Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)

1920-08-14 / 59. szám

1920. augusztus 14. «Komáromi Lapok« (utca, házszám, helyrajzi szám, a kataszteri birtokiv száma, a tulajdonos megnevezése, község, állam, felekezet, jogi személy, fizikai személy), az előzetes — utcák és körzetek szerinti — becsléssel. A közgyűlés által elfogadott és kormány­hatóságilag megerősített szabályrendelet alapján figyelemmel a kataszteri birtokivekre, az előle­­ges becslés alapján kiállított egyéni lapokra és a telkek fekvését feltüntető térképekre, — a telekérték nyilványtartó hivatal, a mérnöki hiva­tal egy szakértő tagjának állandó közreműkö­désével foganatosította a telekértékadó kivetésére szolgáló végleges becslési munkálatokat és pedig már nem utcák és körzetek szei inti átlag értékekkel, — hanem külön-külön minden egyes .telek forgalmi értékét állapította meg, az egyes telek különleges tulajdonságainak, — alak, ki­használhatóság, hozzáférhetőség, utcai homlok­zat, sarok, vagy utcára szóló homlokzattal, a sarokhoz való közelség stb figyelembe vételével. A telekérték nyilvántartó hivatal teljes tár­gyilagossággal és minden részrehajlás nélkül azt az árat kereste, amelyet valamely telek □-öl a közvélemény egyhangú megegyezése szerint feltétlenül m gér. A hivatalos becslés tehát nem értéket áilapilott meg, hanem piaci árakat, amelyek rendszerint kell, hogy megfe­leljenek azoknak -az áraknak, amelyek a meg­becsüli telkekért a rendes üzleti forgalomba»? az illető tárgy objektiv tulajdonságai szerint különleges vagy tisztán egyéni körülményekre való tekintet nélkül mindenkitől kaphatók. Ezeknek a szem előtt tartásával a telekérték nyilvántartó hivatal a fősulyí az aránynak kellő 'betartására fektette, különös figyelemmel arra, hogy egyes telkek értékét befolyásoló árnyala­kokat a telek piac hogyan honorálja, Ezen szempontoknak figyelembe vételével megállapított végleges becslés, a tényleges for­galmi árnál jelentékenyen alul maradt. A telekérték nyilvántartó hivatal a leiek értékeknek olyan megállapítását tűzte ki fel­adatául, amely minél kevesebb jogos panaszokra szolgáltasson okot, amely annyival, is inkább könnyebb volt, mert a megállapítás, szakbizott­ság •közreműködésév*! történt, ezen Szakbizott­ság a kivetési munkálatokat átvizsgálta és mi­után meggyőződött anól, hogy -a- nyilváatíutó 'hivatal pártatlanul és lelkiismeretesen járt eb a 'munkálatokat elfogadta és jóváhagy»», hogy •} további eljárás során a behajlási munkálatok mielőbb foganatba vétessenek és a városi pénz­tár fizető képessége rendes mederbe- tereitessék. A szabályrendelet 8 és 9. §-ai értelmé­ben a telek-érték nyilvántartó hivatal a felkérték és az adó megállapítását közszemlére kiteszi, { amely ellen a közszemlére kitétel napjától szá­mított 30 nap alatt felszólamlásnak van helye, mely halasztó hatállyal bir A felszólamlást a telekérték nyilvántartó hivatal a szakbizottság meghallgatása mellett intézi el, amely határozat ellen 15 nap alatt a városi tanácshoz, annak határozata eilen 15 nap alatt a közigazgatási bizottsághoz felebbezésnck van helye, amelyek már halasztó hatállyal nem bírnak ugyan, de 30 nap alatt a felebbezési hatóságok a feleb­­bezéseket elintézni tartóznák A 30 napi köz­szemlére k tett telekértékadó kivetése ellen a a jogorvoslatok oly bőségesen vannak a sza­bályrendeletben megállapítva, miszerint elegendő mód és alkalom van nyújtva a tévedések ki­igazítására és arra, hogy a kivetési munkálatok közmegnyugvásra intéztessenek el, úgy a telkek \ értékelésének mennyisége, valamint a kivetett teher arányiagos megosztása tekinletében. Nem lehet elzárkózni azon aggodalmak £löl sem. hogy a telekértékemeikedési adó je­lentékeny újabb terhet ró az ingatlanokra, amely á mái nehéz kereseti viszonyok között még súlyosabban nehezedik a város lakossá­gára, és ha a háború első éveiben a város akkori vezetősége több előrelátással és na­gyobb körültekintéssel a telek értékemelkedési adót,-a helypénz kövezetvámemelést, a'gáz és vizdijak arányiagos felemelését, a vigalmi adót és egyébb emeléseket legalább három négy év - előtt léptette volna életbe, ha a városi köz­­élelmezést több szakismerettel és kötelesség­tudással látta volna el, úgy a közpénztár mai helyzete semmi szin alatt nem következett vö|na be, a'megszállás előtt a szabad forgalom mellett a lakosság a felemelt terheket könny­­nyebben elbirta volna és az újvárosiak hozzá­járulásával a terhek jobban megoszlottak volna és ma a városi közpénztár nem passzív, ha­nem aktiv állapotban lenne és talán egy olyan kedvezőbb pénzügyi helyzet bekövetkezése sem lenne teljesen kizártnak tekinthető, amely a felemelt terhek némi csökkentésével a sokkal kedvezőbb kibontakozás felé vezethetne, holott igy még mindég kétséges, hogy a telekérték­adó életbeléptetésével kizártnaK tekinthetjük-e közterhek további emelését. Egy dolgot minden esetre meg kell álla­pítanunk, hogy a városi közgyűlés annak idején a telekértékadóra vonatkozó szabályrendeletet minden nagyobb vita nélkül egyhangúlag fo­gadta el, ismerve a városi tanácsnak azon in­dokolását, hogy az értékadó elfogadása eseté­ben, ezen adóból évi 240000 K újabb bevételt remél. Az értékemelkedési adó kivetésére vo­natkozó munkálatok eredménye ezen összeget jelentékenyen nem haladta meg a 241943 K kivetési összeggel és igy a szabályrendeletben előirt keretekben mozgott, keresve ezzel is a kivetési munkálatok eredményében a közönség megnyugvását, amely a városi közpénztár na­gyon súlyos ős válságos helyzetének rendbe­­hozása mellett egyik főcél volt. Erre a meg­nyugvásra annál is inkább remény van, mert habár a város ez időszerinti pénzügyi helyzete súlyos és válságos ugyan, de ezek inkább csak átmeneti időleges zavarok és a város vagyoni helyzetét és hitelét nem érintik, mert ha a város vagyonának utat értékét és tartozásait egymással szembeállítjuk, úgy a város nagyon is aktiv és teljesen hitelképesésazáltalános pénzügyi helyzet kialakulásával és kedvezőbbre fordultával remél - hetjük azt, hogy tervszerű és előrelátó város fej­lesztési. és pénzügyi politikával megvan a mód arra hogy a város pénzügyi helyzete teljesen reális és szilárd alapokon rendezhessék és a város okszerű fejlődése bizíósittassék, ha az általános helyzetben a szilárd és tartós béke teljesen helyreáll és nyugodt ^mederben a sza­badforgalom minden irányban-életbe lép. Hospodársky úrad pre Slovensko v Bratislave. C. j, Mz 50/12939. " Hkll/Kv. Tárgy: az* 1 2 3 4 5ellátatlanok élelmezése az. 1920/21 -ik gazdasági évben. Körlevél az összes zsupánt, főszolgabírói és megyei ga­bona hivataloknak, valamint járási gabona fel­ügyelőknek. Az ellenőrző bizottságnak folyó évi Julius hó'23-án Johanis közélelmezési és dr. Derer slovenskúi ministerek részvételével megtartott gyűlésén a következők állapíttattak meg: 1. Minthogy elvi okokból nem engedhető meg, hogy a iiemtermelő lakosság gabonát ve­hessen élelmezési szükségletének biztosítására, az ellenőrző-bizottság olyképen döntött, hogy az ellátatlanoknak továbbra is csak liszt fog ki­utaltatni. 2. Minden politikai járásban egy körzeti maiont fog kijelöltetni, mely kizárólag a járás élelmezésére biztosított gabonát fogja felőrleni; ebbe a malomba nemcsak a járás vámmalmai­ban összegyülemlett vámgabona fog beszállit­­tatní, hanem a Zemsky obiiny ústav a járás élelmezésére ugyanott feivásáiolt gabonák is 3. Passzív járásokban, (ahol a -termelés nem fedezi a szükségletet).a körzeti malomba mindazon gabona fog beszállitíatni, mely a járásban egyáltalában lesz felvásárolható. Az aktiv járásokban (ahol a termelés nagyobb a szükségletnél) pedig a. körzeti malomba fog beszállításra kerülni az a gabonamennyiség, mely a járás által beszolgáltatandó kontingens­sel szemben az ellátatlanok élelmezésére szük­ségesnek mutatkozik. Ha tehát például a járás által beszállítandó kontingens 1000 vaggonban van megállapítva, ez ellátatlanok élelmezésére pedig 100 vaggon szükségeltetik, úgy a Zemsky obiiny ústav a felvásárolt gabonából minden 10-ík vaggont utal be a körzeti malomba. 4. A beutalt gabonát a Zemsky obiiny ústavnak a körzeti malom fizeti. Ha pedig a körzeti malom esetleg nem rendelkezik elegendő tőkével, úgy pénzbeli előleget (esetleg a kiutalt liszt árát) előre igényelheti azoktól a községek­től, melyek a főszolgabírói hivataltól kaptak lisztet kiutalva. 5. A körzeti malomban előállított lisztet a Zemsky obiiny ústav kizárólag a főszoígáíaíróL hivataloknak fogja rendelkezésére bo’cs áj tini. A főbírói hivatalok feladata pedig lesz, a Lisztet árányiagosan elosztani azokra' a helyekre, aho? az tényleg szükségeltetik. 6. A körzeti malom ellenőrzésénél, vatta­­mint a kiosztandó liszt elosztásánál a legna­gyobb mértékben szabad érvényesülés biztosí­tandó a községi gazdasági tanácsoknak. 7. A Zemsky obiiny ústav a passzív já­rásokat csak addig fogja liszttel ellátni, míg a szükségletet a körzeti malom termékei néni fe­dezik; további a vasúti- és azon fogyasztási szövetkezeteket és egyesületeket, amelyeknek közvetlen ellátását a Zemsky obiiny ústav kü­lön engedélyezte. A Hospodársky úrad jeméii, hogy ilyen módon sokkal eredményesebben lesz biztosít­ható az ellátatlanok élelmezése, mint * lefolyt’ gazdasági évben. Hogy ezen akció sikeres is legyen, a fő­szolgabírói hivatalokra hárul a kötelesség, a reájuk eső gabona kontingenst a járásban tényleg felvásárolni is. 8. Az aktiv járások területén levő szabad' városok azon szolgabirói hivataloktól lesznek éleimezve, amelyek körzetébe tartoznak (Ko­­ináiom városát ezentúl a nemesócsai szolga­birói hivatal fogja ellátni) kivéve Bratislava és Kosice városokat, ezeket a jövőben is a Zemsky, obiiny ústav közvetlenül fogja liszttel ellátni. Bratislava, 1920 Julius íió 31-éh. HEINDL s. k. miniszteri lanácsos. 5 oidaF. * • SPORT. A KPC« jubileuma Augusztus 20-án tölti be a RFC, fenáltásának 20-ik évfordulóját. Ezt az igazán ritka jubiláris évfordulót az egyesület három napos ün­nep keretében szándékozik mngünnepelni. Aug 20-án d. u. 5-kor a tornászcsapat mutatja ba lejlődöttségét Reher torua- és vivómester vezetésével [Bánna ö órakor az egyesület mngaiakutásakor szerepelt játékosokból alakitolt »öreg fiuk« csapata ünnepi mérkőzést tart a legifjabb játékosok- csapatával. Ez tesz az ünnepség leg­kimagaslóbb része, a közönség maga előtt fogja látni a mudat és a jövőt. nug. 2l-én d. u. '/,5 órakor országos atlétikai verseny lesz, mely alkalommal a fuió, ugró és dobószámok előmérkózéseit fogját lebonyolítani Ugyan­ezen napon kezdődik a kiirt országos tenniszverseny is. Aug. s2-én d. u. 3 órakor lesznek az atlétikai döntő­mérkőzések, 5 órakor pedig az Ezüstserleg döntő mér­kőzése. Ezekkel parallel a tennisz verseny döntő számai’ Kerülnek lejátszásra. Aug. 22-én d e. órakor az egyesület dísz­közgyűlést tart. R-sz eles programmot az egyasillet később fog kibocsátani. Az Ezüstserleg elődöntője f. hó 15-én lesz a KFC pályáján, amikor is az Érsekujvárí S. E. veszi fel a küzdelmet a KFC csapdával. Az KSE. kiváló formá­ban levő I. a. csapata erős és veszedelmes ellenfele lesz a KFC.-nak s így élvezetes és izgalmas mérkőzésro van kilátás. Szmhátei Lévé!. Kedves Cfieriszíané! mit szói hozzá, milyen fád, milyen blazirt a komáromi ifjúság. Most, a virágszezon kellős közepén alig kapott még valamelyik művésznő virágot. Tapsot, kihívásokat, azt igen, de a l’rágay meg a Berza kertésznek, Künel Jozefin virágüzletének ugyancsak békét hagynak. Do hát a sok virágadásnak meg olyan mucsai ize van. Hát jobb ez igy. Egy igazi művésznek a legszebb virágbok­­; réta a tapsoló telt ház. A közönség ? Jaj kedves Cherisztane, a közön­ről nem merek Írni. Múltkor megdicsértem s a követ­kező számban meg le kellett szidnom. Hát én hallgatok róla. ínsább a zajos sikerekről Írok. Múlt pénteken a Sámson és Delüábun, hétfőn A császár és komédiásban volt fényes sikere a bájos Szécsi Bözsinek (Delila és Helénái, Pogány Bélának (Péter és Uenesziusz), Somogyi Károlynak (Crispus rabszolga) Szombaton és esütörtö- I kön fculamith címszerepében, kedden a Cigánybáró Szaf­­; fijában Holdi Juci tüneményes volt. Hangja olyan szép ! csengő, színes és hatalmas, e magas régiókban is óttho­­| nos, hogy Hoídy már valóságos operaénekes. Természe­­j tes, hogy percekig tipsoltátc minden énekszámát, j A közönség kedvenc szubrettje, a sikkes Buday í Ilonka Sülamith Abigali és a vasárnapi Csárda-királyné I Szilvia, a szerdai Lotly ezredesében Eotty szerepében j ragyogtatta művészetét Különösen élénk, fékezhetetlen j volt a Lottyban. A vig operett, aiiol kedvére énekelhet, j táncolhat, mókázhat, az az ő igazi milliője. Kósa és Szitár lányok graciozus tánca a Sula- i inithban és a Cigánybáróban ragadta zajos tapsra a Í közönséget. Többször meg kellett ismételniük. Asszonyi László Absotonja a Sulamithban igazán tökéletes volt, mint minden szerepe. Németh Kóhl-Nidréjá nagy hatást keltett. Meleg sikerei vannak Fenyő Irmának. A csárdás 1 királyné Stazi, a Cigánybáró Arzena szerepében sok tapsot kapott épp Úgy, mint Szilcs'LVci (Edvin éi Ottokár) és Keleti Árpád (Baraukay).

Next

/
Thumbnails
Contents