melyet csak titokban hullat. Mind, mind összeszedjük, összehordjuk, Hogy hazánknak minden fénye, disze, Hogy szivünk szerelme, minden kincse E napon Kazinczyt ékesítse! Mint a Megváltónak jászolához, Halk lépéssel, néma tisztelettel, Úgy lépjünk Kazinczy bölcsőjéhez, Csendesen ... magasztos érzelemmel. *) Szinnyeiék akkor Pozsonyban a .Nagykáp­talan« utca 13. sz. (régente Kosziba-féle) házban laktak éa a családias viszony abban is megnyilvánult, hogy id. Samarjay Károly, id. Szinnyey .József gyermekeinek a berewtatyja volt. SPORT. K. F. C. — Lévai S, C. 2:1 (2:1) bajnoki. A lévai csapat tavaly óta sokat fejlődött úgy összjáték, mint technika tekintetében. A játék ugyan a K. F. C. fölényét mutatta, a lévaiak azonban sikeresen védelmeztek. Külö­nösen jó volt a kapusuk, aki sok veszélyes labdát tett ártalmatlanná. Mellette még Kurucz hátvéd és Korpás cenlercsatár váltuk ki. Álfa iában az egész csapat jó benyomást tett. Für­gék és gyorsan startolnak labdára. Ooaljukat Korpás szerezte meg védhetlen lövéssel. ' A K F.‘C.-nál csak Forgács, Kaubek és Hacker fedezetsor ütötie meg a rendes mérté­ket. A csatársor határozottan goalképtelennek bizonyult. A goalokd Messinger szerezte meg agilis játékával. A csapatra nagyon üdvös volna némi felfrissítés. A mérkőzésen egy sajnálatos baleset is történt. A lévaiak szimpatikus jobbszélsője egy összefutás alkalmából sipcsontját töne. Felelő­ség senkit sem terhelhet, mert a baleset hatá­rozottan és tisztára szerencsétlen véletlen műve volt. Biró: Lamperth (É. S. E.) kifogástalan. * Tisztiiskola — K. A. C. 4:0 (2:0) baráts. A bajnoki mérkőzés előtt játszott a két csapat. Az egész játék folyamán a tisztiiskolá­sok nagy technikai fölényt mutattak, s hogy nem nagyobb gool arányban győztek, azt an­nak köszönheti a K. A. C, hogy Adler szépen és sikeresen védett. A katonacsapat legjobb emberei Berky, Roíh és Rezek, akik bármely első osztályú csapatba is beválnának. Biró: Hanzsár (KAC.) bizonytalan, gyakor­latra volna szüksége. k gserkes a főszerkesztő a felelő»« Lapkiadó: Spitzer Bél«. ■ O'uatutt Spitzet öandór iönyvayoniűááábaa &omá »:•» NYILTTER. Köszöneínyíl vánit as. ä Mindazoknak, kik felejthetetlen jó || férjein, illetve édes apánk temetésén || résztvenni, vagy részvétüket kifejezni || szívesek voltak, ezúton mondunk hálás. || köszönetét. Komárom, 1921 április hó. 167 Meltsók család, ggg HIRDETÉSEK.' Alkalmi oétel! Alkalmi uétel! Egy szép világos fényezett Cim a kiadóhivatalban. 173 helyi képviselők, utazók, kik magánvevőket látogatnak, nagy keresetre tehetnek szert gyártmányaim eladása által. Faredőny és árnyékredőny gyár Fr. Merkel, Braunau Böhmen Postfach 12. Levelezések német és cseh szlovák nyelven. Meghívó. II liMffií taMpW NMMi 1921. április 28-án, (csütörtökön) d. e. 10 órakor az intézet hivatalos helyiségében tartja meg, melyre a részvényesek ezennel tisz­telettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Igazgatóság évi jelentése és a zár­számadás előterjesztése. 2. Felügyelő-bizottság jelentése. 3. Felmentvény megadása. 4. Az alapszabályok 2., 8., 10., 12., 25., 32., 34., 36. és 47. §-ainak megváltóztatása. 5. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság megválasztása. 6. Az alapszabályok 55. § a értelmében az igazgatósághoz netán benyújtott indítványok tárgyalása. Bitorkeszi, 1921 április 9-én. Renner József s. k, 166 igazgató-Kivonat az alapszabályokból. 49. § A közgyűlésen csak oly részvényes gyakorolhatja szavazati jogát, kinek részvénye a közgyűlés tartását megelőző év végéig ne­vére áiiralott s az szelvényeivel együtt a köz­gyűlés megkezdése előtt s annak tartaméra az intézet pénztáránál letétetett. Mérleg és vagyonkimutatás 1920 december 31-én. Vagyon: Pénztár számla 119P06 K. váltó számla 57254'05 K, jelzálog számla 23990 K, váltó kamat számla 630-13 IC folyószámla 247882 75 K, ingatlan számla 18400 K, berendezések számla 1000 K, hadikölcsön számla 97213 80 K, folyószámla kamat számla 480P41 K, pénzintézeti központ számla 1600 K, Kincstárjegy számla 48718903 K, értékpapír számla 58475 K, cseh-sziovák kényszerkölcsön számla 27350 K, jelzálogkamat számla 165039 K, veszteség IS607-17 K, összesen 1047234 79 K. Teher: Részvénytőke számla 100000 K, tarta­lékalap számla 13988 05 K, házbér számla 50 K, adó számla 7100 K, nyugdíj számla 6550 K, oetét számla 890765'57 K, kamatadó számla 2704 11 K, osztalék számla 1183 K, dr. Hazay István alapítvány számla 204 K, folyószámla számla 2469006 K, összesen 1047234 79 K. Bálorkeszi, 1920 december 31-én. Takács Gyula s. k, Fürst Ignác s. k., Tauber Izidor s. k., Soós Károly s. k., Renner József s. k. igazgató, Kukányi Ferenc s. k. ügyvezető igazgató, Fürst Adolf s. k., ifj. Schlesinger Fülöp s. k., dr. Röhrich Béla s. k. Ezen mérlegszámla a fő- és mellékkönyvekkel összehasonlittatván, azokkal megegyezőknek és helyesnek találtatott, vala­mint az értékek leltározva a feni kimutatott összeggel meglevőknek találtatott. BiSor-keszi, 1921 április 6. Renner Miksa s. k. felügyelő biz. tag, Morva Dénes s. k. felügyelő biz. elnök, Udvardy Gyula s. k. felügyelő biz. tag. i A KOMÁROM! KASÍNÓ 1921. április hó 27-én d. u. Va^ órakor téli rendes helyiségében hi [Ms íiwölisl tart, melyre a tag urakat tisztelettel meghívja, Komárom, 1921. április 8-án, AZ ELNÖKSÉG. TÁRGYSOROZAT: 1. Az előző évi számadások jóváhagyása. 2. A választmány évi jelentése. 3. Az 1921. évi május 1-től 1922. április 30-ig terjedő költségvetés megállapítása. 4. Tisztikar és választmány választása. 5. Az alapszabályok 1., 3., 5 , 6., 7., 10., 11., 12., 15., 16. és 28. §§-ainak módosítása. 6. Az évi felvételi es tagsági díj meg­állapítása. • r . ? 7. Esetleges indítványok. 169

Next

/
Thumbnails
Contents