Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-08-07 / 57. szám
1$20. aug 7. „Komáromi Lapot 3. oldal. sőt az igaz üggyel együtt érző minden polgárnak támogatásáért tisztelettel folyamodik. Teljhatalmú Miniszter Ur! Mi teljes megnyugvással tesszük le egyletünk sorsát Miniszter Ur kezébe, hisszük és reméljük nem fog bennünket megfosztani második otthonunktól, s nem akarja, hogy tagjaink szerte szóródva,'a korcsmák erkölcsrontó légkörében szívják magukba az államra és lársadalomra egyaránt káros eszméket. Kérésünk mielőbbi teljesítését kérjük : Komárom, 1920. évi augusztus hó 3-án. Printz Nándor s. k. Babies Endre lelkész s. k. elnök. iigyv. elnök. ^ A komáromi róm. kath. legényegylet fentebb közölt panasz beadványában foglaltakhoz, a mikkel mi is mindenben egyeértünk, egyelőre csak azt kívánjuk hozzáadni, hogy az egylet működéséről soha nem tapasztaltunk mást, minthogy tagjait keresztény valláserkölcsi alapon munkaszerető, becsületes polgárokká törekedett nevelni. Tagjai szabad idejüket egyleti helyiségükben tisztességes szórakozással és erkölcsöt, műveltséget fejlesztő önképzéssel töliötték, melynek eredményeként Komárom város nagyközönségének többször volt alkalma lelki gyönyörrel élvezni az egylet által rendezett, magas nívón álló műkedvelői előadásokat. E magyar ifjúsági egyesületnek minden valószínűség szerint rosszakaratú, besugáson alapuló, téves feltevések alapján történt megsemmisítése, pótolhatlan vesztesége a komáromi egész, magyar társadalomnak, de kell, hogy serelme legyen minden igazságszerető embernek. Reméljük, hogy a hatóság a kellő felvilágosítás után be fogja látni, hogy egy nemes célú magyar ifjúsági egyesületet ártatlanul sújtott meg nem érdemelt büntetéssel, s módját fogja találni, hogy a Komáromi róm. kath. legényegylettel történt nagy sérelem mihamarább orvosoltassék. Diszontuálasz és uégszó. A béke embere vagyok, mint a Békefejedeienmek, az Úr jézusnak szolgája. De állom a harcot, ha kell, szóval, tollal, . . . igazsággal, mint egri magyar gyerek. Az állami tanfelügyelő úr julius 20 áu eldobta, a szót ... a rossz nyelvek szerint ugyan csak kínjában, észre sem vevén, hogy keztyíit dobott, melyet valakinek fel kellett vennie. E hó 3-án kelt válasza már nem eldobott szó, hanem meggondolt és tárgyilagos cikk. de nem tartja szem előtt e szabályt: „Distinque, fráter et bene docebis!“ Öreg embereket nem lehet mindig s mindjárt könyörtelenül félredobni s nem is lehet mindig pótolni. Vannak, kik az irodai dolgokban nehézmozdulatuak s elnézésre szorulnak, de más dolgokra még alkalmasak, sőt koruknál, tapasztalatuknál, bölcsességüknél fogva szükségesek a fiatalabb erők közé. „Tollatur abusus, maneat usus!“ Ostorozzuk a hibákat, a vétkes mulasztásokat és erre nézve fogjunk kezel! De ne vágjuk ki a gyümölcsöző fát egy száraz ág miatt. A sekrestyés- és harangozó tanítókról való kiszólás már elcsépelt közhely. Hála Istennek azért, hogy a régi alakjában idejét múltba, bár az isten házában szolgálni dicsőség! „Servire Deo requare est." Hogy tanítókból tanfelügyelők lehetnek, az nem az országvesztésnek, hanem a mai kor által megérlelt igazi demokráciának gyümölcse. Müveit tanítóink közt van elég, ki a magasabb állásra alkalmas. A kath. tanügy soha sem volt hátramaradva. Nem ismeri a történelmet az, ki annak „kerékkötői“-rő! szaval. A kidült- bedült iskolák eltakarítása sok gondot fog adni az egyháznak és az államnak egyaránt. A pontos beiskolázás és a sok mulasztásnak beszüntetése kívánatos dolog. Sokat küzdöltem ezért 20 éven át, de nem szemfényvesztő papiros-rendeletekkel, hanem okkal-móddal, kitartó munkával . . . sok eredménnyel. De vigyázzunk! Ne legyen több a papiroson, mint az életben, a valóságban ! „Hic Rodus, hic salta,“ Ha az uj tanfelügyelő ui majd eredményekre hivatkozhatik, fejet hajtok előtte, ha csendesebb lesz is a hangja. Végezetül álljon itt e példa: Egy ur sétált Budán. Kutyája vele volt. Egy üzlet fölé kiakasztott krampusz a kutyára esett s az széttépte. A kereskedő kirohant és lármát csapott. Az ur fizetni akart. Egy vizslaszemü suszterinas odaszóit: ne fizessen az ur, mert a krampusz kezdte!. . . íme a vilát a tanfelügyelő ur kezdte s én jól tudom,, hogy békés ember létemre kutyamunkát kellett végeznem, a támadó krampuszt megtépáznom. De megnyugtat az a tudat, hogy a munkát igyekeztem emberül elvégezni. Csicsó, 1920. aug. 4. Szőke Kázmér dr. Rab magyarok, Besszarábia és Dobrudzsa ismeretlen oláh falvaiban dolgoznak egyelőre azok a magyarok, akik a bukaresti mozgósítási parancsnak nem tettek eleget s akiktől az oláh rettegés az élettel egyformán félti a nagy antantigazságot. Testvéreink, véreink ezre hányja verejtékes homlokkal és elborult lélekkel a sáncot Dobrudzsában, a többiek északon, délen és messze keleten Szibériában szenvedik a rabságot és várják, szomorú életük egyetlen titkos szép reménységével várják mindannyian az órát, amely az elvesztett drága szabadságot hozza meg számukra. Szemünk a világtáj minden irányában rab magyarok felé tekint. Arcukat, felénk sóvárgó tekintetüket látjuk bármerre pillantunk és sóhajba elröppenő szenvedéseik és vágyakozásaik szavát úgy halljuk, mintha ezt visszhangozná föld és ég. Akasztófa elől és golyó eiől viszik most messze székely testvéreinket, szomorú rabnumkára: sáncol emelni, árkot ásni, magyar verejtékkel és magyar vérrel körülbástyázni az oláhot, amelyet a kifizetett vérdij fejében úrrá emelt Erdélyben szövetségesei kényszerű akarata. Minden idáig hallatszó jajszó és legördülő könycsepp százszorta jobban éget, mint valaha. Reménységünknél, igazságunkba vetett rendit ■ hetetlen hitünknél most nekünk sincs egyebünk, ,a hit szent ajándékánál egyebet nem adhatunk s amit küldünk és.üzenünk északra, délre és keletre: legdrágább kincsünk, a szeretel, amely nem felejt és a közelgő szabadság hajnalán készít a testvért ölelkezésre. Bizakodásunk és hitünk minden erősségünk, az igazságunk és éltetőnk, ezek legyenek az ő sorsuknak is világiló égi jelei, amelyek át fognak vezetni mindarmyiunkat a végnélkülinek rémlő éjszakákon. Rab magyarok, mind, akik ma messze vannak tőlünk: ne temessenek. A Golgotha fölött a felhők kárpitja már megrepedt és minden óra*szárnyakon visz előre a hazajövetel felé. A denunciánsok Eldorádója. Munkában az agent provokatörök. — A nagyidai jegyzőt is tőrbe csalták. — Mikor lesz már vége ennek a munkának?! A Kassai Napló julius 17-iki számából vesszük át az alábbi cikket, amely Jankovich Arisztid, bagotai földbirtokossal nem rég történt eset egy hasonmását írja !e: Tisztogatásra bőven volna alkalom minden felé. Száz égetően sürgős probléma megoldása vár a kormányra, nagy, szociális, gyönyörű feladatok, amelyekkel az állam jólétét, a belső rendet és nyugalmat, a lakosság boldogulásának lehetőségét alapoznák meg. De nem teszik. Az állam és hatóságok energiája, ambíciója Szlovenszkóban egyetlen egy irányban merül ki: politikai mártírokat csinálni ártatlan emberekből s állandóan megtölteni velük lllavát. Keserű cinizmus mondatja velünk a szavakat, de mégis úgy van: amikor Illaván csökken a létszám, menten újabb hazaárulásról jönnek a szenzációs hírek s az elhagyott cellákba újabb magyarok kerülnek. Minden eszköz jó hozzá, az agentprovukatőrségtől a denunciáiásig. Az államellenes izgatással vádolt tizenhét ártatlan magyar pőre még el se intéződött, máris újabb utód kerül be az ügyészség fogházába. Kovács László nagyidai jegyzőt hozták be, aki agentprovokatőröknek köszönheti letartóztatását. Hivatalos utón nem volt módunkban a tényállásról pozitívumot megtudni, megbízható értesülések szerint azonban Kovács letartóztatásának előzményei a következők ; Feljelentés érkezett a hatóságokhoz, hogy Kovács László elősegíti utasoknak a magyar határon való utlevélnélküli átlépését. A napokban két férfi jelent meg nála, akik magyar tiszteknek adták ki magukat s kérve-kérték a jegyzőt, nyújtson segédkezet ahoz, hogy hazájukba jussanak. Kovács László szabódott, de később ismételt felkérésükre megígérte, hogy segítségükre lesz s a mennyiben módjában áll, mindent elkövet, hogy a határon átjussanak. A két férfi erre leleplezte magát s miután detektívek voltak, Kovács Lászlót azonnal letartóztatták és bekísérték Kassára. A Horthy-tiszt képében bemutatkozó két agenlprovokatőr szerepe aljas és visszataszító. Ma itt, holnap ott fonják a hurkot mit sem sejtő és senkinek se vétő emberek körül. Eperjesen nem átaltak két ártatlan, minden politikai tevékenységtől távol álló urinőt tőrbe csalni s miután négy napig undorító cellába zárták őket, bűzbe-is piszokba, ahol patkányok ugráltak át felettük, minden kihallgatás nélkül, betegen hazabocsátották őket. Nincs bizonyilék egyikük ellen sem. Csak a vád, amelyet denunciánsok emelnek, rosszakarat és kaján káröröm, amellyel a tőrbecsalt embereket börtönbe juttatják. Miért denunciánskodnak, miért agentprovokatőrösködnek, mit akarnak a békóba szorított, meggyötört és sz&talan magyarságtól ? Nézzünk egyszer végre szembe a váddal. Hogy az érzésünk magyar, hogy a szivünk rezgése magyar,f hogy mi létekben el nem szakadtunk a magyarságunktól: ahoz nem kell agenlprovokatőr. Nyíltan megmondjuk mindannyian mindenkinek, Hogy sebünk van, amely vérzik és fáj: azt se titkoljuk. Mi bekötöttük, hogy hegedjen, ha bir, miért tépik fel erőszakosan mindig, hogy megnézzék, mély-e még^ és fáj-e. Fáj és fájni fog örökké. Bús regős ének, Haj regő rejtem, Szép régi regéim Haj, hogy elfelejtem ! Szép régi virágim Bús szivemből kiszedem, Uj napok bajával, Új bajok dalával Állok itt a küszöbön. Haj regő rejtem, Öreg éccaftában Bús könnyemet ejtem Most magyar regősnek Széllyelnézni se lehet . . Mért is ad az Isten Hlyen igen-esten Halottlátni szemeket ? 1 Haj regő rejtem, Terebélyes tölgyet Láttam öszvetörten. Régi csuda bástyák Borba bizony omlanak, Világnagy remények, Mindén szemefények Mostan igen bomlanak ... Hirdetések felvétetnek lapunk kiadóhivatalánál.