Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-08-11 / 58. szám
2. oldal. • V'- - i. - . . . -T ■ ' - -félénkek. A politikai pártok a törvény és a törvényesség alapján állanak. £z az alap az egyetlen fegyvere a politikai pártoknak á zsupán úrral szemben és ez a fegyver elég erős arra, hogy a zsupánnal szemben a küzdelmet felvegyék. A polgárság ellen pedig a zsupán ur kijátssza a szociáldemokráciát. A polgárság ettől sem fél, mert erre nincsen oka. A szociáldemokrata pártnak tudnia kell és tudja is, hogy ez a kinevezés nem fedi az összlakosság véleményét és amint húzódozott e tisztség elfogadásától pár héttel ezelőtt, úgy ma sem fog utána kapkodni. Mert a szociáldemokrata part igen jól tudja - azt, milyen felelősséget vesz, mint többségi párt magára, erkölcsi és anyagi felelősséget. Azt is nagyon jól tudja, hogy a kinevezés ténye mint jogalap és jogforrás igen távol áll attól, amit a szocialista párt lényege megkiván, a tömegek bizalmától. A zsupán gondolkodása tehát csak látszólag szociális, valójában azonban az erő és hatalom tuítengésé domborodik elő belőle. Óriási tévedés az, hogy a szociáldemokrata párt eszközként legyen felhasználható bizonyos hatalmi és nemzetiségi kérdések elintézéséhez, mert ezekhez még igen sok szavunk lesz nekünk is. Mi sokéi a zjugáai liaiü. Múlt számunkban hirt adtunk arról, hogy az 1920/21. gazdasági évi gabona, illetve lisztellátás tárgyában dr. Folkman István zsupánkorrnánybiztos értekezletre hívta egybe a közellátás hivatalos szerveik közül a helyi politikai pártok vezetőit. Az értekezlet f. hó 5-én tartatott meg a zsupán-kormánybiztos elnöklete alatt. Jelen voltak: Dr. Szijj Ferenc polgármester, Alapi Gáspár főjegyző, a közélelmezési hivatal főnöke, Ivánffy Géza közélelmezési előadó, dr. Mihola Ferenc t. főügyész, Tuba János vezérigazgató, dr. Mohácsy János az Országos Magyar Kisgazdapárt képviseletében ; Dénes Emil párttitkár, Hacker Richard, Ebei lózsef, Neuvirth József a szlovenszkói cseh-szlovák Szociáldemokrata Párt képviseletében. Kiss Endréné, Szabó György, Gazdasági Tanács tagjai, Brüll Manó a Vidéki Takarékpénztár Áruosztályának képviseletében. Elnöklő zsupán-kormánybiztos rövid szavakkal vázolván a nehéz ellátási vizsonyokat, ama törekvéséről kíván beszámolni, hogy nem csak a város, de az egész vármegye egész évi ellátásának biztosításával reméli az uj gazdasági évi ellátását rendes kerékvágásba hozni. A kormánynál ez irányban már tett lépései eddig azonban eredménnyel nem jártak, mert a kormánykörök egy várossal sem óhajtanak kivételt tenni. A kormány a vármegye és város részére szükségelt kontingenst 635 waggon terményben állapította meg, hogy ez a kontingens elegendő lesz-e, az a szükségletek számszerű pontos adatainak alapul vétele mellett feltehető. Mivel a kormány a közvetlen gabonával való ellátást egész esztendőre csak úgy, mint annak egy részére sem hajlandó engedélyezni a maga részéről a vámgabonának biztosításával igyekezik a szükségletet s esetleg mutatkozó hiányt fedezni illetve pótolni. Ez a vámgabonakontingens circa 30—35 waggont tenne ki az egész vármegye területén. Be látja azt, hogy már most kell gondoskodni a tartalékgyüjtésrö! mert 1921 januárjában tehát a gondoskodás második és közis-. mértén legnehezebb felében, már alig fog a város a jelenleg kiutalt mennyiségnek alig felére számíthatni, a vámgabona volna tehát amelyből a pótlás .kikerülne. Alapi Gáspár főjegyző, közélelmezési hivatal főnöke vázolván a múltban átszenvedett ellátási mizériákat, rámutat arra, hogy a közönség ellátására csak egyetlen egy mód" kínálkozik, a gabonával való ellátás. Hivatkozik a gabonahivatal körlevelére, mely Biztosítja a közönség ellátását, amenynyiben a körlevél 7 kgr.-os havi fejqvótát állapit meg az uj gazdasági évre. Ha a kormány a szükségletet számszerűleg kifejezte, fel kell tenni, hogy a terméseredmény alapján irta elő az ellátandók fejadagját. Joggal várhatja tehát el a közönség, hogy a komoly- kormányszóval fixirozott ellátási mennyiség a városi lakos-' ság részére betartassék. Rámutat arra, hogy ez év márciusától a gazdasági év végéig a havi ________p Komá ro/r, i Lap ok;; fejqvita, dacára az előirt 7 kg-nák, havi adagban 4—3 kgr-t tett ki. Ennek előfordulni a jöyőben nem szabad, mert mérhetetlen nyugtalanságot idézrte csak elő. Elismeri, hogy ä gabonahivatal és annak helyi főnöke Stván János eddig is mindent megtett a város ellátása érdekében s hogy az ellátás csődöt mondott, annak rajta kívül álló okokban kell magyarázatát£keresni. Ami. a gabonaellátás pénzügyi oldalát illeti, ez egyáltalán nem okozhat megoldhatatlan nehézségeket, mert a gabonavásárlás financirozást bármelyik takarékpénztár magára vállalja. Ajánlja javaslata elfogadását, mely hiven tükrözi vissza a város egész lakosságának kívánságát. Általános "helyesléssel fogadott beszéd után dr. Mohácsy János a kisgazdapárt elnöke is nyomós érvekkel támogatja a javaslatot. Ami a zsupán által említett vámgabona-tartalékot illeti, az igen illuzorius biztosíték akkor, midőn a kormány a gazdák részére megállapított 20 kgr-os gabona fejadagnál a teljes súly kiörlését engedélyezte, minden vám ievonhatásának kirekesztésével. A tavaly óta leszállított 20 kgr-os fejadagba csak ők mehettek bele a gazdák, a termelők. Ha a kormány a gazdáknak adott szavát akarja megtartani, akkor vámgabona egyáltalán nem fog maradni. Ha előre látja a kormány, hogy a gabonatermés nem fedezi a szükségletet, gondoskodjék megfelelő mennyiség behozataláról akár külföldről is, most az állam lakossága joggal várhatja el és joggal követelheti, hogy egyforma kötelességei mellett egyforma ellátásba is részesüljön. Azok az érvek, melyek Csehország elsősorban leendő ellátására hangzanak el, tévesen látják a látandókat, mert itt Szlovenszkó a termelő vidék, Szlovenszkó gazdái az állam kenyérszáüitói. Nem a gazdák érdekében említi fel ezt, de az ellátatlanok helyzetének javításából, mert a.szlovenszkói gazda nemzetségre való tekintet nélkül egyhangúan kívánja elsősorban a termelő vidék lakossága ellátásának biztosítását. Legkevésbbé sem zárkózik el a gazdaközönség<a gabonakivitel elől. sőt kívánja ezt, de kívánja s ezt elsősorban, hogy addig gabona ki ne vitessék máshova, mig a mi lakosságunk a kormány által beigért fejqvóta szerinti évi szükségletét meg nem kapta. Erre egyetlen helyes, célravezető megoldás csakis a gabonának akár a város, akár egyesek által történő vásárlásának megengedése lehet. Tuba János, az elhangzottakból bátran következtetheti, hogy a gabonával való ellátás közóhaj. Ha az állam megállapította a 635 waggon szükségletet, úgy feltétlen gondoskodj nia is kell annak leszállításáról. A megállapított fejadag annyi, hogy éppen csak elég, azt bátran ellátási minimumnak lehet nevezni, mert abból megélni alig lehet. Ha objektiv szemmel figyeli a kormány-az ellátatlanok ügyét-baját, ha van áliamrezon, mint kell lenni, lehetetlen, hogy az ellátás kérdéséi oly könnyedén kezelhessék, mint azt a múltban tapasztaltuk s mint azt a jövőre eléggé sötét színekkel festik a kormány exponensei. Az ellátás megakadásának jóvátehetetlen következményei lehetnek, mert az ellátatlanság a nyugtalanság, a zavargások, az elégedetlenségek és későn megbánt excessusok szülőoka. Midőn a gabonahivatal már, most szinte bejelenti, hogy a termés nem lesz elég, hogy nehéz napoknak nézünk elébe az évnek már 6. hónapjában, midőn a bizonytalanság jegyében indul meg az állam kormányzás, oly fontos funkciója, mint a közellátás, akkor minden, a köz érdekében működő hatóságnak, minden egyénnek azon kell törekednie, hogy a bajok időben eisimitassanak. Nem kivételes' bánásmódot kíván Komárom város részére sem. Csak annyit, amennyit a kormány ígért, azt a keveset kívánja biztosítani, melyre csak egy mód kínálkozik, a gabonavásárlás. melyet ellenőrizni csak technikai berendezés kell. Engedtessék meg tehát, hogy ha a város meg nem kaphatja az egész évi ellátási szükségletet, legalább azok vásároltassanak be fejadag szerinti mennyiségben gabonát, akik ezt megtehetik. Ő úgy gondolja, hogy ez a mennyiség a város egy évi szükségletként kimutatott 151 waggonnak felét tenné ki. Így tehát csak a másik felének 74 waggonnak a város részére leendő egyszeri átadása válnék szükségessé. A financirozäs absolute nem okoz gondot, mert még a.kevésbbé tehetős és inkább .kölcsönt . « . U'-jp. .aagnaatga 11. vesz fel, csak hogy gabonáját megkaphassa. A takarékpénztárak készségesen fogják vállalni az egész gabona ellátási transakció firJmcirózását. Rá kell mutatnia még ar'ra, hogy a termelő vidék szivében elhelyezkedő; város lakossága hosszú századok ólja van szinte: fizikailag hozzászokva a maga termelte gabonához, igényeit e tekintetben egyszerre megváltoztatni nem lehet. Felhozott példákkal illusztrálja az erőszakos és a kormány mai ellátási politikája által szükségesnek mutatkozó rekvirálási módszer helytelenségét, mely mindenkor kevés eredménnyel s annál több felzúdulással és egyes társadalmi osztályokról, a másikra tolt gyűlölködések táplálására szolgál. A szabad vásárlással, természetesen megfelelő igazolványok alapján, a gazda készségesen adván oda feleslegét s az utolsó szemig a közönségnek jutna a termés, a gazda sem fog többet félre tenni magának, mint szükséglete kívánja; s az ellátásnak e módjával azt a nyugalmat, melyen komoly munkát épiteni kezdeni lehetne, megőrizni és megerősíteni lehetne. A zsupán-kormánybiztos és a Gabonahivatal helyi főnökének jószándékaiban megbízik s tudja, hogy az ellátás kérdésének javasolt formában leendő megoldását ők is kívánják. A kormányt kell tehát meggyőzni arról, hogy a közvélemény a város ellátásának biztosításáról hivatottak mögött egy tömegben áll s lehetetlen, hogy annak ily egységes megnyilatkozását a rendet kívánó kormány ne respertálja. Slvan János, a helyi gabonahivatal főnöke szerint a hivatkozott körlevél nem Komáromnak' szól, az tévesen küldetett el a városi hatóságnak. Hivatkozik aira, hogy a vámgabona eddig is a városi lakosság ellátására fordiüatott s így annak a város részére való biztosítása elegendő tartalékot jelent. Szóló szintén híve a bevásárlásnak, sajnos azonban — alighahiszi, hogy a kormány Komárommal kivételt tegyen. Az idei termés gyenge, azért nem tehet az ellátást egyszerre biztosítani. Azt ajánlja, hogy mégegyszer forduljon a város közönsége a kormányhoz. Ö mindenesetre rajta lesz, hogy a gazdasági év elején tudjon már a város megfelelő tartalékot gyűjteni, mely a későbbi nehéz hónapokra az ellátást biztosítsa. Brüll Manó felszólalásában rámutat arra hogy a vámgabona, mint a múltban, a jövőben sem lesz elegendő. Bátran hivatkozliatik a tapasztalatra, mely e tekintetben óvatosságra int a vámgabonával való tartalékolás számításánál. Hacker Richárd a felső hatóság részéről kívánja a biztosítást. A főtermelő része az államnak, joggal követeiheli meg, hogy ellátása biztosittassék. Ajánlja a javaslat elfogadását, esetleg oly módosítással, hogy a gabona kisgazdáktól vásároltassák össze. Dénes Emil kijelenti, hogy az ígérgetésekben nem bízik. Múltkor itt járt miniszteri tanácsos biztosította, hogy a város ellátásáról gondoskodás történik. Elég szomorú, hogy most a gazdasági év elején kell arról tanakodni, hogyan lehet a gazdasági év hatodik, hetedik hónapjára valami keveset is biztosban! a lakosság részére. Követeli, hogy a rekviráiást legnagyobb szigorral hajtsák végre. Ő ebben, látja a termésnek az ellátatlanak részére való biztosítását. Elfogadja Alapi főjegyző javaslatát. Dr. Kamrás József a tisztviselő csoport elnöke szóvá teszi az eddigi késedelmes szállításokat, s ő is a gabona bevásárlása uiján tartja csak lehetőnek az ellátás biztosítását. Ivánffy Géza közélelmezési előadó rámutat arra, hogy a szabad bevásáilás mig egyrészt a lakosság ellátását biztosítaná az egyedül helyes módon, másrészt igazságosabb is-lenne, mert a tehetősek a mai magas maximális áron vett gabonájukat saját költségükön őrletnék s az a differencia, amit az állam az ellátatlanok részére kiutalt lisztekre ráfizet, felerészben az államnak takarittatnék meg. Minden érv csalt ammelllett szólhat, hogy az ellátás bevásárlás utján biztositassék. Dr. Folkman István zsupán látván a közhangulatból, hogy a lakosság minden része egységesen foglal állást a közvetlen beszerzés mellett, az értekezlet kívánságához képest-s a saját maga által is helyesnek tartott ellátási mód megbeszélése és kormány érre vonatkozó engedélyének kieszközlésére személyesen kivén eljárni és biztosítja az értekezletet, hogy minden