Komáromi Lapok, 1921. január-június (42. évfolyam, 1-52. szám)
1921-04-09 / 29. szám
1921. április 9. . Komáromi Lmpog* sem esküdőit pap fogja őket összeadni s ugyanannál a papnál házasságkötés élőit gyónni és álddzni fognak. S mit mond a szellemes lafflarfirie, e kor történetirója? Danton szépen Ibement a hité.t megőrzött papnak lakásába, letérdépelt előtte és meggyőnt. (Mert a templomok mind bevoltak zárva s fölszereléseik lerombolva) Kérdem már most: Danton miért mennydörgőd és viliámlott Isten és a vallás ellen, fta nemsokára így megcsufolta magát. *££■ Lássunk egy másik* még keményebb koponyát! A történelemből mindenki emlékszik Bonaparte Napokon erőszakoskodásaira. Különösen nagy legény volt akkor, midőn a római pápát, VI. Piust, egy 80 éves aggastyánt Franciaországba hurcolta, hol a pápa meg is halt. Később VII. Piust 5 évig ugyanott tartotta s mikor a pápa őt kiátkozta, Napoleon büszkén Vágta vissza: — Katonáim kezéből azért nem fog kitfulfani a fegyver! És kihullott, valósággal kihullott megfagyott katonái kezéből Oroszországban minden fegyver. Most nézzük az érem másik oldalát. Milyen más Napóleont találunk Szent Ilona szigeten, mikor fogolysorsába most már teljesen Belenyugodva mondta hű tábornokának: —- Ha tudtam volna, hogy nem hisz Jézus Istenségében, sohasem lett volna tábornokom. * Harmadiknak említsük Voltaire-1, ezt az acélkoponyáju embert. Ha valaki életében irt Isten és a vallás állen, akkoi ezt Voiteireről százszorosán elmondhatjuk. Csak úgy sziporkázott Isten és a 7ailás eiteni irataiban. Jaj volt annak, ki hitét megváltani merészelte: azt Voltaire tolla hegyere tűzte és mintegy Hőköm-szinházbeü Jankót megtancoitatta és nevetség tárgyává tette. Kacagott a dolgon egész Europa, mert Voltaire az ő Islentagadó könyveit Norvégia fjordjaiiöl a nyájas Szicília kék egéig mindenütt terjesztette. . . . S mi leit a nagy hű hóból, e mondva csinált hitetlenségből? Sokan nem fogják elhinni: hogy Voltaire halálos ágyán majd megőrült fájdalmában, mivel hitetlen „barátai“ nem engedtek ágyához lelkészt. .. . Többet talán fölösleges mondani. Az ember ésszel és szabadakarattal fölruházott társadalmi lény: tehát valamely pozitív vallásra van szüksége. De nem is lehetne ezt a sokféleképpen összebogozott emberi élelet megérteni, ha csak nincs egy végtelenül örök. Bölcsesség, aki a tömérdeksok diszharmóniát egy pillantásával kiegyenlíti. D. A. Mii az Misii hűt. Irta: Csekes Béla volt amerikai lelkész. (Folyt- és vége.) A táborban a katonaságnak feltűnt, hogy kék szemem van, holott minden indián fekete szemű. Kutatni kezdték származásomat. Apám xsak hosszas faggatás után árulta el, hogy nem vagyok saját gyermeke; hogy kerültem hozzá. Ezzen a nyomon haladva azt is megtudták, hogy nagybátyám még él és számos jómódú rokonaim vannak. Elküldték nagybátyámhoz. Nagybátyám szívesen fogadott, de nem tudta hamarjában, mit csináljon velem, a vadonban felnőtt, csak indiánul beszélő unoka-öccsével. Nekem pedig nem tetszett az uj környezet, rokonság, három nap múlva felpattantam nagybátyám egyik lovára ék búcsúszó nélkül visszatértem az indiánokhoz. Később felcsaptam katonának, ahhoz a csapathoz vettek be, amelyik az indián területeken felderítő szolgálatot végzett. A katonai élet, fegyelem se sokáig tetszett és a katonaságtól is elszöktem. Szökésemet azonban feljebb valóim komolyan vették, elíogatásom végett csapatot küldtek utánnam, mely két napi üldözés után elfogott. A történtekről törzsem hamar tudomást szerzett s az a hir is elterjedt, hogy engem agyonlőttek, mivel üldözőimre tüzeltem. Az igaz volt, hogy a katonaságra viszzalőttem s valószínűleg ki is végeznek, ha abból a faházból, mit börtönül használtak, szerencsésen meg ném szöktem volna. Mikor elfogatásomnak és halálomnak hire elterjedt az indiánok közt, másnap kedvesemet halva találták. Ugyanazon a helyen találták holtan, mondotta, „hol egymásnak örök hűséget fogadtunk “ Mikor ismerősöm élete iörténetének ezen pontjához jutott, szemei a messzeségbe révedeztek s indulatoktól remegő hangon folytatta: . „Kis csermely foiydogált ott. Szép holdvilágos este ő csermely egyik oldalára állott, én a másikra. Kezet fogtunk és úgy fogadtunk egymásnak örök hűséget.“ Ezek után társunk egy darabig elhallgatott, gondolatokba mélyedt. Mi megilletődötten, némán álltunk körülötte, nem zavartuk. Úgy tűnt fel nekem, mintha lelki szemei elé varázsolná^ azt, akit szeretett. Mikor ábrándozásából felocsúdott, mondotta, hogy többszőr felkereste már azt a helyet és „érdekes," folytatá, „hogy a csermely is kiszáradt azóta." Mikor az első assiniboiai indiánt szemtőlszeinben láttam, úgy elnéztem, úgy eigyönyürködtern e remek ember példányon festői öltözetében. Hatalmas, izmos termet szabályos arccal szarvasbőr ruhában. Valiig érő fekete hajában sastoll ékeskedett; sas orra, bátor tekintete, egyenes tartása, férfias jellemre mutattak; ! szarvasbőr kabáija, ujjait és nadrágját külső i felén egy egy sor szarvasbőr sallang díszítette, lábait pedig tarka gyöngyökkel diszitetí mocasin ékesítette. Úgy teiszett, mintha ilyen ember i példánynak mondotta volna az Isten : „Szapo- ' rodjaiok, sokasodjatok és töltsétek be a földet és hajtsatok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön j csúszó mászó mindenféle állatokon." Ez az ' emberfaj ura volt egy egész világrésznek Midőn láttam őket táncra perdülni: mig az asszonyok a kör egyik felében szelíden, alázatosan tipegtek körbe a dob ütemére, addig a férfiak hírei díszben fehérré, sárgára, vörösre festett arcokkal mindig szilajabbul s szilajabbul ugráltak nagyokat kurjongatva, — kérdeztem önmagámtól, vájjon ez a faj oly könnyedén engedte ; át a teret a fehér embereknek, vájjon a régi ' harcosok eme ivadékai, különösen atyáik mit gondolhattak, mit érezhették, midőn látták, hogy az idegenek lassanként tönkre teszik őket? Ezekre a kérdésekre feleletül lefordítok egy indián szónoklatot, „A világ hires szónoklatai“ cimii amerikai gyűjteményből, a mely munkának szerkesztője Bryan J Villiám, az Egyesült államok volt minisztere és már két Ízben elnök jelöltje. Nyolc indián beszéd van e gyűjteményben. Ezek közül az egyik Fekete ; Sólyom beszéde. AAielött e beszédet olvasnánk, ne felejtsük el, hogy Kanadában, a mely vidéken jártam, az assinibonia i indiánok legutolsó zendülése 1885 ben volt, az Egyesült államokban a múlt század elején még nagyobb indián harcok ; folytak, kisebbszerii összecsapások pedig lenyúlnak 1870 ig. Fekete Sólyom 1767-ben született, meghalt 1838-ban. Atyja után ő lett a Sac indiánok , főnöke 1788-ban. A mikor vadászterülete egyes ! részeit a fehér emberek elfoglalták, 1831-ben haddal támadta meg a betolakodókat. Egyesült államok katonasága Dodge és Atkinson tábornokok vezérlete alatt két véres ütközetben verte le 1832 ben a Visconsin és Bad Axe folyók mellett s azok után Prairie du Chien-nél Street katonai parancsnoknak megadta magát. Mielőtt a Monroe erősségbe bezárták volna, elvitték Washingtonba s bemutatták a Fehér Házban Jackson András elnöknek, kit ezekkel a szavakkal üdvözölt: „Én ember vagyok, te egy másik ember vagy." — Ezen indiánok ellen viselt háborúban részt vett Davis Jefferson, ki a déli j államok szövetségének lett elnöke s Lincoln I Ábrahám is. — Mikor „Fekele Sólyom“ ineg- i adta magát, a következő beszédet intézte a katonai parancsnokhoz: „Foglyoddá lettem harcosaimmal együtt. Nagyon fájlalom, mert azt reméltem, ha nem is tudlak legyőzni, de sokkal tovább kitartok* több bajt okozok, mielőtt megadnám magamat. Kelepcébe akartalak csalni, de a legutóbbi tábornoktok jól ismeri az indián harcmodort. Elhatároztam, hogy rátok rohanok s veletekszemíöl-szembe harcolok. Keményen küzdöttem, de fegyvereiteket jói irányoztátok. A golyók úgy röpültek, mint a madarak a levegőben, füleink melleti úgy zizegtek, mint a szél télen a fák közt. Harcosaim hullottak körülöttem, ahelyzet nyomasztóvá lett. 5. oldal „Láttam, rossz napom elérkezett. Reggel borúsan kelt fel a nap, este, niint egy tűzgolyó merült alá a fekete felhőbe. Az volt az ütoléó nap, mely Fekete Sólyomra sütött. Szive haléit, nem ver többé gyorsan kebelében. Most már a fehér emberek foglya, azt tehetnek veié, a mit akarnak. De ő kiállja a kinoztatást, nem fél a haláltól; nem gyáva: Fekete Sólyom indián. Semmit sem tett olyat, amiért egy indián-t nak szégyenkeznie kellene. Népéért harcolt a fehér emberekkel, akik évről-évre jöttek, hogy őket becsapják, földjeiket elvegyék. „Tudjátok, miért kezdtünk háborút. Minden fehér ember tudja, szégyenkezniök kellene amiatt. A fehér emberek megvetették az indiánokat, elűzték otthonaikból. A szegény indián arcába mosolyognak, hogy megcsalhassák; kezet fognak vele, hogy bizalmát megnyerjék; részeggé teszik, hogy * becsaphassák. Mondtuk nekik, hagyjatok magunkra, maradjatok távot tőlünk, de mindig követtek és elfoglalták mesgyéinket; úgy csavarodtak ránk, mint a kígyók; érintésükkel megmérgeztek. Nem voltunk biztosságban, veszedelemben éltünk. Feltekintettünk a Nrfgy Szellemre Elmentünk atyánkhoz (elnök biztosa), az megbiztaíotf. De a tanácskozásod elhangzott szép szavak, ígéretek nem teljesedtek be: helyzetünk nem javult, hanem rosszabbodott. Nem volt szarvas az erdőben. Az oposzum s a hód elmenekült, a források kiszáradtak, nem volt élelem, amivel asszonyainkat, gyermekeinket az éhínségtől megkímélnénk. „Nagy gyűlést hívtunk össze, nagy tüzet rákiunk. Apáin« szelleme felkelt és beszélt hozzánk, hogy boszuljuk meg sérelmeinket, vagy haljunk meg. Felhangzott a csatakiáltás, elővettük lomahawkjaiiikat, késeink készek voltak, Fekete Sólyom szive lángolt, mikor harcosait az ütközetbe vezette. Most már Fekete Sólyom nyugodt, megelégedetten megy a szellemek birodalmába: megtette kötelességét. Édes atyja várja öt olt, ki majd őt megdicséii. „Fekete Sólyom igaz indián, megveti az asszonyos jajgatást. Sajnálja feleségét, gyermekeit. barátait, de magával nem törődik. Sajnálja nemzetét és az indiánokat. Szenvedni fognak Siratja sorsukat. Isten veled nemzetem! Fekete Sólyom megakart menteni, a bántalmakat megakarta boszulni. Ivott néhány sápadlarcunak véréből. Fogollyá lett, terveit összetörték. Többet nem tud tenni, végéhez közeledik. Napja lenyugvóban és ő nem fog többé fölkelni. Isten veled Fekete Sólyom !“ kiült már az indián csatazaj Északamerikában, leverték az indiánokat, de azért rokonszenvezünk velük, mert küzdelmeikben úgy viselkedtek, mint férfiak s azt hiszem, hogy ezen rövid s hézagos ismertetés után is elmondhatjuk, amit Irving Washington híres amerikai iró (élt 1783—1859 ig) mond Pokonoket Philip életrajzának bevezetésében: „Sajnálatra méltó, hogy azok az írók, kik legelőször Írtak Amerika fejlődéséről és az amerikai gyarmatokról, nem írtak részletesebben és őszintébben azokról a kiváló jellemekről, amelyek a vad emberek közt találhatók voltak. Azok az elbeszélések, melyek fennmaradtak, rendkívül érdekeseké különös emberi vonásokat találunk bennük. „A felfedezés némi gyönyörét érezzük, mikor az emberi természet ezen vad s még fel nem fedezett nyomait kutatjuk; mikor látjuk, milyen az erkölcsi érzelmeknek természetes növekedései ; ntikor látjuk a nemes s romantikus* emberi tulajdonságokát nehézségek, küzdelmek közt felnőni, melyeket a mai társadalomban mesterségesen müveinek. „Az ember a mai czivilizált életben majdnem mindig szinészkedtk, mert az ember boldogsága, sőt majdnem a létkérdése embertársai véleményétől függ. A velünk született jellem merész s különleges vonásai megfinomodtak vagy megpuhultak az úgynevezett jónevelés hatása folytán és az ember annyi aprólékos csalást követ el, a népszerűség megnyeréséért oly sok nemes érzelmet szintet, hogy az igáéi jellemét a mesterséges jellemétől nehéz megkülönböztetni. Az indián ellenben, kit a csiszolt élet finönl korlátjai nem akadályoznak, ki nagyobbrészt elkülönítve él az emberektől .és teljesen független egyén, ösztöneinek vagy ítélő tehetsége parancsainak engedelmeskedik : jellemvonásai, melyeknek szabad folyása van, különös naggyá s meglepővé nőnek ki. A társadalom hasonlít a gondozott pázsithoz, melyen