Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-11-27 / 88. szám
«ft0gw*n*(Ut«ifitt évfttyan útai SS. Szombat) 1910. mv»m!icp 27. ill ár C«eb-*ilovák Ste 6« K, figure £8 1, Bfj/íAévje Ü K, Eíiflfriéíi ár Vntófcre potíaj wélkSWáml: EfiSíz ént. 09 K, félém ifi X, negyedén« 15 K. Egye* szám árae 60 fillér. Politikai lap. Főszerkesztő: GAÁL GYDLA dr. Szerkesztő: BARAUYAY JÓ28EF dr. Sfccrkesetótig és ki*4ébi valal: Näder-«. 2®.f hOTá u«ty a lap szelte»» részéi iltelő kifelewíviYák, nsíní a hirek-tósek, etóözelési ís hinielfsi dijak site kHlűiindSX. Kéziratokat nem adunk Tiki». Megjelenik minden szerdán és »iomIj*!*#. rnrntt^mmimmmmmammmmmmnmr i .in «»smmi»— flf bécsi uisszhang keményen felelget a csehek nacionalista eíoszakoskodíisaira és a németek világgá kí^jtják, mit miveinek a Szudelák népévé;?, annak kisebbségi jogaival, Iizek a a események sokkal komolyabbak, mintsem azt gondolnák a politikusok.; A németek, akik a cseheknek évszázadokkal ezelőtt a csehek tanítómesterei voltak, akiknek ezek minden kultúrájukat köszönhetik, meri azt mind .a németektől .vették át, ebből a nacionalista türelmetlenségből levonhatják a konzekvenciákat magukéra és nemzetiségükre nézve, láthatják, mi vár ‘reájuk a cseh elnyomás következtében. Minél erősebb tesz a nyo'»lás, annál erősebb törekvéseket vált ki a németségből az eltol való szabadulásra, «aég pedig nem csak a Sudelák népében, hanem a világ egész németségét felrázza és gondolkodóba, ejti e telelt. Hogy a Prágában székelő antant diplomaták barátságos figyelmeztetés formájában hívták fel ennek az eseménynek horderejére a cseh kormányt, az mindenképpen csak az ügy komolyságát bizonyítja. Nekünk is le kell szűrnünk az eseményekből a tanulságokat. Nekünk magyaroknak is igen súlyos a helyzetünk a köztársaságban. Közszabadságaink, nyelvünk, kultúránk, iskoláink jogai mindennemű béke és alaptörvény cikkely ellenére is részben szünetelnék, részben konfiskáll attak, vagy a legnagyobb veszedelemben forognak. A mi fegyverünk a jogfolytonosság álláspontja marad. Nekünk eddigi jogainkból, amelyet a nemzetközi szerződések is meghagytak, semmit elengedni, semmit feladni nem szabad. Hallgatásunk korántsem beleegyezés, vagy megnyugvás. Hallgatunk, mert beszélnünk nem szabad. Ue.élő tiltakozásunk minden magyar szívben él, mert sem szabadságunk, sem fajunk, sem kultúránk megcsorbításába és egyetlen iskolánk elkobzásába sem nyugszunk bele. A mi időnk még nem érkezett el, de már közeledik annak az ideje is, amikor mi is a világ elé lépünk, ha a hatalom meg nem hallgat bennünket és továbbra is elzárkózik panaszaink elöl. A nemzetiségi államnak nemzett politikát űznie nem lehet és nem szabad a nemzeti kisebbségek elnyomásával. Ez a politika a Balkánra vezet, ez pedig Küzép- Eurőpában -nem kívánatos dolog. A lisztadóróL Nem tudjuk, másutt hogy vannak ezzel az. edévai, de üt nem tudnak belenyugodni az emberek, hogy azért a lisztért, ..amiben különösen október havában volt részünk, oly nagy Kilói fizessenek. Legtöbben megvannak győződve arrór, hogy itt nálunk félreértik a törvényt, mikor szigorúan annak betűjéhez ragaszkodnak és mindenkire, akinek háza van, reásózzák azt a visszaható erővel biró rendeletet. Hiszen köztudomású dolog, hogy azért keletkezett ez a rendelet, hogy könnyítsenek a szegény embereken. Más képen pedig az élelmezési miniszier nem juttathatott volna a polgárságnak olcsó lisztéi, hacsak meg nem fizetteti a gazdagok által azt az árkülönbözetet, amely, előállott azáltal, hogy a cseh-sztovák köztársaság maga is kénytelen drágábban fizetni a tisztet, mint ahogy ő azt leszállítja polgárainak. A rendeletnek -hiárjvos, vagy rossz szövegezése kövei kéziében azonban épen azok szenvednek tőle leginkább, akiken elsősorban keltene segíteni. Értjük a tisztviselőket. Mert ők, akiknek csekély fizetésükből meg kell élniük, nem tehetik azt, amit a kereskedők vagy mesteremberek tesznek, hogy tudniillik portékájuk megdrágítása vagy pedig munkabérük feisróíolása által nagyon gyorsan behozzák azt az összeget, amit lisztadó fejében fizetniük kellett. De a tisztviselőket nemcsak sújtják a rendelet által, ha véletlenül házuk van, hanem az áiuk és munkabérek megdrágítása következtében százszorosán kénytelenek a lisztadót megfizetni. Erkölcsneinesitésről is beszélnek ma már az emberek, aminek igazán elérkezett az ideje, mert a hosszú háborús idő alatt az erkölcsök csak durvultak s a forradalmi időszak szintén csak az erkölcsök durvulását szolgálta. A legnagyobb baj az volt, hogy az ifjúság majdnem minden íaiuban és városban iskola nélkül maradt. A tanítással foglalkozó egyének ép úgy, mint más pályán működők javarészt bevonultak s csak később szabadságoltak egynéhányat; az iskolaépületeket pedig egyszerűen lefoglalták „fontosabb“, vagyis katonai célokra. Ismerjük az ifjúságot. Amikor fölszabadítva érzi magát az iskolai fegyelem alól, rakoncátlankodása nem ismer határt. A rakoncátlankodás azonban rnég nem bíin, mert erős kezekkel az egykettőre megfékezhető. Amikor azonban a rakoncátlankodás már gonoszsággá fajul, amikör az erkölcstelenséggé válik, "akkor olyan jelenséggel állunk szemben, amelynek orvoslására kevésnek mutatkozik, gyengének bizonyul az iskola. Ott már a társadalomnak, a társadalom összes osztályainak a hatóságokkal karöltve kell eljárniok, egyetemlegesen kell módozatokat keresniük, hogy az orvoslás eszközölhető legyen. Az erkölcsök eldurvulása létében fenyegeti a társadalmat, késlekedni tehát nem szabad, ha azt akarjuk, hogy a munka eredménnyel is járjon s a kívánt cél elérhető legyen. Mi hát a teendő? Mindenekelőtt föl kell szabadítani a még lefoglalt is kolaépületeket s azokat bármi áron is vissza kel! adni rendeltetésüknek. Súlyt kell heyezni továbbá az iskolán kivüli oktatásra is, ami nemcsak az államnak, hanem az egyesületeknek is elsőrendű kötelessége, de-az államnak felügyeleti joga biztosítandó ott is, ahol a nevelői munká az egyesületek végzik. Nem érijük a nevetés alatt a pártszineze'ü iskoláztatást, mert annak erköicsnetnesitő hatásában nem bízunk. Elég volt a háborúból, elég volt a forradalomból! Ma békés munkára kell nevelni az ifjúságot és nem politikára, nem forradalomra. Elégedetlenkedők mindig voltak és lesznek is, de ezeknek kedvéért nem szabad az erkölcsöket föláldozni, nem szabad az ifjúság nevelését hamis vágányokra vezetni. Rendes nevelésről csak akkor lehet szó, ha az mentes minden politikától, ez tehát föltétlenül mellőzendő, ha ez erkölcsök megjavítását célozza a nevelő munka. Az utca nevelte a háború alatt az ifjúságot. Rá is tapadt ezzel az ifjúságra minden szenny és piszok, amit az utca termel. Meg kell tehát tisztítani az utcát is minden piszoktól, hogy az ne fertőzhesse meg továbbra is a jövő reménységét. Tekintsünk csak végig az. utcán. Vegyük szemügyre az ifjúság viselkedését. Egészen fiatal fiuk és hányok űznek ott olyan szemérmetlenül rut játékot, hogy az ember elnémul, amikor ezeket figyeli. Itta tisztogatás már a hatóságokra hárul s ha a hatóságok megfelelő szigorral kezelik a dolgot, az utca hamarosan megtisztul a salaktól s azután könynyen meg a további munka. Egyesületek, társulatok, körök, iskola, család — mind olyan tényezők, amelyek váilvetett munkával az erkölcsök megjavítása terén elérhetik a kívánt sikert. Ha e tényezők összefognak, vége szakad az orgiák ama szakadatlan láncolatának, amelyek ma például farsangi mulatságok alkalmával bukkanak föl s amelyeknek résztvevői csaknem kizáróan a zsenge ifjúság soraiból kerülnek ki. Az általános romlásnak hü kifejezői azok a botrányos mulatságok, amelyekkel a béke korszakának beköszöntését üdvözli az ifjúság. S ha a munka sikertelen marad, ha az erkölcsökben javulás nem mutatkozik, úgy akkor nincs mást várnunk, mint a vizözönt, amely elpusztítja még azt is, amit a romboló háború meghagyott s amit megtartani a jövő biztosítása érdekében elsőrangú feladata volna az államnak és társadalomnak. A kényszerkölcsön. A „Komáromi Lapok“ legutóbbi két számában, a 85. és 86-ban több cikk foglalkozik a város dolgaival, kiséri munkával, kényszerkölcsönne! stb.-vel. Ezekre a cikkekre volna néhány elmondandó szavam. Nem polemizálni, nem vitatkozni akarok, sőt helyeslem mindig azt, ha városi kérdésekkel a közvélemény, a sajtó is foglalkozik, mert ez meggyőződésem szerint szükséges és használ az ügynek, használ a nézetek, vélemények tisztázásának. E mellett felfogásom szerint ez elsősorban a helyi érdekű lapnak hivatása. Mégis bizonyos tekintetben szembe kell ’ helyezkednek a K. L. említett cikkeivel, mert * úgy látom, hogy bármennyire a közhangulatban gyökerezik is a cikkek e helyről szokatlan hangja, azoknak élét a keserűségen kivtil a viszonyok félreismerése vagy belső rugóiknak nem teljes ismerete adja. A közhangulat ilyetén kialakulásának forrását egyenesen annak tulajdonítom — s ennek a véleményemnek illetékes helyen is kifejezési adtam — hogy a városi bizottság összeállítása nem felel meg az általános követelrrtéUyeknek egyoldalúimért nem képviseli a városi társa’ da!#m minden rétegét. Nem keresem most en
