Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-09-18 / 69. szám
-Komáromi Lapos. I&20. ^zt-pteoiber 18. 3 oldat. hese.T) nyugalom- Mindig is tudtuk, hogy Bencs ur nagyszerű diplomata. Parancsolnak az urak egy szövetséget. Tessék egy szövetség. Nagyszerű újítás! Mindenki benne van és még sincs benne senki. Azt csinálom vele, amit akarok, összelapítom: ugrik, felfújom: trombitál. A hozzávaló dobozzal együtt az összes színekben kapható ... Így fest a dolog kifelé. Belül a kulisszák mögött azonban már tragikusabb a helyzet, Avarescu Bandika mégis egy csúnya hu. Elrontotta az egész játékot és a Bencs Pubika jogosan haragszik reá. Benes Pubika elszontyorodik és kész a válság. Nem játszik többé olyan csúnya fiúval: — Örök harag és magázás és add vissza a babaruhámat. * Magyarország végre vissza kap valamit. Nem Erdélyt a székelyekkel együtt, se a Magas ■Tátrát az Alacsony Tátrával és á tótokkal együtt, de, még az uzsoki hágót sem, hanem visszakapja a történelmi értékű okiratait, amelyek dohos belseje bizonyára a régi magyar dicsőséget hirdetik, melynek ma csak emlékein ton-, gődünk itt. Amint a cseh sajtóiroda jelenti, a magyar miniszterelnökség, belügyminiszter és külügyminisztérium képviselője a legközelebbi napokban Bécsbe érkezik és innen több okiratot fog Budapestre vinni. Az akták között több nagy történelmi értékkel bir. Ezeket részben a miniszterelnökségnél, részben a budapesti országos levéltárban helyezik letétbe. — Azt gondoljuk, hogy ezzel akarják Magyarországot mindazokért az égbekiáltó igazságtalanságokért / rekompenzálni, melyeket elkövettek rajta, hogy ne fájjon neki az a komisz operáció, amit a kultúra védelmezői' a „központi“ barbárokon véghez vittek a népek akaratának hamis cégére alatt. Hja! Valamit csak mégis adni kell. Adnak hát egy pár régi pergamentet, vagy szurágla papirí, melyen ékes nyelven, ékes betűkkel ékeskedik az ékes magyar dicsőség, melyből ma már csak azok a régi papírok maradtak meg és egyéb semmi. Ha dicsőséget akar a magyar, azt újból kell csinálni. Jobbat és maradandóbbat. * A magyar népszínmű, a magyar nóta, legkedvesebb csalogánya: Biaha Lujza születésének hetvenedik évfordulóját ünnepli a magyar kuliura. A magyar állam szétszedői valamennyien részt kérnek a nagy művésznő érdemeiből. A csehszlovák köztársaság azt mondja, enyém a világhírt) magyar pacsirta, itt születelt, az én földemen ringott bölcseje, itt, Rimaszombatban bűvölték el azok a dallamok, amelyeket a magyarság közkincsévé tett. Reindl Lujza az enyém. Jugoszlávia más címen kéri a magyar pacsirta babérkoszorújának leveleit. Ott, a buhyevácok földjén a Gyurkovics-leányok és fiuk hazájában, a nagyivások klasszikus talaján, Szabadkán ismerték fel a kis Lujza tehetségét és Biaha mester ott tanitgatta az ő bájos élettársát az ének művészetére. Nagy Románia meg igazán elmondhatja, nem lett volna Biaha feleségéből sehasem a magyar nemzet büszkesége, Blaháné, ha itt Nagyváradon nem neveli a Kőrös csobogása, a bihariak szeretete a magyar zene, magyar dal, magyar tánc iránt! A bihari fiatalság lelkes támogatása fejlesztette a pacsirta hangját, tette bájossá mozdulatait, láncát, igézővé minden szavát. Amikorra fölkerült az ország fővárosába, az uj népszínházba, többet lett ott a magyar nyelv, zene, tánc érdekében, mint az egész osztrák-magyar ármádia, meg valamennyi finánc együttvéve. Magyarosított biz ő, de úgy, hogy senki sem neheztelt érte. Egy szebb, jobb világot vará' sóit elénk, olyat, ahol mindnyájan egyesülünk ez örök emberi, az igazi szép szeretetében. Az erős határzár nem tiltja az érzelmek közösségét. Együtt ünnepiünk testvéreinkkel, akik ma újra átélik a gyönyört, amit Biaha művészete nyújtott a magyarnak. Együtt, abban a rendületlen hitben, hogy hiába választ el bennünket a politika, összetartozunk mindaddig, mig lesz magyar kultúra, lesz egy-egy Biaha Lujza. f Dr. Schiller Zsigmonti. A magyar újságírásnak nagy gyásza van: egyik elsőrendű értékes munkása dőlt ki soraiból dr. Schiller Zsigmondban, a Pester Lloyd főszeikesztöje személyében, akinek hosszú és értékes újságírói múltja az egész budapesti újságírói cehnek egyik legmegbecsültebb tagjává telte. Komoly és súlyos véleményű tagja volt évtizedeken át a Pester Lloydnak, amelynek különösen kifelé nagy tekintélye volt a kü'- és belpolitikai kérdésekben egyaránt. Dr. Schiller Zsigmondit, aki vármegyénk fia volt, őszinte szívvel gyászoljuk meg mi is, mint aki becsülést szerzed a komáromi névnek a maga körében. A kuiturmunka, amelyet folytatott véget ért, de hatásában és emlékében felejthetlenül élni fog. * Schiller Zsigmond 1847 ben . született Ógyallán. Budapesten jogászkodotf, valamikor Tóth Vilmos belügyminiszter gyermekei mellett volt nevelő. Utóbb a belügyminisztériumban szolgált rövid ideig, a honnan megválva, Pozsonyban ügyvédi irodát nyitott, egyúttal átvevén egyik ottani helyi lap szerKesztését.-vlnnen hozta el 1884-ben Fáik Miksa a Pester Lloydhoz, ahol mint cikkíró, majd segédszerkesztő, végül mint felelős szerkesztő, mindvégig oszlopos tagja maradt e vállalatnak. Öt évvel ezelőtt ment nyugdíjba s ma éjfél után az örök nyugalomba. Fiai Schiller József dr, a Budapesti Hírlap munkatársa, Ottó a Textilgyárosok Ors?ágos Szövetségének főtitkára, unokaöccse s veje volt a korán elhunyt jeles jogludós és egyetemi tanár Schiller Bódog dr. Özvegyén kívül még há^om lánya s több unoka gyászolja az elhunytat. Apróságok, Panaszok a vidékről.. Fia a Szerkesztő Ur ezeket nem csak apróknak, Fenem kicsinyes dolgoknak farija és mellőzi: jogával él. Én azonban azt vallom, hogy cseppekbői áll a tenger és nem felületes ember az, aki a parányokat vizsgálja, nem rövidlátó, aki tanulság okáért az élet könyvének legapróbb betűit is figyelmesen átolvassa. Sokszor a legkisebb dolgokból értjük meg a legnagyobbakat. Csicső, 1920. szept. 10. Sz. Nem fogadom ei! és más egyebek. Vettem a következő levelet: „A komáromi tanfelügyelőság megrendelése folytán küldtem volt t. címnek egy iskolai bélyegzőt, postán, utánvéttel. A küldemény vissza lett küldve „Nem fogadtam el“ megjegyzéssel. A komáromi tanfelügyelőség értesítése szerint ezen bélyegzőt ismételten kell t. címnek eikü deni s azon esetben, hogy t. címed ezt most sem fogadná el, vagy ezen felszólításomra nem válaszolna, az egész dolgot a fentnevezett tanfelügyelőségnek be kell jelentenem, amely hivatal a továbbit már elintézi. Sipt. Sv. Mikulás. Tisztelettel Klimes F.“ Első tekintetre megértem, hogy Mikulással ijesztgetnek és ezt bizonyos Klimes könyvkereskedő utján hozzák tudomásomra a tanügyi adminisztráció nagyobb dicsőségére. Az eset tanulságos, tehát bővebben kifejtem. A tényállás ez: Junius hónapban utánvételes levélről — tehát nem csomagtól — szóló kicsinyke postai vevényt kaptam. Iskolánk cime volt rajta szlovák nyelven és a fizetendő összeg számokban, hogy azonban honnan és kitől jött a levél, azt nem jelezte a vevény, holott tudomásom szerint előírás és állandó szokás szerint utánvételes küldeményeknél jelezni kell a feladó nevét, mert különben akármilyen zsebmetsző megsarcolhatná az embert utánvét mellett. Ha az ajánlott küldeményben a bélyegző volt, nem tehetek róla. Ha nem az volt, akkor a bélyegző egyáltalában nem érkezeit ide; A vevényre ezt írtam: „Nem érteni, tehát nem válthatom ki“. Hogyan merészelte hát a postahivatal a küldeményre, melyet nem is láttam az én nevemben, első személyben rávezetni e szavakat: „Nem fogadtam el"? Klimes könyvkereskedő pedig, aki akkor — ha csakugyan tőle származott a levél — nem tudott magyarul, hogyan tanult meg most magyarul, mikor pénzét félti és fogait vicsorgatja: „A tanfelügyelőség ... a továbbit már elintézi“? Ne féljen Klimes, megkapja pénzét, de „felszólítás“ helyett küldje el a csomagot s címezze a küldeményt olyan nyelven, melyet mifelénk megértenek ! A dologhoz tartozik az is, hogy hivatalos ügyszam alatt kértem a tanfelügyelői hivatalt, eszközölje ki, hogy az állami jelvényeket — címer, zászló, béiyegyő — ha okvetlenül szükségesek, állami költségen kaphassa iskolánk, melyet a mai drágaság mellett műkedvelő előadások.segítségével tartunk fenn. Addig is, mig kérésem elintézést nyer, kegyelettel félretettem a magyar-címeres bélyegzőt és elővettem olyant, melyen csak magyar felírás van cimer nélkül, tehát senki szemét sem sértheti. Megjegyzem, hogy községünknek két tót nevet adtak, sőt harmadikat is, de azt már félredobtam, mert nem járja, hogy csúfot űzzenek belőlünk. Nem tudhatjuk tehát, melyik a helyes és hivatalos elnevezés, hiszen vitatkoznak a nyelvtudósok. Nem volna e ésszerű már csak azért is — mellőzve egyéb okokat — várakozni, nehogy a községneveknek minden vitán felüli megállapítása után újabb bélyegzőt kelljen beszereznünk derék műkedvelőink folyó számlájára? A magyar magyar marad! Komáromnak egyik hivatalában voltam a minap. Az ajtón olvastam e felírást: Hivatalos órák vasárnap 9—12., hétköznap 8—12-ig. Nyolc óra után mégis elküldték azzal, hogy magánfeleket csak 9 óra után fogadnak hétköznapokon is. Kérdeztem, hol van ez megírva. Ez is az ajtón. — Valóban ott látható néhány soros szlovák kiírás. — Ezt nem értem, feleltem, de ei kell hinnem, hogy azt jelenti, tehát eljövök 9 óra után. Most azonban azt szeretnem tudni, hogy a komáromi és a vidéki magánfelek közül hányadik érti meg a tisztán szlovák kiírást. Hogy mekkora nyelvzavar áll elő néha a szinmagyar Csallóközben, bizonyítja egy régebbi esetem. Akkor is szlovák nyelvű vevényt hozott a posta. A házamban állomásozó morva csendőröket kérdeztem meg németül, de ők sem voltak tisztában a szlovák írással. Aláirtani hát és a levélért küldtem jóhiszemüleg. Akkor tűnt ki, hogy a ievél nem az enyém, hanem a politikai községé. — Íme az eset megforditottja: Egy szlovák csendőr is van requirált szobámban. Eléggé jól beszél magyarul s mégis hozzám fordul, ha pár soros magyar- írást kap valamely hivataltól. — Ne varjúnk a Szendéiéiből csodás nyelvadományt. Kár erőlködni és erőszakoskodni, a munkát szaporitani, a helyzetet bonyolítani és a kedélyeket ingerelni. A magyar magyar marad, a szlovák szlovák marad, így akarja az Ur Isten is, a népek és nemzetek Istene, kit mi szívesen nevezünk a magyarok Istenének. (Folytatjuk.) A koltai iskola sorsa. Kolta község Komárommegye északkeleti részén fekszik, a keleti dombvidék lábainál, Lakossága a múlt év augusztus havában megejtett (szlovák) népszámlálás szerint is 77%-ban magyar és csak 23°/o szlovák lakosa van, akik azonban mind beszélik a magyar nyelvet is. Ennek a községnek virágzó és nagyszerűen működő elemi iskolája van, melyet már a múlt évben szlovákká akartak tenni. Az egész község felzudult ez ellen a merénylet ellen és úgy az iskolaszék, mint a községi elöljáróság egyhangú határozataival tiltakozott ez ellen. Támogatta ezt a község lakosai körében meg-
