Komáromi Lapok, 1921. január-június (42. évfolyam, 1-52. szám)
1921-03-26 / 25. szám
1921. máreins 26. «Komáromi Lapok« 9. oldal. i*nény ragadta meg különösen figyelmemet. Volt a növendékek közt egy 3—4 éves kis leányka, kitünően beszélt már angolul Édes anyja halála után édes apja még két éves korában beadta a misszióba. Eleven, vidám, csacsogó kis csöpség volt. Egyszer valami kis csínyt tett, a lelkész felesége rászólt s ez a megpirongatás, talán azért, mivel előttem, idegen «lőtt történt, a kicsikének oly rosszul esett, hogy keserves sírásra fakadt, hozzám jött, átsjyaiábolia lábamat s zokogó, fuldokló, szaggatott hangon mondotta : Én vissza akarok menni apámhoz. Ezek r»em eresztenek. A kicsike nagyon el volt keseredve; a gyönyörű, bogár fekete, tündöklő, tiszta szemeiből csak úgy hullottak a könnyek. Felvettem a térdemre, megcsókoltam, megvigasztaltam és rövid idő múlva övé volt a világ ismét. Este pedig, mikor a fogadó teremben a snissió vezetőjével beszélgettek, az indiánokról, egy körülbelül 14 éves, teljesen angol modotu sndián leányka jön be, pár szót vált, majd a zongora mellé ül s angol darabokat játszik. Játéka meglepett s oly különösnek, oly hihetetlennek látszott, hogy egy indián leányka, kinek hozzátartozói, rokonai kinn a vadonban sátrakban tanyáznak, itt az indián telep szélén ' ■— zongorázik s olyan modora, fellépése, mosolya, mint egy igazi angol niiss*nek. Játéka közben elmerengtem, vájjon vissza fog-e menni lányka ősei sátrába, terjeszteni fogja-e a műveltséget, vagy pedig mikor visszatér levetközi-e az összes tanúit civiláziót s azt az életet folytatni, mit anyái éltek, vagy pedig «lveszi feleségül oly indián, ki már földmiveléssel, baro ntenyésztéssel foglalkozik, esetleg valami más memzetiségü, hiszen azon a vidéken is több francia indián keverék,-úgynevezett félvér van. Az indián élet még csak az egyes rezervation-okon csörgedezik, nem messze az idő, midőn az is eltűnik. Felmerül az a kéreés, milyen lehetett a szaban indián életmadja, érzelmei? Ennek megvilágításául idézem a Missisippi folyam egyik vízeséséről szóló dakotai indián regét, mely az indián lélekbe egy kis bepillantást enged. Ampata Sapa fiatal férje kitűnő vadász, Mtor harcos volt. Két gyermekük született.-. Nagy boldogságban éltek s életüket vándorlásaik tették változatossá. Néha a praitie-ken ütötték fel tanyájukat, néha«az erdőkben, közel a patakok medréhez. Mikor megelégedtek a vadállatok húsával, a folyókon fel s alá csónakázva halásztak. Nyáron a nyílt tereken tartózkodtak, télen fák közt, védett helyen ütötték fel wigwamjokat (sátor). A lanyázás változatai gyönyörűséges volt, mert mindig láttak valami ajdonságot. Mindenük volt bőven, semmit sem óhajtottak. így teltek el házasságuk első évei. Amint múltak, az évek, úgy növekedett férje Ilimévé és nemsokára a törzs főnökének tekintették, a mi férje vágyait növelte, büszkeségét erősítette. Ismert dolog, hogy a törzsfőnökök hírneve feleségeinek száma vei növekszik. — Tanyájuk látogatóktól nyüzsgött: némelyek tanácsol kérni jöttek, mások pedig azért, hogy a főnök kegyét megnyerjék. Mindezek Ampata Sapa-t nem nyugtalanították, mivel az indiánok vendégszeretők s szeretik* a látogatókat. Az a hir azonban, hogy férje ismét nősülni akar, — megdermesztette, úgy hatott rá, mint a méreg, mert érzékeny volt. Nagyon szerette férjét s rettenetes volt az a gondolat, hogy férje más asszonnyal is megakarja osztani érzelmeit. Rövid idő alatt meggyőződött arról, hogy férje annyira ragaszkodik féltett szándékához, minden slíenkézése hiábavaló. Mielőtt ura a tanyára hozta volna az idegen nőt, Ampata Sapa megszökött, magával vitte két gyermekét és visszatért atyja vigvamjához. •Atyja nagy távolságra lakott s ott egy darabig békében megmaradt. Nemsokára atyja csapata % Missisipi folyót elhagyva a vadászterületekre vonult. Örült, hogy velük mehetett, való: ban akárhová elment volna, csakhogy minél ’távolabb lehessen hűtlen férje tanyájától. „Itt mult et a téi. Mikor kilavaszodottt, iismát visszamentek a folyó medréhez, canoe; lkat (csolnak) kijavították, használhatókká tették. •Ezekbe rakták a megölt állatok bőreit s elin- i dúltak a Missisipi vízeséséhez. Mikor a vizhajláshoz közeledek, mely az óriási örvényt megelőzi, megállapodtak. Megérkezésük reggelén Ampata Sapa mély gondolatokba merülve a csapattól felre vonult. Majd a canoe-ját vízre «resztette s gyermekeit átnyalábolva a canoeba ült. Amint a vízeséshez közeledett, az ár növekvő gyarsasága szükségtelenné tette az evezést. Karjait az ég felé kitárva a canoeban felállolt és fájdalmas hangon igy kiáltott fel: „Ő volt az egyetlen, kit szivem teljességével szerettem. Ő volt az, kinek örömmel gerjesztettem tüzet, örömmel készítettem ennivalót a megölt állat húsából. Érte dolgoztam ki a nemes szarvas bőrét és csináltam szép moccasiat (lábbeli), hogy azok lábait ékesítsék. Mikor a nap megfutotta pályáját, mindig lestem, mikor tér vissza a vadászatból s örvendeztem, mikor férfias lépteit közeledni hallottam. A sátor előtt ledobta terhét és én repültem ételt készíteni. Szivem összenőtt vele, ő volt egégz világom. De másért elhagyott s most az elet oly teher, cem bírom elviselni. Még gyermekeim is növeiik fájdalmamat, mert nagyon hasonlónak hozzá Hogy tudjak érni, mikor minden pillanatom keserű! Könyörögtem az élet Mesteréhez, kértem, vegye vissza eletemet, melyet többé nem óhajtok. Könyörgésem beteljesedik. Látom a viz fehér habjait: az lesz a halotti leplem. Hallom a nagy zúgást: ez a halotti énekem. Isten veletek. Késő volt feltartóztatni a canoc-t. Az örvényhez uagyon közeiért, mikor barátai észrevették. Láttak, a mint a tajtékzó hullámok közé jutott, látták a canoc-t a viz hajtásán egy pillanatig s azután eltűnt—örökre. Ez volt Ampata Sapa vége, azt mondják, hogy néha, holdvilágnál lehet látni a canoc-t, a mint a vízesésen alábukik. Hogy ez a rege nem csupán mese, hanem, történet az indián életből, bizonyítja egyik amerikai ismerősöm szerelmények tragédiája, ki az indiánok közt nőt fel. New-york államban a Chaíagua tó mellett ismerkedtem meg vele közelebbről. Ugyanezen társasággal együtt utaztunk megtekinteni azt az Amerika szerte híres, maga nemében egyedül álló nyaraló telepet, mely a Chatagon tó mellett terül el. A mi az ideges városi embernnek nyári pihenésül, üdülésül szolgál: csend, festői tájkép, hegymászás, erdőkben barangolás, csolnakázás, fürdés, zene, jó társaság, az itt mind nemcsak feltalálható, hanem e mellett különféle tárgyakról, — művészeti, irodalmi, tudományos, társadalmi, vallásos kérdésekről, — egész idényre beosztott rendszeres előadásokat hallgathat. Hatalmas, tágas pavilonokat építettek e célra úgy, hogy a telep szétszórt pavilonjaival, szállodáival úgy tekinthető, mint egy ideális egyetemi campus I Maga a telep igazgatósága gondoskodik kiváló, hírneves szakemberekről, kik több hetre terjedő előadásaikat kitűzött program szerint naponként megtartják. A közönség pedig a pavilonok közt szétoszlik a szerint, hogy kit milyen tárgy éidekel és ha az időjárás kedvező, mint a régi görögöknél a pavilon előtti térségen, a szabadban hallgatják az érdekes előadásokat. Miután a telepet nappal összebolyongoltuk s néhányan a tó keskeny részén átevezünk, szállodánkban estejóizüen fogyasztottuk el vacsoránkat. Vacsora után a szálloda környékén még sétálgattunk, máj mivel szép csendes, de hűvös este volt, mikor a csillagok már meggyultak, az erdő szélén gályákból nagy tüzet raktunk s azt körülálva melegettünk, beszélgettünk. Volt köztünk egy 40—45 éves úriember, ki, mint az indiánok, hátrasimitott iiosszu hajat viselt. Ez feltűnő volt s lassanként figyelmünk személyére terelődött, száz kérdést intéztünk hozzá és kérésünkre elmondta élettörténetét. Szüleim Texasban voltak farmerek — beszélte — s mikor én még nagyon kicsike, alig 1—2 éves lehettem, az indiánok megtámadtak bennünket és szüléimét legyilkolták. Rajtam megkönyörültek, nem bántottak, az indián főnök macával vitt és mint saját gyermekét felnevelt. Én abban a hitben nőttem fel, hogy született indián vagyok, apám a törzsfőnök. \ 15—16 éves lehettem, mikor törzsem az Egyesült Államok katonaságával harcba keveredett. Levertek bennünket, bekerítették törzsünket s fogolytáborba vittek. (Folyt, kör.) Szerkesztői üzenetek. Az «ltört váza. Csak akkor olvastuk «1, ha pontos címét és nevét' elárulja. H. 1. Ha már nem lesz akadékoskodó 2. Tessék vele tudatni, 3. Elkedvetlenkedik, ha hiába igyekeznék. I. H. M. A gratulációt F. köszöni, de 6 a„hasonld jókat“ úgy szeretné, ha a gratulálók is olyan báli ruhában volnának láthatók. 29. Az említett napok valamelyikén elküldheti-e az illető, nem kell-e elhalasztani a küldést? K.-szemere. Nagyon köszönjük. Szerelmes vagyok. Ön azt kérdi nagy naivul, hogy a cenzúra nem töröl-e majd az ön verséből? Megnyugtatjuk, bogy nem, azon egyszerű okból, meet ne u közöljük le az ön rossz versét. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelőt* Lapkiadó: spitzer Béla. flromaiott Spitzer Sándor könyvnyomdájában Komárom NYILTTER. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen egyetlen fiunk Vályi Béla folyó hó 22-én végbement temetésén résztvettek, különösen a tűzoltó-századnak a tűzoltó-zenekarnak, az iparos társaimnak, a festőmunkások, a szakegyesület énekkarának, a ref. ifjúsági egyesület tagjainak, valamint mindazoknak, kik részvétüknek bármi módon kifejezést adtak és nagy fájdalmunkat bármiképen enyhíteni igyekeztek, bánatos szivünk hálás köszönetét nyilvánítjuk. Komárom, 1921 március 22-én 149. Vályi Lajos és neje. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik boldogult Hagy Ferenc vendéglős elhalálozása alkalmával a végtisztességén megjelentek s ezáltal fájdalmunkat enyhítették, fogadják ezúton köszönetünket. Özv. NAGY FERENCNÉ 135. és családja. HIRDETÉSEK. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy a Pandató-u. 22. sz. a. fennállott özv. Sztraiyil Ferencné és Fia szobafestő és mázoló cég kötelékéből kiléptem, SlittjílfitiÉi műhelyeinet Rozmarins-e. 7. alá belyeztn üt. Midőn ezt szives tudomásvétel vétel végett közlöm, egyben ígérem, hogy főtörekvésem oda irányul, hogy a m. t. közönség bizalmát megnyerjem legpontosabb* legtisztább munkámmal és legolcsóbb áraimmal. Maradtam kiváló tisztelettel 8 SZTRATYIL FERENC szobafestő, mázoló és cimfestő, Rozmaring-u. 7 A legmodernebb szobák, cimtáblák és bútorok festését a legolcsóbb árban készítek. Vidékre, úgy helyben levelező-lap hi vásra azonnal megyek. Egy tanuló teljes ellátással azonnal felvétetik.
